„Akár válás is lehet abból, ha rossz egy ház” – Interjú Berzsák Zoltán építésszel

A Bartók Béla úti kicsi irodában lelkes szeretettel keresgél látványtervek és friss fényképek között. Pünkösdkor már istentisztelet volt a csömöri református templomban, amelynek a harangjait nézegetjük. 

– Ezek a képek történeteket mondanak: a harangokét, amelyekért valaki a földjeit adta el, az Úrasztala kövébe nyomott latin keresztét, ami nyomán az oltár asztallá válik... Amikor a kivitelezőkkel való küzdelem helyett egy-egy történet tud megmaradni a szakági kollégákban, az meglátszik a következő együttműködés minőségén is. 

– Rengeteg energiába kerülhet a közös nevező megtalálása. Nem célravezetőbb, ha az építész megmondja, hogyan lesz jó az épület, és mivel ő ért hozzá, a megrendelő elfogadja? 
– Régen szerettem megúszni, hogy mindent az utolsó deszkáig végig kelljen agyalni az érintettekkel, de ha megspóroljuk a közös gondolkodás útját, az épület sem lesz közös. Nemhogy érteni, de szeretni sem fogják. Az építészek kicsit el vannak kényeztetve abból a szempontból, hogy a teremtésről szól a munkájuk. Megváltozott ebben a gondolkodásom: tisztességesebb munkát lehet végezni, ha nem önmagamat képviselem. 

– A munkád ebben a formában inkább szolgálat. Ez adja az energiát, amiért hajlandó lettél ennyit beszélgetni az emberekkel? 
– Meg érdekelnek is. Nem a saját pénzemből dolgozom – míg a festő vesz egy vásznat és olajfestéket, én nem vehetek telket és építőanyagot, és nem mondhatom, hogy ha ez nem sikerül, akkor majd a következő hátha… 

– Egy épületnek mire kell válaszolnia? 
– Az építészet egyik szépsége az egyeztetés; egy jó épület nemcsak a funkciónak felel meg, hanem illeszkedik a környezetéhez és kommunikál, amellett, hogy egy sor műszaki kérdést sem hagyhat figyelmen kívül, a fenntarthatóság és tartósság mentén. A tervezőnek figyelembe kell vennie a város fejlesztési terveit is amellett, hogy messziről vagy felülnézetből is jól kell mutatnia az építménynek. De egyetlen épület sem veheti át azoknak a helyét, akik benne vannak. 

– Hogy érted ezt? 
– Ha a ház harsog, már nem tudsz beleképzelni embert, mert az nem fog szóhoz jutni.

A legnehezebb családi házat tervezni, mert akár válás is lehet abból, ha rossz egy ház. Frank Lloyd Wright mondta, hogy adjanak neki egy boldog házaspárt, és olyan házat tervez nekik, hogy garantáltan el fognak válni. Olyan házat is lehet tervezni, ami összekapcsol családokat. 

Van, akinek nem én vagyok a tervezője. A kifelé beszélő, magamutogató házakat nem szeretem. Ahhoz elég elővenni egy építészeti divatlapot, biztosan lesz, aki megrajzolja.

Kép

A Magvető Háza – az új református templom Csömörön

– A Ráday-kollégium épületét a 2019-es tűz előtt kezdted áttervezni. Milyen érzés volt a tragédia után másnap bemenni az épületbe, amin egy évet dolgoztál? 
– A munka nem számít ilyenkor. Nem voltam még úgy épületben, hogy füstöl és melegek a falak, olvad a cipőm talpa. Leginkább az döbbentett meg, ahogy benéztem egy szobába, és láttam egymás mellett, amit elvitt a tűz és ami megmaradt. Mint a Jelenések könyvében: valami megemésztetik, és valami nem. Teljesen máshogy kellett ezután az épülethez nyúlni: a korábbi, sokkal kisebb volumenű átalakítás helyett egyszerre lehetőség nyílt minden hibájának a kijavítására. 

– Ha tisztán az emberi oldalát vizsgálod a történteknek, mit látsz? 
– Az elképzelhetetlenül nagy sokk ellenére rendkívül fegyelmezett fiatalokat láttam, akikről a tűz kapcsán kiderült, hogy nem gyerekek, hanem egymást is erősítő lelki emberek. Láthattam a református egyház vezetését éles helyzetben önfeláldozó módon helytállni, ez hozzátett a hitemhez. 

– Ebben az épületben foglalt helyet a Ráday-gyűjtemény, a Biblia Múzeummal és a Ráday Könyvtárral, a Levéltár, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara és annak a könyvtára és kollégiuma. Nem lehet könnyű ennyi funkciónak megfelelni. 
– Rengeteg beszélgetés szükséges ahhoz, hogy sikerüljön; a könyvtárosoktól a teológusokig megkérdezek és meghallgatok mindenkit. Amit lehet, tisztázni kell a továbblépéshez, ahogy az életünkben is.

Ha kihagyjuk a becsületes átgondolás, megbánás lépéseit, csak tunningolunk valamit, ami alapvetően hibás.

Akár 20-30 évig is lehet működtetni oktatási egységet úgy, hogy a hátsó lépcsőn óvakodnak fel a hallgatók a termekbe – de miért hagynánk ezt? 

