Nyírő, Herczeg, a Nyugat és Esterházy megférnek egy polcon – Beszélgetés Prőhle Gergellyel
– Az egyetem után, amikor közéleti érdeklődése felébredt, belefért a jövőjéről alkotott elképzeléseibe, hogy akár egy országos hatókörű kulturális intézmény élén is állhat?
– Soha, semmilyen karrierterv nem járt a fejemben. A szüleim által gazdag lehetőségeit ismertem meg annak, hogy mi mindent lehet csinálni az életben, így a pályaválasztásom is dilemmák sora volt a bőség zavara miatt: a zenei pálya lehetősége, a bölcsészeti-nyelvi érdeklődés és ennek a különböző keverékei vezethettek volna még a jogi pálya vagy a zenetudomány felé is. A magyar-német szak elvégzése után benn maradtam az egyetemen, és rengeteget fordítottam. Ennek köszönhetően ért 1992-ben a politika felől az első kísértés, amikor a német Friedrich Naumann Alapítvány felkért, hogy vezessem a budapesti irodájukat. Bárhol is dolgoztam, az alapítványnál, később a kulturális minisztériumban vagy a diplomáciai pályán, sosem tűnt el a kulturális perspektíva az életemből. 1993-ban kerültem először szoros kapcsolatba a Petőfi Irodalmi Múzeummal, akkor szerveztük „A szabadság dzsungelében” című konferenciasorozatot, amely a rendszerváltás és az irodalom egymásra hatását elemezte. Akkor még persze el se tudtam volna képzelni, hogy valaha megpályázom ennek az intézménynek a vezetői posztját.
– A sajátos diplomata-gondolkodásmódját félre kellett tennie, amikor a múzeum főigazgatója lett, vagy ebben a helyzetben is használni tudja?
– Van egy olyan hiedelem, hogy a diplomáciai tevékenység különös észjárással párosul, leegyszerűsítve: „úgyse azt mondja, amit gondol”, „azt is el tudja adni, amit maga se venne meg”.
A diplomácia rengeteget változott az utóbbi évtizedekben, leginkább annak köszönhetően, hogy a hírek terjedése, a kommunikáció eszközei nagyon sokat fejlődtek. Valóban előnyös lehet, ha egy diplomata képességeihez csavaros észjárás, jó megfigyelőkészség társul, mert úgy esetleg ki tudja következtetni a másik fél lépéseit, annak tudatában kommunikálhat vele. De sokkal inkább él ma a diplomácia a nyilvánosság eszközeivel, mint akár csak húsz-harminc évvel ezelőtt. Tehát a gondolkodásmódomat nem kellett megváltoztatnom.
Viszont ha valaki külföldön teljesít diplomáciai szolgálatot, vagy akár csak egyetemistaként tanul más országban, a külföldön gyűjtött tapasztalatok segítik, hogy a hazai problémákat, jelenségeket nemzetközi perspektívából szemlélje. Ezt nagyon fontosnak tartom, és külföldi tapasztalatszerzésre biztatom a gyerekeimet is.
– A kiemelt kulturális intézmények vezetői nem kerülhetik ki a politikát, és mint közszereplőknek számítaniuk kell rá, hogy kemény bírálatokat kapnak. Ön olyan ember képét nyújtja a médiában, aki nem roppan össze a személyét és döntéseit érő kíméletlen bírálatoktól, és nem indulatoskodik, hanem higgadtan képviseli a meggyőződését. Példaértékű ez a reagálás a mai közéletben.
– Politika és kultúra összefüggése folyamatos dilemmasorozat.
Hála Istennek olyan családból származom, ahol dédszüleim, nagyszüleim és szüleim lakásában jól megfértek egymás mellett a halinakötésű Nyírő József-kötetek, a teljes Herczeg Ferenc-sorozat, a Nyugat újranyomott példányai és az 1970–80-as évek kortárs irodalmi termése.
