Köbli Norbert: „Fanatikus önbizalomra van szükség”

– A Katinka kapcsán te magad is szerepváltásban vagy, kreatív producerként jegyzed a filmet, nem forgatókönyvet írtál. Ez kényszerpálya?

– Más típusú jelenlétet igényel egy dokumentumfilm – bár itt is van forgatókönyv, előzetes koncepció, ami adott esetben lehet nagyon részletes is, de az élet rácáfol a kicentizett tervekre. Lajos Tamás producer szerette volna, hogy ez a film létrejöjjön, és behívott játszótársnak azzal a kéréssel, hogy koherens történetté álljon össze a nyersanyag. Az élet a legjobb forgatókönyvíró: hiába volt elképzelés, a Covid mindent átírt – én nem tudtam volna ilyen sztorit kitalálni. A Covid okozta leállással nyertünk egy sokkal izgalmasabb és mélyebb történetet annál, mint amire szerződtünk.

– Az élet váratlan fordulata meglepte a jól képzett forgatókönyvírót?

– Az eredeti elképzelést látva arra gondoltam, hogy lesz egy szép, de nem különösebben érdekes filmünk. Az fog benne történni, mint általában: Katinka keményen edz, majd elmegy a versenyre – ennyi. De a Covid miatt az olimpiát elhalasztották, mi pedig úgy döntöttünk, hogy még egy évet forgatunk, így olyan váratlan helyzetekbe keveredtünk Katinkával együtt, amilyenekkel ő maga is először találkozott.

Ott voltunk mögötte a kamerával, amikor a nehézségek érték őt – és a kreatív producer dörzsölte a kezét, hogy milyen jó tesz ez a filmnek.

Hét és fél órányi hasznos és jó anyag állt össze, de mert nem a Sátántangó (Tarr Béla hét és fél órás filmje – a szerk.) közönségét céloztuk, hanem játékfilmre szerződtünk, másfél órányira szabtuk a hosszát. Meggyőződésem, hogy ez a helyes formája ennek az anyagnak, bár vonzza a netflixes sorozat lehetőségét is. Gyönyörű ív rajzolódott ki, amit csak be kellett azonosítani, és nekünk nem volt más dolgunk, mint jelenetről jelenetre azon dolgozni a vágószobában, hogy a nyert narratívát szolgálja minden jelenet és beállítás.

– Említetted a sorozatformát, amiben nemcsak bőséges tapasztalatot, de sikereket is magad mögött tudhatsz (Válótársak, A tanár, Apatigris). Eljátszottál az adaptáció gondolatával?

– Nem. Mielőtt nekiálltunk a dokumentumfilmnek, azt gondoltam, hogy potenciálisan két játékfilm van Katinka életében. Az egyik a kicsi lány és az őt edző nagypapa története – ez egy gyönyörű, felemelő családi sztori, amit a Disney minimum háromszor remake-elne. A másik nagy történet a zárt ajtók mögött játszódó dráma, Katinka házassága, Shane-nel való kapcsolata, munkakapcsolata – és ahogy ez a kettő teljesen eggyé vált a medencetérben közöttük. Ez dokumentumfilmben szinte feldolgozhatatlan, mert két ember drámája a zárt ajtók mögött zajlik, és nem dokumentálható, hogy pontosan mi történt. Játékfilmben persze mindenki megnézné, mert mindenki kíváncsi rá.

– Ha játékfilmet írhattál volna belőle, rögtön be­eresz­tesz egy harmadik személyt is a medencetérbe – jellemzően három kulcsszereplőben gondolkodsz a filmjeidben.

– De nem a botrány érdekel, hogy nézzünk meg exkluzív, sosem tudott részleteket az ő kapcsolatukról. Ez egy különleges összetartozás volt, amilyet nem látni gyakran. Nagyon szépen sikerült megragadni a filmben – azok a nézők is meg fognak lepődni, akik már mindent tudni vélnek a bulvárból vagy az Instagramról.

– Számodra melyik a nagyobb téttel bíró érzelmi pillanat, amikor írni kezdesz egy forgatókönyvet, amikor átengeded a rendezőnek, amikor megméri a szakma, vagy amikor megméri a közönség?

