Hat felemelő film karantén idejére
A járvány miatti szokatlan bezárkózás egyik hozadéka lehet, hogy több filmre, ráadásul több jó filmre jut időnk. Szerencsére a filmtörténelem tele van felemelő alkotásokkal – olyanokkal, amelyek nehéz helyzetben lévő főszereplőiknek adnak annyi erőt és kitartást, amivel leküzdhetik az akadályokat. Ezekből válogattunk néhányat.
1. A messzi dél vadjai, 2012
A hatéves Hushpuppy halálos beteg apjával tengeti kilátástalan hétköznapjait valahol New Orleans környékén, a Katrina hurrikán pusztítása után. Biztos, hogy ez az a film, amit most meg szeretnék nézni? – kérdezhetjük magunktól. Ám Benh Zeitlin amerikai rendező első nagyjátékfilmjében, A messzi dél vadjaiban igazán bevállalósan nyúl egy érzékeny témához, ráadásul szokatlan műfajban: az alapfeszültséget megteremtő drámai eszköztár mellett a gyermeki álomvilág fantáziáit használja fel.
A De profundis kezdetű zsoltár mélységből kiáltó szavát zavarba ejtő módon egy önnön sorsát szinte alig felfogó kislány hívja elő. Vajon honnan szólal meg ez az isteni hang, amit meghallunk a film közben? Az apa tiszta szeretetéből? A gyermeki ártatlanságból? A pusztítás után újraéledő természetből?
A film a fenti kérdésekre nem ad választ, felemelő katarzisa mégis elvitathatatlan. Az egész játékidő ezeknek a kérdéseknek a felvetésével telik.
A kissé meditatív, néhol a gyermeki mágikus realizmust idéző, kiemelkedő színészi játékért az akkor még csak kilencéves Quvenzhané Wallist a legjobb női főszereplő Oscar-díjára jelölték.
2. A bakancslista, 2007
Néha a halálos betegséggel is lehet viccelni. A két férfiben az közös, hogy mindketten nemrég tudták meg betegségüket, minden másban azonban különbözőek. A gazdag fehér férfi hamis emberi kapcsolatokkal, magától elmart szeretteivel jelenik meg a kórházban, míg a másik ágyon egy fekete melós, egy egyszerű, tisztességes ember fekszik, aki egyenesen az autószerelő műhelyből kerül be. A szerepek azonban mégsem fekete-fehérek. Amíg utóbbi a halált várva fekszik be a kórházba, addig fehér társa soha vissza nem térő alkalomként tekint utolsó idejére. Lehetőségként.
Bakancslistát ír. Olyan dolgokat sorol fel, amiket – még ha ki is nevetik érte – még el akar érni hátralévő idejében. A buddy movie filmekre jellemző két különböző stílusú főszereplő tehát csak a filmes alapot szolgáltatja. Sokkal fontosabb kérdés, hogy különböző emberek hogyan reagálnak a váratlanra. Hogyan érik el, hogy kilátástalan helyzetben is a napos oldal felé forduljanak – akkor is, amikor már mindenki más hátat fordítana neki.
Rob Reiner filmjében Jack Nicholson és Morgan Freeman alakítása emelte kultikussá az időskorban célt találó férfiak sírós-nevetős történetét.
3. Csillagok között, 2014
Noha Christopher Nolan filmjének nagy részében szkafanderbe öltöztetett űrhajósok szerepelnek, ám a sci-fi kulisszái között lepergő 169 perc sokkal inkább az emberi természetről szól.
A föld terméketlenségének határán van, a NASA különleges programja pedig lehetőséget keres az előre menekülésre. Joseph Cooper (Matthew McConaughey), korábbi tesztpilóta és jelenlegi farmer és lánya (Mackenzie Foy / felnőttként Jessica Chestain) kapja a feladatot, hogy megmentse az emberiséget.
Az unalomig ismert műfajban született alkotás Christopher és Jonathan Nolan dramaturgok karakteralkotói képessége miatt válik megismételhetetlenné. A két főszereplő, családtagjaik, a többi NASA űrhajós személyisége és a köréjük épített személyes és kollektív sorsok koherens egészet alkotnak. Ez a film maga a jövőbe vetett bizalom. A hit abban, hogy ha mind egyet gondolunk és egyirányba mozdulunk, annak éppúgy meglesz az eredménye, mint ahogy a film utolsó, katartikus jeleneteiben is láthatjuk.
4. A boldogság nyomában, 2006
Az „elevator pitch” tulajdonképpen egy kapcsolatépítési technika. 30 másodpercre egy liftbe kerülsz egy nagyon befolyásos emberrel: fel tudod-e kelteni az érdeklődését magad iránt ennyi idő alatt? Ezt az amerikai álmot váltja valóra a maga módján Chris Gardner 1981-es eredeti története, aki egy a mélyszegénységben élő, orvosi műszerekkel házaló ügynökből lett idővel tehetséges New York-i bróker. Neki elég volt egy taxiban ülnie a brókerguru Jay Twistle-lel, kitennie egy Rubik-kockát, a többi már csak rajta múlt.
A saját egzisztenciális pokoljárását írta meg azonos című regényében Chris Gardner, és ezt a csodálatos felemelkedést viszi vászonra Will Smith. A film további érdekessége, hogy Chris fiát, Christophert a főszereplő fia, Jaden Smith alakítja.
A boldogság nyomában művészileg talán nem kiemelkedő alkotás, hitelessége azonban mellbevágó.
Az ember könnyen megtanulja, hogy minden mélységből van kiút, és hogy a legkisebb dolgoknak is lehet örülni. A közhelyek hirtelen valósággá válnak.
5. Pi élete, 2012
Ang Lee fantasztikusan látványos kalandfilmje szívfacsaró történet. A meseszép Indiából Kanadába tart a családi állatkert, és a tengeri viharban családját vesztő, 16 éves Pi egy lélekvesztőn reked az óceán közepén. Először ádáz ellensége, majd harcos- és útitársa lesz a tigris, akivel túléli az embertelen tengeri kalandokat. Ez a látványorientált mozi mégsem a hihetetlen tengeri képek és a világ akkori legfejlettebb komputergrafikai tudásával megjelenített tigrise miatt érdekes, habár a profi megvalósítás valóban hozzátesz a filmhez érzelmileg is.A főszereplő kitaszítottsága, fájdalmas vesztesége az az alap, az a mélység, amiből az életösztön kivezeti ebben a rendkívül érzelemdús filmben.
A Pi élete egyik különös csavarja az emlékek újraélésének bizonytalan volta. A majom, a hiúz, a zebra és a tigris – mint a főszereplő útitársai a hajótöröttségben – talán nem is valódi társak, ahogy a film egyik utolsó jelenetében kiderül. Nem lehetséges-e, hogy sokk hatására az ember kénytelen a fantáziája segítségével elfogadhatóvá és feldolgozhatóvá tenni a feldolgozhatatlant? A jókora katarzis mellett ezek a kérdések is velünk maradnak egy ideig.
6. Toni Erdmann, 2016
Betegség, szegénység, tragédiák – minden, ami csak megterheli az embert, és ahonnan a fenti filmekkel is a kiutat keressük. De mi van akkor, ha a lélek nem találja a helyét? Ines vérbeli modern munkaalkoholista fiatal, harmincas éveiben járó német nő, akinek életébe bohócként csöppen be az apja, aki még bukaresti üzleti útjára is követi őt, hogy felnyissa a szemét: nem a saját életét éli, mutatott önképe hamis. A bohóc azonban – ahogy az lenni szokott – egyre kevésbé vicces, és egyre inkább zavarba ejtően mutat rá az igazságra.
Az álarc toposza nagyjából egyidős a történetmeséléssel, így nyilván itt is központi kérdés, ha arról van szó, hogyan vesse le a főszereplő saját álarcát, és hogyan induljon el felfelé a lelki örvényből. Maren Ade német rendezőnő filmje jelentős hátrányból indul, hiszen nemzetközileg ismeretlen alkotók három órás, szarkasztikus humorú története nehezen rúg labdába ma. A Toni Erdmann mégis könnyen be tudja szippantani azokat, akik hajlandóak befogadni.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>