Összeköltözés férfiszemmel: póráz vagy izgalmas kaland?

– Mit gondoltok, miért lehet ijesztően nagy mérföldkő egy férfi számára az összeköltözés?

Zoltán: Szerintem a férfiak sokkal egocentrikusabbak, mint a nők, vagyis mi jobban szeretünk „uralkodni” a saját területünk felett, kialakítani a saját rítusainkat. A férfiak egy része egy kapcsolatot is inkább úgy fogad el könnyebben, ha megvan a saját maga privát területe, amit úgy és akkor tart rendben, amikor akar. Ez az összeköltözéssel mindenképpen módosul, szerintem sok esetben pozitív irányba.
Balázs: Szerintem a férfiak valamelyest „gyerekesebbek”, nem véletlen, hogy a lányok sokkal korábban kezdenek el érni, serdülni. Míg egy nőnek teljesen természetes, hogy feladja az addigi életét („szabadságát”), addig egy férfinek ez egy félelmetes pont, és most nem a hűségről van szó, sokkal inkább arról, hogy úgy érezzük, korlátozva leszünk, és sokkal több kötelezettségünk, felelősségünk lesz, mint korábban. Nehéz elfogadni, hogy néha bizony magunknak kell mosnunk, főznünk vagy hogy ránk szólnak, ha ledobjuk a padlóra a nadrágot, a zoknit. Az együttéléskor kiéleződhetnek a felek közti nézeteltérések, és még csak menekülni sem lehet előlük.

– Az összeköltözést a párjaitok vetették fel, vagy ti kezdeményeztétek?

Zoltán: A párom kezdeményezte. Beszéltünk már korábban is az összeköltözésről, de későbbre időzítettük, egy nem várt esemény azonban gyorsított a dolgokon: egy nap a párom felhívott azzal, hogy a főbérlője közölte, hogy ki kell költözniük a lakásból (három lány lakott ott). Az én akkori albérletemben húztuk meg magunkat, és azóta együtt lakunk. Ennek már két éve.
Balázs: A mi esetünkben a kijárási tilalom volt az, ami miatt elkezdtünk huzamosabb időt együtt tölteni (páromnál egy hét, nálam egy hét) aztán úgy hozta az élet, hogy lett egy lakáslehetőség, mi pedig éltünk vele, hiszen szeretjük egymást és úgy éreztük, talán érdemes belekezdeni. Az egésznek még csak az elején járunk, de kétségkívül izgalmas projekt!
Ákos:

Mi azon kaptuk magunkat, hogy gyakorlatilag együtt élünk. Tavaly nyáron került sor az eljegyzésre.

– Volt bennetek félelem?

Balázs: Nekem elképesztően új dolog ez az egész, egyszerre izgalmas és félelmetes, és bár – mint említettem – még csak az összeköltözés legelején járunk, izgatottan várom a közös jövőt. Félelmeim azzal kapcsolatban vannak, hogy meg tudok-e felelni mindennap, képes leszek-e a rám rótt feladatokat ellátni, jó társ leszek-e, megszokom-e az életem az új helyen.
Zoltán: Én egy kicsit féltem, hogy vége a saját világomnak és hogy megszűnik a privát szférám. Ez a hely szűkössége miatt így is lett, de fél év után nagyobb lakásba költöztünk, ahol ezek a problémák jelentősen csökkentek.
Ákos: Furcsa érzés volt. Jó értelemben furcsa. Izgalmas és kihívásokkal teli. Sosem fizettem még számlát előtte, nem kellett gyereket nevelnem (a páromnak két gyermeke van az előző kapcsolatából). Féltem, hogyan fogjuk megszokni egymás rigolyáit, illetve hogy kijövök-e a gyerekekkel. Szerencsére minden könnyen ment.

– Számotokra mi volt a legnehezebb az együttélés első néhány hónapjában?

Ákos: A megszokás. Az, hogy egy szerelmespárból család lettünk, ennek minden pozitív és negatív hozadékával.
Zoltán: Amíg egyedül éltem, szerettem, hogy amikor hazaérek, onnantól kezdve a magam ura vagyok: zenét hallgatok, filmet nézek vagy akkor találkozom a barátokkal, amikor csak akarok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy most terror van és póráz, de az összeköltözéssel nekem is meg kellett tanulni alkalmazkodni a párom igényeihez.

Kép

Kép: Pexels / Sinitta Leunen

Balázs: A költözéssel járó feladatok (bútormozgatás, ruhák összepakolása stb.) bizony próbára teszik az embert. Sokaktól hallom, hogy a lakás berendezése gyakorlatilag felér egy kapcsolati próbatétellel, de a párommal szerencsére ebben nincsenek viták köztünk, mert mindketten készek vagyunk a kompromisszumra.

– Mit szerettek a leginkább az együttélésben?

Ákos: Azt, hogy mindennap azzal lehetek, akit a legjobban szeretek. Örömmel jövök hozzá haza, ha a menyasszonyom megy el, akkor pedig nagyon várom vissza.
Zoltán:

Pont az alkalmazkodást kezdtem el nagyon élvezni. Emellett pedig elkezdtem figyelni a lakókörnyezetemre, a tisztaságra, időnként pedig főzök.

– Mennyiben árnyalódott, változott a párotokról alkotott kép az által, hogy nap mint nap látjátok őket?

