„Szarvas Józsi nem kapálni jött haza!”

A magyar kulturális élet színe-java tesz hitet évről évre a Tündérkert-mozgalom igaza mellett. Ha a mozgalom motorja Kovács Gyula, a Göcsej erdésze, akkor a benzintankja Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze, aki épp tíz éve kapcsolódott a Tündérkert-gondolathoz: „Amikor megvettem 1999-ben ezt a portát itt, Viszákon, még nem tudtam, hogy ez fölhorkan bennem.”

Kép: Ivándi-Szabó Balázs

–  Mit is ünnepelnek pontosan július 18. és 20. között a Göcsejben?
–  Tízéves a Tündérkert mozgalom, ami azt jelenti, hogy a részemről mögötte van tíz év gyümölcshagyaték-mentő munka, tizenkét év Kaszás Attila Pajtaszínházas munka, és Kovács Gyula gyümölcsésznek, a Göcsej erdészének több mint harminc éves értékmentő munkája. Kovács Gyula ugyanis több mint harminc éve döbbent rá arra, hogy el kell mentenünk az őshonos gyümölcshagyatékunkat, mert elpusztul – mert elpusztítjuk, odahagyjuk, és végzetes űr marad utána, ha ez megtörténik.

A gyümölcshagyatékot ráadásul nem csak önmagában kell elmenteni, hanem a hozzá kapcsolódó tudással együtt: hogy melyik gyümölcs alkalmas lekvárnak, melyiket befőttnek, melyik jó süteménybe, melyik való ecetnek, vagy éppen pálinkának.

Ezzel az őáltala elkezdett értékmentéssel találkoztam én 2002-ben. Megértettem, hogy ez ugyanolyan drámai munka, mint amilyen drámai munkát végzett Kodály Zoltán, vagy Bartók Béla. De mondhatnám Makovecz Imrét, Koós Károlyt, Sebő Ferencet… Mind érezték azt, amit én is érzek: végzetesen pusztul általunk, körülöttünk, velünk valami, ami a kultúránk része, és ez a folyamat egyre gyorsuló ütemben zajlik.

–  Hogyan érzékelhetnénk ezt a gyorsuló ütemet?
–  Régen minden gyümölcsfa Magyarországon köztulajdon volt: a jegyző elindult a falvakba tavasszal, és nézte az udvarokat, hogy megvan-e mind, amit előző évben összeszámoltak. És ahol hiány mutatkozott, ott büntetést szabtak ki, mert a gyümölcsfa kultúrahordozó köztulajdon: a gyümölcse viszont a tied.

Az Őrségben az 1800-as években végzett felmérés szerint közel 200 ezer darab gyümölcsfát számláltak.

Aztán 2014-ben is elvégeztek egy felmérést, ami szerint az ősi magyar fajtájú gyümölcsfák száma itt már alig haladja meg az ötezret. Az a munka, amibe Kovács Gyula belekezdett harminc évvel ezelőtt, és amit most már több mint tíz esztendeje, közösségerősítő szándékkal Tündérkert Mozgalomként végzünk mi is, még mindig csak a mentés – továbbmegyek: az elrejtés, ugyanis el kell rejteni a gyümölcsfáinkat, hogy ne pusztuljanak ki. Mert minden kipusztult, kiszáradt őshonos gyümölcsfa pótolhatatlan. Minden gyümölcsfa egyedi: ha nem oltják el, nem mentik tovább, kihal! Amikor én mindezt Kovács Gyula és Ambrus Lajos író által szép lassan megismertem, megértettem. Mert az én falumban is látom a pusztulást. Látom, hogyan halnak ki a családok, fogy a falu, vele együtt fogy a gyümölcskultúra, odaveszik az állattartás kultúrája is. Már nincs a faluban, aki ismerné az összes gombát vagy az összes gyógynövényt a környéken.

Kép: Ivándi-Szabó Balázs

 

Miközben haladásról beszélünk, fejlődésről, aközben egyre butábbak leszünk, egyre tájékozatlanabbak és egyre kiszolgáltatottabbak, mert szakadunk el a természettől, a földtől. Én ezt, mint afféle vidéken felnőtt ember, nagyon is látom. Amikor megvettem 1999-ben ezt a portát itt, Viszákon, még nem tudtam, hogy ez fölhorkan bennem – és hogy fájni fog.

–  Na de mit is neveznek Tündérkertnek tulajdonképpen?
–  A gyümölcsfáinkat Tündérkertekben, afféle csemete-kertekben szaporítjuk, és így elrejtjük az emberek előtt, hogy ami még megvan, ne pusztuljon el. Azt gondolom, fontos visszahozni azt a szemléletet is: amikor köztulajdon volt a gyümölcsfa, és mindenki felelős volt érte. Amikor Viszákon 2009-ben létrehoztuk a Tündérkertünket, minden gyümölcsfa-csemetének viszáki, illetve Viszákról elszármazott gyermek gondnokot jelöltünk ki. Annyi gyümölcsfát ültettünk a kertbe, amennyi gyerek előző évben a faluban született.

–  Mennyi az annyi?
– Ötvenkét gyümölcsfával kezdtük, most több mint száznál tartunk. Esztendőnként hol kettő-, hol három-négy csemetével gyarapszik a kertünk. Legyen világos: ebben a pillanatban már a felelősséget is mint elmentendő gondolatot próbáljuk a gyümölcsfákhoz odakötni.

Tudniillik ha gyümölcsfát vad alanyba beoltasz, s így megmented, azzal kétszáz évre, az ükunokádnak is üzensz, mert egy őshonos gyümölcsfa bizony nagyjából kétszáz évig ontja a termését úgy, hogy nem kell gyötörni: sem metszeni, sem permetezni.

