Aki Kodálytól tanult zeneszerzést – A zenetudós pap, Rajeczky Benjamin

Rajeczky Ferenc néven 1901-ben született Egerben, a helyi szeszgyár gépmesterének fiaként. Akkoriban városainkban divat volt a térzene, ünnepnapokon a helyi zenekarok a főtéren vagy a közparkban szórakoztatták a polgárokat. Ferenc még csak hatéves kisfiú volt, amikor egy ilyen élmény hatására elhatározta, hogy élete egyik céljának és értelmének a muzsikát választja. Hatodik elemi után döntött úgy, hogy pap, szerzetes lesz, de úgy alakítja az életét, hogy abban jusson hely a tanári munkának és a zenének. 1912-ben Zircen lett növendéke, kisszemináriumi diákja az ősi zenei hagyományait őrző cisztercita szerzetesek közösségének. Öt esztendővel később tette le szerzetesi fogadalmát, ekkor vette fel a Benjamin rendi nevet, majd az érettségi után kívánságára elöljárói az innsbrucki egyetemre küldték teológiát tanulni. Ez a város nem csupán nagy hírű katolikus egyeteme révén volt vonzó a számára, hanem pezsgő zenei élete, különösen az ősi gregorián egyházzenei hagyomány ápolása miatt is. 

A teológia mellett zenét, zene- és művelődéstörténetet, történelmet tanult, szabadidejében pedig az Alpok hegyei között kiválóan megtanult síelni. 

Különösen a gótikus katedrálisok hangulatát idéző polifonikus, többszólamú zene és ének ragadta meg, és erősítette meggyőződését, hogy a hit, az istendicséret, a szépség megragadásának legtökéletesebb eszköze a vokális és hangszeres zene, amely a néplélek rezdüléseit is hordozza. Innsbruckban ismerkedett meg Perotinusnak, a 12–13. századi párizsi kanonoknak a műveivel, amelyek a gregorián zenekultúra talán legősibb rétegéhez tartoznak. Örökfogadalmas szerzetesként, felszentelt papként, a hittudomány doktoraként tért haza. 

Zenetanár, zenepedagógus, népzenekutató

A rend ekkor nagyhírű pesti gimnáziumába küldte, ahol 1926-tól 1945-ig éneket, zenét és hittant tanított. Növendékeinek szervezett, legendássá váló sítúrái mellett diákjaiból fúvószenekart alakított, amely később teljes nagyzenekarrá bővült, szervezett énekkart is, idővel pedig a két társaság már komoly hangversenyeket rendezett. Rajeczky zenei ízlésének és hozzáértésének tágasságát mutatja, hogy ezeken a hangversenyeken Perotinus, Lassus, Vivaldi, Haydn darabjai mellett műsoron szerepeltek Paul Hindemith vagy Bartók Béla művei is, akinek zenekari kórusművei közül többnek a gimnázium dísztermében volt az ősbemutatója. Benjamin atya kiváló zenepedagógus is volt, olyan neves tanítványok kerültek ki a keze alól, mint Rösler Endre, Nádasdy Kálmán, Járdányi Pál vagy az ismert költő és dalszövegíró, a „rímhányó” Romhányi József. Rajeczky gimnáziumi tanári működése az ostrom után, 1945-ben ért véget, amikor a rendi közösség priorként a Mátra-alji kisváros, Pásztó cisztercita kolostorának élére állította. 

Kép

Részlet Rajeczky gyűjtőfüzetéből, forrás: Pásztó zenei emlékei

Ekkor már komoly zenetudósi múlt állt mögötte. 

1932-től éveken keresztül zeneszerzést tanult a Zeneakadémián Kodály Zoltántól, akivel mély barátságot kötött.