Soha egy pillanatra se merült fel bennünk, hogy választani kellene, hogy csak egyiket vagy másikat lenne szabad olvasni. Ma egyre erősebb a kísértés, hogy a politikai hovatartozás mentén alakuljon ki az irodalmi kánon, a minőségi besorolás. Ezzel a nyomással, ezzel a feszültséggel kell együtt élni.
– Marad a minőséghez ragaszkodás?
– Igen, de ha a minőségre hivatkozva indoklom a döntéseimet, tetteimet, az sokak számára mellébeszélésnek hat. Mert ki mondja meg, mi a jó irodalom? Amikor 1999-ben a Frankfurti Könyvvásár magyar súlypontjának voltam az egyik felelőse, akkor robbant be a németországi könyvpiacra Márai Sándor. Voltak korábban is németre fordított kötetei, de akkor sikerült ezeknek a műveknek az induló divathullámba bekerülni és később egészen magasra jutni.
– Ki vagy mi gerjesztette ezt a Márai-divatot?
– Az új Márai-kultusz voltaképp Olaszországból indult el, onnan került Európa más országaiba. De mivel a magyar irodalom nemzetközi megismertetése szempontjából a német nyelvnek különös jelentősége van, a német könyvpiac érdeklődése sokat nyom a latban. „A gyertyák csonkig égnek” hihetetlenül népszerű lett, Jeremy Irons főszereplésével színre vitték Londonban, és ennek a visszahatása is fokozta a divatját. Folyamatosan jelentek meg a naplói is.
Egy nagy autómárka katalógusában észrevettem egyszer egy képet, amelyen egy lakóautóban ülő anyuka ábrándos tekintettel nézi az autó mellett futballozó férjét és fiacskáit, miközben egy Márai-kötetet tart a kezében. Akkor éreztem, hogy „benne vagyunk a trendben”.
Márai Sándor kiváló szerző, de azt nem lehet állítani, hogy jobb, mint Móricz Zsigmond vagy Kosztolányi Dezső – és mégis, Móricznak vagy Kosztolányinak nincs ekkora olvasottsága. A népszerűség néha kiszámíthatatlan, néha megmagyarázhatatlan, és nem mindig mutatja meg egyértelműen az irodalmi értéket.
– A Petőfi Irodalmi Múzeum fennállásának évtizedei alatt hihetetlenül nagy fejlődésen ment át, lépést tartva a muzeológia nemzetközi alakulásával. Közép-európai kulturális centrummá nőtt, amely befolyásolni tudja az ország kulturális arculatát. A legváltozatosabb irodalmi témákkal és élményt adó kiállításokkal találkozhat itt a közönség. Nyilván úgy állt ennek az élére, hogy a jó hagyományokat folytatta.
– Az az intézmény tud igazán fejlődni, ahol nem különböző vezetői koncepciók csapnak össze, hanem egymásra épülnek a jó kezdeményezések. A magyar szervezeti kultúrában sajnos gyakran előfordul, hogy „hátrafelé szitkozódnak”, előrefelé fényezik magukat”. Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy elődömmel, Csorba Csillával és férjével, Erdődy Gábor professzorral régóta jó kapcsolatban voltam, így amikor ő nyugdíjba ment, és én megpályáztam ezt a posztot, elsőként vele egyeztettem. Tehát nem volt konfliktus a vezetőváltás során, hanem valóban építhettem az elődöm munkájára.
Az elmúlt másfél év legnagyobb eseményei az Arany János-emlékévhez kapcsolódnak. A bicentenárium méltó megünneplésére soha nem látott anyagi és szervezeti erőforrásokat szabadított fel a kormányzat.
