Tudod, hogy nincs bocsánat?! – Bocsi, Telekom, és köszi, Edeka!

A szanaszét idézett Magyar Telekom-reklám egyébként elvileg a napi személyes kapcsolat, legalább négy virtuálisan együtt töltött perc fontosságára hívná fel a figyelmet, de ez kevésbé jött át belőle. Az viszont hangsúlyosan, hogy a munka és a család közötti kifeszített kötélidegpályán egyensúlyozó anyák nem szánnak elég minőségi időt a csemetéikre.

A Magyar Telekom abszolút sikerként kommunikálja a kampányt, mint írják, örülnek annak, hogy sikerült beszélgetést generálniuk – ehhez a sikerhez csak „gratulálni” tudunk.

Mindeközben a Mandiner szemlézte a német Edeka kereskedelmi cég apa- és férfigúnyoló reklámját, amelyik nem csupán kétbalkezes idiótáknak állítja be az apákat, hanem még kimaxolja a korosodó, lottyadó, szőrös apukatest gusztustalanságán való csámcsogást is, undorító disznónak állítva be a korosodó férfiembereket – ami egészen biztosan nem píszí. (Itt pedig – Skinny to fat by hoover – egy női testtel vicceskedő, feledhetetlen reklám az egyenjogúság jegyében.) Ráadásul nélkülöz minden szeretetet, megbecsülést és együttérzést, ami a családi élet alapja kellene hogy legyen. Anyák napi kedveskedésként tálalták ezt az egészet, természetesen.

Pedig beteg gondolatmenet az, amelyik úgy akar valakit felmagasztalni, hogy közben valaki mást a sárba döngöl – én csak úgy lehetek jó, ha te rossz vagy?! Hová vezet ez?

És hová vezet a bűntudatkeltés? Milyen ideált, célt, mércét fogalmaz meg és állít az anyák elé a Telekom reklámja, és mégis, kinek a nevében teszi mindezt?

Miközben önsegítő pszichológiai könyvek garmadája szól arról, hogy nem szabad a tökéletességet hajszolni, elég csak „elég jónak” lenni, és nem érdemes arra törekedni, hogy mások elvárásának, ideáljainak megfeleljünk, a Telekom és az Edeka reklámja mindezt lazán felülírja. Különösen fájó ez azért, mert az anyák legnagyobb részének egyszerűen nincs vagylagos választási lehetősége család és munkavállalás között, és kár ebbe a megmaradásért folytatott küzdelembe a karrier szót belekeverni. Nagyon sok jó intézkedés született persze az elmúlt években a családi adókedvezménytől a főállású anyaságig, ami enyhíti ugyan a nyomást, de meg nem szünteti.

Az anyák többsége ugyanis nem szórakozásból, unaloműzésből vagy karriervágyból folytat kereső tevékenységet, hanem azért, hogy hozzájáruljon a család megélhetéséhez.

És bizony nagyon sok esetben a nők, anyák, asszonyok a családfenntartók – mert ezt dobta az élet, és kész. Van, ahol a munkanélkülivé vált apuka jár a szülői értekezletre, adja a pelenkát a gyerekre, még ha kezdetben fordítva is – miért is kellene ezért őt megszégyeníteni? És van, ahol az anya vállal négy állást, mert annyira izgatja a szellemi kihívás, miközben az édesapa vágyik arra, hogy otthon maradhasson mosni-főzni-meséli, mert ebben leli örömét, nem a munkahelyi taposásban. Mi a baj ezzel?! Nem éppen erről szólna a sokat emlegetett, újragondolt társadalmi munkamegosztás?

Mind a két reklámmal a legfőbb baj az, hogy idealisztikus mércéket állít fel, semmibe veszi az erőfeszítést, bűntudatot kelt és megszégyenít.

Márpedig amitől a család kényes egyensúlya jól működhet, az a másik szeretetteljes elfogadása, értékrendjének tiszteletben tartása, az egymás megbecsülése, a kölcsönös tisztelet, a társas támogatás. Igaz a mondás: a szülők egymásnak nyújtott szeretete a legnagyobb ajándék, amit a gyerekeiknek adhatnak. Hol jelenik meg mindez ezekben az anyák napi reklámokban?

Jön a gyereknap, júniusban pedig apák napja, lehet korrigálni!