„Örökre az anyukád/apukád maradok” – Váljunk gyermekcentrikusan!
„A gyerek a válás során ugyanazon az érzelmi hullámzáson megy keresztül, mint a szülei. Ha azt látja, hogy a felnőttek konfliktushelyzetben dühösek és bántják egymást, akkor ezt a mintát viszi tovább a kapcsolataiba” – véli Sonkoly Zsuzsa családterapeuta. „Ha viszont sikerül együttműködni a feleknek, és a korábbinál minőségibb időt tudnak eltölteni a gyermekükkel, még javukra is válhat a válás miatt bekövetkezett változás.” A pszichológus szakvéleményét pontokba szedtük, így született meg az együttműködő, gyermekcentrikus válás „tízparancsolata”. Plusz egy.
1. Ne titkoljuk a gyerek előtt, hogy válságban van a házasságunk!
A válás sok esetben nem villámcsapásként éri a gyereket. Szemtanúja az otthoni konfliktusoknak, érzi a feszültséget. Ha nem merünk őszinték lenni vele, befelé fordul és szorongani fog. Nyugtassuk meg őt: „Apa és anya sokszor nem ért egyet, de próbálunk megoldásokat találni. Neked nincs feladatod ezzel kapcsolatban. Ez nem rólad szól, nem veled van a gond.”
2. Ha megszületett a döntés, közösen üljünk le és beszéljünk róla!
Őszintén mondjuk el, hogy próbáltuk megoldani a kapcsolatunkat, de kudarcot vallottunk. Különböznek az álláspontjaink, és már nem azt a szerelmet érezzük, mint korábban. Mindketten boldogtalanok vagyunk így, ezáltal türelmetlenebbek, feszültebbek is. Azt a döntést hoztuk, hogy külön fogunk élni.
3. Nyugtassuk meg a gyermekünket: az iránta érzett szeretet sosem fog változni!
A gyermek fél attól, hogy a házastársi szeretettel elmúlik az iránta érzett szeretet is. Magyarázzuk el, hogy ez másképp működik, mert a gyerek bármit tesz, a szülő akkor is szülő marad: „örökre az anyukád/ apukád maradok”. Attól, hogy külön házba költözünk, továbbra is nagyon fogjuk őt szeretni.
4. Adjunk időt, hogy a veszteség kiforrja magát!
Ha az apuka a beszélgetés után rögtön összecsomagol és elmegy, nagy űr keletkezik a helyén. De hetekig, hónapokig sem szabad elhúzni a különválást. Érdemes pénteken vagy szombaton beszélni róla, és vasárnap elpakolni, hogy legyen egy átmeneti idő. Fontos, hogy a gyereknek legyen ideje kérdezni. Persze lehet, hogy nem akar beszélni róla, de el kell fogadni a reakcióit, túlélési eszközeit.
5. Legyen kiszámítható a jövő, hogy a gyerek biztonságban érezze magát!
Tervezzük meg, hogy marad-e a megszokott óvodában, iskolában, vagy máshová fog járni. Mikor megy érte apa, mikor aludhat nála vagy beszélhetnek telefonon. Engedjük, hogy elmondja, mi a véleménye, mit szeretne, és tegyük mérlegre! Biztassuk, hogy szóljon, amikor hiányzik a másik szülő, és teremtsünk lehetőséget a találkozásra vagy beszélgetésre. Legyenek fix időpontok, vagy ha az átmeneti időben még nem tudunk rendszert kialakítani, akkor mindig egy hetet beszéljünk meg!
6. Ne okozzunk csalódást, ajándékozzuk meg a gyermekünket minőségi idővel!
Amikor az egyik szülő kivonódik és keveset találkozik a gyermekével, akkor a gyermek magát fogja hibáztatni, dühös és szomorú lesz. Van, aki eltávolítja a gyereket a másik féltől, hogy ne legyen nagy hatásköre fölötte. Ennek lehetnek valós indokai, de bizonyos esetekben csak a konfliktusról szól. Ha az apa korábban el tudta látni a lázas gyereket, vagy elmentek kirándulni kettesben, akkor később is meg kell bízni benne. A bíróság nem köti ki a láthatással kapcsolatos részleteket, sokan vitatkoznak ingóságokon, tárgyakon, az információátadáson. Át kell beszélni, ki mit vár el, és kompromisszumokat kötni.
Lehet, hogy érzelmileg a távozó szülő számára is nagy a veszteség és találkozáskor felszakadnak a sebei, vagy a megváltozott élethelyzet miatt kerül távolabb. Ha ilyen áron is, de jó lenne az új helyzet pozitív oldalát megtapasztalni: többet tanulni, beszélgetni, kirándulni. Az elmenő szülő általában intenzívebben van jelen a gyerek életében, több minőségi időt töltenek együtt.
