A végsőkig igent mondtak negyedik gyermekükre – A Tejfel házaspár és kislányuk, Mária története

Mikor és hogyan derült ki a negyedik gyermeketek betegsége?

Klári: A tizenkettedik heti ultrahangon észrevettem, hogy másabb a kép, mint az előző babáink esetében. Az orvos is hosszasan hallgatott, majd mondta: baj van. 9,4 mm volt a nyaki redő, ami 2–3 mm között a normális.

A későbbi vizsgálatok során kiderült: Máriának súlyos szívbetegsége és más szervi eltérései is voltak.

A vizsgálat előtt a házas közösségünkben az abortusz volt a téma. Ez az alkalom is megerősített: mindkettőnk számára szent és sérthetetlen a megfogant élet.

Máté: Ebben a megdöbbentő helyzetben Klárival összenéztünk, és nem volt kérdés a hogyan tovább.

Mi volt a legnehezebb a vizsgálatok során? Kaptatok segítséget?

Klári: Az első eredmények Down-szindrómára utaltak, és lehetőségünk volt felkeresni Steinbach Évát, a Down Dada Segítő Szolgálat vezetőjét.  Bár csakhamar kiderült, nem ezzel állunk szemben, ő mégis orvosokkal kötött össze, és emellett lelkileg is támogatott.

Beteg magzat esetén megterhelő helyzetben vannak az orvosok és a szülők is. Nagyon nehéz elfogadni a száraz tényeket, amikor ott a pocakodban a gyermeked, és aggódsz érte. Ez óriási lelki próba volt. Mindig úgy léptem be a vizsgálóterembe, hogy előre mondtam: megtartjuk. Bár volt ellenpélda is, de ebből fakadóan többször leomlott az orvosokban egy fal, és kedvesebbek lettek.

Máté:

Az egészségügyben azt tapasztaltam, hogy ha az élet mellett döntesz, ezt nem egyszer, nagyon sokszor ki kell mondani – így van kitalálva a rendszer.

Minden új orvosnál ki kellett mondani, hogy mi kitartunk a döntésünk mellett. Ez lelkileg mindig próbára tett.

Mire számíthattatok: mennyi ideig lehet köztetek Mária?

Klári: A tizenkettedik ultrahangon világosan tisztázták, hogy a huszadik hétig el szokott dőlni: életben marad-e a magzat, vagy sem. Mária viszont természetes úton világra tudott jönni. A vártnál sokkal jobb állapotban volt, és felvetődött, hogy nem biztos, hogy azonnal műteni kellene.

Máté: Nem volt konkrét várható élettartam. Mindig vizsgálattól vizsgálatig láttunk előre. A diagnózisok az aktuális helyzetre vonatkoztak, sosem a végső kimenetelre. A sikeres műtét után – ami végül nyolcnapos korában volt – arra számítottunk, még sokáig velünk marad.

Milyen érzésekkel készültetek a szülésre?

Klári: Bennem különösen erős volt a vágy, hogy a karjaimban tarthassam Máriát, hiszen ki tudja, tarthatom-e még. Amikor megtudtuk, hogy beteg, csak ezt kértem a Jóistentől, és megadta.

Mária esetében többet kellett harcolnunk azért, hogy természetes úton születhessen. A kórházi csomagban magunkkal vittünk szentelt vizet is. Így a születést követően Máté megkeresztelhette.

Máté: Látnunk kell a pozitívumot: a születésekor jobb állapotban volt, mint amire számítottak az orvosok.

Ezért, és mert természetes úton született, volt tíz perc „aranyóránk” – ez óriási ajándék.

Hogyan fogadták a nagyobbak, hogy a testvérük súlyos beteg?

Klári: A helyzetből fakadó bizonytalanságunkat nem éreztethettük velük, hiszen az akkor hat, négy, illetve két és fél éves gyerekeinknek különösen nagy szükségük volt a szülői támogatásunkra. Csak annyit mondtunk, Máriának több vizsgálatra lesz szüksége, imádkozzunk érte. Mária szeptember 4-én született, és az őszi szünetre mentünk haza, így volt egy meghitt időszak, amikor mindenki összeszokhatott.

Máté: Az iskola- és óvodakezdés sűrűjében arra is koncentráltunk, hogy a nagyobbaknak a körülményekhez képest zökkenőmentesen induljon az év. A gyerekek még nagyobb izgalommal várták a találkozást, mint korábban, hiszen sok idő telt el a születés és a hazajövetel között.

Kép

Klári Máriával – A fotó Tejfel Klára és Máté tulajdona

A világ Jézus születésére készült, ti pedig akkor veszítették el Máriát.

Klári: Egy szombati nap volt, amikor teljes szívvel éreztem, szeretem Máriát úgy, ahogy van. Hiszen a mindennapokban nem annyira az érzelmekkel tudtunk foglalkozni, hanem Mária gondozásának és a család ellátásának kihívásaival. Másnap hajnalban, advent harmadik vasárnapján, azaz örömvasárnap hajnalban Mária elhunyt.

Máté: Azon a szombati napon, mivel nem dolgoztam, a szokásosnál több időt lehettem Máriával. Őt ölelve nekem is volt egy kegyelmi pillanat, amikor nemcsak a teendőket láttam vele kapcsolatban, hanem ahogy rám mosolygott, éreztem az őszinte, mély szeretetet. Talán ez volt a rövidke földi életének célja: megtapasztalni a mély szeretetet.

