„Az öltözködésünk a belső világunkat tükrözi” – interjú Domán Melindával, a Képmás stylistjával

– Honnan jött az indíttatás, hogy stylistként is kipróbáld magad?
– Nem tudatos választás volt, hogy erre az útra lépjek, érdekes módon a munka talált meg engem. Textiltervező iparművészként végeztem, és sok éven át dolgoztam külföldi és magyar játékfilmekben, ahol jelmezekkel foglalkoztam – az utóbbi években a Proton Színház számára teszem ugyanezt. A véletlennek köszönhetem, hogy ma már a stílustanácsadás is része a szakmai életemnek. A mai napig emlékszem arra az első megkeresésre, amikor stylist-munkával hívtak fel a Nők Lapjától. Körülbelül 15 évvel ezelőtt egy fotósorozat készült Timkó Eszterről, aki a Vörös Grófnő bőrébe bújva, korhű öltözetben szerepelt.

Több stylist is visszamondta a felkérést, mondván, hogy nem tudnak megfelelő ruhát találni a fotózáshoz, így jutott el hozzám ez a feladat.

A csapat annyira elégedett volt a munkámmal, hogy megkérdezték, vállalnék-e címlapfotózást is, én pedig igent mondtam. Hosszú együttműködés követte ezt, később más újságok is megtaláltak, így a Képmás magazin is, valamint a reklámfilmezésre is kiterjed a tevékenységem.

– Így tárult ki előtted a szakma kapuja...
– Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, és mindig öröm számomra olyan személyiségeket bemutatni, akik inspirálóan hatnak az olvasókra. A legnagyobb kihívás számomra úgy felöltöztetni őket, hogy a saját karakterüket erősítsem a ruhadarabok segítségével, és ez a címlapról és az interjú melletti képekről is visszaköszönjön.

– Milyen folyamatok előznek meg egy-egy ilyen címlapfotózást?
– Mindig kutatással kezdem a munkát. Az interneten megnézek minden elérhető anyagot a szereplővel: fotókat, interjúkat, előadásokat, amik alapján kialakul bennem egy meghatározó kép. A külső megjelenésen túl legalább annyira fontos, hogy halljam is az illető hangját, megismerjem a gondolatait, a világképét. Majd felhívom telefonon, átbeszéljük az elképzeléseit, és én is elmondom az enyéimet. Ebből kialakul az a pontos irány, hogy mit kell megvalósítanom. A legfontosabb mindenekfelett, hogy a szereplő jól érezze magát a bőrében a fotózáson, és maximálisan elégedett legyen a végeredménnyel, hiszen vele készül a nagyinterjú, és ő teszi ki az arcát a címlapra. Olyan is előfordul időnként, hogy nincs elképzelése az illetőnek, és teljesen rám bízza magát. Ezek után már csak a kivitelezés van hátra, amire a legtöbb időt kell szánni. Elindulok a városba, kitartóan megyek boltról boltra, és összeszedem a személyiségéhez leginkább passzoló ruhadarabokat.

Ami engem leginkább érdekel, az az Ember maga, nem a divat. A ruhák, a különféle anyagok csak eszközök a kezemben, hogy az embert, a szakembert megmutassam az olvasók számára.

– Előfordult már olyan, hogy egy szereplő az alkatához mérten egy kevésbé előnyös ruhadarabot választott magának a fotózásra? Ilyen esetben hogyan sugallod felé a javaslataidat?
– Soha senkinek nem mondom azt, hogy nem áll jól neki ez vagy az a ruha. Az általam összegyűjtött ruhákat kiakasztom vállfákra a fotózás helyszínén, és megvárom, hogy felkeltse a szereplő érdeklődését. Fantasztikus érzés, pozitív visszaigazolás számomra, amikor magától kezd el válogatni az illető az általam vitt kollekcióból, és akarja felpróbálni azokat. Nem ritka, hogy vásárolni is szoktak belőle, annyira magához illőnek érzi a ruhát. Bármiféle befolyásolás nélkül is működik ez, hiszen ha az emberek meglátják saját magukat ezekben a darabokban, akkor szabad választásuk jogán döntenek mellettük, presszió nélkül.

Kép

Domán Melinda Mautner Zsófival - Kép: Páczai Tamás

– Mit gondolsz, az öltözködési stílusunk mennyire tükrözi a személyiségünket?
– A rajtunk lévő öltözék valójában a belső világunk kivetülése, egy nagyon őszinte kinyilatkoztatás a külvilág felé. Eredeti funkcionális célja, hogy az időjárás hatásai ellen védekezzünk, viszont mára már egy teljes komplex iparág épül rá, és az önkifejezés eszközeként is használjuk. A látszólag leglényegtelenebb ruhadarabok is – mint például egy zokni vagy egy kiegészítő – rengeteget elárulnak viselőjük személyiségéről. Nem az anyagi lehetőségek számítanak ilyenkor, hanem hogy merünk-e őszintén, hitelesen megmutatkozni és felvállalni önmagunkat mások előtt. Aki a maga egyszerűségében smink nélkül, egy hétköznapi, semmitmondó ruhában is magabiztosan tud fellépni, az egy boldog, elégedett ember, hiszen megfelelési kényszer nélkül él, jól érzi magát a bőrében. Óriási különbségeket látok az utcán az emberek között, és sok szomorú példát arra, hogy mennyire nem kezelik a helyén az öltözködést, túlzásba viszik a megjelenésre fektetett hangsúlyt.

