Útravaló szülőknek
Szülő nélkül nincs empatikus és együttműködő gyereknevelés. Tulajdonképpen semmilyen nincs. A tréningek során felmerül a kérdés, mi történik, ha néha bizony nem tudunk elszámolni tízig, nem vagyunk jó passzban, vagy csak egész egyszerűen égnek áll a hajunk, amikor szemünk fényétől huszadjára kérünk valamit angyali türelemmel, és nincs hatása. Milyen a szülői oldalon lenni?
Röviden? Nem könnyű. Azt gondolom, életünk legjobb döntései között tarthatjuk számon, amikor úgy határoztunk, hogy gyermeket szeretnénk. Aztán az is, hogy még egyet. Imádni valóak, és egyre többször alakul úgy, hogy könnyes szemmel, csendben mosolygok, amikor megint valami újat fedeznek fel a világból, és ezt – a maguk módján - szóvá is teszik. Ugyanakkor kétségkívül több energiát – és kreativitást - igényel a családos, mint a páros-lét.
A szemlélet, amellyel minden nap kelünk és fekszünk, és amelyet igyekszünk a legjobb tudásunk szerint átadni minden tréning-résztvevőnknek, nem egyoldalú. Nem CSAK a szülőt teszi felelőssé mindazért, ami a családban történik, ugyanakkor a gyermeket sem korlátozza a passzív alany szerepére.
Nehéz is elképzelni arról a gyerekről, akit az örökmozgónak látunk, akinek be nem áll a szája, és mindig mindenről van véleménye, hogy passzív alany lenne.
Ez a szemlélet és a gyakorlatba ültetését segítő módszer a családot kezeli egységként, amely képes megoldani a felmerülő nehézségeket saját keretein belül. A megoldás, ha nevezhetjük így, nem külső forrásból, séma szerint érkezik. A jó hír az, hogy a szülőnél van a megoldás, és a rossz hír az, hogy a szülőnél van a megoldás. A szülő ismeri legjobban saját gyermekét, családját.
A gyakorlati megközelítés, és az, hogy a kölcsönös tiszteletet és szeretetet tekintjük a kapcsolatok alapjának, elősegíti, hogy a feleket partnernek tekintő minőségi és korrekt kommunikáció alakuljon ki, amelyből mindkét fél profitálhat, rövid és hosszú távon, egymással és másokkal való kapcsolatában egyaránt. Mindez szeretni valóan reális és emberközeli, elismeri, hogy nem vagyunk gépek.
Fontos, hogy azért működjenek együtt velünk a gyermekeink, mert belátják, hogy az mindenki számára jobb, mint veszekedni, és nem az a célunk, hogy szófogadó gyerekeink legyenek.
Nem használjuk a büntetést, mert azzal nem jutunk el odáig, hogy belső meggyőződésből tegyen, vagy ne tegyen valamit. Később sokkal kreatívabban és aktívabban állnak a kihívások és nehézségek elé, ha meghallgatjuk és komolyan vesszük a véleményüket. Ne válaszoljunk azonnal a kérdéseikre, előbb kérdezzük meg, ők mire jutottak magukban.
Fontos, hogy megtanulják, milyen jelentős segítség, ha képesek együttműködni egymással, és ellentéteik dacára is képesek támaszt nyújtani, ha arra van szükségük. Időigényes idáig eljutni velük? Mindenképpen az.
Néha, amikor én sem azt és úgy mondom vagy teszem, amit és ahogyan azt szeretném, eszembe jutnak a következők:
Minden alkalommal megbocsátunk a gyermekeinknek, amiért másként és mást tesznek, mint ahogy azt elvárnánk, vagy megbeszéltük. Legyünk elnézőek önmagunkkal szemben is, ha úgy érezzük, hogy hibáztunk.
Érdemes ilyenkor végiggondolni azt is, mi mindent tanítunk a gyerekeinknek azzal, hogy beismerjük és elfogadjuk a hibáinkat. Jó, ha tudják, hogy nekünk is megvannak a magunk harcai, ahol hősiesen helyt állunk, még ha nehéznek érezzük is.
Mindezek során olyan szemléletmódot, hozzáállást sajátítunk el és adunk át a gyerekeinknek, amely segíti, hogy használják az empátiájukat, az együttműködési készségüket és a probléma megoldási képességüket, mind gyermekként, mind felnőttkorukban.
Ha szerencsénk van, a gyermekeink mindezt már „anyanyelvi szinten” fogják használni, míg mi – be kell, hogy lássuk – kicsit mindig törni fogjuk, hiszen nem ebben nőttünk fel. Nézzük el tehát magunknak, ha idegesen szólunk vissza, ha felemeljük a hangunkat, ha egy legyintéssel elintézünk valamit, amire később rádöbbenünk, hogy gyermekünk számára igenis fontos lehetett!
Az empatikus és együttműködő gyereknevelés megismerése és annak gyakorlatba ültetése nem rövidtávon teljesíthető feladat. Sok munka, türelem, odafigyelés kell hozzá, és bizony sokszor fogunk mellélőni, de lényeg, hogy ismerjük az utat, elindultunk rajta, és ha mellé is lépünk néha, tudjuk, mint Dorothy az Óz-ban: mindig a sárga úton! Találkozunk majd Keleti és Nyugati boszorkányokkal, segítségünkre lesznek olyan tények és ismeretek, vagy barátok, akikre mindig számíthatunk, de lesznek olyan napok is, amikor úgy gondoljuk, hogy ezt képtelenség végigcsinálni. Csak megjegyzem, én a pilatesnél érzem mindig ezt, hogy ki tud egyszerre a levegővételre, a hasizomra, a gerincére és még az aktuálisan mozgatni kívánt testrészére is figyelni egy adott időpontban, de sok-sok gyakorlás után végül mégis sikerül - tehát,
Kedves Szülők, cipellőket összeütni, az utazás elkezdődött!
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>