– A tűz kapcsán mindig az a kérdés, hogy van-e belőle megújulás. 
Elővesz egy látványtervet, azon mutatja meg: 
– Nézd, ez lesz az épület kápolnája; a reggeli fény keresztet rajzol majd a padlóra. Aki bemegy imádkozni, tudni fogja, hogy miért mehet be egyáltalán. 

– Úgy tudom, sokat vitatkoztatok a hagyománnyal kapcsolatban, pedig az neked is fontos. 
– Az a kérdés, hogy a formát értjük alatta vagy valami mélyebbet, ami az alapja. A kápolna bevilágítója kapcsán kérdezték a teológusok, hogy nem lesz-e baj a kereszttel? Erről csak azt tudom gondolni, hogy keresztények között viszonylag kevés baj kell, hogy legyen a kereszttel, mint szimbólummal, bár nem a reformátusság védjegye. De lesz a homlokzaton csillag is. 

Ahhoz, hogy továbbvihessünk valamit, meg kell értenünk a mögöttes tartalmát; szerintem a formai elemek másolása nem segít. Kell, hogy legyen a hagyománynak újraértelmezése a 21. században. 

– Erről beszél az újpesti Egek Királynéja Római Katolikus Főplébánia csipkézete? 
– Remélem. Azon a csipkén nagyon sokat vitatkoztunk a tervtanácsban. Nagy nevű építészek azonnal megvétózták ezt a belső homlokzatra szálcement lapból készült csipkét, attól való félelmükben, hogy matyóhímzést teszünk az épületre. Lyuggatott lemezzel már régóta kísérletezem, mert izgalmas rajta a fény játéka. A helyzetből megtanultam, hogy miért jó, ha az ember présben van: kénytelen megtalálni a lehető legegyszerűbb megoldást. Jó, hogy megmaradhatott a csipke – javára vált az épületnek, és emiatt a szakmában itthon is komolyabban kezdtek számontartani bennünket. 

Kép

Az újpesti Egek Királynéja főplébánia

– Ezt jelzi a Pro Architectura-díj is. Meglepett a népszerűség? 
– Sok tekintetben ennek egyáltalán nem volt esélye. Az újpesti önkormányzat főtérrendezéséhez adódott az egyházi szándék, de leállt az építkezés a kivitelező miatt. A „nincs tovább” volt a munka alapélménye, de mégis elkészült, így Isten-érv lett – azt remélem, hogy nem is bennünket népszerűsít, hanem Őt. 

– Soha nem mondod, hogy „én”, mindig azt mondod, hogy „mi”. Pedig egyszer „te” szerettél volna 
építész lenni. 

– Ez csapatmunka. Az építészet is, az élet is. A családom, a feleségem nélkül biztosan nem beszélgetnénk most itt.

Az indulásom véletlenszerűnek is tekinthető: szerelmi bánat miatt mentem építőipari szakközépiskolába, ahol olyan emberekkel találkozhattam, akik hosszú távon határozták meg az életemet. Csoóri Sándor, Sütő András, Makovecz Imre fémjelezte szellemi közeg nyílt meg a számomra a '80-as években. Láttam Sárospatakon a Makovecz-tervezte művelődési házat, akkor dőlt el bennem, hogy építész leszek. 

– Tananyag lettél. Milyen érzés? 
– Nagyon vicces. A nyitható, perforált burkolatot tanítják, ami az újpesti főplébániára került; Barna fiam, aki építésznek készül, értesített, hogy bekerültem a tananyagba. 

– Barna építésznek, Bulcsú fiad formatervezőnek készül; akárhogy is, a gyermekeid követnek téged. 
– Nem gondoltam, hogy követni fognak, de egészen különleges, hogy lett egy másik nyelv is, amin beszélgethetünk. Tadao Ando, a zseniális japán építész elérte, hogy az oszakai folyóparton ültessenek 3000 cseresznyefát – ezt tartja az élete fő művének. Nekem a gyerekeim jelentik ezt a 3000 cseresznyefát, bár csak négyen vannak. 

– Volt olyan pillanat, amikor elfogyott körülötted a levegő? 
– Megtörtént, hogy becsődölt az egyik munkánk, és pár hónap alatt az összes tartalékunk elfogyott, megjelent az inkasszó a számlán. Csodálatos feleségem van, aki akkor is mellém állt. Leültünk beszélgetni, és arra jutottunk, hogy amit addig összegyűjtöttünk, azt beletesszük a cégbe.

Utólag még jobban látom, hogy micsoda lelkierő kell ahhoz, hogy egy anya azt merje mondani: az utolsó fillérünket is az irodába forgatjuk.

Apám, aki közgazdász, két évet sem adott ennek a cégnek. Most már ő is kezdi hinni, hogy az Úr költségvetése pontos. Olyan még nem volt, hogy valakit ne fizettünk volna ki. 

– Embereket látsz, sorsokat, közösségeket. Ők határozzák meg az építészetedet is? 
– Ha magáért táncol a balett-táncos, olyan is lesz az előadás. Ha nincs ember, akinek hátteret ad, akit formál egy épület, akkor miért születik tulajdonképpen? Akkor tudom komolyan venni a munkát, ha az lehetek, aki segít.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. augusztusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>