Mikor jobb a szakítás, mint a párkapcsolat megőrzése?

Minden helyzet és kapcsolat más, nem lehet mindig érvényes szabályokat megfogalmazni, de vannak árulkodó jelek. Például, ha azt érzi az ember, hogy nem épül, nem fejlődik a párkapcsolatban.

Intő jel, ha nem tudjuk elképzelni a másikkal az életet, nem tudunk felelősséget vállalni a másik álmaiért, vagy ő nem osztozik a mi terveinkben. Mindenképpen fontos jel lehet, ha egyik vagy másik fél végérvényesen úgy gondolja, hogy ebből a kapcsolatból nem lesz házasság. Ebben az esetben a legjobb döntés, ha azt a társat keressük, aki kész lesz az elköteleződésre.

Gyakran érkezik el oda a kapcsolat, hogy választás előtt áll a pár: vagy összeházasodnak, vagy megszakítják a kapcsolatot – úgy érzik, köztes út nincs. Bár nem minden pár jut el ebbe a stádiumba, ez mégis normális kapcsolati élethelyzetnek mondható. A kapcsolat az adott elköteleződési keretek között már nem tud tovább fejlődni, ám a körülmények nem adottak, vagy a felek döntése még nincs meg a házassághoz. Sokan ilyenkor sodródnak a „megszabadító“ házasságba, pedig ez a nyomás nem kedvez a helyes döntésnek.

Hasznos figyelmeztető a baráti kör hiánya: ha azt tapasztaljuk, hogy baráti kapcsolataink gyengülnek, sokkal ritkábban találkozunk a többiekkel, mint azelőtt, és ennek oka a párkapcsolattal van összefüggésben. Érdemes végiggondolni: bemutattam a páromat a baráti körömnek? Esetleg nem jöttek ki jól? Ha így van, inkább a barátaimhoz húzok, vagy inkább a párkapcsolatban vagyok önmagam? Ugyanez igaz a család és párkapcsolat viszonyára is.

Fontos jelzés az is, ha minden vita parttalannak tűnik, ha úgy érezzük, mi igazán soha nem oldjuk meg a problémáinkat, konfliktusainkat. Ha nem tudunk hatékonyan beszélni egymással, úgy, hogy társunk értse az érzéseinket, mindig csak átmeneti megoldásokat fogunk találni. Ez a házasságban csak erősödni fog, idővel valószínűleg kibírhatatlanná vagy idegen-érzéssé válik.

A párkapcsolat, a házasság nem a változtatások színtere. Ha nagyon fontos kérdésekben nem tudjuk elfogadni a másik véleményét, esetleg magát a személyiségét, jobb átgondolni a kapcsolatot.

Egyrészt azért, mert nem lehet csak úgy megváltoztatni egy embert, másrészt pedig ha sikerül, kiderülhet, hogy az átváltoztatott társ mégsem az, akire vágytunk – és milyen alapon gyakorlunk ekkora hatást egy másik emberre egyáltalán?

Főleg lányokra jellemző a félelem, hogy ha most szakítanék, akkor talán sose találok jobbat, és örökre magányos maradok. Ilyenkor a legtöbb esetben önbizalomhiánytól szenved a fiatal, alacsony önértékelése azt dörömböli: „örülj, hogy jó vagy valakinek!“

Hasonlóan veszélyes, ha tudom, hogy nem ezzel az emberrel szeretnék házasságot kötni, de addig sem akarok egyedül maradni, amíg a nagy ő megérkezik. A tűrt kapcsolat egyrészt szemellenzőként gátolja a valódi társ megérkezését, másrészt miért rabolom más idejét, ha nem akarok házasságot kötni vele?

Az együttjárás során még sokszor elnéző az ember, a „rózsaszín köd“ jótékonyan ellepi párunk kisebb majd akár egyre nagyobb őszintétlenségeit. Ez nem az elnéző szeretetet jelenti, hanem a sokszor tudatos vakságot.

Amennyiben a párunknál azt tapasztaljuk, hogy eltitkol dolgokat, hogy „van egy másik élete is”, nem őszinte velünk, érdemes meggondolni a kapcsolat folytatását, mert ez később nem javul, mint sokan remélik, hanem rosszabb lesz.

Azonnal gyulladjon ki a piros lámpa, sőt, el se kezdődjön a kapcsolat, ha mással együtt járó emberrel vagy házassal találkozol! Ezeknek az embereknek a „kapcsolati rutinja“ elbűvölő tud lenni, de gondolj arra, hogy ez az ember utánad mást is ugyanígy meg szeretne hódítani. Mindenképp várj, amíg nem rendezi korábbi kapcsolatát. Az, hogy hogyan teszi meg, sok információt ad róla.

Ha párkapcsolatban élünk, érdemes fontolóra venni a körülöttünk élő és számunkra fontos emberek véleményét, mert ők tudnak tiszta fejjel visszajelezni. Sokszor azt halljuk, a szülők vagy legjobb barátok arról panaszkodnak, hogy a szerelmes mennyire hátrányára változott a kapcsolatában. Nagyon fontos, hogy olyan emberekkel vegyük magunkat körül, akiknek számíthatunk az őszinte véleményére, akkor is, ha nem éppen azt mondják, amit hallani szeretnénk. Magunknak is éreznünk kell a felelősséget azokért a párokért, akik számítanak – olykor kijózanító, olykor bátorító – őszinte véleményünkre.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>