„Ezeknek a gyerekeknek a lelke és a habitusa más” – Egy lelkes tanár a mozgásjavító iskolából

Mióta dolgozol a Mozgásjavítóban?

2010 óta vagyok itt, ez az első és eddigi egyetlen munkahelyem tanárként, holott a diplomámat már közel húsz éve szereztem. A főiskola elvégzése után 10 évig sok mást csináltam: művelődésszervezőként dolgoztam, belekóstoltam a divatszakmába is, végül pénzügyi vonalon kötöttem ki. Miután a 2008-as válság után már nem érte meg a pénzügyi szektorban maradni, egyre inkább úgy éreztem, hogy váltani szeretnék, s egy volt csoporttársam szólt, hogy a mozgásjavítóba napközis tanárt keresnek. Gondoltam, amíg nincs jobb, eljövök tanítani.

Azóta eltelt 11 év, és te még mindig itt vagy, pedig gondolom, lett volna „jobb”.

Anyagi szempontból mindenképp! (nevet) Az első héten még azt mondtam, én ezt biztosan nem fogom bírni. Gyógypedagógus végzettség nélkül kerültem be egy olyan intézménybe, ahol 150 beteg gyerek tanult. Már csak a sok kerekesszékes gyerek látványa is megterhelt, nem volt olyan egyszerű feldolgozni. A kemény első két hét után azonban elkezdtek jönni a pozitív visszajelzések pont tőlük, és egy idő után azt vettem észre, hogy sokkal többet kapok vissza, mint amennyit belerakok. Ezeknek a gyerekeknek a lelke és a habitusa más, nem olyan attitűddel rendelkeznek, mint a mai kamaszok. Nyilván máshogy is vannak nevelve, főleg akik bent laknak a kollégiumban. Az itteni tanulók mintha jobban felnéznének a tanárokra, és akit szeretnek, azzal nagyon éreztetik is ezt. Ma már nem lennék képes sima iskolában tanítani. Itt ragadtam, mivel egyre inkább éreztem a gyerekek ragaszkodását, és a pozícióm is fejlődött: napközis tanárból apartmanpedagógus, majd történelemtanár lettem.

Mit csinál egy apartmanpedagógus?

A legtöbb gyerek az iskolánk kollégiumában lakik, ahol apartmanrendszer működik. Egy apartmanban maximum négy háromfős szoba található, nagyon családias a kollégium felépítése, hiszen óvodáskortól laknak nálunk gyerekek. Az iskolai elfoglaltságok után az apartmanpedagógus tart fejlesztéseket, foglalkozásokat, amelyek fő célja az önálló életre nevelés. Szeretnénk elérni, hogy mire az iskolából kikerülnek, a sérültségükhöz mérten a lehető legnagyobb fokú önállóságuk legyen. Tartottunk délutánonként öltözködési, tisztálkodási tréninget, együtt főztünk. Nagy dolog volt, amikor elértük, hogy egy-egy gyerek be tudta gombolni önállóan az ingét vagy a nadrágját. Sokszor olyan kényes dolgokat is gyakorolni kell, mint a vécézés vagy a fürdés. Az iskola nagyon jól felszerelt, teljesen európai színvonalú intézmény, sőt egy kicsit talán túlzottan is akadálymentes.

A gyerekek a való életben ritkán fognak ilyen környezettel találkozni. Ezért is visszük ki őket minél többször délutánonként a Városligetbe, a belvárosba, hogy tét nélkül megtapasztalhassák, milyen nehézségekkel kell majd később megküzdeniük.

Az első, amit az iskolában meg kell nekik tanítanunk, hogy bátran kérjenek segítséget. Vannak, akiknek a szülei otthon szinte teljesen kompenzálták a hiányosságaikat, kérés nélkül ugrottak, itt viszont hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy amit meg tudnak csinálni, azt mi el is várjuk, hogy egy idő után megcsinálják.

Krasznai Szilárd (balról a második) és a mozgásjavítós tanárok

Elég széles skálán mozog a tanulók egészségi, sérültségi állapota, vagyis vannak súlyos betegségben szenvedők, és van, aki „csak” kerekesszékben ül. Nincs ebből feszültség köztük?

Ilyen szempontból is ugyanúgy működnek, mint a teljesen egészségesek – megy köztük is a humorizálás. Simán ugratják a társukat, akinek nincsen lába, azzal, hogy „tedd előre a bal lábad”. Egymástól nem veszik bántásnak az ilyen dolgokat. Nyilván, ahogy nőnek, próbáljuk leszoktatni őket erről, és ők is egyre érzékenyebbé válnak egymás problémáira. A jobban mozgó gyerekek általában szívesen segítenek a kevésbé jól mozgóknak, az órák utáni elpakolást például egymás között szokták megoldani.

Mennyire része egy-egy tanévnek a veszteség?

Amióta itt vagyok, nem volt olyan év, hogy ne halt volna meg gyerek...

Sokat hallottunk az utóbbi években az SMA-s izomsorvadásról. Izomsorvadásos gyerekek is tanulnak az iskolában?

Hogyne, ráadásul elég nagy számban. Régóta itt dolgozó kollégák szerint amíg pár évtizeddel ezelőtt csak egy-két ilyen betegséggel küzdő gyerek volt egy osztályban, most már osztályonként három-négy is akad.

Gondolom, kisebb létszámú osztályokról van szó, mint egy átlagos iskolában.

Igen, nálunk egy gyerek „háromnak számít”, így 10-12 fős osztályaink vannak.

Szerinted a gyerekek belegondolnak, hogy egy társuk épp abban a betegségben, rendellenességben halt meg, amely nekik is van?

Persze, a nagyobbak tökéletesen tisztában vannak a diagnózisukkal.