Hagyd – ő tudja a dolgát. Kovács Gyula rám egyszer megorrolt, mert azt találtam mondani, hogy a gyümölcsfák fajtagazdagsága a Kárpát-medencében végtelen –  azt mondta, azért ez túlzó. De érzetre tényleg végtelen! Kovács Gyula a saját génbankjában, saját gyűjteményében több mint 3500 féle gyümölcsfát őriz névvel ellátottan. Nem is gondolnánk, hogy a minket körülvevő világ milyen gazdag! De meg se látjuk, mert tévét nézünk, telefont nyomkodunk.

–  Nagy neveket nyertél meg az ügynek, ugye?
–  Ez a mi tíz esztendőnk nem is igazán ünnep, hanem csak annyi, hogy szólok: már tíz éve végezzük ezt a mentési munkát. És sikerült találnom olyan csodálatos művészeket, akik egyrészt már kötődnek Viszákhoz a Kaszás Attila Pajtaszínház révén, másrészt egyetértenek ezzel a szándékkal és törekvéssel, és azt mondták: én odaállok Kovács Gyula gondolata mellé itt, Viszákon, a Kaszás Attila Pajtaszínházban és Tündérkertben, hogy hitelesítem ezt a szándékot. Így nyertem meg a Muzsikás Együttest – óriási öröm számomra, hogy azonnal elvállalták ezt a munkát! –, a Szabó Dénes karnagy által vezetett Cantemus énekegyüttes pedig egész körutat vállalt, hogy vigye ezt a tündérkerti hírt Vasváron, Viszákon, Szalafőn, ahol július 20-án Tündérkertet avatnak, majd másnap Pórszombarton, Kovács Gyula falujában, aztán Budapesten, Békásmegyer-Ófaluban, ahol az első budapesti Tündérkertet avattuk annak idején.

Kép: Ivándi-Szabó Balázs

 

Jön Szalonna és a bandája, Berecz András és Berecz István, a Sztalker csoport, Nagy Mari, a Tükes Együttes, Vecsei H. Miklós József Attila-estjével… lesz kiállítás és három tábor: egy építő-, egy gyermekszínjátszó és egy képzőművésztábor – utóbbi most már második esztendeje. Azt gondolom, hogy ebben a pillanatban a Kaszás Attila Pajtaszínház dolga és feladata már az, hogy kultúra-visszatanuló összművészeti bázis legyen.

– Mi lenne ez a kultúra-visszatanuló összművészeti bázis?
– Itt minden arról szól: figyelj, ezt a kultúrát ne engedd el! Gyere ide Budapestről Viszákra, lásd meg, amiről már nem is tudsz, amiről már nem is hallottál. Találkozz nyulakkal, galambokkal, gémekkel, disznóval, lóval… lásd meg, hogyan készül egy nyúlpörkölt, nyúlsült! Ez a visszatanulás. Vannak, akik meg tudják mutatni, hogy a csirke nem a fagyasztóban terem. És ez az én részemről személyes felelősségvállalást jelent, mert én nem vagyok fesztiválszervező vagy programszervező. Engem az nem motivál, hogy élve a lehetőségeimmel, képes vagyok ideszervezni ilyen-olyan amolyan előadóművészi produktumokat. Az én szándékom az, hogy ütköztessem, bemutassam egymásnak a gondolatokat. A művészet kultúraközvetítő szándékkal jelenik meg itt Viszákon, nem önmagáért való. A vendégeink biztosak lehetnek abban is, hogy vagy főzök lecsót, vagy sül valami a kemencében: perec vagy kenyér…

– Akik idejönnek, otthon érezhetik magukat?
– Ez rengeteg munka, munka, munka… és az a jó! Az a jó! A falusiak most már látják: jól van, Szarvas Józsi nem kapálni jött haza. De a kapálást dicsérni igen! A munkát dicsérni igen. Hiszen az is munka, hogy valaki az ő munkájuk rangját és méltóságát, becsületét megénekelje. Mert azért ez költészet is, amiről beszélünk, halló! Hé-hé, ez költészet is!

– A Cantemus, a Muzsikás, a Sztalker csoport, Szalonnáék, a közönségről nem is beszélve  hol fér el ennyi ember?
– Megoldjuk! Amióta Viszákon vagyok, már három szálláshely is létesült, illetve tavaly vásároltam egy jurtát, idén pedig vasutasok – érted? V-A-S-U-T-A-S-O-K! – jelentek meg nálam, és Tóth Péter barátom vezetésével kialakították a Pajta Galéria fölött a padlásszobát. Csak az én udvaromban ebben a pillanatban tizennyolc embert el tudok szállásolni, és a nagyszobában még kettőt.

Augusztus 19-én megrendezzük az első gyümölcsészethez kapcsolódó ünnepünket itt, Viszákon, ahol az Őrség, Hetés, Göcsej gyümölcskultúrájának értéktárából mutatunk meg egymásnak kincseket.

Tíz falu küldöttsége jön ide, főzünk, eszünk-iszunk, zenélünk, táncolunk, beszélgetünk. Aztán talán Ambrus Lajos Almáskönyvéből is lesz egyszer végre valami, habár az idén kudarcot vallottam a megjelentetésével. Még sok koncertet kell tartanunk, hogy a könyvet végre ADJUK KI! Nem nyugszom, amíg ki nem adjuk az első magyar gyümölcsészeti könyvet. Mikor jössz Viszákra?

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti