„Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt” – A Dorkász a Magyarországon maradó ukrajnai menekülteknek segít

Kis Ábel Lukács: 2021 végén a Covid-helyzet és forráshiány miatt úgy döntött a kuratóriumunk, hogy bezárjuk a kempinget. 25 ingatlannal, 200 ággyal, különböző típusú szállásokkal rendelkezett a terület, de úgy látszott, nem tudjuk fenntartani. A háború kitörésének híre viszont arra késztette a kuratóriumot – és kárpátaljai származású kuratóriumi elnökünket, Vojtkó Ferencet –, hogy felvesse lehetőségként: mégis nyissuk meg a terepet a kárpátaljai menekültek számára. Minden várakozást felülmúló összefogás valósult meg ekkor, ennek köszönhetően március 21-én kinyitottuk a kapuinkat.

Hogyan teltek az első napok? Milyen állapotban és érzésekkel érkeztek a menekültek?

Kis Ábel Lukács: Intenzív volt az a három hét, ami alatt felkészültünk a fogadásra. Mi az elejétől fogva azt üzentük a határnál elhelyezkedő partnerszervezeteinknek, akik fogadják a menekülteket, illetve a katasztrófavédelemnek, hogy hozzánk azokat küldjék, akik hosszabb távon szeretnének maradni, tehát nem átutazók.

Azt a célcsoportot szerettük volna a Dorkásznál elhelyezni, akik hátrányos helyzetűek, mélyszegénységből jönnek, tehát akik még a menekültek között is a leginkább rászorulók.

Kárpátaljáról induló roma családok jöttek hozzánk, szegényen, betegen, alacsony iskolázottsági szinttel, és őket kezdtük ellátni. Olyan volt, mint a régi dorkászos táborok, csak nem harmincöt ember lakott itt egy hétig, hanem több mint kétszázan, és folyamatosan. Most már állandó pszichológusunk van, de az elején még csak konzultációs szinten tudtak a fogadó munkatársak felkészülni a menekülők sajátos problémáinak kezelésére. Pszichológiai anyagok segítettek nekünk abban, miképpen reagáljunk poszttraumás stresszben szenvedő családokra, mennyire fontos lesz nekik az, hogy külön szobájuk legyen, és hogy békés, nyugodt környezet vegye körül őket, illetve a várható érzelmi kiugrásokat is megtanuljuk a helyén kezelni, ne reagáljuk túl a kitöréseket, teremtsünk talajt a lábuk alá.

Milyen nehézségek adódtak kezdetben? Előfordult, hogy valamivel készültetek, de váltani kellett?

Kis Ábel Lukács: Rengeteg nehézséggel küzdöttünk az egészségügyi ellátás megszervezése terén. Leginkább az orvosi papírok és a gyermekek hiányzó oltási igazolványai okoztak gondot. Előfordult, hogy a szülők nem tudtak felelősen nyilatkozni arról, hogy a gyerekük milyen oltásokat kapott meg. Egy munkatárs nem is tudta mind a 200 menekült papírjait és ügyes-bajos dolgait rendezni, ezért négy, szociális területen is jártas munkatársamat jelöltem ki házfelelősnek, akikhez nagyjából 50 főt osztottunk be fejenként. Így sokkal családiasabb rendszer alakult ki, ami hatékonynak is bizonyult. A négy ház, amely egy-egy koordinátorhoz tartozik, Máté, Márk, Lukács és János evangélisták nevét viseli.  Az orvosi ellátás is sokáig akadozott. Az UNICEF-nek köszönhetően – ők finanszírozzák a két szakápolónk bérét – sikerült az egészségügyi gondokat helyben kezelni, és ők abban is segítenek, hogy megfelelő szakellátáshoz juttassák klienseinket a háziorvoson keresztül.

Kép

Fotó: Dorkász Szolgálat Alapítvány

Hogyan sikerül kezelni a többféle kulturális háttérből adódó konfliktusokat?

