Krisztus urunk meg a cigányok – Szerzetesek képregény-játéka az interneten

– Játékokkal tarkított számítógépes képregényt publikáltak húsvétkor. Milyen esélyekkel indul a gyerekek figyelméért az applikációk korában A punya?
– Számítógépen fut ez a mese, de mostantól a mobiltelefonra optimalizált verzió is használható. Ez azért is volt nagyon fontos, hogy a roma közösségekhez is elérjen, ahol inkább van okostelefon, mint számítógép. Tulajdonképpen ez a virtuális képregény egy komplex összművészeti program utolsó eleme lett volna – ám mivel a járvány miatt elmaradt a mesekönyv megjelenése és a hozzá kapcsolódó kiállítás meg a drámapedgógiai foglalkozások sora  is, és persze a  cigány női olvasóköröket sem lehet elindítani, nem maradt más, minthogy azzal indítsuk a programot, amivel eredetileg zárni szerettük volna: a digitális mesekönyvvel.

– Ön szerzetesként munkahelyi elakadásokkal foglalkozó üzleti coach. Hogyan jutott eszébe roma tematikájú mesekönyvet írni?
– Úgy, hogy közben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus oktatási referenseként is tevékenykedem, és komolyan vettem, hogy nemcsak szervezni, reklámozni kell az eseményt és résztvevőket toborozni, hanem küldetésem az is, hogy a Kongresszusból merítve azon túlmutató fejlesztéseket is létrehozzunk. Egy cigánypasztorációs konferencián hasított belém, hogy ha kapcsolatot akarunk építeni, nem elég katedráról osztani az észt, hanem adni kell, elfogadni és egymásra figyelni: megosztani egymással a tapasztalatainkat, kincseinket. A terepmunkában dolgozók tudnának csak igazán mesélni arról, hogy nekünk, több diplomás okoskodóknak bőven lenne mit tanulnunk! Én ugye írtam egy könyvet „Életforrás” címmel, ami tulajdonképpen egy antropológiai-teológiai-liturgikus-lelkiségi szintézis – tehát rétegkönyv. Pedig pont az Oltáriszentség maga egy olyan üzenet, ami mindenkinek szól.

Ezért gondoltam, hogy olyan történetet kell írni, ami nem csak a budai polgárokhoz ér el.

Volt tehát bennem egy megérintettség, csakhogy két dologhoz nem értek: a meseíráshoz és a cigánysághoz. A Jóistenhez fordultam azzal a kérdéssel, hogy bele szabad-e vágni valamibe, amihez tulajdonképpen nem értek, mire nagyszerű és hiteles segítőket küldöttt válaszul, akik viszont értenek hozzá: dúlát, drámapedagógust, mesemondót, Szabóné Kálmán Judit romológust és Ráczné Kalányos Gyöngyi naiv festőművészt, aki tizennégy képet festett az öt fejezetből álló mesekönyvhöz. Nekem kellett biztosítanom, hogy a mese biblikus, teológiai szempontból a helyén legyen, Gyöngyi viszont megteremtette a képi világát és ellenőrizte azt, hogy a szereplők megszólalásai hitelesek legyenek.

Kép

– Habár a meseregény első két fejezetét húsvéti ajándéknak szánták, ez a sztori pont nem húsvéti, hiszen a betlehemi születéstörténetről szól! Nem ellentmondás ez?
– Csak az elején tudtuk elkezdeni a történetet, és azért tettük nyilvánossá így, még csak részben készen, hogy ha már úgyis otthon vannak a gyerekek és ülnek a számítógép előtt, ez a képregény és a benne foglalt két játék pont alkalmas lehet arra, hogy két tantárgy között egy kicsit felüdüljenek. Reméljük, lesz anyagi forrásunk a folytatáshoz, habár ez az időszak nem különösebben kedvez a gyűjtésnek. A leprás-játék különösen aktuális így járvány idején.

– A másik játék szituációs: a választásaink függvényében alakul a történet. Bosszantó, hogy ha csak úgy próbaképp nyomok egy zsigeri, fölényes választ, visszalépni már nem tudok, hogy mást is kipróbáljak.
– Mert a szavaknak ereje van. Visszalépni ugyan nem lehet, de akármilyen megoldást választunk is, mindig van korrekciós lehetőség. És hogyha végigmentünk egy olyan úton, ami nagyon félrevitt, akkor is újra lehet kezdeni a párbeszédet.

Ebben a kommunikációs stratégiai játékban a kimondott szót éppúgy nem lehet meg nem történtté tenni, mint ahogy a valóságban sem. De újrakezdeni, korrigálni lehet.

– Szó esik egy zacskó „talált” aranyról, amit a szereplő végül nem ad vissza. Jó üzenet ez?
– Gondolkoztunk azon, hogy mindenáron sikerre vigyük-e ezt a történetet, vagy életszerűvé alakítsuk, és ez utóbbit választottuk. Merthogy a valóságban is az van, hogy ha meggyőzünk is valakit valamiről, legfejebb addig tudjuk követni a folyamatot, hogy az illető elgondolkodik. Van a szereplőknek, de még a mesének is egy szabadsága a folytatásra. Nem csak a mi jó kommunikációnkon múlik a hogyan tovább, hiszen abban benne van a másik ember szabadsága is. Tehát addig szerettük volna elvinni a játékost, amíg a valóságban is el lehet menni: addig, hogy a másik azt mondja, „megfontolom – befogadtam azt, amit mondtál”. Aztán kezd vele valamit.

„A punya” című képregény és játék itt érhető el!