Egy biztos: a változás

Nagyképű jelenünk a szabadság és a lehetőségek koraként hirdeti magát. Való igaz, hogy minden korábbi történelmi korszakhoz képest nagyobb választási lehetőségeket kínál számunkra a Nyugat tömegdemokráciára és a piacgazdaságra épülő társadalmi berendezkedése: a politikusok versenyt futnak a választók kegyeiért. A közélet kínálata színes: az ultrakonzervatívoktól a viccpártok kedvelőiig mindenki találhat magának kedvencet, és szabad a pálya új alakulatok létrehozása előtt is.

Kép: Pixin
Kép: Pixin

Kép: Pixin

A sokszínűséget nyelvileg leképező politikai korrektség is megváltoztatta érveléseinket: ritkulnak a fekete-fehér kijelentéseink, a jó és a rossz határa elmosódott, hisz minden attól függ, épp milyen nézőpontból tekintünk rá. Új szempontként nehezedik ránk a kívülről sugallt öncenzúra, amely fontosabbnak tartja mások sérthetetlenségét az igazság, esetenként pedig a valóság kimondásánál is.

Önazonosságunk is darabokra cincálható és tetszőlegesen összerakható: a határok nemcsak az országok között légiesültek, de a korábban kőbe vésettnek vélt természeti törvények is felülírhatóvá váltak: érezhetjük magunkat nőnek, férfinak vagy valami másnak, sőt, az orvostudomány fejlődésével testünket is szabhatjuk aktuális érzéseink vagy vágyaink szerint: nemet váltva vagy „csak” az idő múlásával dacolva.

Eközben a lelkünkért is sokan versengenek: a csendben hívogató keresztény templomaink mellett jelen vannak távoli civilizációk hittérítői, nagy világvallások tanításait ötvöző új egyházak képviselői, ilyen és olyan pszichológiai irányzatok hirdetői és persze szélhámos vajákosok hada.

De vajon mennyiben segít mindez a sokféle lehetőség bennünket, itt és most?

Könnyebb-e ebben a folyton változó keretrendszerben élve személyes életünket jól kormányozni? Könnyebb-e vajon így párt keresni, gyermeket nevelni vagy hivatást választani, hitre találni?

Korábbi történelmi korok társadalmai ha nem is determinálták, de nagyrészt megjósolhatóvá tették, milyen életutat jár majd be valaki, ha beleszületett egy adott közösségbe. Kicsi volt az esélye, hogy mondjuk, a világ valamely távoli pontján keresse meg majd a kenyerét; megjövendölhető volt, hogy körülbelül milyen életkorban nősül vagy megy férjhez, s hogy lesz-e majd gyermeke. Az egyén születésétől a haláláig vallási előírások, világi törvények, társadalmi elvárások és tradíciók által kijelölt út vezetett, amiről letértek ugyan néhányan, a többségnek azonban esze ágában sem volt felrúgni a rendet. Mindenki megmaradt a maga társadalmi helyzetének adottságai között, és ez részükről nem megalkuvás volt csak, hanem sokkal inkább személyes biztonságuk forrása.

Ma, ha megszületik egy gyermek, aligha merne bárki fogadást kötni, hogy a világ mely pontján él majd felnőttként, ahogy azzal kapcsolatban sem, vajon lesz-e utódja, férje, felesége, s ha igen, huszonévesen vagy negyven felett válik-e szülővé. Az sem jelent semmit, hogy valaki minek tanult: a jogászból lehet természetfotós Dél-Amerikában, ahogy a mérnökből is tetováló szalon recepciósa Londonban.

Mindenki válthat, változtathat könnyedén, azt az illúziót hirdetve, hogy egy életbe több sors is beleférhet. Ez ma nem kivétel, hanem lassacskán új szabály a szabálytalanságban.

A szabadság, a korlátlanság ma tapasztalható magas foka egyfelől lehetőséget, másfelől bizonytalanságot teremt – de a kettő egyenlege mostanra érezhetően a bizonytalanság javára billen el.

Mert ki mondja meg a sok lehetőség közepette, hogy biztos-e, hogy a mellettem lévő társ a legjobb számomra? Biztos-e hogy épp most kell igent mondanom rá? Jó-e az, ha gyerekeket szülök? És jó-e, ha itthon élem le az életem? Kihez forduljak, miben bízzak, ha netán elvesztettem a kontrollt életem felett? Szülőként pedig hogyan, mire neveljem a gyermekeimet, ha még magam sem vagyok biztos semmiben, az interneten válaszokat keresve pedig minden és mindennek az ellenkezője is ott van a találatok között?

Személyes sorsunk legfontosabb problémái ezek, amelyeket egyénileg igyekszünk megvívni, a közösség érdemi iránymutatása nélkül. Mert az emberi közösség ma nem ad egyértelmű válaszokat, ha pedig egyes politikusok határozottabb álláspontot képviselnek a társadalmilag preferált életmodellek kapcsán, a házasságot és a gyermekvállalást ösztönözve, borítékolható a zsigeri ellenállás: „Szálljanak ki a méhünkből!”, „Mi közük az életünkhöz?”.

Pedig igenis van közünk egymás életéhez. Sőt, felelősség is terhel bennünket egymás iránt.

Egy közösség sokáig nem maradhat meg értékválasztás, tagjainak orientálása nélkül, mert ennek hiányában széttartó érdekek, individuumok elegye lesz csak. Ha túl sok ösvényen indulunk el, túl sok lehetőséget kipróbálunk, vagy épp csak döntéseinket halogatjuk, életutunk legfontosabb állomásai maradhatnak el.

Pedig egy valami biztos: az időnk véges! Meggyőződés, elköteleződés, elhatározás és cselekvésképesség a maszatolás, a trendivé lett gyengeség, a kavargás helyett – talán ez volna ma az orvosságunk. Kár volna elbizonytalankodni az egyetlen földi életünket.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti