Hogyan nevelhetjük önállóságra gyermekünket?

Alapok: bizalom és biztonság

Az önállósulás a biztonságos kötődéssel kezdődik, ami viszont csecsemőkorban alakul ki. A baba igényeinek kielégítése alapozza meg a környezetébe, valamint saját hatékonyságába vetett bizalmát. Korábban léteztek olyan hiedelmek, amely szerint az újszülöttet nem szabad elkényeztetni, különben a fejünkre nő. Mára a baba minden rezdülésére reagáló viszonyulásunkkal esünk át a ló túlsó oldalára. Egyik szélsőségből sem származik magabiztos, autonóm személyiség. Míg a magára hagyott, túl hamar leválasztott baba kötődésében sérül, az ajnározott csecsemő függővé válik.

Hogyan hagyjuk érvényesülni a csecsemőt?

• Szoptassunk igény szerint, de ne reagáljunk a csecsemő minden megnyilvánulására etetéssel! A szükségleteihez igazodó szoptatással a baba képessé válik táplálkozása fölött kontrollt gyakorolni. Ez azonban az első heteket leszámítva nem jelent folyamatos cicin lógást, ami túlterheli a kismamát, és elfedi az újszülött egyéb ösztönkésztetéseit.

• A kommunikáció a sírás differenciálódásával kezdődik, figyeljünk érzékenyen a baba jelzéseire! Ha eleget aludt, tisztába tettük, megetettük, és nem beteg, akkor talán csak társaságra vágyik, amikor sír. Tartsuk meg, ringassuk és segítsük lecsillapítani indulatait! Így kezdődik érzelmeinek szabályzása, amely nélkülözhetetlen stabil személyiséggé válásához.

• Kapcsolódjunk hozzá, beszélgessünk vele! Az anyuka eleinte tekintetéből, gagyogásából találja ki, mi járhat gyermeke fejében. Érzéseket, vágyakat tulajdonít neki, és úgy viszonyul hozzá, mint egy gondolkodó lényhez, ezzel segítve fejlődését.

• Hagyjunk teret számára mozdulatai próbálgatásához! Nem csak a fizikailag jól kialakított terep a fontos. Nem kell aggódnunk minden akciója miatt, engedjük egyedül is érvényesülni. A magabiztosság alapja a kísérletezések sorozatából szerzett tapasztalat és sikerélmény.

Kitárul a nagyvilág

• Engedjük elmenni saját képességei határáig! A felegyenesedéssel és a járás kialakulásával megnövekedik a kicsi által bejárható tér. Egyre messzebb távolodik az anyától, és elkezdődik a háttérből kísérés időszaka. Az anya figyel, megóvja a veszélytől a totyogót, aki a biztonságosan felállított kereteken belül szabadon tevékenykedhet, élményeket szerezhet. A túlzottan védelmezett gyerekek fizikailag ügyetlenebbekké, félénkebbé válnak, mivel nem kapnak lehetőséget önmaguk kipróbálására.

Kép

Kép: Freepik

• Ne erőltessük, de segítsük a szükségletek természetes szabályzásának kialakulását! Manapság a szülők egyik legnagyobb problémájává a szobatisztaságra nevelés vált, amelyhez hozzájárul a szupernedvszívó pelenkák alkalmazásán túl egyfajta elkényelmesedés is. Pedig komoly jelentősége van a megfelelő toaletthasználatnak a későbbi autonómia elérésében, hiszen ez a gyermek első, jelentős önkontrollfunkciót mozgósító tevékenysége. Pár évtizede a pszichológusok még arra biztatták az anyukákat, hogy ne kényszerítsék ­bilire az arra alkalmatlan egy-másfél éves apróságokat. Ma viszont nem kevesen négyévesen is bepisilnek, vagy csak pelusba hajlandók kakilni, ami nemcsak a környezetre ártalmas, de önállósodásukat sem segíti.

Én egyedül!

A kisovis mottóját a szemfüles szülő bizony a maga javára fordíthatja. Igaz, türelmet, odaszentelődést igénylő feladat, ám a későbbiekben maradéktalanul megtérül, ha a gyermek kezdeményezéseinek erejét meglovagolva hagyjuk önállóan

– étkezni, sőt, maga után elpakolni az asztalról

– mosakodni, fogat mosni (nem feltűnő ellenőrzés, korrigálás mellett)

– kiválasztani a ruháit, akár kikészíteni a másnapit, kis segítséggel öltözni

– felvenni a cipőjét

– játszani, és elrakni a játékait

– meghatározni, merre sétáljunk, esetleg mivel közlekedjünk

– biztonságos helyen kissé eltávolodni (játszótéren, parkban)

– nagyszülőnél egy-két napot ott aludni (ha szeretne)

A nagyovis, kisiskolás (6–7 éves) gyerek jó esetben egyedül

– zuhanyozik, fürdik, fésülködik, öltözik-vetkőzik, és gyakran már igényli, hogy ne zavarják közben kíváncsi tekintetek

– elalszik esti rutint, meseolvasást követően

– barátokat választ magának, akiknek keresi a társaságát, és akikhez átmehet játszani

– ott alszik unokatesónál, jó barátnál

Az iskolás gyerek (7–10 éves kor között valamikor) képessé válik önállóan

– leckét írni, házifeladatot készíteni, bepakolni a táskáját

– elmenni a boltba, ott illedelmesen viselkedni, kérni és fizetni

– a játszótéren csatlakozni másokhoz, kiismerni a csoportszabályokat

– tartós barátságokat kialakítani, együttműködni kortársakkal

– alapvető társas normákat betartani

Oviskorban a kezdeményezőkészség támogatása a legfontosabb feladatunk. Adjunk időt gyermekünknek, ne kritizáljuk, hiszen a hibákból is tanulhat! Kisiskolások esetében elsősorban az erőfeszítés, kitartás, teljesítmény elismerése, értékelése a lényeges. Sose a konkrét osztályzatokat bíráljuk, vegyük figyelembe az odáig vezető utat is!

Ne feledjük, az önállóság az életrevalóság záloga, közvetítsük ezt gyerekeinknek!

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>