„A család a legerősebb szövetség az üzleti életben is” – Gündisch Ágnes lakberendezőnek készült, lakberendező-üzletasszony lett

Magyarok közösségben

Nagy ereje van a tudás megosztásának a nemzedékek között – erre példa az erdélyi Mendola Group léte és működése. Miért jobb a csoportdöntés, mint az autoriter vezetés? Hogyan nő bele az új generáció a családi vállalkozásba? Ezekről kérdeztük Gündisch Ágnest, a cégcsoport lakberendezési tárgyak kereskedelmével foglalkozó ágának ügyvezető igazgatóját, akitől azt is megtudjuk, mivé nőheti ki magát harminc év kitartó munkájával egy kisautónyi használt ruha.

Gündisch Ágnes
Gündisch Ágnes

Hogyan lett önből üzletasszony? Már az óvodában is kosztüm volt a jele?

Azt hiszem, sosem akartam üzletasszony lenni, nem ez volt az életcélom. Lakberendező szerettem volna lenni, de akkoriban nem lehetett ilyesmit tanulni Kolozsváron. A szüleim 1991-ben indították el az első, használtruha-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásukat, amelyből aztán újabb és újabb cégek születtek és nőttek fel, és amelyhez a testvéremmel és a férjemmel együtt mi is csatlakoztunk. Ma a nyolc cégből álló cégcsaládunk egyes tagjai szállítmányozással, ingatlanokkal, használtruha és lakberendezési cikkek kis- és nagykereskedelmével foglalkoznak. Valóban családiasan működünk: igyekszünk közös célokat meghatározni, és azokat együtt teljesíteni.

Ön a Nobila Casa nevű lakberendezési szaküzleteket működtető vállalkozás ügyvezető igazgatója, húsz üzletük van Erdély tizenhat városában. Igaz, hogy minden egy kis magyarfenesi varrodával kezdődött?

Nem magával a varrodával, hanem az első, kisautónyi használt ruhával, amit az osztálytermemben pakoltunk le, szortíroztunk, mostunk, vasaltunk, rendszereztünk. Sok magánvállalkozás indult Erdélyben és Magyarországon is a kilencvenes évek elején, mert meg kellett élni valahogy. És nem állt a rendelkezésünkre különösebb gazdasági tudás, tapasztalat, tehát csináltuk a magunk feje szerint. Így mondom, hogy csináltuk, mert tizenegy éves fejjel folyamatosan ott voltam a szüleim mellett, akik nagyon sokat dolgoztak, és félig-meddig értettem is, mi történik körülöttünk.

Hogyan lett az osztályteremből varroda?

Amikor kezdődött az iskola, és ki kellett pakolnunk az osztályteremből, a magyarfenesi takarító nénink ajánlotta fel, hogy folytassuk az ő pincéjében a munkát. Aztán idővel béreltünk egy kis magtárat, és elkezdtük egyre nagyobb mennyiségben feldolgozni a használt ruhát, így értelemszerűen egyre több hibás vagy szakadt darabbal találkoztunk. Arra gondoltunk, de jó lenne egy varrónő, hogy ezeket rendbe hozza, így indult a varrodánk: eleinte két, majd öt, aztán tíz varrónővel. Aztán egy adott pillanatban felvetődött, hogy a hozzánk került maradék méteráruból miért ne készülhetnének különféle lakberendezési tárgyak.

A méteráru is a használt ruhákkal jött?

Akkoriban még léteztek a régi kommunista időkből származó anyagszövő gyárak, ahonnan szép és minőségi szatén, krepp és pamut ágyneműanyagokat lehetett vásárolni, de csak azt, ami lemaradt, mert általában exportra dolgoztak. Ezekből aztán kötények, kesztyűk, abroszok, székpárnák készültek, ebből lett az első Nobila Casa üzletünk. 1998–99-et írtunk, én akkor kerültem egyetemre, és idővel elkezdtem besegíteni a szüleimnek.

Ez egyfelől kikerülhetetlen volt, de meg is találtam benne azt, ami nekem való: a lakberendezési vonalat. Tényleg nem készültem üzletasszonynak, különösen annak nem, amit ez húsz évvel ezelőtt jelentett.

Miben más céget vezetni ma, mint volt húsz évvel ezelőtt?

Akkoriban szinte kizárólag az autoriter cégvezetés létezett: amit a vezető mond, azt úgy kell végrehajtani. Mára egyre elterjedtebb a világban a demokratikus vezetés, amelyre én is törekszem. Emberek nélkül ugyanis nincs cég, nincs csapat. Ha összekapcsolódunk másokkal, úgy több ötlettel és megvalósítási lehetőséggel találkozhatunk, mint ha egyedül küszködnénk. Meg tudunk fogalmazni közös célokat, amelyeket együtt el is tudunk érni.

Kép
Gündisch Ágnes
Gündisch Ágnes munka közben

A cégükben büszkék arra, hogy az üzleti életben sikerre vezetnek a családból hozott értékek. Mi a titka annak, hogy valóban kölcsönösen előnyös helyzetek szülessenek egy-egy együttműködésben, és ne azért kapcsolódjon önökhöz valaki, mert nincs más lehetősége?

