„Fontos, hogy ne félelemből cselekedjünk” – Interjú Veréb Tamással és Klajkó Szandrával

– Hogyan ismerkedtetek meg? 
Szandi: Minket szó szerint a művészet hozott össze. Tomi épp az Operettszínház Mozart! című előadásában játszott, amin én nézőként voltam jelen. Soha azelőtt még nem éreztem ehhez foghatót, akkor ott tudtam, hogy nekünk még dolgunk lesz egymással az életben. Nem sokkal ezután többedmagammal szerveztem egy rendezvényt, amellyel a fogyatékossággal élő művészek munkásságát támogattuk, és több vendégszereplő mellett Tomit is felkértem, hogy színesítse a műsorunkat. A megérzéseimre hallgattam, Tomi pedig nem állt ellen (nevet). 

– Szűk körben ünnepeltétek az esküvőt. Mitől lett igazán emlékezetes számotokra a nagy nap? 
Tomi: Nagyon érdekes volt, mert előtte való nap még koncerteztünk, teljesíteni kellett, ehhez képest az esküvőnk egy pihentető kikapcsolódás volt. Semmi görcsösség nem volt bennünk, csak átadtuk magunkat a pillanatoknak, és pontosan ezért lehetett egy olyan közös élményben részünk, amit még biztosan sokáig emlegetni fogunk. Hetvenen voltunk, családiasan ünnepeltünk. A Valentin-napi hétvégén, a Házasság hetén esküdtünk. 

Szandi: Táncos-koreográfusként esküvői táncot is tanítok, és sok páron érződik a készülődés okozta feszültség, hiszen azt szeretnék, hogy minden tökéletes legyen. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ezt teljesen el tudtuk engedni.

Tomi augusztusban megkérte a kezem, decemberben eldöntöttük, hogy téli esküvőt szeretnénk és másfél hónapra rá már házasok voltunk. A kötelezettségeink miatt a nászútra csak fél évvel később sikerült sort keríteni. 

– Szerintetek mi a harmonikus házasság titka? 
Szandi: Nálunk a nyúl, Angyika csinál mindent (nevet). Tomi nyírja a füvet, mosogatni én szoktam, de mindketten háziasak vagyunk. Emiatt nagyon ritkán van csörte köztünk. Amikor nem értünk egyet valamiben, akkor is mindig törekszünk arra, hogy nyíltan kommunikáljunk. Kendőzetlenül őszinték vagyunk egymással, ami néha nagyon mélyre viszi az embert, de ezekből tudunk építkezni. Mindketten járunk lélekgyógyászhoz és masszázsra, tehát önálló kikapcsolódásra is adunk lehetőséget magunknak. Kell az énidő. 
Tomi: Átvitt értelemben néha egymásra borítjuk a vödör jeges vizet, de csak építő jelleggel, sosem bántjuk szándékosan a másikat. Mindkettőnknek nagy az igazságérzete, makacsok vagyunk, mégis előfordul, hogy a saját kárunkra teszünk vagy nem teszünk meg dolgokat, ami nem feltétlenül jó. Ezen próbálunk meg változtatni.

Egy-egy összezörrenéskor a kommunikációnk is különböző: Szandi inkább hosszú órákon át emésztgeti, összegzi a gondolatait, én pedig azonnal meg szeretném beszélni. Viszont nem célunk megváltoztatni egymást, hanem önmagunkat igyekszünk csiszolgatni annyira, hogy „összetalálkozzunk”. 

– Hogyan hat a kapcsolatotokra az, hogy együtt dolgoztok? 
Tomi: Az alapvető nálunk, hogy szeretjük és támogatjuk a másikat. Annyiban okoz nehézséget a közös alkotás, hogy mindketten művészként tevékenykedünk, és ugyanazt szeretnénk az élettől. Olyasmi ez, mintha egy munkahelyen dolgoznánk, így sokszor elmosódnak a határok a szakmai és a magánélet között. Ez egy olyan rögös út, amelyen egymást segítve kell haladnunk, ám néha előfordul, hogy az egyikünk gyorsabban halad, míg a másikunk kicsit lemarad. Természetesen kiegészítjük egymás munkáját, Szandi például koreografálja a produkciómat, én pedig hangmérnökként vagyok jelen az ő előadásán. 

Kép

– Hogyan hatott rátok és a szakmai életetekre a vírushelyzet? 
Tomi: Tavasszal ambivalens érzéseink voltak: egyrészről sajnáltuk, hogy kitörlődtek a fellépési időpontok a naptárból, ugyanakkor nagyon felszabadító volt, hogy végre nincs minden napunk betáblázva. Szerda délután társasjátékoztunk ahelyett, hogy épp úton lettünk volna, nagyokat sétáltunk a szabad levegőn, a kertben töltöttünk rengeteg időt és finomakat főztünk. Meg tudtuk élni a pillanatokat. 
Szandi: Az egyensúly megteremtésére és megőrzésére törekedtünk. Nagyon fontos, hogy ebben a bizonytalan helyzetben ne billenjünk ki saját magunk biztonságából. Ezt többféle módon is elérhetjük, a lényeg, hogy levegyük a fókuszt a kint zajló, negatív érzéseket kiváltó folyamatokról, és ne félelemből cselekedjünk. A Léleklazító nevű tevékenységemen belül létrehoztam egy klubot, ahol meditációkat tartok és a tagok kitűzött céljairól beszélgetünk. Öröm látni, hogy az embereknek fontos, hogy foglalkozzanak a lelkükkel, hiszen erre a vírushelyzettől függetlenül is szükségünk van. 

– Ezek szerint tudtatok építkezni és töltekezni a tavalyi időszakból. 
Tomi: Abszolút. Próbáljuk úgy megélni az élet hozta új helyzetet, hogy ne zökkenjünk ki túlzottan a biztonságos közegünkből. Ugyan most nincs annyi lehetőségünk színpadon állni, viszont az alkotói folyamat gyümölcsöző tud lenni otthon is. Szandi ebben az időszakban például egy egész lemeznyi anyagot készített el, és én is írtam szövegeket, videoklipeket forgattunk. Sokkal több idő jutott egymásra és önmagunkra is, így idén már inkább azt tanuljuk, hogy miként tudunk majd apránként visszaintegrálódni a régi kerékvágásba. Szeretnénk kamatoztatni a művészetünkben is azt a tudatosságot, amit a karantén alatt gyakoroltunk, hiszen nem kell mindenre igent mondani.

Lehet úgy is kiegyensúlyozottan élni az életet, hogy közben nem halunk bele abba, hogy előadóművészek vagyunk. 

– Milyen terveitek vannak? 
Tomi: A színészi munkáimat nagyra becsülöm, azonban ami a szívemben átvette az első helyet, az a zene, azon belül is a saját dalok által közvetített üzenetek. Megtisztelő, amikor lehetőségem adódik eljátszani valakinek az életét, Puskás Ferenc szerepe például különösen fontos, viszont azokban a pillanatokban születik meg számomra az igazi varázslat, amikor a saját dalaimat énekelhetem a közönségemnek. A jövőben erre szeretnék még nagyobb hangsúlyt fektetni. 
Szandi: Világéletemben pörgős, aktív életet éltem, viszont ebben az időszakban inkább azt tanulom, hogy miként tudok egy kicsit lecsendesedni. Nem azonnal kiadni magamból mindent, hanem mértékletesnek lenni. A Léleklazító vonalat zenéjében, mozgásában és gondolatmenetében szeretném tovább erősíteni. 

– Mit kívánnátok a jövőbeni Szandinak és Tominak? 
Szandi: Én azt kívánom magunknak, hogy a saját utunkon maradhassunk. Azt csinálhassuk, amiben jók vagyunk, amiben ki tudunk teljesedni és ami boldoggá tesz minket. Nincsenek hatalmas vágyaink, nekünk több mint elég az, ha rendben vagyunk magunkkal és harmóniában élünk. 
Tomi: Mindketten hiszünk abban, hogy nincsenek véletlenek, ezért ha úgy alakul, hogy egy saját családdal, még egy nyuszival vagy akár egy új lakóhellyel gyarapodik az életünk, örülni fogunk neki. Azt is el tudjuk képzelni, hogy a világ egy másik pontjára sodor minket a szél, ahol ha nem is világpolgárként, de átmeneti utazóként egy időre letelepszünk. A pályánkkal kapcsolatban pedig nincsenek a valóságtól elrugaszkodott álmaink, egyszerűen csak lubickolunk a lehetőségeinkben, és hálásak vagyunk mindenért, ami megadatik. Összességében arra vágyom, hogy megtarthassam azt a boldogságot, ami most is jellemző az életünkre.

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. februári számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

A cikk támogatója a Média a Családért Alapítvány.