Lehet valaki nagy művész és nagy gazember egyszerre – Szép csendben
Szépen, csendben csordogál Nagy Zoltán rendező első nagyjátékfilmjének története egy olyan témáról, amelyik annyira fájdalmas, hogy inkább kiabálni kellene. Szexuális zaklatás a témája, annak is egyik legrosszabb fajtája, az, amit a pedagógus követ el a rábízott gyermek sérelmére.
A történet szerint az ifjúsági zenekart vezető művésztanár, Frici bácsi (Máté Gábor) művel „valamit” egy csellista kislánnyal, Nórival (Bognár Lulu). A sors fintora, hogy a film bemutatójával szinte egyidőben pattant ki Gothár Péter rendező-tanár (Nagy Zoltán is az ő osztályában végzett egyébként) zaklatási botránya a Máté Gábor által vezetett Katona József Színházban, de ez is csak azt mutatja, hogy hiába szeretnénk, ha azt mondhatnánk, hogy a film puszta kitaláció, minden hasonlóság a valósággal csak a véletlen műve. Az igazság az, hogy az ilyesmi bárhol előfordulhat – művészeti intézményben, elitiskolában, egyházi suliban egyaránt. A film éppen azt járja körül, ami miatt az ilyesmi bárhol megtörténhet: annyira tabutéma ez, hogy arra még szavaink sincsenek.
A szereplők beszélni sem tudnak arról, hogy mi történt, csak mutató névmásokat használnak: „Ugye nem csinálta veled azt”, „nem ért hozzád ott”, legfeljebb a szemükkel, fejükkel mutogatják el, amiről beszélni nem tudnak, nem mernek, nem akarnak.
Annyira működik a hárítás, a szereplők annyira szeretnék a problémát eltolni maguktól, hogy könnyebbnek tűnik szőnyeg alá söpörni az egészet, mintsem felszínre hozni. Márpedig vétkesek közt cinkos, aki néma, éppen ez az elkerülő magatartás teszi lehetővé, hogy egy szexuális ragadozó – mint amilyen Frici bácsi is lehet az elejtett utalások alapján – zsinórban szedje az áldozatait. Elkelne legalább egy épkézláb felnőtt az ilyen helyzetben, viszont a vásznon nem hemzsegnek az ilyenek: Nóri anyja például mindig, minden helyzetben csak magával foglakozik, csak magára gondol, a saját szempontjai mellett elsikkad a lánya érdeke. Márpedig azt a meghitt és elfogadó légkört, amiben tabutémákról is lehet félelmek és címkézés nélkül beszélni, nem lehet egyik pillanatról a másikra megteremteni – és akkor nincs mihez nyúlni, ha baj van. Kompetens felnőttek híján a zenekar első hegedűse, Dávid (Major Erik) kényszerül felnőtt szerepbe, ő tesz feljelentést, de össze is roppan a rábízott titok terhe alatt.
Szépen, érzékenyen, árnyaltan beszél ez a film egy kényes témáról, úgyhogy a tálalás éppen lehetővé is tenné, hogy kamaszokkal megnézve fontos beszélgetések kibuktatója, indikátora legyen. Ami miatt mégsem lenne könnyű elvinni erre a filmre az érzelmeik viharában hánykolódó kamaszokat, az pont a szép, érzékeny lassúság.
Lehetne a film kapcsán beszélni például kiközösítésről, „félreértett közeledésről” vagy éppen kihasználásról, az érzelmek felismeréséről, önértékelésről, nemet mondásról, határhúzásról, egymásra figyelésről. Ám a lassúság a felnőtt nézőket is próbára teszi: Máté Gábor átszellemült arcán – miközben vezényel – a felnőttek még csak szívesen elidőznek egyszer-kétszer, de harmadszorra már ők is fészkelődni kezdenek, mert az üzenet – lehet valaki nagy művész és nagy gazember egyszerre – elsőre is átjött.
Az, hogy a film hirtelen szakad félbe, talán azért van, hogy a nézőben elevenen tartsa a hiányérzetet, tovább dolgozzon benne a gondolat: talán mégsem kellene az ilyen ügyeket így, szép csendben, „intelligensen” lezárni, szőnyeg alá söpörni. Ez a megoldás nem megoldás semmire. A „Szép csendben” felhívás keringőre: ne legyenek otthon tabutémák – teremtsünk olyan légkört, amiben lehet beszélni bármiről.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>