– Véleményed szerint egyfajta megfelelési kényszer sarkallja őket erre?
– Úgy gondolom, hogy igen. Önmagunkhoz, alkalomhoz és a körülményekhez igazodva választunk ruhát. Amikor valaki túlságosan észrevehető módon fektet hangsúlyt az öltözködésére, azt színpadiasnak érezzük.

Az öltözékünk a lelkünket tükrözi, a harmóniát, a bizonytalanságot, a tolakodást egyaránt – azt, ami belülről jön.

A világban és Magyarországon is az elmúlt években túlságosan a külsőségekre helyeződött a fókusz. A termékgyártók ezt meglovagolva állandó vásárlási versenyre késztetik a vásárlókat. Irreálisan gyorsan változnak a divatirányzatok, miközben rengetegen érzik úgy, hogy tartaniuk kell velük a tempót, amennyiben nem szeretnének lemaradni. Természetesen nem lenne ekkora kínálat, ha nem lenne kereslet sem. Szeretnénk „elég jók” lenni, elég csinosak, elég divatosak. Valójában viszont harmóniát, stabilitást, reális önképet, értékrendet és hitet kellene megteremtenünk belül, nem kívülről kompenzálni azt.

– Mi a helyzet a férfiakkal, ők hogy állnak az öltözködéssel?
– A legtöbben nem kedvelik, de ennek is megvan a racionális oka. Az egyik ismert magyar színművész már az első percben kijelentette, hogy nem szeret sem az öltözködéssel foglalkozni, sem pedig vásárolni. Természetesen tiszteletben tartottam a döntését, hogy ő a saját ruháiban érkezik a fotózásra, de azért óvatosan kiderítettem a méreteit. Összeszedtem egy komplett ruhatárat, és odavittem a fotózásra. Ahogy megérkezett, kíváncsian, a szeme sarkából nézegetni kezdte a ruhákat, és azonnal kiszúrt egy inget. Felpróbálta, és annyira boldog volt a látvánnyal, hogy közölte, ő ezt már le sem akarja venni magáról, megvenné, és ebben szeretne haza menni. Majd kiválasztott még egy inget, három pólót és két nadrágot a készletből. Ennél nagyobb sikerélményt nem kívánhatok magamnak. Sok férfi azért tartja macerásnak az öltözködést, mert egyrészről úgy érzi, hogy nem ért hozzá, másrészről pedig kicsi a választék az aktuális divattrendeken túl. Akinek pedig az alkata nem igazodik a konfekcióméretekhez, annak kész tortúra egy-egy ilyen bevásárlókörút, ami garantált kudarcélménnyel jár. Ilyenkor viszont nem kell üzletről üzletre járnia, hanem a stylist mutat neki egy bőröndnyi ruhát, ami csak róla szól: egy kollekciót, amely az ő személyiségéhez, stílusához és nem utolsó sorban a méreteihez igazodik.

Kép

Domán Melinda Kecskés Karinával - Kép: Páczai Tamás

– Találkoztál már olyanokkal is, akik gátlásosak, és nehezen tudnak feloldódni a kamera előtt? Tudsz nekik segíteni, hogy megláthassák a szépet magukban?
– Találkoztam egyszer egy színésszel, aki civilként rendkívül gátlásos volt. Hiába szerepelt mindennap színpadon, karaktereinek bőréből kibújva már nagyon nehezére esett megmutatnia önmagát. A Képmás magazin stábjának nagy erénye, hogy emberközpontú és empatikus, így igazi családias hangulat jellemzi ezeket a fotózásokat, ahol a szereplők is jól érzik magukat. Beszélgetünk velük, és türelmesen kivárjuk, amíg lépésről lépésre feloldódnak, hogy önmaguk lehessenek.

Nincsen attrakciójellege a fotózásnak, inkább egy kellemes baráti együttlét, ezzel tudunk a leghatékonyabban segíteni a szereplőknek.

– Mit szeretsz legjobban a munkádban?
– Segíthetem az embereket kibontakozni és rátalálni önmagukra az öltözködésen keresztül. Emlékszem egy esetre, amikor egy olyan közismert személyiséggel készítettünk nagyinterjút, akinek a munkája szorosan kapcsolódik a külső megjelenéséhez, a divathoz. Nyitott volt a javaslataimra, csupán egy kikötése volt: nem vesz fel mintás ruhát. Összegyűjtöttem a hozzá leginkább passzoló ruhadarabokat, de az egyik üzletben találtam egy lélegzetelállítóan szép mintás ruhát. Vállaltam a rizikót, odavittem, és elhelyeztem a sok-sok egyszínű darab között. Végül ez a ruha került a címlapra, ez lett a kedvence, és még a közösségi oldalára is kitette, ahol számos dicséretet kapott az ismerőseitől, hogy mennyire jól áll neki. Később megtudtam, hogy elment az üzletbe, és megvette a ruhát.

– Szóval mégiscsak a ruha teszi az embert?
– Semmiképp, hanem megmutatja őt. Az önmagunkról alkotott kép elég behatárolt, saját magunknak szabunk korlátokat. Arra szoktam bíztatni mindenkit, hogy amikor van ideje, és szeretné felfrissíteni a ruhatárát, menjen be néhány üzletbe, és próbáljon fel olyan darabokat, amiket soha eszébe nem jutna levenni a vállfáról. Ez a nyitás és türelem sokszor segít megismerni és felszabadítani önmagunkat.