Napközit nyitottak a kórházban járvány idején – A Bethesda Gyermekkórház nyerte idén a Családbarát Kórház-díjat

– A Bethesda Gyermekkórház kapta idén a Magyar Kórházszövetség és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által közösen alapított Családbarát Kórház-díjat. Mitől lesz családbarát egy kórház?
– A Bethesdának eddig öt családbarát kórházi osztálya lett. A gyermekneurológiai osztályunk mellett a rehabilitációs osztály, a csecsemőosztály, az intenzív osztály és az égésközpontunk is elnyerte ezt a címet, ezután pályáztunk a díjra. Végül az országban másodikként el is nyertük ezt a kitüntető rangot. Valójában két tényező számít kulcsfontosságúnak ebben a kérdésben: egyrészt, hogy a munkatársak, alkalmazottak felé milyen családbarát intézkedéseket hozunk, illetve a mindennapjainkban hogyan mutatkozik meg az, hogy családban gondolkodunk.

– Milyen intézkedésekről van szó?
– Azt hiszem, hogy ennek olyan sok eleme van, hogy csak egy-egy kiragadott példát lehet mondani.

Az alapvető szemléletmódunk arra épül, hogy a gyereket családban látjuk, és a munkatársaink nagy része is családos ember.

Ahhoz, hogy ők kiegyensúlyozottan tudjanak dolgozni, valóban oda tudjanak figyelni és harmonikus életet tudjanak élni, jó munkahelyi légkört kell teremteni. A mi esetünkben évtizedek óta kialakult az a kultúra, hogy odafigyelünk egymásra, és próbáljuk azokat a feltételeket megteremteni, amelyek élhetővé teszik az életünket.

Kép

Dr. Velkey György

– Vagyis ön egy olyan főnök, akihez lehet fordulni, ha valakinek problémája van?
– Nyilván minden család esetében fontos, hogy rugalmas munkaidőben, illetve amikor szükséges, részmunkaidőben tudjanak dolgozni a kollégák. Sok doktornő, ápolónő szülés után nem tud egész állásba visszajönni, mert túl nagy megterhelést jelentene, különösen az ügyeleti munka. Ilyenkor azt csináljuk, hogy leülünk beszélgetni, és úgy alakítjuk a munkaidőt, hogy az illeszkedjen a család programjába.

A munkavállalói igényeket mindig igyekszünk a kórház igényeihez igazítani, és azt kell mondjam, a legtöbb esetben találunk megoldást.

Volt olyan kolléganőnk, aki úgy jött vissza, hogy hetente két napon dolgozott tizenkét órát, a hét hátralévő részében pedig otthon maradt. Rengeteg olyan programot szervezünk, amelyekbe a munkatársaink a családjaikat is bevonhatják, például közös futóversenyt, sportnapot tartottunk. De volt olyan is, hogy szülés után szerveztünk tornákat a nálunk dolgozó anyukáknak, ami egyrészt összetartóbbá tette a közösséget, másrészt egy adott helyzetre összpontosítva segítette a kollégáinkat.

– A koronavírus járvány is adott olyan feladatot, aminek a megoldásában segített a családbarát szemlélet?
– A pandémiás helyzet elején, amikor bezártak az iskolák, gyorsan kellett reagálnunk. Egy hétvége alatt megszerveztük, hogy azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke nem tud iskolába menni, ne kelljen az otthoni ellátást, oktatást megszervezniük.

Átalakítottuk a kórházunk egy betegektől elszeparált részét napközivé, „iskolává”. A kórházban pedagógus végzettségű szakembereket toboroztunk, akik egyéni és csoportos felügyeletet, illetve oktatást végeztek. Tavasszal és egész nyáron működtettük a rendszert, és azt kell mondjam, roppant nagy sikere volt.

Ötven körüli gyerek járt ebbe a kórházi iskolába, akiknek az egészségére is nagyon vigyáztunk. Mindennap valamelyik gyerekorvosunk ellenőrizte, hogy betegen senki ne járhasson be, és szerencsére nem is kapta el senki a fertőzést.

Kép

Kép: Bethesda Gyermekkórház

– Hogyan hatott ez a „kórházi iskola” a gyerekek tanulmányi eredményére?
– A legtöbben jelentősen javítottak a bizonyítványukon, és nagyon jó egyéni képzést kaptak a munkatársainktól, akik korrepetálták őket. Erős közösséget alkottak a gyerekek és a családjaik.

– Abban, hogy a családbarát szemléletet stratégiai szintű elvvé emelte a kórházi igazgatásban, mekkora szerepe van annak, hogy ön is nagycsaládos ember?
– Ez sokunkon múlik. Nyilván az, hogy öt gyerekünk van és orvosházaspár vagyunk, tehát ismerjük a problémákat, érzékenyített engem is, de sokan vagyunk a kórházunkban sokgyerekesek, így sokféle inspirációból meríthetünk, amikor azt vizsgáljuk, hogyan tudunk segíteni egymásnak. Azt nem mondanám, hogy ez csak az én egyéni szemléletmódomnak köszönhető. A Bethesda 1992-ben vált újra egyházi kórházzá, és akkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy közösségként szeretnénk élni.

A szokásos hierarchikus egészségügyi viszonyrendszerrel szemben mi egy egymásra odafigyelő hálózatként éljük a mindennapjainkat, és ha valakinek valamilyen kérése, problémája van – és ezek többnyire összefüggenek a családi helyzetekkel – akkor azokra érzékenyek vagyunk.

– A járványhelyzetben óriási teher nehezedik az egészségügyi dolgozókra. A napokban cikkezett arról a sajtó, hogy vannak szülők, akik egyre türelmetlenebbül viselkednek a kórházban, egyszer még rendőrt is kellett hívni, mert fenyegetések hangzottak el. Mire panaszkodnak a szülők?
– Egy fokozott érzékenység, feszültség van az emberekben, nehezen élik meg sok hónap után ezt az állandó rendkívüli helyzetet. Emellett azt kell mondanom, hogy a szülők legtöbbje nagyon megértően viszonyul a rendszabályokhoz, például ahhoz, hogy a kórházban látogatási tilalom van, tehát egy-egy szülő kísérheti csak a gyermeket.

– Ott is maradhatnak a gyerekekkel?

– Egy édesanya vagy édesapa mindig bent lehet a gyerekkel, de az ő mozgása is korlátozott, illetve a kórházban egy-egy ember lehet kísérő.

Ez azt eredményezheti, hogy helyenként többet kell várni, és bizonyos szabályoknak meg kell felelni. Például, ha eljön egy család több tagja és megkérjük őket, hogy várjanak kint, abból helyenként adódnak viták. De hangsúlyozom, hogy általában jól szót értünk a szülőkkel, vannak kirívó esetek, de nem jellemző, hogy konfliktusaink lennének a Bethesda Gyermekkórházban.