A vámpír, akinek a morfium lett a veszte – Magyarok Hollywoodban 1. Lugosi Béla

Gyermeki álmok, felnőtt küzdelmek

Lugosi Béla 1882-ben született Blaskó Bélaként. Drakula gróf szerepére már csak a származását tekintve is tökéletes választás volt, ugyanis Erdély nyugati részén, Lugos városában látta meg a napvilágot. Később ez alapján választotta ki az egész világ számára ismertté vált nevét is. Egy jómódú bankárcsalád legfiatalabb, negyedik gyermekeként már igen korán, az elemi iskolában elkezdte érdekelni a színjátszás, amit a szigorú üzletember apa, Blaskó István nem feltétlenül nézett jó szemmel. Pedig a fiút mindez annyira vonzotta, hogy a 12. életévében a színészi karrier vágya a rokoni és iskolai kötelékeknél is erősebbnek bizonyult.

Ekkor elhagyta a családját, alkalmi munkákból élt, többek között bányász volt, majd belevetette magát a színház világába.

Első jelentős sikerét Szabadkán aratta, megfordult Temesváron, Debrecenben, majd 1910-ben a Szegedi Nemzeti Színház szerződtette. Pályája innentől egyértelműen felfelé ívelt: egy évvel később már a fővárosban játszhatott, 1913-ben pedig a budapesti Nemzeti Színház színésze lett.  És bár hollywoodi karrierje miatt főként a horrorfilmek királyaként emlékezünk rá, ekkor olyan szerepekben is feltűnt, mint Jézus Krisztusé. A kritika és a közönség pedig egyaránt a sokoldalúságát, változatos színészi játékát dicsérte – olvasható fia, ifj. Lugosi Béla visszaemlékezéseiben is. 

Viharos történelem, hullámzó karrier

1914-ben kitört az első világháború. Blaskó Béla életében pedig ezúttal a hazafiasság kerekedett felül a színészi karrierrel szemben: önkéntesnek jelentkezett az orosz frontra, noha színészként felmentést kapott a katonai szolgálat alól. A Magyar Honvédség Síjárőr Hadosztályának tagjaként több sebesülést szerzett, majd hazaérkezése után a frontvonalbeli szolgálatáért kitüntetésben is részesült.

A harctéren szerzett fizikai és mentális traumák viszont nagyban hozzájárultak a karrierjét később derékba törő szenvedélybetegségéhez: a morfiumfüggőséghez.

Leszerelése után folytatta a színészi pályát. Ekkor a színházi szerepei mellett már a filmvásznon is feltűnt Olt Arisztidként, a Tanácsköztársaság idején pedig aktívan részt vett a színész szakszervezet tevékenységében. A karrierje mellett a magánélete is rendeződni látszott, 1917-ben ugyanis házasságot kötött egy budapesti jogász lányával, Szmik Ilonával. Nyílt állásfoglalása miatt azonban a hazánkban dúló, 1918-1919-es politikai viharok derékba törték az életét, és emigrációba kényszerült.

Kép

Lugosi Béla és Szmik Ilona - Kép: Fortepan, Adományozó: Saly Noémi

Felesége csak Bécsig követte, nem akarta ugyanis magára hagyni idős szüleit, akiknek kései és egyben egyetlen gyermekük volt. A válást Blaskó Béla távollétében mondták ki, aki ekkor már az európai filmipar fellegvárában, Berlinben kamatoztatta a tehetségét: többek között Winnetou-t alakította a Karl May-adaptációban. A jelentősebb karrier kecsegtető ígérete azonban nem hagyta nyugodni, így 1920-ban fűtőnek állt egy Hamburgból induló hajóra, alig néhány márkával a zsebében.

Illegális bevándorlóként érkezett New Orleansba, de itt nem állt meg, hiszen az amerikai színház központja, New York volt a célja.

A vámpír születése

Az angollal nehezen boldogult, ezért a kezdeti időkben hozzá hasonló, hazájukból menekült színészekkel hozta létre a Magyar Nemzetiségi Színházat, és az USA-ban elsőként ő állította színpadra Az ember tragédiáját. Első angol nyelvű szerepét az 1922-ben bemutatott Pipacs című darabban kapta, de ekkor még az egész szöveget úgy tanulta meg, hogy fonetikusan lediktálták neki. Ez már önmagában gigászi teljesítménynek számított, de a kritika főként a színészi sokoldalúságát dicsérte, hiszen ezt követően is változatos szerepekben tűnt fel a shakespeare-i tragikus alakoktól kezdve a hősszerelmesekig. Ebben az időszakban vette fel a szülőhazájára utaló Lugosi nevet, amit néhány éven belül az egész világ megismert.

