Hova jutunk, ha a házasságra üzletként, a szerelemre befektetésként tekintünk? – Ezt jelenti a situationship
Kapcsolati tőke – talán ismerős mindannyiunknak ez a kifejezés. A közgazdaságtan és a társadalomtudomány metszéspontján találjuk, és valami olyasmit érthetünk rajta, mint az egyén hasznosságát befolyásoló, a társas kapcsolatokból származó, befektethető, az egyén számára előnyöket (és hátrányokat) is jelentő érték, vagyon. Bizonyára sok szakmabeli most szívesen pontosítana, kijavítana, hiszen hosszú tanulmányok szólnak arról, mi is ez a tőkefajta. A lényeg talán most mégsem ez, hanem az, hogy az emberi kapcsolatokat lehet gazdasági alapon vizsgálni. Márpedig, ha vizsgálni lehet őket így, akkor tervezni is.
Először 2020-ban írt egy gazdasági hetilap a romantikus kapcsolatok – szerelmek – matematikai tervezéséről. Ez már a randevúzás idején kezdődik, egy Excel-tábla és statisztikai módszerek bevetésével. A számok segítségével a randevún megjelenők egyes tulajdonságai pontokká és százalékokká válnak. A pontok azt jelzik, hogy mennyire ideális a jelölt, a százalékok pedig azt, hogy mennyire érdemes vele újra találkozni. Ezek a módszerek a vállalati hatékonyság eljárásai. Alkalmazásukkal a cégek belső folyamatai eredményesebbé – értsd, célorientáltabbá, gyorsabbá és kevésbé akadályozottá – tehetők. Márpedig ez kell sokak szerint a párkapcsolathoz is. Egy új-zélandi pár például egy, a vállalatoknál alkalmazott projektmenedzser-algoritmust használt arra, hogy a házasságukat folyamatosan jobbá tegyék.
A rendszer mért, ők pedig havonta tartottak szakmai meetinget, elemezve az eredményeket, és kitűzve a szükséges változtatási irányokat.
Megjelent tehát az a szerelmi tudás, amelyet nem az érzelmekből, a szenvedélyből, az önismeretből, hanem az üzleti iskolákból meríthetünk. A házasság mint gazdasági közösség egykori elvét felfrissítve – egyúttal elfeledve a morális kötelezettségek egyidejű „béklyóját” – jött létre az a felfogás, amelyre épülnek a randiappok (ma már a párkeresők több mint hatvan százaléka ezeken kutat és talál mindenféle partnert) és az új műfajú emberi kötődések. Mint amilyen például a kapcsolat helyett az úgynevezett helyzetség (valahogy így lehetne fordítani az angol situationship kifejezést).
Ez az a páros formáció, amelyben az elköteleződésnek nincsen távja, az együttlétből pedig kizárhatók bizonyos, a kapcsolat kényelmét vagy gördülékenységét rontó tényezők. Mint például az egyéni gondok megosztása, a konfliktus, az egymás áldozatos támogatása és a többi. A helyzetség olyasféle együttlét valakivel, amely helyzetek sorozatában és nem az élet egészében valósul meg. Miért jó ez? Mert bármivel összelegózható, mert az adott célra hatékonyan alkalmas, mert a válások korában nem ígér, mert az individualizmus korában csak annyit nyújt, amennyit még „megéri” adni.
Különös egyébként, mert miközben egyre többen keresik a mesterséges intelligenciában az érzelmi „társat”, miközben egyesek a digitális asszisztensükkel házasodnak össze, mély összecsengést érzékelve az algoritmussal, aközben a másik embert szívesen látjuk kiszámíthatónak, a kapcsolatot pedig gazdaságilag hatékonynak. Mintha egyre tudatosabban bánnánk az élő kapcsolati tőkével: jól akarjuk befektetni, hogy soha ne veszítsünk.
De vajon, ha nem veszíthetünk, van-e értelme a szenvedélynek? Ha nem halunk meg, van-e értelme az életnek?
Ha nem hisszük, hogy a szeretet mértéktelen, van-e értelme a reménységnek? Ezeket a kérdéseket is érdemes volna egyszer statisztikailag elemezni.
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
