„Az elején beszélni sem tudtam, lélegeztettek” – Szekeres Pál története

Pálnak – mint sok más gyereknek akkoriban – mást tanítottak otthon a szülei, mint amit az iskolában hallott. A cukrászdát, amely a családjáé volt, államosították, és csak nehezen tudták elérni a szülei, hogy alkalmazottként dolgozhassanak benne. „Rengeteg ilyen abszurd történet volt, és emlékszem, hogy amikor bemutatták A tanú című filmet, én nevettem rajta, de az apám nem. Ő azt mondta, ez így történt” – idézi fel. A szülei jártak templomba. „Szerintem úgy voltak vele, hogy már nem tudnak tőlük mit elvenni, nincs mit veszíteniük. És otthon, étkezés előtt és lefekvés előtt is imádkoztunk” – mondja. 
Pál a baleset előtt aktív társasági életet élt, népszerű figura volt a baráti körében. „A sportolóknak fontos, hogy le tudják vezeti a feszültséget. Ilyen például az, amikor egy győztes asszó után kiabálnak. De nem véletlen az sem, hogy a művészek meg a sportolók gyakran együtt mennek szórakozni. Ezek a hivatások sok koncentrációt igényelnek, utána sokan nem tudnak elaludni, és akkor mennek bulizni. Én is voltam sok ilyen fantasztikus összejövetelen” – emlékszik vissza. 
A baleset után mindent a nulláról kellett kezdenie, vagyis inkább meg kellett küzdenie a nulláért is. „Úgy éreztem, hogy mindent elveszítettem. 

„Nem tudtam enni, felöltözni, megfordulni az ágyban. Az elején beszélni sem tudtam, lélegeztettek, mert nagy ütést kapott a tüdőm. Csak arra vágytam, hogy aludjak, hogy azt álmodjam, hogy minden a régi, minden rendben van. 

Az első év borzalmas volt. Mondtam olyat is, hogy most odamegyek az ablakhoz, és kiugrom. De hát ez is esélytelen volt, nem tudtam megmozdulni” – emlékszik vissza a legnehezebb időszakra. „Aztán mégis azt láttam, hogy a körülöttem lévők napoznak, kondiznak, szépen felöltöznek, a szeretteikkel töltik az időt – pedig kerekesszékesek. Úgy döntöttem, hogy adok ennek az új életnek egy lehetőséget. Várok egy évet, mert mégse döntsek olyasmiről, amit nem is ismerek eléggé.”

Kép

Anikó, aki azóta már Pál felesége, mellette volt, tartotta benne a lelket, és ez rengeteget jelentett neki. Ott voltak a szülei, a barátai, az edzőtársai is, és fontos volt az is, hogy megmaradt neki a vívás. Ha például a futás lett volna a sportja, akkor más lett volna mindent. De a vívásban tudott sikereket elérni, és ezekből építkezik az ember. Közben befejezte a képzést a TF-en, vívó szakedző lett, később a paravívók szövetségi kapitánya, aztán meg elhelyezkedett a versenyszférában. 
Pálnak és feleségének három gyereke született, és ő apaként igyekezett mindenben részt venni. „A feleségem fürdette a gyereket, és az én ölemben volt a lepedő, becsomagoltam a picit, aztán mondtam, hogy na, ki van a csomagban. Pelenkázni is tudtam, rendbe tettem a konyhát, vagy készítettem kaját a gyerkőcöknek. Persze, vannak dolgok, amiket nem tudok megcsinálni, de ha megfelelően van kialakítva a környezet, akkor nagyon sok minden kivitelezhető. És nagyon hálás vagyok a gyerekeinkért, teljesen mások, három külön csoda” – mondja. 

A beszélgetés meghallgatásához kattintson a lejátszóra!

A Mégis podcastban olyan életeket szeretnénk felvillantani, amelyeknek főhősei nem mindennapi hátránnyal élik hétköznapjaikat, miközben komoly kérdéseket kell megválaszolniuk, fontos döntéseket kell meghozniuk és feltöltő forrásokat kell találniuk a napi küzdelmekhez. Miközben a beszélgetésekből mindannyian erőt tudunk meríteni, mondatról mondatra bomlik le a fal a fogyatékkal élő emberek és épnek tartott társaik között.
A Mégis podcast műsorvezetője Keresztes Ilona.
Új adások kéthetente csütörtökön.
A Mégis podcast adásai elérhetőek a Spotify-on, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján.
A Mégis a Képmás és a Média a Családért Alapítvány közös podcast-sorozata.
A podcast támogatója a Szerencsejáték Zrt.

Az adás támogatója a Szerencsejáték Zrt.