Gyereket pórázon? – Gyermekhám pró és kontra

Valószínűleg minden jóérzésű ember szíve összeszorult a fájdalomtól, amikor 2019 szeptemberében L.L. Junior kisfiának halálhíréről cikkezett a sajtó. Dávidka az édesanyjával és annak barátaival sétált Budapest XIV. kerületében, amikor a hároméves fiú átszaladt az úttesten, ahol halálra gázolta egy szabályosan közlekedő autó. Az énekes családját érő tragédiával minden izgő-mozgó gyerekkel megáldott szülő legrosszabb rémálma vált valóra, ami a felelős felügyelet keretein belül a gyerekhám használatának kérdését is felvetheti.

A gyermekhám eredete és kérdésköre

Bár a szülőtársadalomban felizzó viták miatt azt gondolhatnánk, hogy a gyerekhám egy viszonylag új keletű találmány, az eredete egészen a 18. századig nyúlik vissza.

Az ifjú XV. Lajost például egy korabeli családi portrén hasonló szerkezettel ábrázolják, bár ezt abban az időben még inkább a stabilabb járás segítésére használták a gondozók.

Aztán a gyermekhám biztonsági használata az autókkal és emberekkel tömött nagyvárosi lét hozadékaként jött újra elő: először 1919-ben nyújtottak be szabadalmi igényt az eszköz bőrből készült elődjére az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalához.

Bár a biztonsági kellék körüli viták időről időre fellángolnak, a gyermekhámot vizsgáló tudományos kutatások enyhén szólva is hiányosak. Az eszköz fizikai veszélyességét még nem támasztotta alá semmilyen adat, de a pontos pszichológiai hatása további vizsgálatra szorul. A gyerekhám támogatói jellemzően a gyermekek épségével érvelnek, hiszen az eszköz megakadályozza az időnként meggondolatlanul szaladgáló kicsiket abban, hogy berohanjanak a tömegbe vagy egy forgalmas kereszteződésbe. Míg az ellenzők gyakran a „lusta nevelés” vádjával illetik a pórázhasználó szülőket, akik ráadásul a gyermekek felfedezéshez és szabad mozgáshoz való jogát is korlátozzák. Az érzékeny gyermekhámkérdés középpontját tehát a biztonság és a kockázat pengevékony mezsgyéjén való egyensúlyozás jelenti.

A válasz talán ez esetben is a körülmények vizsgálatában rejlik. Mely helyzetekben, milyen életkorban, milyen gyakran kerüljön elő a gyerekhám? Létezik-e más alternatíva a gyermek biztonságának megőrzésére, vagy tényleg ez a legkézenfekvőbb eszköz? Miért van szüksége a gondozónak vagy a gyermeknek erre: netán mozgásában korlátozott a szülő, vagy a gyermek nem tűri, ha megfogják a kezét?

Megelőzi-e a pórázhasználatot a gyermekhez történő odafordulás, a veszélyes helyzet és az eszköz használatának elmagyarázása?

Semmilyen biztonsági eszköz nem helyettesítheti ugyanis a tudatos szülői hozzáállást, a felkészülést és a figyelmet.

Személyes tapasztalataink
A gyerekhám használata nálunk mindaddig nem vetődött fel, amíg az akaratát egyre masszívabban kifejező kislányom a séták alkalmával már nem volt hajlandó beülni a babakocsiba, és a kezemet sem akarta megfogni. Mivel azonban a III. kerület egyik legforgalmasabb részén, a Szentendrei út mellett lakunk – ahonnan a biztonságos parkok csak a nyolcsávos úton való átkeléssel közelíthetők meg –, szükségesnek láttam valamilyen extra „biztosítás” bevetését, amíg Margó meg nem tanulja a közlekedés alapvető szabályait. Így kapott egy anyáéhoz hasonló kék hátizsákot, aminek az aljára egy másfél méter hosszú „póráz” csatolható. Ezt a séták kezdetén felvette, majd, amint elértünk a biztonságos parkok oltalmába, le is került róla. Már persze, ha hagyta… Merthogy a baglyos hátizsák bizony nagyon a szívéhez nőtt. Az összesen kb. 6 hónapig tartó, időszakos használat alatt mindössze egyszer éreztem, hogy nagyon jó, hogy rajta volt: ekkor ugyanis a figyelmeztetésem ellenére nekiiramodott az úttestnek, ahol épp elindultak az autók.

A felfedezés öröme és szükségessége

Amikor egy kisgyermek járni tanul, szükségszerűen kiszélesedik számára a világ. Az, hogy a totyogós egyre bátrabban távolodik el a szüleitől, felfedez, tapasztal, és a rengeteg energiáját futkosás közben vezeti le, a korának megfelelő fejlődési stádiumba illeszthető. Sőt a vonatkozó szakirodalom szerint a kockázatok átélése kifejezetten hasznos tulajdonság a gyermekek számára: amikor fára másznak, vagy egy lejtőn görkorcsolyáznak, a veszélyérzet izgalmán keresztül a tanulási készségüket fejlesztik. A kockázatos játék kalandot és kísérletezést rejt magában, ami által a kicsi kénytelen megküzdeni a saját félelmeivel, megismerkedni az ismeretlennel, ezáltal később könnyebben alkalmazkodik majd az új helyzetekhez.