Tudják, hogy papíron mondjuk 17 évnél többet nem élhetnek. Ha minket kérdeznek erről, mi sem titkolhatjuk el előlük, ezt nem lehet bagatellizálni.

Ma már egy tízéves gyerek is mélyrehatóan ismeri a diagnózisát, a betegsége várható lefolyását, hiszen annyit látják, olvassák a saját szakértői véleményeiket. A mindennapokban ezt jól elzárják magukban, de szerencsére az iskolában van négy-öt pszichológus, akik segítenek a feldolgozásban.

Kép

Krasznai Szilárd (bal oldalon) evezős túrán

Hogyan tudnak a gyerekek feszültséget levezetni mozgás híján?

A legtöbben a virtuális világba menekülnek, de szerencsére nálunk sportolni is lehet, rengeteg rájuk adaptált sportlehetőséget kipróbálhatnak és űzhetnek. Van például egy görlabda nevű játék: egy kerekes zsámolyra ráhasaltatjuk azokat a gyerekeket, akik a felső végtagjukat képesek mozgatni, ők kézzel hajtják magukat, miközben a labdát is ütik. De van nálunk kerekesszékes kosárlabda, futószakkör és foci is, utóbbira mindenkit várunk: kerekesszékesek és járók együtt fociznak. Természetesen uszodánk és konditermünk is van, ahogy nagy kedvenc a fúvócsöves darts és a para boccia is, amely egy petanghoz hasonlító golyóssport.

Parasportolók is kerültek már ki az iskolából?

Igen, szerencsére mindig vannak olyan gyerekek, akiket el tudunk indítani sportvonalon.

Kiss Péter is a mi diákunk volt, ő most aranyérmet szerzett kajakosként a tokiói paralimpián, igazi példakép lehet a többiek előtt.

Először mindenki a saját sportegyesületünkben, a Mozgásjavító DSE-ben kezd sportolni, s ha jól dolgoznak és tehetségesek, keresünk nekik egy komoly egyesületnél paraszakosztályt, ahol magasabb színvonalon folytatódhat a képzésük. Petiből így lett három év alatt felnőtt Európa- és világbajnok. Hihetetlen, de még csak most tölti majd a 18-at! Még tavaly is nálunk lakott a kollégiumban. Az úszó Illés Fanni is a mi diákunk volt, csakúgy, mint a mostani paralimpián szintén komoly sikereket elért Száraz Evelin.

Hogy néz ki egy dolgozatírás?

Figyelembe kell venni, hogy ki tud egyáltalán írni, és általában elektronikus formában is el kell készíteni a feladatlapot. Minden osztályhoz tartozik egy pedagógiai asszisztens, aki, ha szükség van rá, ott ül az órán és segít mondjuk a dolgozatírásnál.

Kép

Kép: Krasznai Szilárd

Minden tanár elfárad a tanév végére. Itt főleg van mit kipihenni, te mégis a nyarad egy részét is a tanítványaid között töltötted.

Mozgássérült gyerekekkel eveztünk a Tiszán, és ez nemcsak a gyerekeknek, hanem nekem is hatalmas kikapcsolódás és felüdülés volt. Pár éve a Mozgásjavítóból több tanár is jelentkezett az állam által kiemelten támogatott vándortáborok projektjébe. Hogy táborvezetők lehessünk, el kellett végeznünk egy harmincórás képzést a Testnevelési Egyetemen. Mi vízi vándortáborokat tartunk, ez a Magyar Kajak-Kenu Szövetség égisze alatt működik. A mi döntésünk volt, hogy mozgássérült gyerekeket vigyünk ebbe a táborba. Amint kiderült, hogy ez a vágyunk, adtak mellénk egy mentőst, kaptunk még egy plusz túravezetőt, és olyan jól sikerült az első tábor, hogy azóta minden évben viszünk gyerekeket.

Idén nagy sikerélményünk volt: hét csapatból mi voltunk a második olyan, amely nem borult bele egyszer sem a folyóba, pedig egy hétig eveztünk és az evezés során épekkel mentünk együtt.

Van egy nagy tervünk a jövő évre is: az UltraBalaton mintájára szeretnénk tavasszal megkerülni a Balatont a gyerekekkel egy hétvége alatt. Váltóban, futva vagy kerekesszékkel, handbike-kal, biciklivel, rollerrel, ki mivel tudja teljesíteni. Reméljük, meg tudjuk ezt is valósítani!

Tudtok arról, mi lesz a gyerekek sorsa miután elballagnak az intézményből? Mi történik azokkal, akik nem tudják folytatni a tanulmányaikat?

A nehéz sorsú gyerekek már egy otthon töltött nyarat követően – főleg a mozgásukat tekintve – teljesen leépülve jönnek vissza. Amit mi egész évben felépítettünk, az nyáron leépül, mert sok szülő nem engedheti meg magának, hogy fejlesztéseket finanszírozzon a gyerekének, pedig nekik napi szintű fejlesztésre volna szükségük. Ha ezt nem kapják meg, nem lesznek jól, leromlik az állapotuk. Félő, hogy azokkal, akik nem tudnak továbbtanulni, ugyanez történik érettségi után. Ez az iskola tényleg a létező legjobb hely a mozgásszervi betegséggel érintett gyermekek számára! A tanári kar ötven százaléka mozgásnevelő: szomatopedagógus, gyógytornász, gyógymasszőr. Ők minden nap fejlesztik a gyerekek mozgását. Ez magánúton megfizethetetlen, kivitelezhetetlen. Minden évben mindenkire készítünk egyéni fejlesztési tervet, amelyben olyan célok szerepelnek, hogy például év végére jó lenne elérni az önállóságnak azt a fokát, hogy be tudja kötni a gyógycipőjét.