Nálunk mindennek az alapja a nyílt, őszinte kommunikáció, legyen szó a nyolc cégünk nyolc vezetőjéről, barátokról, üzleti partnerekről. Nagy ereje van a tudás megosztásának: rájöttünk, hogy nem leszünk azzal előrébb, ha eltitkoljuk egymás elől a kudarcainkat vagy a sikereinket. Sokat tudunk tanulni egymástól – ez erdélyi magyarként a családi vállalkozásunk egyik legfőbb erőforrása. Rengeteg munkánk van abban, hogy ne legyünk semmilyen támogatásnak kiszolgáltatottak, hanem a saját lábunkon álljunk. Ilyen szempontból most nagyon barátságos itthon a hangulat: erős a gazdaság az erdélyi nagyvárosokban, egy dinamikus fejlődési folyamat részei vagyunk.

Kolozsvár Magyarországról nézve is vonzó hely, elképesztő az ottani pezsgés gazdasági és kulturális téren egyaránt.

Kolozsváron valóban nagyon jó, multikulturális hangulat van – Bukarest mellett ez az egyetlen romániai város, amelynek növekszik a népessége. Sokan szeretnének itt letelepedni egyetem után, mert most tényleg jók itt a feltételek.

A nemrégiben megtartott I. Erdélyi Gazdasági Fórumon is azt tapasztaltam, hogy inkább a székelyföldi településeknek van szükségük segítségre. Ott kevesebb lehetőség van, aminek az is az oka, hogy a székelyföldi fiatalok nehezebben tanulnak meg románul, márpedig anélkül nehéz megélni Romániában. Egy kicsit párhuzamos világban élünk.

Ez a párhuzamosság feltehetőleg a lakáskultúrában is megjelenik. Önök hogyan találták meg azt a világot, amely egyszerre otthonos a magyar, a szász és a román vásárlóknak?

Ez nagyon érdekes, mert tényleg más szólítja meg a román vásárlókat, mint az erdélyieket – közéjük értve az erdélyi románokat is. Mi nagyon erdélyiek vagyunk, Bukarestben például nem volt sikere az üzletünknek, ott jobban szeretik a délies dizájnt. Ez a kulturális, ízlésbeli különbség régebben sok fejtörést okozott nekünk, sok újdonságot kipróbáltunk az útkeresésünk közben. Mára egyre népszerűbbek a nemzetközi trendek, ami megkönnyíti a dolgunkat, de továbbra is igyekszünk erdélyi dizájnokat találni, megalkotni. A mi világunk nagyon sok különböző benyomást hordoz magán: felfedezhető benne olasz, magyar, német, román és lengyel színezet is.

Mitől érzünk egy-egy teret otthonosnak?

Akkor otthonos egy lakás, ha megtaláljuk benne önmagunkat. Például, ha valaki főzni szeret, akkor a konyha köré érdemes felépíteni a rendszert, ha sportol, akkor azt jeleníteni meg, és abból kiindulva választani ki a harmonizáló színeket, anyagokat, elemeket. A steril sosem otthonos. Szükségünk van a tárgyakra, egy-egy kedves vázára, kedvenc csészére vagy egy szép festményre, amit mi választottunk ki. Nekem például a családi fotók és a festmények jelentik az otthonosságot. Mindig vonzódtam a Kolozsvár témájú festményekhez, grafikákhoz, és a házábrázolásokat is szeretem, ezeket gyűjtöm is. Az utazásaink alkalmával is hozunk emlékbe egy-egy festményt, grafikát – nem az áruk a lényeg, hanem az, hogy emlékeztessenek minket a közös élményeinkre.

Kép
Gündisch Ágnes
Gündisch Ágnes és családja

Három gyermeket nevelnek – ők hogyan állnak az üzlethez, belenőnek ebbe?

A férjemmel és a szüleimmel hét-nyolc éve döbbentünk rá, hogy családi vállalkozás vagyunk, ami feltételezi, hogy a következő generáció majd tovább is viszi az üzletet. Magyarországon hallottunk arról, hogy a családi vállalkozásoknak lehet úgynevezett családi alkotmányuk, és elhatároztuk, mi is megírjuk a mienket. Azonban mindaddig, amíg arra koncentráltunk, hogy összehangoljuk a magunk és a szüleink vízióját, nem jutottunk egyről a kettőre, feszengtünk, szorongtunk.

Ott fordult át a dolog, amikor úgy döntöttünk, hogy nem az alapítókra és nem is magunkra összpontosítunk, hanem az utánunk jövő generációkra. Attól a perctől kezdve világos volt, mi a közös célunk és az érdekünk, kinek milyen lehetőségei, jogai lesznek és lehetnek a családból a cégben.

Nekem és a testvéremnek is három-három gyermekünk van, mindannyian érdeklődnek aziránt, hogy folytassák, amit elkezdtünk. Szorgalmasak, tanulnak, finoman neveljük őket abba az irányba, hogy tudják, mit jelent ez a családi vállalkozás, ami a miénk, és ami az övék is lesz. Szeretnénk, hogy ismerjék a munkánkat, de nem kötelezzük őket, hogy felnőve mindannyian a cégben dolgozzanak: a döntést az életükről ők maguk fogják majd meghozni. Előfordulhat, hogy majd csak húsz-harminc év múlva szállnak be a munkába, és hozzák magukkal mindazt, amit addig a világban megtanultak. Nagy lehetőség van mindebben.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti