„Folyton azt éreztették velem, hogy semmire sem vagyok jó” – Egy iskolai bántalmazás nyomai a művészetben
Horgosi Tamást angyali kisgyereknek tartották, mert mindig előzékeny és segítőkész volt. Iskolás évei alatt azonban gúnyolódás céltáblája lett, a kamasz közeg kivetette magából. Elhitették vele, hogy semmire sem jó, miközben tehetsége a művészet több területén is megmutatkozott. A megfélemlítések bénítólag hatottak rá, és elfojtott érzései pánikrohamként törtek elő. Az érettségi után mindez megváltozott, és Tamás rátalált önmagára. A covid alatt kifestette magából a bullying éveken át tartó feszültségét, és elindult a gyógyulás útján.
Válás, költözés, zaklatás
A székesfehérvári Horgosi Tamás gépészként végzett, és a munka mellett egy alapítványnál önkénteskedett, amely hátrányos helyzetű gyerekek integrációját segíti. Egyre többen kértek tőle tanácsot személyes problémáikra, ezért figyelme a társadalmi jelenségek, valamint a konfliktuskezelés irányába fordult. Jelenleg szociológiát tanul, ezt érzi a saját útjának. Ma már magabiztossággal kezeli a problémás helyzeteket, de ez nem ment mindig könnyen neki.
„Tízéves koromban elváltak a szüleim, és egy kisvárosból a nagyvárosba költöztünk. Kicsit kinyílt a világ, felszabadultabb lettem, és jó barátokra találtam. Szerettem rajzszakkörre járni, az volt a mentsváram a válást követően. Csatlakoztam az ének- és drámafoglalkozáshoz is, így a napom nagy részét az iskolában töltöttem.”
A középiskolás évek alatt Tamás újabb kihívással szembesült.
Bekerült egy új, összeszokott osztályközösségbe, ahol négy éven át a mindennapjai részévé vált a zaklatás.
„Próbáltam alkalmazkodni a többiekhez, de a csoport érzékelte, hogy valami nem oké, és kivetett magából. Visszagondolva a válás mély nyomot hagyott bennem; bezárkóztam, és nem jól barátkoztam. Ők poénnak fogták fel a zaklatást, nem realizálták. Én viszont érzékenyen vettem. Nem vágtam vissza, de nem is védtem meg magam, így váltam a bántalmazások célpontjává.”
Megfélemlítés és pánikroham
Tamás senkinek sem beszélt a problémájáról. Édesanyját nem akarta terhelni, az osztályfőnöke pedig azt javasolta, hogy ne vegye magára. Az elfojtás stratégiáját választotta.
„A fizikai agresszió lehetősége teljesen megbénított. Nem került rá sor, de folyamatosan megfélemlítettek. Rettegtem, hogy hová fajulhat a dolog. Nem is sejtették, hogy a szavaknak milyen hatalmas súlyuk van. Előfordul, hogy gyerekek versengenek, összeverekednek, de ezzel le is zárják a konfliktust. Ha viszont mindig ugyanazokat a bántó szavakat hangoztatják, hosszú távon komoly sebeket okozhatnak. Ezekből mentális problémák lehetnek, amelyek fizikai tünetekkel is együtt járhatnak. Velem is így történt.
Egy alkalommal édesanyámmal a belvárosban sétáltam, amikor hirtelen minden elsötétült, és villódzni kezdett. Leültem, és kapkodtam a levegőt. Azt hittem, szívrohamom van.
Ez a pánikszerű érzés nemcsak konfliktushelyzetekben talált meg, hanem a vonaton vagy vásárlás közben is. Amikor kikerültem a bántalmazó közegből, és megszűnt a stressz, akkor alábbhagyott.”
Tamás egy ideig énekelt, szavalt, egyik tanára a tehetségét látva színésziskolába akarta küldeni, de emiatt is gúnyolták. „Folyton azt éreztették velem, hogy semmire sem vagyok jó. Amikor ezt sulykolják, akkor nem fogsz csinálni semmit, és nem tudod magadból kidolgozni a negatív érzéseket” – emlékezik Tamás.
Elindult lefelé a lejtőn, a tanulmányi eredménye fokozatosan romlott. Az érettségi után a technikum hozott számára megváltást. Élete legjobb közösségébe került, ahol hamar összeszoktak, és senki sem piszkálta a társait.
A művészet gyógyítja a lelki sebeket
Tamás nyolc évvel a történtek után, a covid alatt festette ki magából a bullying nyomasztó élményét. Ekkor már elhitte, hogy tehetséges, és merte mindezt kamatoztatni. Egy ideig színpadon is énekelt, bár a lámpalázban még ott pislákolt az emlék: mi van, ha kinevetik. A közönség azonban pozitívan fogadta, és sikerült magából kiadnia az érzelmeit. A művészet lett a hobbija.
„Megállás nélkül festettem, mert élveztem az alkotást, és ezáltal elmondhattam a történetemet.”
„Tudatosítottam, hogy mi áll a háttérben, mi blokkolja az önbizalmamat. Az érzelmeket nehéz szavakba önteni, főleg férfiként, de a barátaimmal gyakran tartunk »lelkizős« napokat, amikor megbeszéljük, kivel mi történt, kit mi nyomaszt. Úgy érzem, túl vagyok a múltbeli élményeken, megküzdöttem, de néha még felcsendülnek. A példámon keresztül másoknak is szeretnék segíteni.”
Tamás plakátszerű festményei az Évgyűrű Alapítványon keresztül több iskolába is eljutottak, hogy felhívják a figyelmet az iskolai zaklatás fontosságára. Bulla Márta iparművész, művésztanár nagy kincsnek tartja, ha valaki olyan belső motiváltsággal rendelkezik, hogy egy nehéz helyzetben segítségül tudja hívni az alkotást. „Ez egyfajta flow-élmény, amely elvarázsol, és eltávolít a problémától, amitől szenvedünk. A mérhető időből kiszakít az időtlenségbe, és pozitív energiával tölt el. A paraszti világban is jelen volt a kreatív cselekvés: az asszonyok a szövés által rendezték a gondolataikat, kosarat fontak, a férfiak szerszámokat faragtak.”
„A művészetek különböző ágai alkalmasak a konfliktuskezelésre, mert a művészi élmény és alkotás során oldják a feszültségeket.”
Egy bántalmazás története képekben
Tamás képei egymás mellé állítva olyanok, mint egy képregény, elmesélik a történetét. Bulla Márta úgy értelmezte a képsorokat, hogy előzetesen nem ismerte az élethelyzetet, amely előhívta, mégis meglepő pontossággal rakta össze a mozaikokat.
„Az első képen léggömböket tart egy hintán ülő figura, és egy meghajtogatott repülőnek is felfogható formán ül. A vezetett meditáció kezdetén mindig el kell képzelni, ahogy a lélek föntről megérkezik a földi világba. A háttér hideg és meleg színeiben ott a feszültség, de itt még nagyobb a meleg szín aránya, a fenti világból érkezés pozitív oldala.”
„A következő alkotáson, amelyet a béke egyezményes jele oszt három részre, a család tagjai jelennek meg. A történet minden szereplője kifelé néz, egymástól elszakadva. A festő az édesanya mögé meleg színeket helyezett, ő adja az érzelmeket a kapcsolatban. Az édesapa mögé hideg kékes színeket festett. A szereplők az összes képre fekete árnyfiguraként kerülnek. Nem látjuk a valódi arcukat, személyiségüket. A fekete szín űrt is hagy maga után.”
„A sorozat következő darabján padsorokban ülnek a diákok, és mögöttük kívülállóként, magányosan jelenik meg a főszereplő. Az átlós formába szervezett háttérmotívumok érzékeltetik, hogy száguld a világ, történnek az események, de ő ebből kirekesztődik. A kép jó részét sárgászöld árnyalat határozza meg, ami arra utal, hogy a külvilág izgalmas, felfedezésre vár, de nem tud ebben a világban kibontakozni.”
„A negyedik képen keretbe helyez, és ezzel behatárol egy bántalmazó jelenetet. A háttér melegsárga, de az odafröcskölt foltok olyanok, mint amikor besároznak valakit szóval, cselekedettel. A képregényszerű szövegbuborék értelmezhetetlen jelekkel teli. Egy bántalmazott gyerek számára a külvilágból jövő atrocitás érthetetlen.”
„A zaklatások ábrázolása közé egy vádló kép kerül, ahol a figura középen egy kiemelkedésen áll, és körben minden kéz rámutat. A domb vörösre festett, ami a figyelemfelkeltés színe. Úgy tűnik, a környezet mégsem veszi észre, hogy védelmébe vehetné az áldozatot.”
„A bántalmazás a tettlegességig fajul, és az események a szemünk előtt zajlanak. A leginkább mozgósító szín, a vörös és a fekete együtt jelennek meg.”
„Az eseménysor folytatásában a középpontban a megsemmisített gyermeket látjuk, akinek a hátából nyilak állnak ki. A háttérben megjelenő szürkeség az értelemnek, a tudásnak a színe. Itt kezdődik a sértések értelmezése.”
„Az átgondolás motívuma továbbível. Egy tengerparton vagy az égben, hatalmas kék mezőben ül a gyermek. A fejtetőből kiinduló, háromszög alakú gondolatfolyam a megoldás felé mutat. A kék a békesség szimbóluma és a hatékonyság jelképe, amely utal a probléma megoldhatóságára.”
„Ezután mégis elveszíti a talajt, mintha nem találná a kiutat. Minden gyógyulási folyamatban lehetnek visszatérő szakaszok, erre utal a folyamatos zuhanás. Végül a figura a szürkés-színes kavalkádos semmibe érkezik, ez a végső összeomlás ábrázolása.”
„A tizedik kép optimizmusra ad okot. Kínálkoznak a segítségnyújtó kezek. Amíg saját maga nem ismeri fel, hogy milyen helyzetben van, nem talál rá gyógyírt. A háttérben biztató a zöld színben megjelenő life felirat.”
„Az utolsó képen egy egyezményes jel, a szürke kéz mutatja, hogy sikerült, helyére kerültek a dolgok, megtalálta a megoldást.”
„Az első képen léggömböket tart egy hintán ülő figura, és egy meghajtogatott repülőnek is felfogható formán ül. A vezetett meditáció kezdetén mindig el kell képzelni, ahogy a lélek föntről megérkezik a földi világba. A háttér hideg és meleg színeiben ott a feszültség, de itt még nagyobb a meleg szín aránya, a fenti világból érkezés pozitív oldala.”
„A következő alkotáson, amelyet a béke egyezményes jele oszt három részre, a család tagjai jelennek meg. A történet minden szereplője kifelé néz, egymástól elszakadva. A festő az édesanya mögé meleg színeket helyezett, ő adja az érzelmeket a kapcsolatban. Az édesapa mögé hideg kékes színeket festett. A szereplők az összes képre fekete árnyfiguraként kerülnek. Nem látjuk a valódi arcukat, személyiségüket. A fekete szín űrt is hagy maga után.”
„A sorozat következő darabján padsorokban ülnek a diákok, és mögöttük kívülállóként, magányosan jelenik meg a főszereplő. Az átlós formába szervezett háttérmotívumok érzékeltetik, hogy száguld a világ, történnek az események, de ő ebből kirekesztődik. A kép jó részét sárgászöld árnyalat határozza meg, ami arra utal, hogy a külvilág izgalmas, felfedezésre vár, de nem tud ebben a világban kibontakozni.”
„A negyedik képen keretbe helyez, és ezzel behatárol egy bántalmazó jelenetet. A háttér melegsárga, de az odafröcskölt foltok olyanok, mint amikor besároznak valakit szóval, cselekedettel. A képregényszerű szövegbuborék értelmezhetetlen jelekkel teli. Egy bántalmazott gyerek számára a külvilágból jövő atrocitás érthetetlen.”
„A zaklatások ábrázolása közé egy vádló kép kerül, ahol a figura középen egy kiemelkedésen áll, és körben minden kéz rámutat. A domb vörösre festett, ami a figyelemfelkeltés színe. Úgy tűnik, a környezet mégsem veszi észre, hogy védelmébe vehetné az áldozatot.”
„A bántalmazás a tettlegességig fajul, és az események a szemünk előtt zajlanak. A leginkább mozgósító szín, a vörös és a fekete együtt jelennek meg.”
„Az eseménysor folytatásában a középpontban a megsemmisített gyermeket látjuk, akinek a hátából nyilak állnak ki. A háttérben megjelenő szürkeség az értelemnek, a tudásnak a színe. Itt kezdődik a sértések értelmezése.”
„Az átgondolás motívuma továbbível. Egy tengerparton vagy az égben, hatalmas kék mezőben ül a gyermek. A fejtetőből kiinduló, háromszög alakú gondolatfolyam a megoldás felé mutat. A kék a békesség szimbóluma és a hatékonyság jelképe, amely utal a probléma megoldhatóságára.”
„Ezután mégis elveszíti a talajt, mintha nem találná a kiutat. Minden gyógyulási folyamatban lehetnek visszatérő szakaszok, erre utal a folyamatos zuhanás. Végül a figura a szürkés-színes kavalkádos semmibe érkezik, ez a végső összeomlás ábrázolása.”
„A tizedik kép optimizmusra ad okot. Kínálkoznak a segítségnyújtó kezek. Amíg saját maga nem ismeri fel, hogy milyen helyzetben van, nem talál rá gyógyírt. A háttérben biztató a zöld színben megjelenő life felirat.”
„Az utolsó képen egy egyezményes jel, a szürke kéz mutatja, hogy sikerült, helyére kerültek a dolgok, megtalálta a megoldást.”
Tamás felvilágosító körútján az iskolai zaklatásról beszél, saját élményei alapján. Az érzékenyítést pszichológus és konfliktuskezelő szakember segíti. Ennek részletei a lenti plakáton olvashatóak.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Cigi helyett festőecsetet adtak egymás kezébe – Hajléktalanok művészetterápiája a Máltai Tanulmányok legfrissebb számában
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