Ősz-Kiss Viktória: Nálunk valóban többféle kultúra találkozik, a fő szál ebben a szőttesben a színes roma kultúra. Ahogy a magyarországi magyarok és a kárpátaljai magyarok is különböznek egymástól, úgy a kárpátaljai romák, a magyarországi romák és az ukránok is különböznek egymástól – nálunk még az egy házban élő családok szokásai is mások.

Azt képviseljük, hogy nem megváltoztatni kell egymást, hanem tisztelni, és nem kérhetjük a másikat számon azért, mert eltérő gondolkodásmóddal közelít meg valamit.

A tisztelet talaján már létrejöhet a bizalom is, ez az alapja az integrációs programunknak is. Az együttélésben fontos szerepet játszik a keresztény hitünk, vannak köztünk lelkipásztori munkatársak is, akik bibliaórákat, istentiszteletet tartanak, lelki gondozást folytatnak. A hit jól illeszkedik a roma kultúrába, nem áll tőlük távol.

Mit tudnak kezdeni a különböző életkorú gyerekekkel, akik iskolakötelesek?

Kis Ábel Lukács: Elindítottuk a saját integrációs pedagógiai programunkat az UNICEF finanszírozásával. Öt osztálytermet alakítottunk ki, pedagógusokat vettünk fel, akik abban segítik ezeket a magyarul beszélő gyermekeket, hogy felzárkózzanak az életkoruknak megfelelő tudásszinthez. Kárpátalján az elmúlt három-négy évben nem volt számukra elérhető, rendes iskola – ők ott is hátrányos helyzetűek voltak, otthonaikban se áram, se víz, se számítógép nem volt, nem tudtak becsatlakozni az online oktatásba. Vannak olyan felsőseink, akik nem tudnak írni-olvasni. Ezek olyan hiányosságok, amelyekkel nem indíthattuk őket útnak a helyi iskolákba. Bár oda írattuk be őket, egyéni tanrenddel a Dorkász integrációs programjában vesznek részt, egy olyan rendszerben, amely kiscsoportban foglalkozik velük, élménypedagógiai elemeket is használ, amelyben sport, művészet, zene veszi körül őket. Felzárkóztató fejlesztéseket is kapnak azzal a céllal, hogy minél hamarabb részesei lehessenek a többségi oktatásnak.

Lénárt Muszka Attila: Nálunk egy csoporton belül lehetnek különböző életkorú gyerekek is. Lelkes és odaszánt tanári karral dolgozunk, akik hajlandók a nehezített terepen dolgozni, és tudnak többfelé is differenciálni az óráikon. Kicsit olyan ez, mint a szimultán sakkozás.

Kép

Fotó: Dorkász Szolgálat Alapítvány

Milyen területeken szorulnak segítségre a családok?

Kis Ábel Lukács: Mi azoknak a családoknak segítünk, akik itt, Magyarországon képzelik el a közeli vagy akár a távoli jövőt. Óriási kihívás ez, emellett szakmailag hatalmas öröm. Több mint fél éve élünk már itt a családokkal, és a fizikai szükségletek betöltésén túl segítünk a szociális ellátásukban is. Segélyszervezetként nagyon fontos számunkra, hogy a munkánk során a szociális munka alapelvei érvényesüljenek, tehát olyan szolgáltatást nyújtsunk, ami fejlődéshez vezet, ne külső tényezőkhöz kössük őket.

A munkakeresés és az iskola a két olyan alappillére a tevékenységünknek, amelyek révén egy jobb élet kapujához vezetjük ezeket a családokat.

A krízisidőszakot is kihasználjuk arra, hogy fejlesszük, bátorítsuk, támogassuk őket abban, hogy ők is tehetnek a sorsukért, akármennyire hátrányos helyzetből jönnek is. Mi a Dorkásznál igyekszünk a támogatottjaink erőforrásaira építeni, és olyan változást előidézni bennük, amelynek hosszú távú eredménye van, mert nem fenntartani szeretnénk a kiszolgáltatott állapotot, hanem feloldani.

 A csoda mennyire kapott szerepet az elmúlt hónapokban?

Kis Ábel Lukács: Az egyik nagy csoda, amit megéltünk, akkor történt, amikor érkezett ide egy család, akik korábban már súlyos tragédiákat éltek meg. Volt egy autóbalesetük, egy gyermekük pedig daganatos betegségben halt meg. Az apukának a baleset óta nyitott gégecsöve volt. Amikor ideérkeztek, a kezdeti felmérések során kiderült, hogy az apának daganat van a tüdején, és a lelkipásztorunkkal imádkoztak azért, hogy tűnjön el a tumor. A következő vizsgálaton már nem volt ott semmi. Mi ezt földöntúli csodaként éltük meg, de csoda az is, hogy mindennap felkelhetünk, lélegzünk, dobog a szívünk, hogy van reggeli, van ruha, van hol laknunk. Sokszor pont akkor érkezett adomány, amikor arra szükség volt, ezt is ajándékként éltük meg, amelynek eredeti feladója Isten volt. Van öt menekültünk, akik úgy döntöttek, hogy itt nálunk keresztelkednek meg. Ez egy olyan csúcspontja az itt folyó munkának, ami nagyon nagy erőt ad számunkra. Az, hogy valaki a háború tragédiájának közegében úgy dönt, hogy most Istenhez fordul, olyan mérföldkő az életében, ami minden továbbit meghatározhat.

Hogyan tovább?

Kis Ábel Lukács: 2023-ban abban szeretnénk segíteni, hogy a környező falvakban otthonra találjanak a családjaink. Szeretnénk lakhatáshoz juttatni őket, olyan helyeket nézünk, ahol beköltözésre váró ingatlanok állnak. Munka már van, iskola is – nem engednénk el teljesen a kezüket, hanem egy kísérő módszerrel szeretnénk beágyazni őket a helyi közösségekbe, a helyi gyülekezeten, szociális ellátáson keresztül. Fokozatosan szoktatjuk majd őket arra, hogy külső segítség nélkül is fenn tudják magukat tartani.

A menekült családoknak tovább kell lépniük, hogy ne egy kempingben éljék az életüket, hanem emberi, méltó körülmények között.

Azt fogalmaztam meg számunkra célként, hogy mindenhol, ahol jelen vagyunk, a helyi közösség erőforrásaira kell felhívnunk a figyelmet. Partnerként tekintünk a befogadó közösségre a változásban, reméljük, hogy a családjaink is hozzáteszik majd a maguk részét, és belül, önmagukban fedezik fel azokat az istenadta lehetőségeket, amelyekre támaszkodva hosszú távú fejlődést érhetnek el.

Kép

Fotó: Dorkász Szolgálat Alapítvány

Van olyan bibliai vers, amelyet nagyon sajátnak éreznek?

Kis Ábel Lukács: Mózes 1. könyve, a teremtésről, 50:20 „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt.” A gondolat többször jelenik meg a Bibliában, végül Jézus keresztjénél is, amit az emberi gonoszság ácsolt – mégis ebből fakad az éltünk fölötti kegyelem. Ezt éljük meg itt nap mint nap, sőt, erre épül a szakmai programunk is. Egy szörnyű döntés miatt vagyunk most ebben, de helyzetünk értelmezése nem csupán földi dimenziós. Tudom, azt fogjuk látni, hogy emberek és emberi sorsok változnak meg, szemléletek alakulnak át, és teljesen másképp állnak majd az embereink az élethez, mint akkor, amikor hozzánk menekültek a háború elől. Akárhol folytatják az életüket, olyasmit kaphattak tőlünk, ami velük marad. Ezért végtelenül hálásak vagyunk.