Miért nem hiteles egy abortuszpárti „társadalomjobbító”?
„Milyen joga van egy másik embernek a testedben lenni majdnem egy éven át, véres, nehéz és fájdalmas módon távozni onnan a legintimebb szerveiden keresztül, majd hozzád fordulni élelemért, sőt szeretetért – talán életed egész hátralévő részében?” – Anne Enright ír írónő és abortuszpárti aktivista érzékenyítésnek szánja ezeket a szavakat a nem kívánt gyermekkel terhes nők iránt.
Kép: Karen Warfel / pixabay.com
Vándor Éva, a hvg.hu újságírója kesereg azon, hogy négy amerikai államban szigorították az abortusz feltételeit. Felismeri (amit az életpárti aktivisták már rég), hogy ez egy kultúrharc része, amelyben a kifejezések használata stratégiai fontossággal bír. Ezért az ír írónő nyelvújítási leleményeit igyekszik átültetni a magyar nyelvre: használjuk a „terhes” helyett a „megtermékenyített” szót, a nem kívánt terhesség helyett pedig a „beleegyezés nélküli terhesség” kifejezést. Mi a szerző célja? A hazai, szinte teljesen szabad AB-lehetőségekkel is elégedetlen? Vagy arra számít, hogy majd a magyar nyelvhasználat begyűrűzik az amerikai angolba, és gátat szab az ottani pro life-aktivizmusnak? Magyarul igen nevetségesen hangzik ez a „beleegyezés nélküli terhesség”: kivel nem egyezett meg a nő, a férfival, akivel szexuális kapcsolatba lépett, vagy annak hímivarsejtjével, netán a saját petesejtjével, amely megtermékenyült, vagy azzal az embrióval, aki – jobb híján – az ő méhébe kapaszkodott az életben maradásáért?
Ez a kultúrharc persze nemcsak a kultúra harcmezején zajlik, hanem sokkal inkább a morál terén.
Ameddig az a típusú erkölcs, erkölcsi érzék létezik, amely a saját érdekek mellett mások, a közösség érdekeit is fontosnak ismeri el, a választáspárti (abortuszt megengedő)–életpárti (abortuszellenes) küzdelem mindig ez utóbbi javára dől el. A gyakorlati életben ez persze nem ilyen egyértelmű: joggal számíthatnak az abortuszpártiak a széles tömegek kényelmes élet iránti vágyára („Ugye, nem várod el tőlem, hogy lemondjak a terveimről egy gyerek felneveléséért?”), problémahárító hajlamára („Tele van az életem megoldandó feladatokkal, most nagyon nem hiányzik még egy nehézség”), konformizmusára („A főnöknőmnek is volt abortusza, meg még négy ismerősömnek, ez természetes dolog, ha ennyien élnek vele”).
Ám a morális érzék és a logikus gondolkodás pontosan tudatja az emberekkel, hogy az abortusz egyenlő egy ember meggyilkolásával. Még az is tudja ezt, aki a beágyazódott „sejtcsomót” nem tekinti embernek – ugyanis teljesen logikus, hogy annak a sejtcsomónak az elpusztításával a potenciális felnőtt is meghal.
Használhatunk eufemikus, a drasztikus valóságot eltakaró kifejezéseket: „egészségügyi beavatkozás a nő érdekében”, „elengedik a babát”, „megszakítják a terhességet” – a lényeg: egy kezdeti stádiumban élő ember erőszakos halált hal. A pro choice-aktivisták egy olyan választás (a gyerek kihordásának vagy élete elvételének) lehetőségéért küzdenek, amely sok esetben egyfajta kiutat jelent a szülő egyéni válságából, más esetekben az okként megjelölt válsághelyzet ellenőrizhetetlen. A pro life-aktivisták a legkiszolgáltatottabb állapotban lévő emberek életéért – az élethez való jogért – harcolnak. Míg a válságterhességek nehézségei megoldhatók társadalmi összefogással, segítségnyújtással – az élet megszakítása soha nem hozható helyre.
A morál terén tehát nem lehet kétséges, hogy melyik fél képvisel nagyobb egyéni és társadalmi értéket, érdeket.
A gyakorlat pedig hol ennek a nyomában jár, hol a morális iránymutatással ellenkező irányba tart. Az életpártiaknak sok esetben potenciális szövetségesei azok a választáspártiak, akiknek vannak gyermekeik: bár a szülőség nem zárja ki, hogy támogassák a liberális törvényi szabályozást, ám nem tudják nem-embernek tekinteni a magzatot; érzelemmentes és magától értetődő megoldásnak tekinteni a művi terhességmegszakítást.