Kodálynak köszönhetően lett a Népzenekutató Intézet munkatársa, részese az egyre kiterjedtebb népzenei gyűjtőmunkának. Egyik első népszerűsítője lett az idővel világhírűvé váló Kodály-módszernek is, a gyerekek zenei kultúrára nevelésének, amelynek ügyét a Magyar Énekoktatók Országos Egyesületének főtitkáraként is igyekezett szolgálni. A háború előtt Kerényi György társaságában írt két tankönyve, az Énekes ABC és az Éneklő iskola pedig a zene író-olvasó megértésének az alapvetése volt, amely egy új ének-zeneoktatási szemléletnek számított. Miközben Pásztón volt házfőnök, évekig tanított a Pesti Felsőbb Zeneiskolában, 1950-ben pedig a Néprajzi Múzeum fogadta munkatársai közé. Népzenei gyűjtőutakon igyekezett feltárni, dokumentálni, hanglemezeken közzétenni a magyar népzene már-már feledésbe merülő értékeit. Közben az állami hatóságok felszámolták szerzetesi közösségét, a közös ciszter élet lehetetlenné vált.

A zenetudós

Kollégáknak, barátoknak köszönhető, hogy szerzetes-­tudósként állami alkalmazásban folytathatta pályáját. 

Rajeczky atya így formálisan kilépett a világba, ám élete végéig megmaradt papnak, szerzetesnek. 

Ha tehette, pásztói házában, könyvei között élt, ha meg Pesten tartózkodott, naponta rendje régi templomában, a Szent Imre-templomban, a mellékoltárnál mondta el miséjét, csendes mosollyal térve napirendre afelett, hogy főnökei, kollégái között is vannak, akik ezért ferde szemmel tekintenek rá. Egy darabig a munkájában nem ütközött akadályokba, hiszen 1960-tól az MTA Népzenei Kutatócsoportjának volt a munkatársa, sőt 1967-től a Zenetudományi Intézet megbízott igazgatója, közben pedig megszerezte a zenetudományok doktora címet is. Rendszeresen dolgozott terepen, egyebek között a Zobor-vidéki magyar szórvány dallamait gyűjtve, az anyag rendezésében Dobszay László és Szendrey Janka segítségére támaszkodva. Ebből lett később a Magyar Népzene lemezsorozat, amely külföldön is komoly szakmai sikert aratott. 1970-ben azután valaki valahol megelégelte a Rajeczky-féle klerikalizmust, és rövid úton nyugdíjba küldték. De ekkor sem a tétlenség évei következtek. 
Visszaköltözött Pásztóra, ahol a város díszpolgári címmel tisztelte meg, rövidesen azonban, a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformja iránymutatásának megfelelően az új liturgia zenei anyagának összeállításán dolgozott. Ebben az időben kezdeményezője volt a Schola Hungarica megalakításának.Kollégái élete jeles évfordulóit tudományos konferenciákkal, majd professor emeritus címmel ünnepelték meg. 

Még tanított ekkor a Zeneakadémián zenetörténészként, és krakkói és zágrábi kódexek zenei anyagát kutatta, népszerű bevezetést írt a gregorián zene világába.

Folyamatosan megjelenő szaktanulmányaiban énektechnikával, dallamtörténettel, zenei didaktikával is foglalkozott, vezető szerzője, szerkesztője volt a Magyar Zenetörténet első kötetének, a Zenei Lexikonnak, a Magyar Néprajzi Lexikon zenei anyagának. 
Szakmai sikerekben is bővelkedő, a hit, a hivatás és a zene mellett kitartó hosszú élet után Rajeczky Benjamin 1989-ben, a rendszerváltás hajnalán Pásztón távozott az élők sorából. Munkáját a rákövetkező esztendőben posztumusz Kossuth-díjjal ismerte el az ország. Emlékét a szakmai utódok megbecsülése mellett ma nevében őrzi a pásztói zeneiskola, a rendházban pedig, amelynek egykor elöljárója volt, személyes tárgyaiból és szakkönyvtárából berendezett emlékszoba idézi az alakját. 

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>