Miért dőlünk be a csalóknak? – Pszichológusszemmel „Az unoka” című filmről

A történet 

Deák Kristóf Az unoka című filmje arra késztet minket, hogy leporoljuk a gyerekkori emlékeinket, és felidézzük, milyen volt, amikor még a nagyszüleink voltak a világ legklasszabb és legbölcsebb emberei, akik türelmes szeretettel viseltettek irántunk még azokban a helyzetekben is, amikor a szüleink már ránk dörrentek volna, hogy elég legyen. 
Rudi felnőttkorában is kivételes kapcsolatot ápol a nagyapjával. Rendszeresen találkoznak, telefonon beszélnek, tudják egymás életének ügyes-bajos dolgait, és egyetértenek abban, hogy az életükben nincs nagy baj, csak sok kicsi. 
Egy napon azonban, amikor Rudi éppen dolgozik, a nagyapja aljas csalás áldozata lesz. Az öregúr ugyanis egy váratlan telefonhívást kap. A vonal másik végén a hang tapasztalt rendőrnek adja ki magát, és arról informálja az idős férfit, hogy az unokája súlyos közlekedési balesetet szenvedett, állapota kritikus, de a legnagyobb baj az, hogy egyúttal ő az okozója is a karambolnak. Az ismeretlen megoldást is kínál, elmondja, hogy egy tekintélyes összeggel elejét lehet venni annak, hogy Rudi börtönbe kerüljön. Az aggódó nagyapa minden félretett pénzét összeszedi, hogy odaadhassa a szélhámosoknak. 
Később egészséges unokája láttán a felismerés és a szégyen annyira letaglózza, hogy infarktussal kórházba kerül, ahol hosszas lábadozásra kényszerül. Rudit majd szétfeszíti a tehetetlen düh, és a rendőrség tessék-lássék hozzáállását látva, egyedül próbálja meg felgöngyölíteni az ügyet. 

A hiszékenység mögött 

Az idős emberek helyzetéről egyre több kiemelkedő alkotás készül, amelyek társadalmi és közösségi szempontból is igen fontosak. Míg a régi időkben a fiatalok nagymértékben támaszkodtak az idősek bölcsességére és tanácsaira, manapság a gyorsan változó világ, az egyre nagyobb mennyiségben ránk zúduló információhalmaz miatt a fiatalabb generáció gyakran érzi úgy, hogy nincs már mit tanulnia felmenőitől. 
Ezzel párhuzamosan az időskorúak tekintélye is csökken, a társadalom és olykor a család is koloncként és megoldandó problémaként tekint rájuk, ők pedig értéktelennek és feleslegesnek kezdik érezni magukat. Deák Kristóf filmje azért is különleges, mert érzékenyen reflektál az idős emberek szempontjaira, miközben egy olyan problémát mutat be, ami évente körülbelül 40-50 ezer előrehaladott korban lévő embert érint hazánkban. Vajon melyek azok a tényezők, melyek hozzájárulnak az idősek átverésekkel szembeni sérülékenységéhez? 
A történet jól megmutatja, hogy akármilyen briliáns elmék vagyunk is fiatalkorunkban, idős emberként igencsak beszűkülhet a világ, ha nem rendelkezünk megfelelő társas támogatással. A fiatal, dolgozó emberek mindig csak rohannak, így legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudnak idős rokonaikkal annyi időt eltölteni, mint szeretnének. 

Balázs Katalin és Bene Ágnes tanulmányukban leírják, hogy a hiszékenység hátterében az is állhat, hogy az idősödéssel csökken a dopamin- és a szerotoninszint, ami negatívan befolyásolja az információ feldolgozását és a munkamemória kapacitását.

Mindez szerepet játszik abban, hogy az időskorúak a kommunikáció során nehezebben szűrik ki a fontos információkat, és kevésbé pontosan emlékeznek bizonyos részletekre. A meggyőzési helyzetekben legnehezebben a középkorúak befolyásolhatók, legkönnyebben pedig a fiatalok és az idősek, ami összefüggésben lehet azzal, hogy a kritikus gondolkodás képessége még nem fejlődött ki, vagy már nem annyira aktív. 
Ezért van az, hogy a csalók rendre az időseket pécézik ki, kihasználva barátságos, jóhiszemű, már-már gyermekien naiv természetüket, bele sem gondolva abba, mekkora fájdalmat, traumát képesek okozni a viselkedésükkel. Mintha a szemükben az idős emberek annyira láthatatlanok lennének, hogy még az érzések is elkerülik őket. 
Az idősebb emberek ráadásul olyan korban nőttek fel, ahol a kimondott szónak súlya volt, miközben a megromlott érzékszervi funkcióik is hátráltatják a csalás kiszűrését.

Az unokázós csalás esetében az idős ember újra hasznosnak érezheti magát, megélheti, hogy segíthet azoknak, akik a legfontosabbak számára, és ez az érzés felülír minden óvatosságot. 

Láthatjuk azt is, hogy a társadalom egy része mégis az időseket hibáztatja azért, mert csalók áldozatául estek. Ez összefüggésben lehet a Robert Neil Butler által megalkotott ageizmus fogalmával, amely az idős emberek sztereotip megítélését, illetve diszkriminációját jelenti csupán azért, mert idősek: „az idősek olyan kategóriát képviselnek, amely szenilis, rigid a gondolkodásban és viselkedésben, régi divatú erkölcsiségben és készségekben, … a fiatalok számára megengedi, hogy az időseket tőlük különbözőnek tekintsék, ami elvezethet ahhoz, hogy ne emberi lényként azonosítsák őket”. 
Ilyen gazdasági diszkrimináció, amikor csalók és kereskedők kihasználják a nyugdíjas emberek bizalmát, hogy becsapják őket. Mostani történetünk arra is rámutat, hogy ezt nem csak az illegálisan szerveződő csalók teszik meg. Rudi munkahelye is hasonlóan működik: egy call centerben az ügyes eladók mindenféle hatékony kommunikációs trükkel és technikával méregdrága termékek megvásárlására veszik rá a telefonvonal másik végén lévő idős embereket. 
A megelőzéshez elengedhetetlen a társadalmi összefogás és az idősekkel való törődés. Jó, ha tudjuk, hogy minden rendőrkapitányságon tevékenykedik áldozatsegítéssel foglalkozó rendőr, akivel oldott légkörben, eljárási kötöttségektől mentesen beszélgethetnek, és útbaigazítást kérhetnek. Amennyiben valaki bűncselekmény áldozatává válik, fontos, hogy azonnal értesítse a rendőrséget (a 107-es vagy a 112-es segélyhívó számon), és forduljon segítségért az Áldozatsegítő Szolgálathoz, amelynek van ingyenesen hívható zöldszáma: 06-80-225-225. 

Miért van szükség a kontroll érzésére? 

A történetben látjuk, hogy az idős embereket mennyire megviseli, hogy csalás áldozatává váltak. Egy közös csoportban próbálják feldolgozni az őket ért traumát, hogy sokuknak semmilyen társas védőhálója nincs, gyermekeikre nem számíthatnak, az igazságszolgáltatást pedig nem érdekli túlzottan az őket ért sérelem. 
Ugyanakkor az áldozattá válás érinti mindazokat a pozitív illúziókat, amelyek mérsékelt használata hozzájárul az egészséges megküzdés és az adaptív megküzdés fenntartásához is. Taylor szerint három fő területen alkalmazzuk ezeket a „kreatív öncsalásokat”. 
Az első az illuzórikusan pozitív énkép, amikor másoknál jobbnak látjuk magunkat. Az áldozatok azonban szégyent és tehetetlenségérzést élnek meg, ami negatívan hat az önbecsülésükre is. A második az illuzórikusan optimista jövőkép, amikor úgy hisszük, hogy a negatív események jobban elkerülnek bennünket, mint másokat. A harmadik pedig a kontroll illúziója, amikor a valóságosnál nagyobb mértékben gondoljuk azt, hogy meg tudjuk változtatni a környezetünket, és befolyásolni tudjuk a rajtunk kívül álló eseményeket. Amikor becsapnak bennünket, mindezek összedőlnek, így alapvető igényünk van arra, hogy helyreállítsuk az önbecsülésünket, reményünket és az énhatékonyság érzését.

A kutatások szerint azok az áldozatok képesek ellenállni a stressznek, akiket nagyfokú szociabilitás, problémafókuszú aktív megküzdési stílus, valamint az a mély meggyőződés jellemez, hogy képesek a saját sorsuk irányítására. Izgalmas tény, hogy mindez nemcsak az áldozatokat érinti, hanem a közvetlen környezetükre is hatással van, így nem csodálkozhatunk azon, hogy Rudi kezébe veszi a sorsuk irányítását.

Ezáltal ugyanis megélheti az önbecsülésének a növekedését, a jövő helyreállításának reményét és a kontrollt is, amelyeknek már a puszta illúziója is hatékonyan segíti a stresszel való megküzdést. Természetesen a saját sérülékenységünkkel való szembesülés nem jogosít fel arra, hogy teret engedjünk a tehetetlen dühnek, ami bennünk tombol. Léteznek olyan megoldások, amelyek nem lépik át az erkölcsi határokat, mégis gyógyítanak minket és a környezetünket is. Végül Rudinak is sikerül megtalálnia ezt az utat. 

Krízis, ami segít felnőni 

Az igazság és a kontroll helyreállítása egyben Rudi felnövekedéstörténete is. Megtanul kiállni magáért, és harcolni mindazért, amiben hisz. Szembesülnie kell azzal az élethelyzettel, amikor a szerepek megfordulnak, és a nagypapa helyette kerül gyerekszerepbe, neki kell bölcs belátással gondoskodnia róla, ahogy korábban róla gondoskodtak. A tehetetlen düh olyan cselekedetekre sarkallja, amelyeket korábban elképzelhetetlennek tartott, és átszínezi benne a jóról és a rosszról alkotott képzeteket. Valódi felnőtt élete talán csak most kezdődik el, és fontos leckét kap arról is, hogy milyen könnyű hibázni, és mennyivel nehezebb helyrehozni azt. Útja során nemcsak a saját korlátaival és dilemmáival küzd meg, hanem olyan családi titokra is fényt derít, amelyek feldolgozása hozzásegíti, hogy ő maga már ne vigye tovább a felmenői hibáit és bűneit. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>