Lugosi Béla haláláig hű maradt a gyökereihez. Los Angeles-i otthonukat rendszeresen magyar szó és cigánymuzsika zengte be, mert a színészóriás baráti körének jelentős részét magyar emigránsok tették ki. Rendszeresen hallgatta az otthoni zenéket, iskolázottsági hiányosságait pedig egész életében úgy pótolta, hogy az általános műveltség minden területéről óriási tudásszomjjal olvasott – főleg magyarul. Emellett szeretettel fogyasztotta az itthoni finomságokat, kedvence a töltött káposzta volt, kedvelt borát, a debrői hárslevelűt és a parádi gyógyvizet pedig Magyarországról hozatta.

Tehetsége denevérszárnyakon repítette a Broadwayre, 1927-ben ugyanis szerepet kapott Bram Stoker ikonikus Drakula-regényének színpadi adaptációjában. A darabot 33 hétig játszották, majd két évig turnéztak vele.

A vámpír szerepére nemcsak robusztus alkata, karcos, mély hangja és szuggesztív játéka tette alkalmassá, hanem a beszédén érezhető jellegzetes magyar akcentus is.

A Drakula diadalmenetére természetesen Hollywood is felfigyelt, és az ügyeletes horrorsztár, Lon Chaney (pl. Az operaház fantomja, A Notre Dame-i toronyőr) halála miatt Lugosit kerték fel a szerepre. Az 1931-ben bemutatott filmes változat pedig nemcsak a Universal-horrorok sikerszériáját indította el, hanem a magyar származású színész mozgóképes karrierjét is.

Drakula éjfekete köpenye így végérvényesen összenőtt Lugosival. A szájából elhangzott szövegrészletek – mint az „Én sosem iszom… bort.” – szállóigévé váltak szerte a világon, lehengerlő játéka pedig az őt követő színészgenerációk számára etalonként szolgált a vámpír alakjának megformálásában. Talán kevesen tudják, de a vérszívó gróf jellegzetes sminkjét is magának készítette el, amivel igencsak magára haragította a Universal stúdió legendás sminkmesterét, Jack Pierce-t. Számláit rendszeresen írta alá „Bela Dracula Lugosiként”, vagy egyszerűen csak Drakulaként. Fia visszaemlékezései szerint az egyetlen, ugyanakkor tökéletesen hatásos fegyelmezési módja is az a bizonyos vámpírnézés volt, amivel azonnal együttműködésre tudta bírni az engedetlenkedő gyermeket.

Horrorba hajló életút

Annak ellenére, hogy Drakula alakja valóban a hőn áhított világhírt hozta el Lugosi Béla számára, sajnos a színészi pályájának beszűkülését is jelentette.

Kép

Lugosi Béla filmplakátokon

Az ikonikus szerep a horrorsztár skatulyájába kényszerítette a korábban a sokoldalúságáért ünnepelt előadóművészt.

Összesen 18 db Universal-filmben szerepelt, és bár a Morgue utcai gyilkosságok (1932), A fehér zombi (1932) vagy Az elveszett lelkek szigete (1932) tovább növelték a népszerűségét, más műfajokban sikertelennek bizonyult. Pedig még Greta Garbo mellett is feltűnt az 1939-es Ninocska című vígjátékban.

1949-ben megpróbálkozott a televíziós szerepléssel is, de ekkor már eluralkodott rajta a morfiumfüggőség. A szert orvosai írták fel a világháborús sebesüléseiből, illetve az isiászából eredő fájdalmai enyhítésére, de megrögzött szivarozásához hasonlóan ez is a szenvedélyévé vált. Erről a hollywoodi sztárok között úttörőként, őszintén vallott a nagyközönségnek. Pályája lefelé ívelt, B-kategóriás, bukott filmekben kapott csak szerepet, ami az anyagi gondok szaporodásával is kéz a kézben járt. Kénytelen volt eladni Los Angeles-i kastélyszerű villáját, amelyben jelenleg Johnny Depp lakik.

A nyomortól végül a minden idők legrosszabb rendezőjének kikiáltott Ed Wood mentette meg: ő a Drakula-filmek nagy rajongójaként néhány szerepet ajánlott neki az ötvenes években. A Glen vagy Glenda (1953), A szörny menyasszonya (1955) és a 9-es terv a világűrből (1957) egyaránt bukás lett, de ez utóbbit Lugosi Béla már nem élhette meg, 1956-ban, 73 éves korában ugyanis szívrohamban elhunyt. Legendás szerepének halhatatlanságát jelzi az is, hogy Drakula egyik köpenyében helyezték végső nyugalomra Culver City temetőjében.