Ahol végül kisüt a nap – A csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely
„Legjobban a péntek éjszakákat szerettem. A kegytemplomba folyamatosan érkeztek a zarándokok fáradtan, csatakosan, éhesen. Együtt imádkoztunk, énekeltünk, ettünk, ittunk, aludtunk, és megvendégeltük egymást Isten házában” – emlékeztem vissza magazinunk 2017. júniusi számában a 2002–2004 közötti időszakra, amikor sorozatban háromszor vettem részt a csíksomlyói búcsún hátizsákkal, fényképezőgéppel, tornacipőben.
Órákat dolgoztam állvánnyal a kegytemplomban, óránként végigjártam a kálváriát, aludtam a kolostor sötét folyosóján, illemhelyiségben, a Salvator-kápolna tövében. Láttam gyóntatni Lukács atyát, akinél elsőáldoztam Marosvásárhelyen még 1988-ban. Találkoztam Pali atyával, aki nagyapámat temette 2002-ben, szintén Vásárhelyt. Norvég, amerikai fotósokkal kötöttem barátságot a nyeregben, ahol a fél magyarság összesereglett.
Aztán majdnem húsz év eltelt, és közben a tágabb világban zarándokoltam fényképezőgép, kerékpár, felszolgáló tálca, péklapát, munkanélküli igazolás, pszichológusok társaságában – mikor mit hozott az élet. A búcsúra mindig ránéztem a Duna tévében, később a YouTube-on, Facebookon, Instagramon is szembe jött pünkösdkor, de továbbgörgettem... mert éppen berberekkel pipáztam a szaharai oázisban, vagy a holland pékségben takarítottam a futószalagot szombat délután, máskor a kirgiz bazárt fényképeztem „a nagy amerikai újságnak”, de azért volt olyan is, hogy a szüleimmel hallgattuk a közvetítést rádión. A továbbgörgetés valójában halogatás volt, tudat alatt hiányzott az a semmihez sem fogható közösségi és vallásélmény, és inkább nem akartam tudni róla úgy, hogy nem lehetek részese.
Erre akkor jöttem rá, amikor 2019 májusában a nyereg egyik legmagasabb pontján álltam több százezer zarándoktársammal együtt, az égi áldásnak hála térdig sárosan, bőrig ázva, dideregve. Ferenc pápát vártuk a Somlyók között, személyében először látogatott egyházfő a világ egyik legnagyobb katolikus zarándoklatára. Az addig folyamatosan zuhogó májusi eső elállt, amikor Őszentsége rákanyarodott a nyeregre. A legnyakasabb székelyek is fedetlen fővel, kezdetben némán, később gyermeki örömmel, integetve tisztelegtek neki, és kisütött a nap. Harmadnapra aztán még többen voltunk a nyeregben: akkor volt pünkösd szombatja.
A pusztinai csángók kötényében okostelefont láttam, a magyarországiak karbonszálas túrabotokkal teljesítették a kálváriát, a vásárban ledes lufik és vegánbüfék voltak. Az összemosolygások, a beszélgetések, a közös imák mégis visszarepítettek engem 2002-be, a kegytemplomban Szűz Mária szobrát pont úgy simogatjuk, mint évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt. Nekem ezért a legnagyobb hungarikum a csíksomlyói búcsú.
A kereszténység és a „Napba öltözött asszony” tisztelete ősidők óta jellemző a székelyekre. Dokumentált nyoma 1444-ből van a csíksomlyói búcsúnak, IV. Jenő pápa akkor kérte a csíki hívek segítségét a ferences templom felépítéséhez. Jutalmul búcsút engedélyezett Somlyón. A csíksomlyói búcsú erősen összefonódott a Mária-kultusszal, amelynek fő eleme a Mária-kegyszobor. A XVI. század elején készült székely leányarcú Mária-szobor Csíksomlyó legértékesebb ereklyéje, Európa legnagyobb fából készült gótikus Mária-szobraként tartják számon, magassága a koronát is beleszámítva 2 méter és 27 centiméter. A Máriát „Napba öltözött asszonyként”, karjában a kis Jézussal ábrázoló alkotást többször újrafestették, mígnem a múlt században megtiltották bármilyen módosítását. Az egyház 1798-ban nyilvánította csodatévőnek a szobrot, a székelység már évszázadok óta hitt a Mária-szobor közbenjáró, segítő erejében.
A cikk megjelenését támogatta:
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>