Biomókus 5. – Mivel jár a biomókus?

„Amint kormányra kerülünk, le fogjuk cserélni a kátyúkat!
Elfogadhatatlan, hogy sok helyen ősrégi, tönkrement, teljesen elhanyagolt kátyúkon át kell közlekedni!”
(MKKP, alias az Autókkal az Emberek Ellen Egyesület deklarációja)

Míg a hagyományos homo ökomókus (homo oeconomicus: HÖM) boldogan feszít új – esetleg zöldrendszámos – óriási városi terepjárójában (figyelem: oximoron!), addig a biomókus (homo bionomicus) pironkodva ül be akármilyen kocsijába, esetleg halk mormogással rosszalja a HÖM-öt kerékpárja nyergéből. Tömegközlekedve nehezebben tud olyan jól vasalt és jóillatú lenni, mint bolygótudatlan evolúciós elődje, aki eső esetén esernyő helyett, bevásárláskor szatyor helyett azonnal a slusszkulcshoz nyúl. Ám sokszor eljön az Igazság Pillanata: az autószervíz, a forgalmi dugó és a nemlétező parkolóhely a biomókus természetes evolúciós szövetségese!

Zéró, kettő, négy keréken

Régen, a régi szép időkben… Amikor még nem is ismertük e megnevezést, bezzeg akkor könnyű volt biomókusnak lenni! Az ember lehetett egyszerre gazdag, köztiszteletben álló, menő és környezetbarát is.

Még a legnagyobb hintó is honi műhelyekben, jól újrahasznosítható, helyi alapanyagokból készült, műanyag vagy oldószer nem került bele, de főleg biomeghajtású és életciklusa végén majdnem teljesen lebomló lóval volt meghajtva.

Ma bezzeg törheti a fejét a felelős polgár, hogyan érkezzen egy tárgyalásra! Mikor szólják meg jobban, ha autóval megy, vagy ha gyalog? Ha autóval, akkor tényleg fenntarthatóbb-e a zöldrendszámos? Olvasta-e a partner a legújabb kutatásokat, amelyek szerint mégis a konnektorba nem dugható hibrid a legzöldebb? Vagy csak legyint a felmelegedésre, mint Donald Trump – hogy közelebbi politikusokat ne említsünk –, s neki a sportkocsi lenne a menő?

Persze nem minden biomókus jár tárgyalásra. A biomókusság fakadhat egyszerűségből, szegénységből, szerénységből is, ilyenkor az ember az apostolok lovát vagy drótszamarát használja. Ha pedig sznobizmusra és posztmodernségre hajlik, a kerékpár- és rolleripar teljesen adekvát modelleket kínál a piacon, a legszélesebb választékban – hogy a segwayt vagy a hoverboardot ne is említsük.

A metro–polisz és a pokol

Ahogy az élet állítólag a meleg őslevesben fejlődött ki, úgy a BM a nagyvárosban. Nem véletlen tehát, hogy a modern metropolisz igazán biomókusi hely. A HÖM egyre nehezebben jut alapvető életfeltételeihez: a parkolók drágulnak és egyre fogynak a klassz helyek körül, a jó szervíz általában messze van, az autós élményt lépten-nyomon élő-álló, fekvő és immár fejünk fölé szerelt rendőrök akadályozzák. De a legrosszabb a HÖM-ök egymás elleni harca: a dugó. A dugó poklának legmélyebb bugyra a belvárosi, soksávos út kereszteződése, ahol a gyanútlan autós, elcsípve a zöld lámpa utolsó pillanatát, bent szorul. Ilyenkor aldémon a többi autós, főördög a villamos, amely jön, kíméletlenül, kaján vezetőjén látszik, hogy a koccanás nyomait nem is látni majd, de legalábbis nem ő csináltatja meg az óriási sárga járgányon. Ráadásul: mellette a jog!

De térjünk vissza a mennyországba, legalábbis a földre: a kompromisszumkész hagyományos ökomókus a városszéli P+R-ben hagyja kocsiját, s biomókussá válik.

Modern búcsúcédulák

Nehezebb dolga van a biomókusnak, ha vidékre vagy külföldre utazik. A BM itt kénytelen a távolsági közlekedés járműveire hagyatkozni, kitéve magát sorban állásnak, cipekedésnek, kalauzok és sofőrök inzultálásának. Legalábbis ezt hiszi a HÖM homályba vesző gyerekkori élményei alapján, pedig a friss valóság igaziból sokkal jobb, amit érdemes megtapasztalni – ütemes menetrend, többnyire udvarias személyzet, baráti árak. Sok HÖM-be azonban olyan mélyen beivódnak a zsengekori negatív tapasztalatok, hogy sosem próbálja ki a kedvéért közösséginek átkeresztelt közlekedést. A távolsági utazásnál a BM kerüli a repülőt, elvi okokból, a fapadost különösen.

Űrbe nem repül, az űrturistákat lenézi, a Holdon nem vesz telket.

Ha mégis a levegőbe emelkedik, széndioxid-megváltást vesz magának, amit a középkori búcsúcéduláktól eltérően nem bazilikaépítésre, hanem faültetésre fordítanak.

Hegyen, vízen, terepen

A legradikálisabb biomókus – ha a síelés hobbijának hódol – nem vesz sífelvonó-bérletet. Különleges lécére túrakötést szerel, talpára fókaszőrt ragaszt, az évszakhoz képest gyanúsan nekivetkőzik, s gyalog vág neki a hegynek, a feje felett libegő HÖM-ök vagy mérsékelt BM-ek furcsálló vagy elismerő pillantásainak kereszttüzében. A BM nem nagyon motorozik, legalábbis naggyal, kerüli a motorcsónakot; a terepromboló quadot és krosszmotort pedig hajlamos az ördög találmányának tartani. Bibliaértelmezésében a Jelenések könyve sáskái (5. angyal) maguk az autók. Manapság legfőképp’ a dízel, amely csúfosan és aljasul megbukott Németországban, és a napjai meg vannak számlálva a fejlettebb városokban. (S amelybe a biomókus kénytelen-kelletlen azért még be kell hogy üljön…) A BM tehát a motoros sportokat lenézi, vízen csak saját erejéből vagy megújuló energiával változtatja helyét – s itt ne a geotermikusra tessék gondolni! „-HART”-tal végződő motormeghajtású hajókra azért néha felül, de ezzel elég kis aránnyal veszi ki a részét a magyar lakosság ökolábnyomából.

Jó a hajó?

A biomókus barátja az 599-es vonalkód, bár ezt kicsit nehezebb megjegyezni, mint a „Made in Hungary”-t. BM elszomorodva veszi tudomásul, hogy a furmányosra sikerült jogi szabályozás – amelyben az EU és Magyarország bürokratái szokatlan összhangban egyesítették tudományukat – teljesen érthetetlenné tette egy köznapi értelmiségi számára, hogy végső soron hol is gyártották az adott terméket.

BM a Tudatos Vásárlók Egyesületétől tudja, hogy egy kilogramm Ausztráliából importált termék 41-szer több üvegházhatású gáz kibocsátását eredményezi, mint ha Ausztriából hoznánk be ugyanezt.

A néhány betű mögött rejlő különbség hasonlatos a réges-régi homousion kontra homoiusion hitvitához – ám a modern bolygózabálókat (pejoratív kifejezés, amellyel Szerkesztőségünk nem azonosul) nem égetik meg. Pesszimista vélekedések szerint majd a melegedő Föld és a Nap fog felperzselni – igen demokratikusan – HÖM-öt és BM-et egyaránt.

Ha már szállítják az árut, jobb a repülőnél a kamion, kamionnál a kisteherautó, kisautónál a vonat, vonatnál a hajó. Hajóból jobb a környezetbarát – legalábbis ezt gondolta a biomókus, amíg meg nem ismerkedett Emma Maerskkel. Nem, nem egy csinos dán hölgyről van szó, hanem az építésekor legnagyobbnak számító konténerhajóról, amely olyan ökohatékonysági vívmányokkal (környezeti és gazdasági megtakarításokkal) büszkélkedhet, mint a kogenerációs meghajtás, hulladékhő-újrahasznosítás vagy a szilikonalapú hasi festék, amelytől a „testes hölgy” delfinként csúszik a vízben. Ettől és más technikai vívmányoktól nevetségesre csökken az út időtartama, a legénység mindössze 13 fő (a Titanic-on még 688-an szolgáltak), de főleg az egy kilogramm árura jutó szállítási költség csökken jelentősen. S itt a nagy paradoxon: az olcsó globális áruszállítás megöli a helyi iparokat a fejlett országokban, munkásnyúzda (angolul: sweatshop) megagyárakká teszi a fejlődőket, s legfőképp extrém mértékben növeli az ökolábnyomot (ÖL).

Az ÖL merész becslések szerint akár a biokapacitás (fenntartható szint) alá is süllyedhetne, ha megszabadulnánk a globális utazgatások és áruszállítgatások irracionális részétől. Mérnökileg tehát a konténerhajó a legfenntarthatóbb, filozófiailag a repülővel szállított holmi – abból legalább kevesebbet veszünk. S hol van már Emma Maersk, s hol vannak a dánok: 2006-ban még Ő volt a csúcs 11.000 TEU-s kapacitásával, de ifjabb hong-kong-i vetélytársnői ma már ennek kétszeresét is elbírják. Ráadásul mindezt a karcsúság jegyében: ezen hajók mind pont alulról súrolják a 400 méteres hosszúsági határt.

A képlet tehát Escher grafikáira kívánkozik: repülő > közút > vonat > hajó > repülő… De persze ez is csak a fenntarthatatlanság és túlbonyolítás démonainak mesterkedése. A józan BM jól tudja: ha már szállítás, akkor cargonomia!

Gyorsulás

A biomókus skizofréniája az úthálózat bővítésével kapcsolatban is megnyilvánul. Egyfelől vehemensen ellenzi az autópályaépítést, másfelől azért ő sem szeret kis falvakban 50-nel döcögni, árgus kamerák, közlekedési szabályokra fittyet hányó éjszakai szarvasok és őshonos kivilágítatlan kerékpárosok között. A biomókus nem hisz a fénysebességben, s mélységesen megveti az autópályán mellette elhúzó HÖM-öt, aki láthatólag a relativitáselmélet híve, amely sajátos értelmezésében azt jelenti, hogy nem érik utol a traffipax hullámai és a BM rosszallása. A biomókus nem hisz a kondenzcsíkban, de az ellenkezőjében sem, a hangsebességes összeesküvés-elmélet teljesen hidegen hagyja.

Összefoglalva: A biomókus sétál! Mivel bizonyos gyakorisággal fut, utoléri a buszt. Fel is mer rá ülni, akár még távolságira is. A vonatot kedveli, ismeretségeket köt rajta. Repülőre ritkán ül, autóba igen, de ilyenkor lelkifurdalása van. Konténerből nem eszik. A biomókus büszkén kerékpározik és rollerozik. Más galaxisokba nem vágyik.