Molière: Nők iskolája a Katonában

A színpadon egy idősödő férfi, vízbe mártja a törülköző végét, és megtörli vele a hóna alját. Tisztálkodik. Arnolphe éppen házasodni készül, fiatal feleséget óhajt elvenni, ám Ágnes erről mit sem tud, és amikor értesül róla, nem akar hinni a fülének. Azt hitte, a fiatal szépfiúhoz, Horace-hoz akarják hozzáadni, akivel titokban már kicsit össze is melegedett. Öregség és fiatalság áll egymással szemben? Látszólag igen. Valójában mégsem az a baj, hogy házasodni készül a koros ember, még csak nem is az, hogy egészen fiatal a kiszemelt nő. A baj ott van, hogy nem veszi számításba a másik embert.

Arnolphe-nak eszébe sem jut, hogy igazi társat keressen, meg sem próbál ilyet találni, ő házi jószágot akar.

Mint sokat megélt nőcsábász, úgy érzi, volt alkalma kiismerni a nőt, ki más tudná, ha nem ő, mi vár a férjekre a házasságban. Gondolkodásmódja erre az együgyű tapasztalatra támaszkodik. Korosodván mégis eltökéli, hogy belevág, ideje elkezdeni egy másik életet, ideje megkomolyodni. Meg aztán neki is kell azért valaki, akivel odahaza elszórakozgathat, és bebiztosítja magát öregségére. Ebbe a földhözragadt szerepkörbe akarja állítani a nőt, és nem áll szándékában megtisztelni azzal a másik embert, hogy maga mellé emeli. Évekkel előtte mindent kitervelt: magához vett egy szegény gyermeket, magának neveltette, a világtól elzárva tartotta, ezt a számára csupán nőnemű példányt jelentő személyt előre megfontolt szándékkal tudatlanságban tartotta, nem taníttatta, nem hagyta, hogy gondolkodó lény váljon belőle, így próbálta elérni, hogy elképzelése szerinti, tökéletesen megbízható egyedet hozzon létre házasság céljára. Mindezt pedig azért, nehogy arra a sorsra jusson, amit az általa elcsábított nők, feleségek tettek a férjeikkel. Tetteinek mozgatója tehát a félelem. Félelem a megcsalás nevetségességétől, a szégyentől. Félelem az öregségtől, a magánytól. Nem a csalódástól fél, hisz nem szeret. A terveiben való csalatkozástól fél, mert arra az esetre nincs b. terve, ezt a tervet dédelgette évtizedekig. A félelmének legvégső oka a szégyen. Ám Arnolphe nem azt szégyelli, ami mögötte van, nem is azt, amit éppen elkövetni szándékozik, hanem azt, ami még meg sem történt. Tudja, hogy ingoványos területre építkezik, amiben valóban benne van a megcsalás lehetősége, így már a jelenben szégyenkezik a nevetségessé válástól. Ezért akar biztosra menni. Máté Gábor könnyed, kifinomult játéka magával ragadó természetességgel állítja elénk az embert, aki kitalált magának egy receptet a privát boldogságra, és belülről képes megmutatni a figurát, a saját rendszerén belül érvényes belső igazságaival.