Mi segített a gyászfeldolgozásban? A gyermekeiteknek hogyan tudtatok segíteni?

Klári: A mindennapok sűrűjében hajlamosak vagyunk elfeledni, Isten mennyire a tenyerén hordoz minket. Abban az évben egy mesesorozat volt az adventi kalendáriumban – nem mi állítottuk össze, de Isten gondoskodását éreztük ebben is.

Mária temetése napján egy rosszcsont angyalról szólt a mese, akit leküld a Jóisten a földre, hogy jót tegyen. Egy szegény házban lát három kisgyermeket, akiken megesik a szíve, és visz nekik egy karácsonyfát.

Amikor Máté a mesét olvasta, a gyerekeink ösztönösen kijavították a szereplők nevét a saját és Mária nevére. Ők fogalmazták meg, hogy „Mária mostantól angyal“.

Máté: Hatalmas kegyelem volt még karácsony előtt eltemetni Máriát. Karácsony után nehéz lett volna a családunknak szembenézni a temetéssel. A szünetben bezárkóztunk, és csak magunk voltunk.

Mit tanultatok magatokról és a családotokról, az életről, amíg Mária veletek volt?

Klári: Nehéz időszak volt, amikor vizsgálatokról vizsgálatokra jártunk, plusz jött a műtét is. Ma is megerősít, hogy ezt annak idején végigvittük. Isten nélkül nem sikerült volna. Lehetőséget adott ez az idő arra, hogy a gyermekeinknek őszintén meg tudjuk mutatni: bármilyenek, elfogadjuk és szeretjük őket úgy, ahogy vannak, és bármikor harcolnánk értük.

Máté: Speciális ellátás kellett Máriának, ez is lekötött, de mellette még ott volt a három nagyobb gyermekünk és a munka, nem sokat aludtunk. Beosztottuk Klárival az éjszakai keléseket, rengeteget logisztikáztunk. Akkoriban nem tűnt fel ez a megterhelés – ezt az imák hatásának tudom be. Manapság, ha valami váratlant kell megoldani, néha elszégyellem magam, hogy azóta „visszalustultunk“.

Amikor igent mondtunk Máriára, nem tudtuk, mi vár ránk. De a szilárd döntésünkért megkaptuk Istentől a kegyelmeket, amik átsegítettek a nehézségeken. Vele olyasmit is el merünk vállalni, ami előre kivitelezhetetlennek tűnik.

Kép

Máté és Mária – A fotó Tejfel Klára és Máté tulajdona

Miért vagytok hálásak ebből az időszakból?

Klári:

Egy pap mondta egyszer: „Nem igaz a mondás, hogy a Jóisten annyit rak rád, amennyit elbírsz. Hanem annyit rak rád, amennyit Vele elbírsz.”

Máté mellettem állt, volt egy támogató családos és plébániai közösség, akik imával kísértek. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen védőhálónk volt, viszont igazi hősöknek tekintem azokat, akik ilyen háttér nélkül is helyt tudnak állni. Hálás vagyok a lelki adoptálást végző csoportokért, mert ők névtelenül imádkoznak minden megfogant életért, így azokért is, akik esetleg távol állnak Istentől, vagy nincs ilyen támogató hátterük.

Máté: Isten többet ad, mint amit magadtól elbírnál, de Vele együtt vinni tudod a terheket.

Aztán a sebekből új élet fakadt... Hogyan tudtatok felállni?

Klári: Amikor a következő babánkkal újra el kellett menni a rutinvizsgálatokra, szembesültem a korábbi traumáimmal.

Többen mondták, hogy Mária maga helyett, vigasztalásként küldte a kistestvérét. Ez mindig zavart, és nem tudok vele azonosulni. Matyi nem egy „pótlék, vigasztaló“, ő önálló ember. Ő nem egy újabb negyedik, hanem ő az ötödik gyermekünk.

Máté:

A vágyat, hogy még legyen gyermekünk, még Mária életében belénk ültette a Jóisten, bár ezt csak később vallottuk be egymásnak.

Az akkori házasság hetén alkalmunk volt eljutni Fatimába. Ott igazán egymásra és a Jóistenre tudtuk szánni az időt. Ez az út is megerősített: egyben van a családunk. Ekkoriban tudtuk meg azt is, hogy Klári újra várandós.

Hogy vagytok manapság?

Klári: Amikor kitört a háború, azt éreztem, valahogy támogatnom kell a gyermekeimet a feldolgozásban. Ezt mondtam: „Ti már megtapasztaltátok a legrosszabbat, elvesztettétek a testvéreteket, akit nagyon szerettetek. Ennél sokkal rosszabbat a háború sem tud hozni.”  Megtapasztaltuk, hogy a nehézségekben és életünk sötétségeiben is velünk van Isten. Ez hatalmas kapaszkodó, még ha emberileg néha lázadunk is. Ezt a gyermekeink is megértették és megnyugodtak.

Máté: Istennek szüksége van az akaratára kimondott igenünkre – tiszteletben tartja a választásunkat –, ezt Mária élete is bizonyítja. Ha nehézségek jönnek, számtalanszor erőt merítünk abból, hogy milyen kegyelmeket tapasztaltunk meg Mária kapcsán.

A cikk létrejöttét a Média a Családért Alapítvány támogatta.