Az „Önarckép álarcokban” című Arany János-kiállításunk nagy volumenű, ám még így is csak töredékes – mennyi résztéma vár még kibontásra a költő életéből! Innen jött az ötlet, hogy a nagy kiállításhoz kapcsolódva kamarakiállítás formájában fejtsünk ki egy-egy kisebb, de Arany életét kísérő témát: az Országh Antal fényképész tevékenységét megidéző tárlat abból az alkalomból jött létre, hogy megvásároltuk az Arany családot ábrázoló Országh-fotót. Szintén kapcsolódik az Arany család életéhez a 19. század második felében divatba jött spiritizmus, ez a mostani kamarakiállításunk témája. Tagintézményeink közül az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet bábtára „Toldi a bábművészetben” című kiállításával kapcsolódik az Arany-bicentenáriumhoz. Hozzánk tartozik még a Mesemúzeum, a Kassák Múzeum, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum és Kazinczy-emlékkert, a Bajor Gizi Színészmúzeum – törekszünk arra, hogy hálózatosság alakuljon ki a tagintézményeink között.
– Tavaly nyáron utaztam el Széphalomra, és lenyűgözött.
– Ez is azok közé a vidéki, rejtett kincsek közé tartozik, ahová ritkán jutnak el az emberek, kevesen csodálkoznak rá, pedig nagy figyelmet érdemelnének. A Kazinczy-emlékkert felújítására nyertünk 400 millió forintos európai uniós támogatást. Ott állt valaha Kazinczy háza, a kertjének a tervét a börtönben, vérével rajzolta papírra. Soha nem készült el teljesen, az épület rommá vált, végül Ybl Miklós tervei alapján épült fel a ma látható emlékcsarnok 1873-ban. Mellette van a Magyar Nyelv Múzeumának modern épülete. A megújulás lehetőséget biztosít arra, hogy valóban egységgé álljon össze ez a többfunkciós emlékkert, s a középpontban valóban Kazinczy Ferenc legyen.
Nagyon sikeres a „Balatoni nyár” című kiállításunk, amely 1950-es, '60-as és '70-es években készült fotókkal mutatja be, hogyan nyaraltak a magyar írók. Izgalmas, társadalomlélektani vonatkozásokkal is rendelkező tárlatunk volt a Szabó Magda-életműkiállítás. Hatalmas irodalmi életműről van szó, hiszen meseíró, drámaíró, novellista és regényíró, sőt, pályája kezdetén költőként is indult, és óriási a rajongótábora. Növelték népszerűségét a filmes adaptációk is, amelyek közül az „Abigél” valóságos kultuszfilm lett, generációk számára jelentett élményt. Tömegek jöttek el a közönségtalálkozóra, amelyet a film egykori szereplőivel szerveztünk.
– Általános iskola felső tagozatában mi is „abigéles” szerepjátékot játszottunk: cédulákon begyűjtöttük az iskolatársaink kívánságait, és titokban válaszoltunk rájuk, meg is próbáltuk teljesíteni a kéréseket, ahogy a filmben láttuk.
– A kiállításban az Abigél-szobor fényképe szerepelt – az eredeti szobor ma egy pesti bérház udvarán áll –, és a fénykép elé kitettünk egy urnát. Emlékszünk, ugye, hogy a szobor kancsójába tehették bele a kollégium lakói a kívánságaikat, amelyeket a titokzatos Abigél teljesített?
A mi kis urnánkba is beletették az emberek a leírt kívánságaikat, és valóságos kis társadalomrajz bontakozik ki, amikor ezeket a kéréseket olvassuk. Több ezer ilyen levelünk van, és érezhető, hogy nem vicceltek, akik írták.
Keresztény hitem, evangélikus egyházi szerepvállalásom miatt is elgondolkozom, hogy milyen, a transzcendencia utáni vágy hajtja ezeket a hitbéli fogódzót kereső, saját sorsukkal, vágyaikkal szembesülő embereket, akik egy fénykép elé helyezett edénybe dobják be a kéréseiket… Ez az urna száz év múlva olyan lesz, mint egy időkapszula. Nyilván egyoldalú képet mutat majd, hiszen az ember az örömeit kevésbé akarja így letenni, mint a vágyálmait, keserűségeit. A nemrég bezárt Szabó Magda-kiállítás egyébként is nagy siker volt, tömegeket mozgatott meg, többször meg kellett hosszabbítani.