Ennek fényében a túlzott szülői aggodalom nyilvánvalóan káros a gyermekek fejlődésére nézve. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kicsi minden veszélyes helyzetben szabadon kószálhat, szülőként pedig bátran leülhetünk egy kávé mellett cseverészni, amíg összetöri magát a játszótéren.

A felfedezés öröme ugyanis az érzelmileg és fizikailag is biztonságos környezetben a legideálisabb. Ez tulajdonképpen a gondozó személy jelenlétét és fokozott figyelmét jelenti mindamellett, hogy a gyermek a folyamatos és tiszta kommunikáció által azzal is tisztában van, hogy milyen az a környezet, amelyet éppen felfedez.

Ha az előbbi feltételek nem teljesülnek, a kicsi biztonságérzete és felfedezési vágya is sérül: egy szorongó, érzelmileg bizonytalan gyermeket ezért sem látunk soha önfeledten játszani.

Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a beszélni még nem, vagy épp alig tudó gyermek a világ működéséből is keveset fog fel, ez egyáltalán nem igaz. A totyogósok éppúgy közreműködők egy adott folyamatban, mint a felnőttek, velük is meg lehet beszélni a forgalmas útvonalak és a tömegektől zsúfolt helyek veszélyeit – ezt a tiszta és odaforduló kommunikációt semmilyen biztonsági eszköz nem válthatja le. Amennyiben a gyerekhámot a helyzet veszélyessége miatt mégis be kell vetnünk, akkor ennek okát is érdemes átbeszélni a gyerkőccel. Nehogy úgy élje meg, hogy az ő természetes felfedezési vágyát és mozgásigényét egyfajta büntetőeszközzel torolja meg a szülő. Vagy netán az a kép rögzüljön benne, hogy a világ egy rossz és veszélyes hely, ahol csak pórázon lehet biztonságban.

A póráz alternatívája

Azt gondolom, ha valaki nyugodt, vidéki környezetben él a családjával, a gyermekhám szükségessége fel sem vetődik. Egy a miénkhez hasonló nagyvárosi forgatagban is számos olyan alternatíva létezik, amelyek segíthetnek a kicsik biztonságának megőrzésében.

1. Babakocsi vagy hordozó. Amíg a gyerkőc valóban kicsi, érdemes babakocsival vagy hordozóval nekiindulni a veszélyesebb sétáknak – így a pöttöm a szülőhöz közel, kontrollált körülmények között szemlélődhet, amíg el nem jutunk arra a részre, ahol kezdődhet a biztonságos felfedezés.

2. Kézen fogás vagy övhöz erősített fogantyú. Amennyiben a fenti eszközök már nem jönnek szóba, nagyon fontos ránevelni a kicsiket arra, hogy veszélyes helyzetekben megfogják a szülők kezét. Ha a gyermek szeleburdisága miatt extra biztonság szükségeltetik, többféle, övre vagy csuklóra szerelhető fogantyú vagy rugós összekötő közül is válogathatunk az interneten.

3. Láthatósági mellény. Főleg a nagy létszámú rendezvények esetén lehet segítség, ha a gyerkőcökre láthatósági mellényt adunk. Így – ha nincsenek hozzánk kötve – egy elcsatangolás esetén gyorsabban ki tudjuk szúrni őket a tömegben.

4. Tiszta kommunikáció. Mint minden helyzetben, a kockázatos szituációk előtt is elengedhetetlen, hogy a gyermekkel érthetően beszéljünk. Még nyugodt környezetben mondjuk el a veszélyeket, hogy mire kell odafigyelnie, miért kell most anyához közel maradnia. Tervezzünk előre, mondjuk el a lehetséges szcenáriókat és megoldási lehetőségeket, ezzel is segítve a kicsiket abban, hogy átgondolják az új helyzeteket.

5. Közlekedést segítő könyvek. Ahogy a szobatisztulásra vagy a kistestvér érkezésére is számos tematikus gyermekkönyvvel fel tudunk készülni, úgy szerencsére a veszélyesebb forgalmi helyzetek ismertetésére is létezik már kiadvány. Bátran olvasgassuk ezeket a kicsikkel együtt – az én kétévesem is egy ilyenből tanulta meg a jelzőlámpák működését!

Emellett tudatosítsuk: teljesen mindegy, hogy a gyermekhámvitában melyik oldalon állunk, a véleményünk nem jelenti azt, hogy a körülmények ismerete nélkül szabadon ítélkezhetünk. Hiszen, mint minden gyermeknevelést érintő témában, itt is érvényes az aranyszabály: „Forduljunk empátiával a szülőtársak felé, egyébként meg törődjünk a magunk dolgával!”.