Egy gyógyuló függő útja – „Kaptam egy embert, aki a megtöretés pillanatában velem volt”
A drogfüggőség és a hajléktalanság világa kicsit olyan, mint a halál árnyékának völgyében járni. Fülöp Attila története arról tesz tanúbizonyságot, hogy még ebben a völgyben sem vagyunk a halál állapotában, és még itt sem vagyunk magunkra hagyatva. Keresztes Ilona és Fülöp Attila beszélgetése a Mégis podcastban nemcsak a honnan és a miért dilemmáira igyekszik választ találni, hanem a hová és a kihez kérdésekre is. A beszélgetéshez Kunszabó Anna, a Csak Egyet Szolgálat alapítója és vezetője is csatlakozott.
Attila függősége épp olyan messzire vezethető vissza, mint amennyire messzire sikerülhet azt maga mögött hagyni. Az angyalföldi fiút egyedülálló szülőként nevelte fel az édesanyja, aki korábban állami gondoskodásban nőtt fel, mostoha gyermekkora volt. Bár mindent igyekezett megadni a fiának, amiről azt gondolta, hogy az a szeretet, nem tudott a feladathoz elegendő tudást magával hozni. Attila szerint a sérült emberek sajnos csak egy sérült világ képét tudják közvetíteni, így édesanyja bárhogy igyekezett is, nem nyújtott a fiának elegendő biztonságot.
Attila úgy élte meg, hogy a függés szinte kezdettől a személyisége része volt.
Érzelmileg nem tudott eléggé kapcsolódni az édesanyjához, és a tágabb gyermekkori környezetében is mindenütt csak alkoholizmust és elérhetetlen szülőket látott. A kényszer, ami hajtotta, az volt, hogy olyan közösséghez tartozhasson, amely befogadja őt. Ha ehhez a lopás vagy a drogozás volt a belépő, akkor elkövette, mert szüksége volt a visszaigazolásra és a figyelemre. A függőség érzése már az általános iskolás éveiben megjelent, ahol a környékbeli lopásait szégyenteljes lebukások követték. Az iskola előtt felelnie kellett a kisstílű telefonfülke-rablások miatt, és az izgalom is egyfajta belső drogként kezdett működni benne. A szégyen, az iskolai közösségi megalázás adrenalinsokkot okozott a szervezetében, és ez az érzés később hiányozni kezdett.
Az első marihuánás cigaretta
Az első marihuánás cigaretta még nem okozott számára semmi élvezetet, a fiú mégis elszívta a másodikat. Miért? Mert a banda rítusa az összetartozás, közösség látszatát keltette benne, a világ problémáit pedig vicces síkba helyezte, eltávolította a gondokat. Ekkor Attila már kezdte keresni a forrásokat, szórakozóhelyekre látogatott el a „brancsával”, és a kezdeti enyhébb marihuánáról tovább lépett a szintetikus drogok felé. A drog kegyetlen törvénye ez: a dílerek az egyre keményebb drogok irányába vezetik a kezdő klienseiket, míg a drogos fogyasztásának ára olyan szintre emelkedik, hogy kénytelen lesz maga is terjesztővé válni.
Dílernek lenni pedig kitüntetett helyzet a brancsban, amire Attila mindig is vágyott.
A kristály (pszichoaktív szintetikus drog) volt az, amely Attilát teljesen eltávolította a valóságtól, keringési rendszere megadta magát, szédült, rosszul lett. A drogért való hajsza teljesen kitöltötte az életét, végül a kapcsolatait, ezáltal a lakhatását is elvesztette. Ha emelkedett a feszültség, ő csak növelte a dózist, lelkiismeret-furdalását is a szerrel nyomta el. 29 éves korára már csak egyik helytől a másikig tántorgott, hallucinált, őrületszintű depresszióba esett. Minden kapcsolatát elrongálta, minden szálat elszakított a baráti körében, romlott életet élt, és rájött, hogy ha az utcán alszik, akkor ő bizony hajléktalanná vált. Eddigre érte el saját mélypontját. „Magam ellen lázadtam” – véli most.
A névtelen megmentő és az „életmentő műtét”
A halál völgyének legmélyén találkozott egy névtelen megmentővel, aki a Csak Egyet Szolgálathoz irányította őt. Attila az első néhány alkalommal ittasan érkezett a helyre, amit a szolgálat házirendje tiltott, ám a team megengedte számára a gyógyulás reményét jelentő pihenést, alvást. Ami ezután kezdődött, azt Attila életmentő műtétként említi.
Kunszabó Anna, a Szolgálat vezetője hittel vallja: a szociális munka missziós tevékenységgel társulva képes a személyes megváltás és istenkapcsolat felé vezetni a rászorulókat. A Szolgálat missziója pedig nem kevesebb, mint a hívás átadása a mennyei dimenzióba. Ehhez a legnagyobb kegyelem megtalálni a kliens nyitott pillanatát, a bemenetet a lelkéhez.
Attila számára a segítő beszélgetések nyitották meg a kaput a minden felé. Itt úgy kapott szeretet és figyelmet, hogy elég volt csak magát adnia érte.
Gyógyulásának útja a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonon keresztül vezetett, amíg a fizikai tünetekkel megküzdött. Kemény időszak volt fizikailag is, de lelkileg még keményebb, amikor szembesülnie kellett a „csak elvenni tudtam, adni semmit” érzésével. A feldolgozás hosszú volt és gyötrelmes.
Attila az interjúra szabadságot vett ki békásmegyeri munkahelyéről. Ma szobafestőként dolgozik, szeret egyedül és felelősséggel működni, vagyis valami leromlott állapotú helyet újra a falig lecsupaszítani, lekaparni, és onnan ismét felépíteni, felékesíteni, újra lakhatóvá tenni. Féléves kisfia és barátnője várja otthon, de csak akkor tudnak majd összeházasodni, ha Attila minden adósságát kifizette. „Csak Istenhez tudok kilyukadni” – mondta mosolyogva.
Ma sem tudja a nevét annak a férfinak, aki akkor régen megszólította, majd el is tűnt az életéből. A jóra való sóvárgására volt ő a „bőrbe kötött válasz”…
A cikk és a podcast megjelenésének támogatója a Szerencsejáték Zrt.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Nem leszedált anyára van szüksége a gyerekemnek” – Király Kitti szabadulása a pánikbetegségből
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