– Már-már közhely, hogy a kulturális intézményeknek küzdeniük kell a fiatalok figyelméért. A Petőfi Irodalmi Múzeum korosztályokra szabott programokkal fordul a közönség felé: a kisgyermekes családok, a fiatalok és a kultúrakedvelő idősebbek is megtalálják itt a nekik szóló rendezvényeket.
– Rangos nemzetközi díjat nyert egy saját fejlesztésű, fiatalokat célzó applikációnk, amely a nagyszalontai Arany-emlékhely, a Csonka-torony felújításához kapcsolódik. A kiállításainkban elhelyezett számítógépes játékokkal nem a felnőtteket akarjuk infantilizálni, hanem a gyerekeknek közvetítünk komoly tartalmakat játékos formában. Sok szülő szembesül azzal, hogy a gyereke kezéből nem tudja kivenni az okostelefont – de talán nem is mindig kell, ha szabályozottan, szülői és pedagógusi odafigyeléssel hasznos ismeretek szerzésére is lehet használni.
– Irodalmi műhelyként is működik a PIM, hiszen például a visegrádi országok írói, költői, műfordítói számára biztosít hátteret alkotómunkájukhoz.
– Kortárs irodalommal foglalkozni nem mindig hálás feladat, mert míg a régi irodalomban már letisztult egy minőségi kánon, a kortársak megítélése bizonytalan, és könnyen politikai csatározások kereszttüzébe kerülhet az ember. Ki számít írónak, ki a jó író? A szakmai minőség megítélése egyéni ízléseken alapszik sok esetben. Fontos feladatunk viszont a magyar művek más nyelvekre fordításának támogatása – ebben nehézséget okoz, hogy csak a kiadóval rendelkező művek fordítását támogathatjuk. A külföldi kiadókkal általában a fordítók állnak kapcsolatban, ők tudják befolyásolni, hogy egy kiadó mely magyar szerzők műveire lesz kíváncsi.
Ezért rendeztünk 2017 nyarán – harminc év után először! – fordítótalálkozót, amelyre a világ összes, magyarról idegen nyelvre fordító szerzőjét meghívtuk. Százharmincan fogadták el a meghívást.
Idén a visegrádi országok nyelvére, illetve még franciára és németre fordítóknak rendeztünk találkozót. Ha segítünk nekik, hogy megismerhessék az új irodalmi termést, ha megbeszéljük velük, hogy a klasszikus magyar irodalom mely műveinek van esélye elkelni az idegennyelvi piacon, akkor tudunk a legtöbbet tenni a fordításokért.
– A világban érzékelhető, kultúrák közötti harccal kapcsolatban pesszimista vagy optimista?
– Alapvetően optimista vagyok, mert azt látom, hogy lehet cselekedni a kultúránk fennmaradása érdekében. Ha a szűkebb környezetemben – családomban, az általam vezetett intézményben – odafigyelek a fiatalokra, és segítek nekik belenőni a mi európai identitásunkba, amely nagyszerű gyümölcsöket termett az elmúlt évszázadokban-évtizedekben, akkor ez ad bizonyos ellenállóképességet más civilizációk törekvéseivel szemben. A hitbéli és a kulturális identitásbeli megerősödést nem szabad elhanyagolni, mert ezek nélkül hiába építünk kerítést. Ez nem azt jelenti, hogy beszélni meg cikkezni kell csak róla – na persze azt is.
De a lényeg, hogy kézen fogjuk gyerekeinket, tanítványainkat, és úgy mutassuk meg nekik, hogy mennyi örömöt lelünk kultúránkban, hitünkben. A közösségeinket is meg kell erősítenünk, mert csak úgy leszünk képesek a belső modernizációból és a külső civilizációs nyomásból eredő veszélyeknek ellenállni.