– Az igazi tét, hogy a végén nekem tetszik-e. Nagyon hamar, a karrierem elején rájöttem, hogy ez a mérce. Volt, hogy nagyon sokan megnézték egy filmemet, gratuláltak, tapsoltak, de én azt éreztem, hogy nem lett jó, mert vagy nem tettem meg mindent, vagy rossz kompromisszumokat kötöttem. Ez a hozzáállás megtanított arra, hogy a munka önmaga fizetsége. Persze örülök, ha egy filmet sokan látnak, jó, ha díjakat kap, mert az ember pénzt kap érte, de önmagát fizeti ki a jó munka, mert ott van kreatív kielégülés, az öröm, hogy jól sikerült – és ha ez nincs, a többit megette a fene valójában.

– Olyan erős a belső cenzorod, hogy számodra bárki más visszajelzése majdhogynem indifferens?

– Soha nem kaptam olyan kemény kritikát, mint amilyen kíméletlen bírálója vagyok önmagamnak.

A mai napig, ha látom a filmjeimet, bizonyos részeknél elkezdek süllyedni a székben, hogy nem csináltam meg elég jól.

De szerencsére annyira nem vagyok perfekcionista, hogy emiatt ne születhessenek meg ezek a művek.

– Nagyon érdekes, amiket mondasz, a szorongó lelki alkatod, ami egy párhuzamos valóság az írói éned sajátossága mellett. Mi okozza ezt a szorongást? Hiszen komoly szakmai elismertség kíséri a pályádat, aminek 2022 egyelőre a csúcspontja lehet.

– Ebben tudtam Katinkával azonosulni, amikor először beszélgettünk: ha kicsiben is, de hasonlót élek meg: versenyek vannak – amikor filmet csinálok, az számomra olyan, mint amikor döntőben úszik az úszó: mindenki szeme láttára most kell megmutatni az eddigi munka eredményét – és mindenki a sikert várja el. Nem mondhatom, hogy nem örülök a díjaknak, ugyanakkor sokkal jobban kell figyelnem, mint tíz éve, amikor hajszolhattam a saját mániáimat. Ezt nem panaszképpen mondom, csak beazonosítottam a jelenséget, amin keresztül jobban megértettem, hogy mit élt át Katinka nagyban.

– A díjak nyomás alá helyeznek?

– Annyit tűztem ki célul tíz éve, hogy minden évben jobb filmet fogok írni, mint az előző. Jelenleg annyit tudok ebből őszintén elvállalni, hogy amikor írom a forgatókönyvet, amikor készül a film, az lüktet bennem, hogy ez a mostani munka a főművem, az eddigiek csak lábjegyzetek voltak. Vallom, hogy ez egy önszuggesztió az író számára, amiben el tudja hinni, hogy a közönség kíváncsi a gondolataira – ehhez a hithez fanatikus önbizalomra van szükség az alkotás idejére. Ha elkészült a film, már összetettebben gondolkodom a folyamatról, de addig ezt a szuggesztiót tartom fenn hónapokon át.

– 2021 végén jelentek meg a forgatókönyveid nyomtatásban, mintha korszakhatárhoz értél volna, vagy mementó lenne. Jó a feltételezés?

– A munkámhoz mindig együttállásra van szükségem a rendezővel, a finanszírozási közeggel, tehát hogy melyik forgatókönyv jut el egyáltalán a végleges formáig, az legtöbbször nem rajtam áll. Számomra is meglepetés az élet, hogy mi az, ami megvalósul, ugyanúgy nem tudom kontrollálni, ahogy az ötleteket sem, amik beleeszik magukat a lelkembe és muszáj velük foglalkoznom. Ha tudnám előre az életemet, hogy mikor mit fogok csinálni, akkor a flow-nak semmilyen szerepe nem volna. Így nem tudom megmondani, hogy ez most lezárás és egyben új korszak kezdete-e. Mindig jobbat és frisset szeretnék csinálni, ebben biztos vagyok.

– Amikor megszületett a gondolat, hogy kiadjátok ezeket a forgatókönyveket, milyen közönséget láttál magad előtt? Mondtad korábban egy interjúban, hogy amikor írod a forgatókönyvet, akkor is látod a mozinézőt, aki ezt majd be fogja fogadni.

– Nagyon sokszor az a néző én voltam, illetve a kamaszkori önmagam. 16-18 éves koromban hatottak rám legerősebben a filmek, a versek, a szerelmek… Tetszene-e ez annak a kamasznak, aki én voltam? Tehát gondoltam azokra, akik most kamaszok, és nem láttak még forgatókönyvet – mert magyar forgatókönyvekhez egyébként nem lehet hozzájutni, üzleti titokként vannak kezelve, holott ez véleményem szerint irodalom. Ha egy 120 oldalas paksamétára nem írok műfaji megjelölést, azt mindenki irodalomként fogadja el.

