Az apakapcsolatok sűrű erdejében – A „Hasadék” című filmről
„Anyám azt mondta, engem nem akart.” Akár egy terápiás ülésen is elhangozhatna a Hasadék előzetesének kiemelt mondata, a felütés azonban csalóka. Vad, idegen és veszélyes világ hasadékának mélyén találjuk magunkat egy nagyvárosi pszichoterápiás rendelő otthonos kanapéja helyett. A tét, hogy újjászülethet-e apa és fia már a kezdetek kezdetén súlyosan megsérült kapcsolata. Krasznahorkai Balázs első nagyjátékfilmje, a Hasadék a Radnai-havasokba repíti nézőit, ahol egy család történetét, az apák végzetszerű bűnét és bűnhődését, a megváltás lehetséges útjait követhetjük végig a példabeszédszerű történetben.
A szeptember 9-i premier után valószínűleg számos elemzés és méltatás fog megjelenni a filmről a magyar sajtóban. Megemlékeznek majd arról, hogy az Oscar-díjas Saul fia stábjában már dolgozott együtt Krasznahorkai Balázs rendező és Molnár Levente, aki ráadásul hazai pályán, Máramaros megyében formálhatta meg Grassai Bálint alakját. A filmes szakma már több fórumon is kifejezte elismerését: Molnár Levente a legjobb főszereplő díját hozta el a São Pauló-i Cinefantasy-ról, a Magyar Mozgókép Fesztiválon pedig a legjobb játékfilmnek választották a Hasadékot.
Már a film címe is beszédes: a hasadék, hasadás, hasítás azt jelöli, amikor a rendíthetetlennek látszó valóság véglegesen és visszafordíthatatlanul megszakad. Az ilyen jelenségeknek megvan a maguk mítosza – a földrajzi értelemben vett hasadékokat a néphagyományban általában az ördög szántja, ekézi oda, az óriási sziklatömbökbe.
Hasadni csak kemény, masszív dolgok tudnak, mint a templom kárpitja a Bibliában, vagy mint az ember szíve, ha elhagyják, ha nem szeretik, ha nem akarják azt sem, hogy megszülessen.
Krasznahorkai Balázs filmje csupa hasadás és helyreállítás. Már az első percekben az emberi élet legnagyobb hasadása, élet és halál képei peregnek előttünk. Egy budapesti nőgyógyász apa, akinek együtt dobban a szíve az ultrahang monitorán látott kisfiáéval. Egy telefonhívás, amely mindent összetör. Utazás a román–ukrán–magyar hármas határra, ahol elfogy a térerő, lerobban az autó, és ahol húsvéthétfőn temetik a férfi évek óta nem látott apját. Ahol szembesülnie kell azzal, hogy a tizenhét éves, vér szerinti fia számára ő halott, márpedig most nyelvet, utat kell találniuk egymás felé a máramarosi havasok övezte nyers, kegyetlen és őszinte világban, mert veszélybe került az életük.
Fontos és tanulságos az, ahogyan Krasznahorkai Balázs az apakérdéshez, az apai örökség témájához nyúl ebben a szikár, maszkulin és katartikus alkotásban. A 92 perc alatt nincs egy mondatnyi mellébeszélés sem. Mi is az apaság? Hányszor lehet egy gyereket elvetni? Mi van akkor, ha apa és fia között egyszerűen „nem működik a kémia”? Van-e apai ösztön? Milyen apa lesz az a fiú, akit nem akart a saját apja? Ki a jobb apa: a maffiavezér, aki bevesz a bandájába és kölcsönt ad az önpusztításodhoz, vagy a sosem látott, aki azt sem akarta, hogy a világra jöjj? Mi kell a kiengesztelődéshez, a megbocsátáshoz, a kapcsolat gyógyulásához? Van-e közös nyelv apák és fiúk között?
A hasadék a végzet helye vagy lehetőség?
A film mikro- és makrohasadékok gyűjteménye, amelynek egyik kulcsszereplője az erdő: viszonyaink, kapcsolataink sűrű, titokzatos erdeje, amely felfalja azt, aki nem igazodik el benne. Vajon lehet-e menedék a lelkünkben tátongó hasadék? Az alkotás példabeszéd a családi kötődés erejéről és ellentmondásosságáról, bűn és bűnhődés végzetszerűségéről, az újrakezdés és a megváltás lehetőségéről. Mindez olyan filmnyelven, hogy szinte érezzük a máramarosi fenyvesek levegőjét, beleszédülünk mélységekbe és magasságokba, és magunk is megváltozva sóhajtunk fel a film végén.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>