Zoltán: Ő szereti a rendet, de nem tisztaságmániás, ami – valljuk be – előny. Ha fel akarok kerülni a „feketelistájára” akkor elég csak rossz helyen hagyni a papucsomat, felhajtva hagyni a WC ülőkét és vasárnap reggel fúrni. Utóbbit a szomszédok szokták, de ők már mind a listán vannak (nevet).
Balázs: Sokkal jobban megismerjük egymást, előjönnek azok a problémák, amiket a külön törött idő alatt nem osztottunk meg egymással, illetve a szőnyeg alá sepertünk, de én állok elébe, hogy minél többet megtudjak a társamról, felvehessem a rezgéseit, ezáltal eggyé válhassunk. Egyébként egy nagyon gondoskodó nővel költözöm össze, aki olyanokat csinál, amihez nem vagyok hozzászokva: behozza reggelente a kávét, ebédet készít, amit elviszek a munkahelyemre. „Cserébe” be kell ágyaznom…

Ákos: Idővel eltűnt a rózsaszín köd és egy tartalmas, mély kapcsolat bontakozott ki. Már nem csak egy tökéletes nőt, hanem egy érző embert ismerek. Rosszabb napokon vagy konfliktushelyzetben nálunk az vált be, ha egy ideig hagyjuk a másikat. Kis idő elteltével finom kedvességgel közeledünk, és fátylat borítunk a múltra.

– Hogyan néz ki nálatok a háztartással kapcsolatos feladatmegosztás?

Zoltán: Mi úgy osztottuk fel a feladatokat, hogy lehetőleg senki ne a legutáltabb dolgot csinálja. A párom általában porszívózni meg portalanítani szokott, ő intézi a mosást, a rendrakást. Az én reszortom a fürdő és a konyha, na meg a mosogatás, utóbbi közben valamilyen vlogot szoktam nézni vagy rádiót hallgatok. Habár mindenkinek megvan a maga „felségterülete”, gyakran előfordul, hogy átveszünk a másiktól tennivalót, csupán arra figyelünk, hogy az arány megmaradjon.
Balázs: Én hiszek a teljes feladatmegosztásban, a párom nem. Szerinte vannak női és férfi szerepek, éppen ezért nem szereti, ha én készítek kaját (persze, ha mégis sütök valamit, akkor nagyon hálás), vagy ha én mosok fel, viszont azt nagyon igényli, hogy üzemeljem be a wifit, szereljek be egy villanykörtét, emeljem meg a bútort, amíg ő kitakarít alatta.
Ákos: A házimunka nagy részét általában a menyasszonyom végzi, de természetesen én is sokszor kiveszem a részem. Gyakran főzök, bevásárolok, és általában megkérdezem, hogy tudok-e még valamit segíteni.

– Egy éve része az életünknek a koronavírus és a járvány miatti korlátozások. Hogyan próbáljátok „túlélhetővé” tenni az összezártságot?

Ákos: Otthonülő típus vagyok, így nagyon nem viselt meg.

Nyilván sok programot nem tudunk most megvalósítani, de nem érzem, hogy befásultunk volna az életünkbe a korlátozások miatt.

Zoltán: Nekem tavasszal volt igazán nehéz a helyzet, amikor home office-ra váltottam, ami még nem is lenne baj, csakhogy az én munkám nem egy halk tevékenység, ugyanis hajnaltól rádiózom, márciusban is fél hattól indult a móka minden reggel. A barátnőm, aki irodai munkát végez és csendre lenne szüksége (és egyébként csak reggel kilenckor kezdett volna szintén itthonról), a hangoskodásomra rendre felkelt korábban. Egy hétig nem szólt érte, de egy hónappal később inkább mindketten hazaköltöztünk a családunkhoz a béke kedvéért. Most a párom ugyanúgy otthonról dolgozik, és örül, hogy én újra stúdióból. Ettől függetlenül az ingerszegény környezet miatt neki több igénye van a kimozdulásra akár esténként vagy hétvégén, míg én a legtöbbször örülök, ha hazaesem és tévézhetek. Ebből szokott némi feszültség lenni.
Balázs: Megviselő, de mivel mi az összeköltözés előkészítő fázisában járunk, már azt is izgalmas közös programnak vesszük, ha csinosítgathatjuk a lakást. Emellett rendszeresen társasjátékozunk, sétálunk, beszélgetünk közéleti és szakmai dolgokról, de már azért szívesen töltődnénk fel például egy moziban vagy jönnénk össze nagyobb társasággal.

– Normál esetben – nem pandémia idején – miféle „egérutakat” szoktatok találni magatoknak? És a párjaitok?

Zoltán: Meccseket a haverjaimmal nézek, néhány baráttal szoktam összejönni egy kis beszélgetésre, illetve egyedül kerékpározom, mert úgy a saját tempómban tudok haladni. A páromnál az jelenti a kikapcsolódást, ha találkozik a barátnőkkel, de gyakran foglalja el magát otthon művészeti dolgokkal is.
Balázs: Mindkettőnk igényli az énidőt, a csetelést a barátokkal, de az is „egérút” lehet, ha ketten ugyanabban a helyiségben tartózkodunk, és mindenki teszi csendben a maga dolgát. Például az egyik olvas, a másik bámulja a tévét – a legfontosabb, hogy a csend sose legyen kínos, mert akkor ott már valami baj van a kapcsolattal.
Ákos: A párom a gyerekek miatt ritkán jut el barátnőzni, de ha mégis megy, akkor nekem nem kell magyarázkodnia, sőt, bátorítom is, hogy csináljon csajos estét. Ugyanez áll fordítva is: ha a barátaimmal vagy a testvéremmel szeretnék találkozni, akkor mehetek bátran, maximum az érkezésem várható idejét illik megmondanom, hogy ne legyen aggodalom.