Ha ráírom, hogy forgatókönyv, azonnal elvitatják az értékét – pedig szerintem ez a negyedik műnem, a líra, dráma, epika mellett.

Ott van a helye a polcon, mert ötvözve a másik hármat, új minőséget hoz létre. Egyébként a forgatókönyvet összevetni a kész filmmel a legjobb tanulási folyamat, ha valaki filmes pályára készül.

– Tanítasz forgatókönyvírást – ezt is szereted csinálni?

– Amit most csinálok a MOME Open keretein belül, inkább felnőttképzés. Nagyon élvezem, anyukám tanár volt, és én még 14 évesen is tanítani akartam, ami nem is veszett el: a filmjeimben is van állandó történelmi ismeretterjesztő szándék. Mégis sokáig úgy gondoltam, hogy ebben a formában nem lehet tanítani forgatókönyvírást, de most már célratartó vagyok abban, amit át szeretnék adni.

– Az a dilettáns kérdés forog bennem, hogy tanítható-e egyáltalán?

– Nagyon sok filmet kell nézni – jókat, rosszakat egyaránt, hogy ösztönösen megérezze az ember, milyen a jó forgatókönyv, és erre lehet aztán építeni tudatos tanulási folyamatot. Az amatőr sosem a rossz szinonimája. Annyit jelent, hogy lehet, hogy valaki egyszer képes akár világszínvonalú teljesítményre is, de nem tudja reprodukálni és nem tudja analizálni magát. A profi azt jelenti, hogy valaki biztosan be tudja lőni a gólt.

– Mindig tudod az ötöslottó nyerőszámait?

– Ettől a ponttól kezdve viszont az a nehézség, hogy megmaradjon a tűz is a szakmaiság mellett és az az igény, hogy mély koncentrációban alkotva szülessenek meg ezek a munkák, és ne váljon az ember kiégett profivá.

– Könnyű ezt elkerülni? Azt mondtad korábban, hogy sosem kerültél írói válságba – közben ott a rutin fenyegető réme.

– Az „üres papír válságába” valóban nem, de elhinni, hogy évről évre lehet jobbat csinálni, számomra is feladat. Szerencse, hogy ez nem élsport, visszatérve Katinkához – a sportolók kiöregednek. Az író élete végéig potenciálisan egyre jobb író lehet azáltal, hogy egyre többet lát az életből. Nem akármiről írunk, hanem az életről.

– 2016-ban adtál be sportfilmtervet, amely nem kapott pénzt. A Katinka, bár más műfaj, de kárpótol ezért valamelyest, vagy gondolkodsz még sportfilmen? 
– Szeretem a témát, de most máson dolgozom, Szent-Györgyi Albertről írok filmet. Nagyon régóta foglalkoztat a kivételes életútja: nemcsak az ország legokosabb embere volt a maga korában, de repülőgépet vezetett, motorozott, vitorlázott, rektor volt Szegeden, kutatóként felfedezte a C-vitamint… remélem, hogy ez lesz a következő film, ami meg is valósul. A János vitéz sem jött össze, pedig iszonyú jó forgatókönyvet írtam hozzá, Puskásról is írtam, a Piros, fehér, zöld is nagyon erős volt, Máté Péterről, József Attiláról is született forgatókönyvem…

– Van, ami nagyon fáj, hogy nem valósult meg?
– Ez mind fáj.

Ezekbe belehal az ember, de nincs más gyógy­mód, mint menni tovább, és írni egy következőt. Ha megállok a sebeimet nyalogatni, akkor ott is maradhatok ebben a pózban örökre.

Látom azt is, hogy ezeknek lejár a szavatosságuk előbb-utóbb, mert nem ugyanaz az ember vagyok öt és tíz év múlva, mint aki írta őket, és egy idő után már nem is akarom, hogy megvalósuljanak.

– Mit mond rólad 2022 – a Katinka, A játszma, a Blokád? 
– Ezek összecsúsztak. 2020 januárjában kezdtük a Katinkát forgatni és azon az őszön A játszmát, 2021 őszén a Blokádot, amelyet valószínűleg ősszel már láthatnak a nézők is. Véletlenül alakult így – a 2019-es Apró mesék óta nem volt bemutatóm, pedig folyamatosan dolgoztam. Most egy évben lett három film, ami az elmúlt három évről azt meséli, hogy nagyon szerencsés ember vagyok, bár keményen megdolgoztam ezért.

Az interjú a Képmás magazin 2022 júniusi számában jelent meg, fizesse elő a lapot ITT!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.