7. Ne legyen a gyerek túsz, akivel zsaroljuk egymást, vagy akiért egymás ellen harcolunk!
Sok esetben a válás után elkezdődik a harc: ki a jobb szülő. Amikor a különélő szülő együtt van a gyerekkel, és elmennek cukrászdába, játszótérre, pizzát rendelnek, úgy tűnik, mintha minden elérhetővé válna számára. Több nasit, élményt kap. Sűrítetten tapasztalja meg egy-két nap alatt azt, amit a másik helyen egy-két hét alatt. Ha a gyermekünknél azt látjuk, hogy a másik félnél jól érzi magát, szeret odamenni, akkor elkezdődhet egy versengés, és felerősödhet a belső bizonytalanság, hogy nem vagyok jó szülő. Ha a gyerek nem mesélheti el, hogy jól érezte magát apával, mert anya szomorú lesz, vagy nem mer elmenni hozzá, mert anya magányos lesz, akkor korán felnőtté, pici társsá válik. Merjünk beszélni arról, hogy mindenki a lehetőségeihez mérten próbál adni! Nem kell mindenben egyezni; a lényeg, hogy érezze a szeretetünket.
8. Ne szégyelljük a válás tényét az óvoda és az iskola előtt!
Szóljunk az óvónőnek, tanárnőnek, hogy ebben a helyzetben van a család, és nem biztos, hogy a gyerek ugyanúgy jelen tud lenni. A tanárok is szeretik, ha bizalommal fordulnak feléjük a szülők, mert a legtöbb pedagógus segíteni szeretne és belátóbb, figyelmesebb, engedékenyebb lesz, jobban megérti a gyermek érzelmi állapotát. Ha nem szólunk, akkor adott esetben szigorúbb lehet, mint kellene, és a gyerek nem fogja tudni elviselni az érzelmi nyomást. Számára is segítség, ha bizonyos helyzetekben tudja, kihez kell fordulnia. Ha mi, felnőttek nem szégyenként kezeljük a válást, akkor a gyerekek sem úgy fogják.
9. Ne hagyjuk, hogy az érzelmeink elsodorjanak!
Azért nehéz a jó tanácsokat a hétköznapokban megvalósítani, mert az érzelmeink elragadnak. Azzal vagyunk elfoglalva, ami nekünk fáj. A saját szemüvegünkön át nézzük a történteket, az egyéni problémánkat felnagyítva: „mindent egyedül kell csinálnom”, vagy épp „nem láthatom a gyerekeimet”. Ilyenkor még nem vagyunk képesek nézni a másik fájdalmát és motivációját. Ha ebben az érzelmi állapotban maradunk, akkor kezdődik a harc. Nem a másik viselkedését kell folyamatosan górcső alá venni és kritizálni, hanem azt nézni, hogy a gyereknek mi okoz örömet. Miután csillapodnak a nagy érzelmi hullámok, az után lehet a részleteket tisztázni és átbeszélni.
10. Segítsük a gyermekünket, hogy ne a mi rossz példánkat vigye magával!
Ha azt látja a fiatal, hogy amit nem tudunk megoldani, annak mindig különválás a vége, akkor ő is átviheti ezt a mintát a saját kapcsolataiba. Próbáljuk megkeresni azokat a pontokat, ahol hibáztunk! Mondjuk el őszintén a gyermekünknek, hogy ő ne ezt az utat kövesse. „Apával azért nem tudtuk megbeszélni a dolgokat, mert nem jól kezeltük a konfliktusokat. Nem beszéltünk az igényeinkről, hogy mit szeretnénk igazán. De te mondd el a barátnődnek/ barátodnak, hogy mi bánt! Ne örök harag legyen, hanem nézzétek meg, ki mit tud tenni a kapcsolatért!” Ha a gyerekeink tudnak tanulni a hibáinkból, akkor megszakíthatjuk a mintázatot.
+1. A válás ne csak a veszteségről szóljon, hanem konstruktív krízisként kezeljük!
Nem vesztes-nyertes helyzeteket kell teremteni, hanem meg kell próbálni fejlődni a történtek által. Be kell látni, hogy mindenkinek fontos az érzelmi igénye, és ezek nem egymás ellen való dolgok. A másik szülő viselkedését minősítő mondatokat a gyereknek nem szabad hallania, mert akkor belekerül a lojalitáskonfliktusba: „mindkét szülőt szeretem, de ha az egyik szeretett szülő mondott egy negatív dolgot, akkor most hova álljak? Valaki biztos nem fog szeretni.” A gyerekek akkor nyugszanak meg, amikor látják, hogy a szülők tudnak egymással emberi módon viselkedni. Minimális tisztelettel, kölcsönösséggel, egymás segítésével.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>