Marie Antoinette és Axel – Egy főnemes, akit elsodort a történelem

Ha minden maradt volna a régiben, Axel von Fersen egész élete a gondtalan gazdagság és a megerőltetésektől mentes siker jegyében zajlott volna. Apja egész Svédország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere volt. Hatalmas földterületei, erdei, bányái és vasöntödéi voltak nemcsak a hazájában, hanem még Finnországban is. Ezen kívül ő volt az egyik legjelentősebb résztulajdonosa a Svéd Kelet-Indiai Társaságnak, amely Nagy-Britannia és Hollandia példáját követve próbált minél nagyobb szeletet kihasítani a Távol-Kelet gazdagságából. Minden lehetőség megvolt arra, hogy a család tovább gyarapítsa a vagyonát és hatalmát, már csak azért is, mert az ideális eloszlással született négy testvér – két fiú és két lány – stratégiai kiházasításával újabb lehetőségek nyílhattak volna meg előttük.

Axel mintha szerencsés csillagzat alatt született volna 1755-ben: már kamaszkorára megdöbbentően jóképű fiatalemberré cseperedett, és akármibe is fogott, minden feladatra ő volt az ideális jelölt.

A szép és művelt svéd fiatalember

Öt nyelven beszélt, és tizenöt évesen már elkezdett utazgatni: Angliában, Svájcban is járt, találkozott az akkor már szupersztárrá vált Voltaire-rel. Két évvel később Franciaországba is eljutott, ahol tiszteletét tehette XV. Lajosnál és a szeretőjénél, Madame du Barrynál. Ekkor találkozott először a trónörökös, a későbbi XVI. Lajos feleségével, a vele egykorú Marie Antoinette-tel is. A hölgyre nagy hatást tett a szép és művelt svéd fiatalember. A korabeli leírások szerint ez nem is volt nagy csoda, mivel a házasság szinte kizárólag politikai szövetség volt. Mária Antóniát, az általunk is ismert Mária Terézia császárnő és királynő tizenötödik gyermekét arra használták, hogy szövetséget kovácsoljon Franciaország és Ausztria között. Az esküvője napján még csak tizennégy éves kislány volt, tizennyolc évesen pedig már királynévá koronázták.

Lajos nem sok érdeklődést mutatott a felesége iránt, olyannyira, hogy a házasság elhálására hét évig nem is került sor. Ennek a késlekedésnek és ügyetlenkedésnek a fizikai részletekbe menő leírása a mai napig hozzáférhető, ami jól mutatja, hogy Marie Antoinette megaláztatásainak sorozata már egészen fiatal korában elkezdődött. A királyné sem a hitvesi ágyban, sem a politikában nem rendelkezett túl sok befolyással, így jobb híján hatalmas költekezéssel és kiterjedt társasági élettel jutalmazta magát. Lajos a rendelkezésére bocsátotta a versailles-i Kis-Trianon palotát, amelyet Mária Antónia fényűző módon felújíttatott, és ahol hódolóinak és bizalmasainak rendezett szórakoztató összejöveteleket.

Ez volt az a környezet, ahol Axel von Fersen is gyakran megfordult. A két fiatal ebben a belterjes, de viszonylag szabad miliőben egyre közelebb került egymáshoz. Teltek az évek, és terjedtek a pletykák. A királyné – részben az életmódja miatt – egyre vadabb és ellenségesebb szóbeszéd célpontja lett, a svéd grófhoz való viszonyára sok udvaronc féltékeny volt, így fennállt egy komoly botrány lehetősége. 1780-ra a helyzet olyan kínossá vált, hogy Axelt el kellett távolítani Marie Antoinette közeléből, sőt, lehetőleg még Európából is.

Kép

Axel von Fersen - Carl Frederik von Breda festménye, 1800 körül

Egy fiatal főnemes számára természetesnek tűnhetett, hogy részt vegyen a javában dühöngő amerikai függetlenségi háborúban. Ráadásul von Fersen egész családja a katolikus Franciaország elkötelezett híve volt, így Axel lelkesen csatlakozott az amerikai gyarmatok szabadságharcát támogató francia haderőhöz. A franciák biztosították például az amerikai fegyverek és lőszer jelentős részét. A függetlenségi háború egyik jelentős csatájában, Yorktown ostromában Axel von Fersen is részt vett, és olyan hősiesen küzdött, hogy Rochambeau tábornok előléptette ezredessé.

1784-től Axel rendszeres látogató volt Versailles-ban a királynénál, és már a botrány lehetősége sem tartotta vissza a szerelmeseket az együttléttől.

A gyémánt nyakék története

1786-ban ki is tört egy tőlük teljesen független botrány, amely az egész francia királyságot alapjaiban rengette meg, és nagyban hozzájárult a forradalom kitöréséhez. A történet XV. Lajos idejére nyúlt vissza, aki két párizsi ékszerésztől megrendelte minden idők egyik legdrágább ékszerét a szeretője, Madame du Barry részére. Már a tizenhét hatalmas gyémánt összegyűjtése is évekbe telt az ékszerészeknek, akik az árat kétmillió livre-ben, mai értéken legalább négy és fél milliárd forintban határozták meg. Aztán a király meghalt himlőben, du Barryt pedig az utód eltávolította az udvarból. A valószínűtlen értékű nyakék egyelőre gazdátlan maradt, az ékszerészek pedig majdnem tönkrementek. Ekkor lépett be a történetbe egy zseniális és gátlástalan szélhámosnő, aki akkoriban Jeanne de la Motte néven tevékenykedett, és a világtörténelem egyik legnagyobb szabású szélhámosságát tervezte. Megismerkedett egy de Rohan nevű, befolyásos bíborossal, aki egy zsíros miniszteri poszt érdekében szerette volna szorosabbra fűzni a kapcsolatát a királynéval. De la Motte a bíboros szeretője lett, és meggyőzte őt, hogy helyre tudja hozni a királynőhöz való viszonyát az előléptetés reményében. Marie Antoinette nevében ő maga levelezett Rohannal, akit ügyesen meggyőzött arról, hogy a királyné szerelmes belé. Még egy titkos éjszakai légyottot is megszervezett, ahol a királyné szerepét egy jól megfizetett prostituált játszotta el.

Nemsokára „kiderült”, hogy Mária Antónia meg akarja venni a nyakéket, és ehhez Rohan közvetítésére van szüksége. A bíboros – abban a hitben, hogy maga a francia királyné a szeretője – a saját pénzéből előleget fizetett az ékszerészeknek, és egy közvetítővel el is küldte az ékszert a királynénak. A közvetítő persze de la Motte beépített embere volt. A nyakéket azonnal darabokra szedték, és a gyémántokat egyesével eladták a feketepiacon.

Marie Antoinette hamarosan tudomást szerzett a nevében kötött ügyletről, és felháborodottan tiltakozott. Kivizsgálás indult, a bűnösöket letartóztatták, csakhogy ekkor már késő volt. A franciák jelentős része amúgy is utálta őt a származása, költekezései és fényűző életmódja miatt, most azonban ez a gyűlölet soha nem látott magasságokba emelkedett. A királynét teljesen el kellett tiltani a közszerepléstől, és a nyakék ügye még jobban megroppantotta az amúgy is katasztrófába rohanó francia monarchiát.

Szöktetés

Von Fersen döbbenten és rémülten figyelte az eseményeket. Tehetetlenül látta, amint a Bourbon uralom recsegve-ropogva összeomlik, személyesen is végignézte az 1789-ben kitört forradalom legfontosabb történéseit. Amikor a királyi párt a Tuileriák Palotájába zárták házi őrizetbe, Axel valahogy kijárta, hogy rendszeresen látogathassa a királynét. Másfél évvel később elérkezettnek látta az időt, hogy megszöktesse az egész családot. Ennek érdekében kidolgozott egy módszert, amelynek segítségével titkos üzeneteket válthatott a királynéval. Ma már gyermetegnek tűnik, de az ő számukra véresen komoly volt az egész. Semmitmondó, unalmas leveleket írtak egymásnak, ám a szokásosnál nagyobb sortávolságokat hagytak, így a sorok közé tejbe mártott tollal írták be a valódi üzeneteket. Amikor valamelyikük levelet kapott a másiktól, egyszerűen szénport dörzsölt bele, így a rejtett szöveg láthatóvá vált. A király azonban sokáig halogatta a döntést, és mire végre nekiláttak a szökés megvalósításnak, újabb fél év telt el.

1791 júniusában a beavatott segítők gondosan kivárták az éjszakai őrségváltás idejét, kivitték a palotából a két gyereket, majd a királyi pár is kiszökött.

Von Fersen a Tuileriákhoz hajtott egy bérelt hintóban, aztán az inasnak öltözött Lajos és a nevelőnőnek álcázott királyné a két gyerekkel együtt beültek. Több, mint háromszáz kilométeres út állt előttük, hogy elérjék a biztonságot jelentő Montmédy erődjét. Axel a megbeszélt terv szerinti útvonalon hajtott, de hamar kiderült, milyen szerencsétlenül döntöttek szinte mindenben. A hintó nagy volt és feltűnő, az útvonal pedig túl hosszú. A király feltételezésével ellentétben sehol nem rejtőztek hűséges támogatók, ráadásul mindketten ostobán és feltűnően viselkedtek a vidéki bámészkodókkal. Az ormótlan hatlovas hintót ötven kilométerrel a célállomás előtt feltartóztatták, az uralkodói párt pedig megalázó körülmények között visszatoloncolták Párizsba.

Kép

Thomas Falcon Marshall festménye - Kép: Wikipedia

Von Fersen svéd állampolgársága miatt megúszta a büntetést, és még mindig nem adta fel. Decemberben megint álruhába bújt, parókát vett föl, álbajuszt ragasztott, majd a portugál királyné küldöttének hazudta magát, és egyszerűen besétált a királyi párhoz. Újabb szökési tervvel érkezett, de Lajos nem volt hajlandó még egy megaláztatásnak kitenni magát, így a gróf dolgavégezetlenül távozott. Innen már nem volt visszaút.

A láthatatlanul írt sorok tanúsága

1793-ban XVI. Lajost és Marie Antoinette-et kivégezték, Axel von Fersen szíve pedig összetört. Kijelentette, hogy soha nem fog megházasodni, mert számára nem létezik más nő. Visszautazott Svédországba, és belevetette magát a politikai életbe. Karrierje még feljebb ívelt, 1801-ben megszerezte hazája legmagasabb elérhető hivatalát, a marsalli posztot. Ez viszont nagyobb felelősséggel és nagyobb veszéllyel is járt. 1809-ben IV. Gusztáv Adolf svéd királyt lemondatták, és megkezdődött a verseny az uralomért. Von Fersen saját frakciót hozott létre saját jelölttel, ám ekkor váratlanul egy szerencsétlen baleset történt: a Károly Ágost nevű fiatal jelölt, Axel jelöltjének ellenfele egy katonai parádén agyvérzést kapott, leesett a lováról és meghalt.

A boncolás ugyan bebizonyította, hogy nem történt bűncselekmény, mégis azonnal beindult a szóbeszéd, és von Fersent egyre nyíltabban gyilkossággal vádolták. Nem fogták perbe, de a hangulat ellene fordult. Az ünnepélyes temetésen viszont – mint a korona marsalljának – részt kellett vennie. A menet végigment Stockholm egész belvárosán, von Fersen hintója a koporsó előtt hajtott. A tömeg egyre agresszívebben viselkedett.

Az angol és a francia forradalom már megmutatta az embereknek, hogy az arisztokrácia gyűlölhető és legyőzhető, az irántuk érzett tisztelet és félelem visszahúzódott.

A feldühödött városiak megtámadták a marsall hintóját. Először kövekkel dobálták meg, aztán megállásra kényszerítették. Axel von Fersent kirángatták a hintóból, és botokkal, kövekkel kezdték verni. Először még sikerült bemenekülnie egy házba, sőt, a királyi gárda vezetője is tett egy lanyha kísérletet a tárgyalásra a lincshangulatban lévő tömeggel, de semmi sem segített. Az utca népe vért akart, így a grófot addig ütlegelték, amíg összeesett az utcakövön. A halálát az okozta, hogy egy Otto Johan Tandefelt nevű ember páros lábbal a mellkasára ugrott.

Halála után a bíróság hamar tisztázta von Fersent minden gyanú alól, és miután már nem okozhatott több kellemetlenséget, végül díszes temetést is kapott. Marie Antoinette-tel való barátsága a mai napig is romantikus szerelmi történetként él a köztudatban, legföljebb abban különböznek a vélemények, hogy meddig ment el ez a szerelem. Sokan azt állítják, hogy plátói maradt. Mások szerint Mária Antónia két gyermeke, a tizenegy hónapos korában meghalt Zsófia Heléna Beatrix és a szintén rövid életű Lajos Károly valójában Axel von Fersen gyermekei voltak. Néhány évvel ezelőtt az újra vizsgálat alá vont levelezés valószínűleg megoldotta a rejtélyt. Valaki ugyan utólag vadul összefirkálta a személyes részeket, a modern vizsgálati módszerek azonban felfedték az eredeti sorokat. Olyan szenvedélyes kijelentések és vallomások sorakoztak a titkosított sorközökben, hogy nem sok kétség fér a szerelem beteljesültségéhez.