A nehéz érzéseket nem kell „megszerelni” – Hogyan ne idegeskedjünk a decemberi hajtásban?
Mit kezdjünk a decemberi hajtásban megélt stresszel és feszültséggel? Hogyan tudunk szabadabban viszonyulni a saját belső világunkhoz, és azt tenni, ami igazán számít nekünk, karácsonykor is? Dr. Márky Ádámmal, a Longevity Project orvosigazgatójával beszélgettünk, aki munkája során életmód orvostannal és a pszichológiai rugalmasság fejlesztésével foglalkozik.
– Mit jelent a pszichológiai rugalmasság?
– Ez egy olyan működés, amikor képesek vagyunk megfigyelni, hogy éppen mi zajlik bennünk és körülöttünk, miközben nyitottan és elfogadóan viszonyulunk a gondolatainkhoz, késztetéseinkhez és érzéseinkhez, vagyis nem akarjuk megváltoztatni őket. Nem olvadunk össze az érzeteinkkel, hanem ezekkel összhangban, vagy éppen ellentétesen, a személyesen választott értékeink mellett döntünk és cselekszünk.
– Ez fejleszthető készség?
– Abszolút. Sőt mindannyian képesek vagyunk alapból pszichológiailag rugalmas módon működni, és nagyon sokszor cselekszünk így a mindennapokban.
Amikor elköteleződünk egy számunkra fontos érték mellett, majd a nehéz érzéseink ellenére aszerint cselekszünk, akkor pszichológiailag rugalmasak vagyunk. A cél az, hogy ezt a működést minél tudatosabban, az életünk minél több területén alkalmazzuk.
Az egyik legfontosabb az érzékelés képességének a fejlesztése, vagyis mindannak a tudatosítása, ami éppen bennünk van. Az emberi működésünk egyik legfőbb nehézsége, hogy a leghangosabb érzés és gondolat tölti be leginkább a látóterünket. Amikor feszültek vagyunk, akkor a feszültség érzésén kívül nem nagyon veszünk észre mást. Ilyenkor automatikusan bekapcsol a problémamegoldó működésünk, hogy miként tudnánk a kellemetlen belső tartalmakat megváltoztatni, elengedni, valamilyen úton-módon kitörölni. A problémamegoldásban ugyanis nagyon hatékonyak vagyunk, hiszen ez a társadalmunk fejlődésének alapja. Amikor fáztunk, akkor előbb-utóbb bementünk a barlangba, lett faház és kőház, manapság pedig elég könnyen tudjuk állítani a termosztátot. Ha valami zavar bennünket, megoldjuk.
Amikor a saját belső világunkhoz is problémamegoldó viszonyulással fordulunk, akkor az a célunk, hogy a kellemetlen érzéseink csökkenjenek. Ennek a leghatékonyabb módja, hogy nem tesszük azt, ami nehéz érzéssel jár, annak ellenére, hogy az a dolog egyébként fontos számunkra. Ez azonban zsákutca, mert így nem a személyesen választott értékek határozzák meg a magatartásunkat, hanem a leghangosabb érzéseink és gondolataink.
A készségfejlesztés alapvetően arról szól, hogy megtanuljuk tágítani a perspektívánkat, hogy ne csak a nehéz érzéseket vegyük észre, hanem mindazt, ami még mellette van. Többé nem megváltoztatni vagy megszerelni akarjuk az érzéseinket, hanem tudatosítjuk, hogy itt vannak, és ettől függetlenül továbbra is azt tesszük, ami fontos nekünk. Ehhez szükséges, hogy tisztában legyünk a számunkra fontos, személyesen választott értékekkel, amelyeknek mentén az életünket élni szeretnénk.
– Az advent ebből a szempontból kettős. Egyrészt ez a lelki felkészülés időszaka, amikor befelé figyelhetünk és elcsendesedhetünk. Másrészt az ünnepi készülődéssel kapcsolatos feladatoknak is eleget kell tenni. Mindez hatalmas feszültséggel járhat. Miként segíthet ez a szemléletmód abban, hogy nyugodtabban, harmonikusabban éljük meg az ünnepeket?
– A karácsony óriási nagy dilemma. Tökéletes karácsonyról ábrándozunk, hiszen mindenhol olyan reklámokkal találkozunk, ahol a gyönyörű szép család a csodásan feldíszített karácsonyfa mellett mosolyog. Még a koronavírus-világjárvány kellős közepén is ugyanezek a reklámok vettek körül minket, talán a leginkább empatikus reklámban az hangzott el, hogy ez egy „különleges karácsony”. Nem tudom, számomra talán egy beszélő elefánt különleges, de egy világjárványban benne lenni, az nem különleges, hanem kritikus állapot.
Tulajdonképpen olyan képet festenek, mintha karácsonykor semmi helye nem volna a rossz érzéseknek, a feszültségnek és a nehéz gondolatoknak. Mi pedig megpróbáljuk mindezt, vagyis a kívül-belül tökéletes karácsonyt megvalósítani.
Rengeteg belső szabályunk van, hogy milyennek kellene lennünk, hogyan kellene működnünk. De ezeknek nem tudunk mindig megfelelni.
– Ez tovább fokozza a belső feszültséget.
– Pontosan. Érdemes felismerni, hogy nincs tökéletes karácsony, vagyis olyan karácsony, ahol nem jelennek meg fájdalmas érzések. Mindig találhatunk valamit, ami jobb, szebb vagy finomabb lehetett volna. Jó, ha tudatosítjuk: egy döntés vagy könnyű, vagy fontos. Tehát ha úgy döntök, hogy inkább a gyerekeimmel vagyok többet, akkor vállalom annak feszültségét, hogy nem lesz annyira tökéletes a díszítés, de ha tökéletesen akarom megcsinálni a díszítést, akkor ott van annak a feszültsége, hogy nem vagyok eleget a gyerekekkel. Ez természetes.
Mégis gyakran vádoljuk magunkat, hogy azért nem tökéletes az ünnep, mert nem tudtunk mindent kifogástalanul megcsinálni. Tehát a mi hibánk. Ilyenkor fontos észrevennünk, hogy ez nem a valóság, csupán egy gondolat. A valóság az, hogy van egy olyan gondolatunk, miszerint a mi hibánk, ha nem tökéletes a karácsony. Ez nem biztos, hogy így van.
– A tökéletes karácsony tehát nem a nehéz érzésektől mentes karácsonyt jelenti, hanem hogy képesek vagyunk elfogadni, hogy az ünnepek idején is ugyanúgy emberek vagyunk, és ugyanúgy megéljük az érzelmek széles skáláját.
– Abszolút. Ebben sokat segíthet, ha megfogalmazzuk magunknak, hogy milyen értékek szerint szeretnénk megélni az ünnepet, illetve milyen értékek vannak az egyes döntéseink mögött. Ez segít, hogy felismerjük, a feszültség nem rossz, nincs semmi baj velünk. Azért vagyunk feszültek, mert a választott értékeink alapján éljük az életünket, és ennek ez az ára, ez így természetes.
– Ez pedig paradox módon csökkenteni fogja a feszültségünket.
– Így van. Két szempontból is. Az ilyen dolgok mindig párban vannak. Van belégzés meg kilégzés. Tök jó dolog belélegezni, de hogyha az ember egyfolytában belélegez, megfullad.
A szabadság felelősséggel, a szeretet a sebezhetőség érzésével jár együtt. Ebből következik, hogy az értékalapú döntés általában nehéz érzésekkel jár együtt.
Ilyenkor érdemes tudatosítani, hogy ez teljesen normális. Innentől kezdve a feszültség nem valami rossz dolog, ami „a rossz anya / apa”, esetleg a „rossz háziasszony” címkeként jelenik meg a gondolatainkban, hanem tudjuk, hogy ez csak egy érzés, amely az értékalapú döntésünk ára. Az érzés, amely bennünk van, valójában ugyanaz, de teljesen máshogy tudunk viszonyulni hozzá. Nagyon fontos, hogy a pszichológiai rugalmasságot fejlesztő intervencióknak nem az a céljuk, hogy megváltoztassunk érzéseket, hanem az, hogy másképp viszonyuljunk ezekhez az érzésekhez, vagyis a funkciójukat szeretnénk megváltoztatni.
– Mi történik, ha a családtagoknak más jelent értéket? Egyiküknek például a hagyományőrzés, a másiknak pedig a nyugalom és béke megélése? Mit tehetünk, ha ez a kettő nehezen megy együtt?
– A családon belül is vannak értékkonfliktusok, ugyanúgy, ahogyan saját magunkban is. Ezek nehéz dilemmák lehetnek. Előfordulhat, hogy azon morfondírozunk, hogy a szeretet jegyében sütit süssünk, vagy olvassunk a gyerekeknek, vagy az önszeretet aktusát gyakorolva inkább pihenjünk kicsit. Bármelyik mellett is döntsünk, a másik kettőre nemet mondunk. Bár értékalapú döntést hozunk, az agyunk elő fog venni bennünket, hogy miért nem olvasunk a gyerekeknek, vagy miért nem sütünk sütit, vagy miért nem vigyázunk magunkra. Könnyen lehet, hogy a családtagok számára más jelenti az értéket, ilyenkor érdemes megbeszélni, hogy az adott cselekvés mögött hogyan tudjuk megtalálni azt a közös értéket, amely mindenki számára fontos. Egy cselekedet mögött sokféle értéket felfedezhetünk, lehet, hogy egyikünknek a hagyomány értéke miatt fontos a mézeskalácssütés, de a másik is tud ehhez kapcsolódni a szeretet értéke miatt.
Megfogalmazni és egyeztetni az értékeinket a családban nagy feladat, ilyen szempontból a karácsony hatalmas személyes és kapcsolati fejlődési lehetőséget biztosít számunkra.
Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2021. decemberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt!
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>