Kép: Ulrike Mai / pixabay.com
Az emberiség egyre nagyobb hányada fér hozzá információkhoz, és számukra egyre világosabb, mekkora hitelességi deficittel rendelkeznek azok az abortuszpárti aktivisták, akik a liberális szabadságjogok harcosainak, a hátrányos helyzetű közösségek védelmezőinek vallják magukat.
- NEM HITELES, aki az emberré válás időpontját és kritériumait emberi szempontok (és érdekek) szerint ide-oda tologatja, holott a fogantatás egyetlen fix pontján kívül nincs más pont a fejlődés folyamatában, amikor kijelenthetnénk, hogy valaki „most lett ember”. Ráadásul ez jogi és erkölcsi precedenst is teremt az ember-definíció önkényes megállapításához, akár a születésen túl is.
- NEM HITELES az a migránsokat, hajléktalanokat, bántalmazott nőket és bántalmazott gyerekeket támogató európai vagy amerikai aktivista, aki a gondoskodásban személyesen őrá szoruló legvédtelenebb embert elveti magától, vagy ennek a lehetőségét fenntartja maga és mások számára.
- NEM HITELES az az Afrika-barát lobbista, aki az abortusz liberalizálásával és gumióvszerek ingyenes osztogatásával akar segíteni a harmadik világ sokféle problémáján. Ezzel ugyanis – a kutak ásása, a csatornázás és az élhetőbb környezet megteremtése helyett – azt mondja az ott lakók szemébe: túl sokan vagytok, ha te és a többiek nem lennétek, sokkal könnyebb lenne itt az élet.
- NEM HITELES az a választáspárti aktivista, aki elítéli a kínai népességszabályozó diktatúrát, és azt gondolja, pusztán attól, hogy ő szabadon választhatóvá tenné az abortuszt, nem pedig kötelezővé, nagyobb demokrata, és nem ugyanúgy emberéletek kioltását támogatja.
- NEM HITELES az LMBTQ-aktivista, aki síkra száll a többségitől eltérő nemi identitású vagy szexuális orientációjú emberek egyenlő jogaiért, miközben elfogadja a legkiszolgáltatottabb életállapotú embercsoport jogsérelmét, veszélyeztetettségét.
- NEM HITELES az, aki irtózik a fasizmustól, eugenikától, embercsoportokat alantasabbnak bélyegző ideológiáktól, miközben választáspárti aktivistaként megengedhetőnek tartja a genetikai szelekciót, a magzatok megölését betegség vagy fogyatékosság miatt.
- NEM HITELES az, aki kampányol a halálbüntetés eltörléséért, miközben elfogadhatónak tartja a magzatok megölését nehéz emberi helyzetek megoldásaként.
- NEM HITELES az, aki élharcosa a szabad információhoz jutásnak, ám lenézi azokat a hormonmentes családtervezési módszereket, amelyek a női ciklus behatóbb megismerését igénylik; és ellenzi, hogy az abortuszra jelentkezők felvilágosítást kaphassanak arról, mi is történik a méhükben. Ők azok, akik tiltakoznak az ellen is, hogy az abortuszra készülőkkel meghallgattassák a magzatuk szívhangját.
A magukat progresszívnek valló, liberális szabadságjogokért küzdő abortuszpártiak hitelességi válsága egyre nő.
Ezt persze lehet tompítani vagy eltussolni ideig-óráig az „én méhem, az én döntésem”-hez hasonló, jól hangzó, ám tartalmilag nagyrészt üres szlogenekkel, ködösítő szóhasználattal, a mindenkiben meglévő önzésre építéssel. Ám egyre több gondolkodni tudó ember döbben rá ezeknek a törekvéseknek a valódi mibenlétére: az életet, szülőséget, emberséget kikezdő mivoltára, ami rövid távon kényelmes lehet, ám hosszabb távon bizonyosan nem szolgálja az emberi közösséget.
Az írónő és a hozzá hasonlók megdöbbentő szavai, amelyekkel az önzés nyelvére lefordítják az anyaságot, a várandós állapotot és a szülést, a csecsemő kötődését, nagyon hasznosak lehetnek egy olyan életpárti ember számára, aki esetleg kompromisszumokra hajlana a nők és férfiak kényelme, az okok sokfélesége, a válsághelyzetek megértése és a szülői felelősség csökkentése érdekében.
Az ilyen szövegek bepillantást engednek abba a feneketlen önzésbe, ami a választáspárti lelkület mélyén van. Amellyel kiegyezni nem lehet.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
