A nyitott kapcsolat jelentheti a megoldást a párkapcsolati problémáinkra?

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapnak a nem monogám kapcsolati modellek, úgy, mint a nyitott vagy a poliamor kapcsolat. Utóbbi jellemzője, hogy kettőnél több ember köteleződik el egymás iránt – mind szexuális, mind érzelmi értelemben –, míg a nyitott kapcsolatban a pár éppen az elköteleződéstől mentes szexuális együttlétre ad kölcsönösen engedélyt. A beleegyezés kiemelten fontos szerepet kap; ideális esetben egyik fél sem kényszer vagy nyomásgyakorlás hatására választja az életformát, éppen ezért az érintettek rendre pozitívan nyilatkoznak a tapasztalataikról. Hiszen, ha nem így lenne, aligha lennének kötelesek kitartani a döntésük mellett. Külső szemlélőként mégis felvetődnek kérdések azzal kapcsolatban, hogy a jelenséghez kapcsolódó gyakori állítások mennyire állják meg a helyüket. 

Az igazi szeretet valóban szabaddá tesz. De hogyan?

Gyakori állítás, hogy a nyitott kapcsolatok biztosítják a valódi szabadságot egy pár számára. Hiszen nincs szükség arra, hogy bárki bezárva érezze magát vagy le kelljen mondania arról, amit a másik esetleg nem tud – vagy nem szeretne – megadni neki: megteheti más is helyette. Az érintettek a monogámia béklyóitól való szabadulást gyakran a szeretet egy mélyebb szintjeként interpretálják, amely nem ismer féltékenységet, birtoklási vágyat vagy korlátozást, hanem képes úgy szeretni, hogy közben maximális bizalmat szavaz a másiknak.

Szögezzük le: nem gondolom, hogy azok, akik nyitott kapcsolatban élnek, ne szeretnék egymást. Ez a kérdés sokkal inkább szól a szeretet természetéről és az elköteleződésről. 

Mert a szeretet valóban szabaddá tesz. De nem a nyitottsága, hanem éppen a kizárólagossága tesz azzá. 

A monogámia keretei hasonlóan biztosítanak szabadságot, mint a sakktáblán a szabályok. Hogy C. S. Lewis egyik hasonlatát kölcsönözzem: lehetetlen játszani, ha bárki, bármelyik bábuval, bárhogyan léphet. A játék szabadságát éppen a meghatározott szabályok adják. 

Persze, hogy ezek bizonyos értelemben korlátoznak, hiszen a bástyámmal nem léphetek L alakban, de ezek a korlátok nem teszik tönkre a játékot. Épp ellenkezőleg: lehetővé teszik azt. 

Persze egy nyitott kapcsolatban is léteznek szabályok, amelyekben a felek megegyeznek, ám ezeknél fontos látni, hogy már a monogám kapcsolat szabályait fellazítva jönnek létre. Ahogy a német pár példája is mutatja, előbb volt a házasság két ember között, majd ezt követte a nyitott kapcsolat. Utóbbi nem működött volna, ha az eredeti elveket nem írják felül.

Ami pedig a teljes elköteleződést illeti: ahogy korábban írtam is, nem vonom kétségbe, hogy egy nyitott kapcsolatban a felek ragaszkodnak egymáshoz. Hiszem, hogy az érzelmi kötelék lehet erős. Ezzel együtt azt gondolom, akkor mondtam 100%-ban igent a páromra, ha közben a többi potenciális partnerre 100%-ban nemet is mondtam. 

Nem 99%-ban, nem helyet szorítva másnak is. 100%-ban. Ezt jelenti a teljes elköteleződés. 

Tényleg jobb, ha nem kell lemondanunk a vágyainkról?

Szinte észrevétlenül terjedt el az a felfogás, hogy a vágyainkra történő nemet mondás a legnagyobb rossz, amit önmagunk ellen elkövethetünk. És vannak helyzetek, ahol valóban ártunk azzal, ha nem vesszük komolyan a szükségleteinket (ilyen szükséglet lehet például a pihenés). Az igazság azonban az, hogy a másokra történő nemet mondásban nem az önsanyargatás jelenik meg, hanem az önkontroll. 

S ha már korábban szabadságról beszéltünk, paradox módon az önkontroll képes egyedül szabaddá tenni a lelket, legyen szó az élvezet bármely formájáról: étel, ital, sorozatok, szex és még sorolhatnánk. 

Ha bármit tehetek, és nem szabok határt magamnak, nem szabad vagyok, hanem a vágyaim rabja. 

Ez pedig átmenetileg talán jóleső érzést biztosít, elégedettséggel tölt el, de nem egy ideális állapot. Még akkor sem, ha a másik engedélyt ad rá. Az az igazán szabad, az tesz igazán jót magával, aki megtalálja magában az erőt, hogy nemet mondjon. 

Nem az a baj, ha áldozatokat kell hozni egy kapcsolatért

Egy áldozat számtalan különböző formát ölthet. Lehet egy erőn felüli teljesítés az anyagi biztonságért, a pihenés hanyagolása, hogy a másik terheit átvállaljuk, az álmok elengedése mint kompromisszum. Ami közös: minden esetben valamiféle lemondással jár. Lemondás feladatokról, programokról, vágyakról, lehetőségekről. S bár nem kellemes, önmagában mégsem az a baj, ha egy kapcsolatban el kell engednünk valamit, ami számunkra fontos, hanem ha a másik nem áll készen ugyanígy tenni. 

Mert egy jól működő kapcsolatnak a kölcsönös áldozathozatal szerves része, s nem csak akkor, ha könnyű lemondanunk az adott dologról, sőt. A túl „olcsó” áldozatok problémát jelenthetnek hosszú távon, hiába halmozzuk őket. Miért? Mert az áldozathozatalban fejezem ki a másik számára, hogy értékelem. Azért mondok le valamiről, mert még ha fontos dologról van is szó, a páromat annál a dolognál még többre tartom. 

Viszont, ha nem mondok le számomra értékes dolgokról, illetve csak arról mondok le, amiről könnyű lemondanom, az mit közvetít?

Természetesen senki sem köteles áldozatot hozni, különösen nem külső nyomásra, mégis érdemesnek tartom megfontolni a kérdést, hogy ha vágyom valakire, aki nem a párom, miért ne mondhatnék egyszerűen nemet magamnak? 

A monogám kapcsolatok nehézségeiből nem következik, hogy a monogámia a probléma

Ahogy a bevezetőben említett német pár, úgy sokan mások is a monogámia kudarcélményeit követően döntenek egy más kapcsolati struktúra mellett. S míg a többség nem mond ítéletet azok felett, akik egy ember mellett képzelik el az életüket, vannak, akik a monogámia idejétmúlt, korlátozó voltában vélik felfedezni a legnagyobb problémát. És tény, hogy például a válások magas száma vagy az elköteleződés nehézsége mind valós jelenségek, melyek sürgősen megoldásért kiáltanak.

Azonban pusztán a nehézségeket és kudarcokat nézve nem lehet ítéletet mondani egy kapcsolati formáról. 

Hogy egy teljesen más példával éljek: pusztán azért, mert egyes elnyomó országok nevében szerepel a „demokratikus” kifejezés, még nem következtetünk arra, hogy a demokrácia egy tarthatatlan politikai rendszer. 

Ugyanígy a kapcsolati problémáink gyökerei sem automatikusan a kapcsolati modellben keresendők, hanem számtalan más forrásból származhatnak, kezdve az önismeret hiányától a kötődési stíluson át a kommunikációs nehézségekig (hogy csak néhányat említsünk). 

Ne legyenek illúzióink, a jól működő párkapcsolat nehéz műfaj. Aki krízisbe kerül, mindenekelőtt együttérzést érdemel. De van más út, mint megnyitni a kapcsolatot mások előtt.