Ebből a szempontból is kiemelkedően fontos a közoktatás, amelynek éppen az emberek közötti különbségek kiegyenlítése az egyik célja. Ezért is örülök, hogy a múzeumlátogatóink több mint nyolcvan százaléka iskolás, és vidékről is, határon túlról is jönnek. Az Arany János-emlékévben több mint 80 millió forintot költöttünk arra, hogy osztálykirándulások szerveződjenek Arany János megismerése jegyében. Fantasztikus, hogy 2018 első felében kétszer annyi múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak a kollégáim, mint 2016-ban összesen. Négyszáz százalékos növekedés, amely biztató: azt jelenti, hogy nemcsak globalista bóvlikkal lehet nagyobb közönséget vonzani, hanem olyan értékes programokkal is, amelyekbe sok időt és energiát fektettünk, hogy valóban jók legyenek. Egyre inkább felismerik a tanárok, hogy a múzeumok az ő munkájuk segítésére hivatottak, és az új Nemzeti Alaptantervben ez már hangsúlyosabb szerepet is kap. Egyre szorosabbra fűzzük a kapcsolatunkat a Magyartanárok Egyesületével és az oktatási intézményekkel.
– Fontos szerepet tölt be az Evangélikus Egyházban is országos felügyelőként. Mit jelent a gyakorlatban ez a pozíció?
– A protestáns egyházak története során kialakult a kettős vezetés, vagyis a klérust és a laikusokat is képviseli egy-egy vezető az egyház minden szintjén, a gyülekezettől az egyházkerületen át az országos szintig. Onnan ered, hogy a türelmi rendelet időszakában a Habsburg-ház uralkodói nem voltak hajlandóak a protestáns klérussal tárgyalni, hanem csak azokkal a jómódú arisztokratákkal, akiket az egyházi közösség megválasztott világi elöljárónak, és akik „szalonképesek” voltak a császári udvarban.
A tisztség lényegében összekötő kapocs a nem evangélikus, sok esetben nem is hívő többség és az evangélikus közösség között.
Behozza a világ tapasztalatait az egyházi életbe, és bárhol is működik, mindazt a hitet és tapasztalatot, amelyet az egyházból hoz, megpróbálja eljuttatni a többségi társadalom felé. Lutheránusként hálás feladat ez itt, ebben az intézményben, hiszen például éppen nemrég vásároltunk meg egy olyan Petőfi-portrét, amelyet egy 18. századi szentkép keretébe raktak bele. Kissé viccesen azt szoktuk erre mondani, hogy Petőfi Sándor az első evangélikus „szent”, hiszen őt evangélikusnak keresztelték a kiskőrösi templomban. Szép emléke ez a Petőfi-kultusznak. Ha megnézzük, hogy az evangélikus hitközség a reformkorban akár csak Pest-Buda fejlődésében milyen kiemelkedő szerepet játszott, akkor nem nehéz a tágabb társadalom és az Evangélikus Egyház között kimutatni a kapcsolódási pontokat és megteremteni az összhangot. Nem is beszélve Johann Sebastian Bach kimagasló közvetítő szerepéről, akit úgy emlegetnek más felekezetű keresztények és nem hívők is, hogy „az ötödik evangélista”. Az egyházi zenekultúra a templomok falain kívül is sokakat megszólít, tulajdonképpen a misszió eszköze.
Prőhle Gergely nős, négy gyermek édesapja. 1992-től 1998-ig a Friedrich Naumann Alapítvány igazgatója volt. 1998-tól 2000-ig, az első Orbán-kormány idején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában közigazgatási államtitkár, majd 2000-től Berlinbe, 2003-tól Bernbe akkreditált nagykövet.
2010-től, amásodik Orbán-kormányban a Külügyminisztérium helyettes államtitkára volt, aki az európai uniós kétoldalú kapcsolatokért, sajtóért és kulturális diplomáciáért felelt. 2014-től, a harmadik Orbán-kormányban az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára volt.
2006-tól a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője. 2017-től a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>