„Mindent a gyerekért” – avagy hogyan tekintenek a gyermeknevelésre a különböző kultúrákban?

Samuel Putnam és Masha A. Gartstein pszichológusok tanulmányukban azt vizsgálták, milyen hatással van az emberek személyiségére a kultúra, amiben a szüleik nevelkedtek. Az amerikaiak és az európaiak például sokkal lazábbak és nyitottabbak az új élményekre, mint az ázsiaiak, az észak-európaiak pedig sokkal tudatosabban élnek, mint a déliek, de minden társadalomnak megvan a maga nevelési szokásrendje.

A norvégok hisznek abban, hogy már a totyogók életébe is rendszert kell vinni, és egyéves kortól bölcsődébe járatják a gyerekeiket. Az ázsiaiak is nagy hangsúlyt fektetnek a korai oktatásra, egy koreai édesanya már két hónaposan angol nyelvű szövegeket hallgattatott a gyerekével, mondván, „sosem lehet elég korán elkezdeni.” A holland szülők nagy része a kiegyensúlyozottságban hisz, szerintük, ha már iskola előtt túlságosan kiműveljük a gyermekünket, unatkozni fog az iskolában, és nem lesznek barátai. Számukra a rendszeresen beiktatott pihenés, az egészséges táplálkozás és a harmonikus környezet a legfontosabb. A spanyolok ezzel szemben meglepődnek, amikor azt látják, hogy a nyugati szülők gyerekei már szinte este nyolckor alszanak. A dél-európaiak számára a családi programokban való részvétel a társadalom egyik legfontosabb építőeleme, és mivel náluk ezek az események elhúzódnak, a gyerekek akár este 10-ig is lelkiismeret-furdalás nélkül fent maradhatnak.

A különböző nemzetek társas orientációja nagyban befolyásolja a szülők gyermeknevelési szokásait. Egy individualista társadalomban egészen mást jelent az „életképességre nevelés”, mint egy kollektivista társadalomban.

A kollektivista társadalomban az a fontos, hogy az egyén boldoguljon a közösségben

Az olyan kollektivista társadalmakban, mint például Dél-Korea és Chile, a közösségi érdeket az egyének fölé helyezik, és nagy jelentőséget tulajdonítanak a nagyobb csoport – a család, a munkahely vagy az ország– jólétének.

A pszichológusok szerint a kollektivista szülők „mi” központú gondolkodásra nevelik gyermekeiket, és nagyobb valószínűséggel figyelmeztetik őket arra, hogy a helytelen viselkedés nemcsak rájuk, de a környezetükre is hatással van. Mindez azt segíti elő, hogy a gyerek könnyebben beilleszkedjen a közösségbe. „Ha folyamatosan azt szajkózzák, hogy a tetteid másokra nézve is következményekkel járnak, nagyobb valószínűséggel érzel szorongást, bűntudatot vagy szégyent.” – nyilatkozta a Washington Postnak Samuel Putnam professzor.

Az individualista társadalomban fontos, hogy az egyén egyedül tudjon boldogulni

„Amikor amerikai anyákat kérdeztem arról, hogy hová fordulnak gyermekneveléssel kapcsolatos tanácsokért, akkor egytől egyig barátokat, könyveket és weboldalakat neveztek meg, és egyikük sem mondta, hogy felkeresi a saját édesanyját a problémájával” – írja Jennifer Senior „All Joy and No Fun: The Paradox of Modern Parenthood” című könyvében. Ezekben a kultúrákban, ahol már nem divat a generációs együttélés, a szülők sokkal inkább támaszkodnak a saját megérzéseikre, tapasztalataikra, tudományos kutatásokra (és olykor tévhitekre), mint a hagyományra vagy az idősebbek bölcsességére.

Kép

Kép: Pxhere

Az individualista társadalomban az embereket sokkal inkább vezérlik önös érdekek, és a gyerekeket is többnyire abban a szellemben nevelik, hogy csak magukról és a szűk családjukról kell gondoskodniuk. Ebben a világban fontos az egyén elismerése, és sokan az egész életüket aköré szervezik, hogy javítsanak a társadalmi és pénzügyi helyzetükön. Szakértők óva intenek attól, hogy ítélkezzünk azok felett, akik ezt fontosnak tartják, hiszen ezeknek az embereknek egy olyan társadalomban kell élniük, amelyben sok minden múlhat ezeken a pozíciókon.

Az individualista gondolkodásban fontos, hogy utódjukat függetlenségre neveljék, és az is, hogy a gyermek egészséges önértékeléssel rendelkezzen. Ez a nevelés azt üzeni az új generációnak, hogy a boldogságuk csak rajtuk múlik, a hibákat pedig általában ki lehet javítani.

Vannak, akik soha nem akarnak gyereket

A „childfree” vagyis „gyermektelen” (szó szerint: szabad a gyermektől) kifejezést az angolok találták ki, hogy megkülönböztessék a tudatosan gyermeket nem vállalókat azoktól, akiknek valamilyen oknál fogva nem lehet. A Childfree-mozgalom képviselői úgy érzik nincs szükségük gyerekre, mert teljesnek érzik az életüket párban vagy például háziállatokkal. A Morning Consult tavalyi felmérése szerint a tudatos gyermektelenek 36 százaléka azzal indokolta döntését (vagy bizonytalanságát), hogy a gyermekvállalás és a munka mellett nem maradna elég szabadidejük. Ez a szélsőségesen individualista világnézet egyelőre csak a jóléti társadalom kis közösségeire jellemző, és bár egy demokráciában senkinek nincs joga beleszólni mások gyermekvállalással kapcsolatos terveibe, a szociológusok szerint ha a „childfree életvitel” tömegessé válna, az beláthatatlan következményekkel járna a társadalomra nézve.  

A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy mivel a különböző kultúrák a globalizációnak köszönhetően egyre jobban összemosódnak, a nevelési módszerek közötti különbségek is elhalványodnak.

Az elmúlt fél évszázadban a hagyományosan kollektivista társadalmak hatalmas gazdasági fejlődésen mentek át, és a kultúrák világszerte individualista irányba változtak.