Zsömi jelzi gazdája vércukorszintjét, és már az életét is megmentette – „Ha nincs velem, nincs önbizalmam”

Kutyaismeret felsőfokon

Eger egyik forgalmas területéről nyílik a csendes, elnéptelenedett utca, ahol Attilával találkozom. Sokáig a papája lakott az öreg házban, Attila odaköltözött hozzá, és amikor fekvőbeteg lett, ápolta. Egészen addig, amíg – egy hónappal ezelőtt – el nem veszítette. Most nélküle él az üres házban, de nem egyedül. Két kutya és egy cica a társa: a golden retriever Zsömi, aki jelzőkutya, valamint Cuki, a belga juhászkutya és Cirmi, aki szintén tud trükköket.

Így éldegélnek négyesben, mint a brémai muzsikusok, és leggyakrabban a hátsó udvaron fogadják a kiképzésre érkező vendégeket.

Javában zajlik az óra, amikor megérkezem. A másfél éves Bodza és gazdája, Bekecs Réka a tanítványok. Azért fordultak szakemberhez, hogy Bodza megtanuljon alkalmazkodni a többi kutyushoz, és barátságosan közelítsen feléjük.

Réka: Bodza nem jön ki jól a többi kutyussal. Fél tőlük, kicsipked, elzavarja őket magától. A kutyasuliban már kijártuk az alap- és középfokú tanfolyamot, de most kifejezetten a szociális problémája miatt jöttünk, hogy jól érezze magát másokkal.

Ez az első találkozásuk, ahová Attila kész tervvel érkezik segédje, Zsömi kíséretében. Mindig összeírja, hogy mit szeretne megfigyelni. Egy alkalom elég is ahhoz, hogy felmérje és sorolja a kis tanítvány tulajdonságait.

Attila: Bodza szenzációs kutya. Jól képzett, trükköket tud, lehet habituálni. Ha egy 10-es skálán nézzük, 7-es szinten van, tehát könnyű neki új dolgokat tanítani. Van önbizalma, csak nincs bátorsága kimutatni. Előbb még félt, hátrált a boxtól, most viszont bemegy a jutalomfalatért. Zsömivel fél centire volt az arcuk egymástól, mégsem morgott, nem rá figyelt, hanem Rékára.

A hat hónapra tervezett kiképzésből egy óra múltán Attila kettőt áthúz. Még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Bodza egy hónap alatt mindent megtanul. Ez persze függ a látogatás gyakoriságától, a gazdi hozzáállásától és a házi feladat gyakorlásától.

Attila: Ha mindent tökéletesen csinálnánk a kutyánkkal, akkor nem lenne szükség pórázra, mert mellettünk sétálna.

Azért szükséges a sok gyakorlás, mert nem tudunk tökéletesen igazodni, és a kutyát kell magunkhoz igazítani.

Az órának vége, mindenki elégedett. Látszik a fejlődés, Bodza hazamehet a gazdijával, mi pedig beljebb húzódunk a házba, mert ahogy a nap tünedezik a látóhatárról, úgy erősödik a téli hideg.

Cirmi dorombol, Zsömi jelez

A konyhában ülünk le, és Cirmi az ölembe telepszik. Elégedetten dorombol, és jót alszik a rögtönzött ágyában. Attila elárulja, hogy bizonyos alkalmakkor a cica is a képzés része. „Ma találkoztam egy kutyával, Pollival, akiből terápiás kutyát képzek. Utálja a macskákat, ezért az volt a feladata, hogy ne a falnál elterülő macskát figyelje, hanem a gazdát. Korábban Cirmit is képeztem, és vissza tudta hozni a labdát.”

Jócskán benne vagyunk a délutánban, de Attila ebédje még érintetlenül hever az asztalon. A három társa tiszteletben tartja a milánói makarónit, véletlenül sem nyúlnának hozzá. Zsömi a kiképzőóra előtt jelezte gazdijának, hogy fel fog menni a vércukorszintje. Attila elfelejtette beadni az inzulint, ezért gyorsan pótolja, mert Zsömi újra jelez. A saját szememmel látom, hogyan, de egyszerűbb, ha Attila meséli el.

„Amikor észleli a bajt, először megbizonyosodik róla. Megnyal, és ha mégis tévedett volna, lefekszik. Ha jól érezte a problémát, akkor jelez. Elkezd pörögni, forogni, puszit és pacsit adni, nyuszizni, rátenni a fejét a lábamra. Ezeket a trükköket keveri. Ha nem itthon lennénk, akkor segítséget hívna, és hozná a kosarat. Amikor odaadja a kosarat vagy belőle a damit, rákérdezek: »Zsömi, mi van, baj van?«. Ezt újabb jelzéssel erősíti meg.

Mindig alkalmazkodik az aktuális helyzethez. A színházban például nem ad ki hangot, csak rám teszi a mancsát és a fejét, nyalogatja a kezem és a lábam.

Egyszer hajóztunk, de ott is jelzett, pedig nagyon félt. A jutalom a dami. Ha kinyitom, akkor nincs dominálás; ő lesz a király, és azt csinál, amit akar, a keretein belül. Ez öröm és boldogság számára.”

Kép

Attila és Zsömi

Zsömi lassan megnyugszik. Lehasal a földre, lehajtja a fejét, és csendben hallgatja a beszélgetésünket.

A „csodakutya” megmentette gazdija életét

Attila háromévesen lett cukorbeteg. Nem emlékszik rá, de szülei mesélték, hogy kórosan sovány, sápadt, aluszékony és rosszkedvű volt. Amint kiderült a probléma a vérvétel alapján, azonnal a SOTE gyermekklinikájára utaztak. Inzulint kapott, amit sokáig a szülei tartottak kontroll alatt. Édesanyja talált rá a jelzőkutyára az AURA Segítő Kutya Alapítványnál, hat évvel ezelőtt. Bármily furcsa, Zsömit – mint a többi retrievert – háromnapos korában tesztelték, amikor még csak az ösztönei működtek. Attila 18 évesen kapta meg képzett segítőtársát, és eleinte minden jól ment. Zsömi jelzett, gyakoroltak, és biztonságosabbak lettek az éjszakák. Attila ugyanis sportolt, és a sok edzés miatt éjszaka leesett a cukorszintje. Szerencsére volt egy ügyeletes megfigyelője, aki azonnal jelzett.

A történetnek azonban nincs vége. Majdnem végzetes hiba történt a gazdi részéről.

„Minden jól ment egy ideig, de számítógépfüggő lettem. Az edzéseket nem hagytam ki, de az iskolából elmaradoztam. Egy idő után annyit gépeztem, hogy nem foglalkoztam Zsömivel.

Ott lett vége, amikor egy napig rossz volt a cukrom, és Zsömike rohamot kapott. Inkább jelzett a saját egészségének a kárára, mint hogy én rosszul legyek.

Egy héttel később Budapestre költöztem, hogy a diósdi NB III.-as csapatban focizzak. Amikor egy év után visszatértem Egerbe, meglepő módon Zsömi elkezdett jelezni. Ez hihetetlen volt, mert nem találkoztunk, nem gyakoroltunk, így elfelejthette volna. Ő mégis visszaváltozott jelzőkutyává. Most már akkor is jelezne, ha nem kapna ennivalót, pusztán szeretetből, mert nem akar elveszíteni. Ha egyszer mégsem jelezne, az sem fog izgatni, mert egyszer már megmentette az életemet. Úgy is, hogy jelzett, és úgy is, hogy rendbe tette. Neki köszönhetően van életcélom, munkám. Ezért lettem kutyakiképző.”

Ki a boldog kutya?

Attila elégedett, mert mindennapjait a kutyakiképzésnek szentelheti. Találkozásunk napján is több órát tartott, és egy újabb terápiás kutya kiképzését egyeztette, egy autista kislány számára.

„Leginkább az ember-kutya kapcsolat érdekel. A kutyaiskolában egy kiképző tízfelé figyel, én viszont egy emberre, azért hatékonyabb. Ha találnék támogatót, szívesen csinálnám ingyen is, mellette pedig jelző- és terápiás kutyákat képeznék. Azért szeretem a munkám, mert sosincs két egyforma eset, ezért kreativitást kíván, hogy változtassak a feladatokon, és megoldjam a problémát.”

Attila úgy gondolja, hogy az ő referenciája nem a papír, hanem a saját nevelésű kutyái. Cukit, az agresszívnak tartott belga juhászkutyát például kifejezetten azért vette, hogy bebizonyítsa, belőle is lehet egy kedves baba. Őt boldog kutyának nevezi, mert Zsöminél szabadabban neveli. Ennek ellenére a jelzőkutyát is boldognak érzi, hiszen szoros a kapcsolatuk, szinte minden percüket együtt töltik.

„Egész nap együtt vagyunk, gyakorlunk, jól érezzük magunkat. A dami és dominancia alapú képzésnek köszönhetően csak én adok neki enni, csak én simogatom, csak én beszélek vele, és a kutyám nem foglalkozik mással, csak velem.

Minden rezdülésemet érzi, ezért tud jelezni. Zsömi nemcsak szagból érez, hanem érzékeli az izomtónust, hányszor pislogok, hogyan veszek levegőt, milyen hanglejtéssel és tempóval beszélek, milyen a száj- és izzadságszagom.

Ráadásul előre szól, ami óriási dolog. Olyan, mint az árnyékom. Kicsit fura, de ha nincs velem, nincs önbizalmam. Együtt vagyunk ügyesek.”

Megkapó volt látni azt a szeretetet, amely összeköti a kis ház négy lakóját: a bölcs, apáskodó Zsömit, a pajkos, játékos Cukit, a védelmüket élvező Cirmit és a mindannyiukról gondoskodó Attilát. Tényleg nem kell sok a boldogsághoz.