Köz-Élet

  • Petz Anna
    mérgező munkahelyi légkör

    Kilépni egy mérgező munkahelyről

    Reggeli gyomorgörcs, WC-fülkékbe rejtett pánikrohamok, ködbe vesző magánélet. Nemrég volt két éve, hogy felmondtam az első munkahelyemen. A hirtelen, de sok negatív élmény által...
  • Páczai Tamás
    Sorba kell állni a kenyérért – A Pékműhely megálmodójánál jártunk

    Sorba kell állni a kenyérért – A Pékműhely megálmodójánál jártunk

    „A járvány alatt nagyon sokan elkezdtek kenyeret készíteni otthon, és rájöttek, mennyi munka van benne, milyen sok órát kell vele dolgozni” – mondja Vajda...
  • Dobrai Zoltán
    Gláser András

    „Ahogy Pálferi fogalmazta: 18 év után eljött a felnőttkor” – Gláser András a „pálferis” közösség továbbéléséről

    Pál Feri, azaz Pálferi az utóbbi évek egyik legnagyobb hatású evangelizátora, mentálhigiénés előadója, aki közel két évtizeden át önismeretre és értékes emberi kapcsolatok építésére...
  • Dr. Szász Adrián
    Szabó Lajos

    Dísszel-lélekkel: 60 évnyi szerelem ünnepi gömbökre festve

    Szabó Lajossal tavaly karácsonykor találkoztam először, akkor is épp fáradhatatlanul festette a karácsonyfadíszeket másoknak. Nem volt kétségem afelől: így tesz idén is, ebben a...
  • Horváth Pál
    Életét adta az üldözöttekért – Apor Vilmos, a vértanú püspök

    Életét adta az üldözöttekért – Apor Vilmos, a vértanú püspök

    A 20. század semmivé tette a magyar keresztényeknek azt a reményét, hogy a vértanúk ideje végérvényesen lejárt, hiszen a világháború, majd az azt követő...
  • Jónás Ágnes
    Jacek atya

    Szentmise online, Jézus-mémek, rózsafüzér app – Polgárpukkasztás vagy új utak az evangelizációban?

    Egyre több közösség, vallási csoport vet be rendhagyó módszereket annak érdekében, hogy minél többekhez eljusson Krisztus üzenete: kocsmákban és fesztiválokon hirdetik az Igét, kommunikálnak...
  • Mirtse Áron
    Ki eszi meg a fát, és mi lesz a mikroműanyagokkal? – Újrahasznosítás az erdőben

    Ki eszi meg a fát, és mi lesz a mikroműanyagokkal? – Újrahasznosítás az erdőben

    Bizonyára mindenki ismeri a mesét a kiskakasról, aki a szemétdombon kapirgálva gyémánt félkrajcárt talált. Manapság nemigen látunk már szemétdombon kapirgáló kakast, és talán fel...
  • Molnár Zsófia
    városi séták

    Budapest a kulisszák mögött: „titkos”, „rejtett”, „eldugott” kincsek nyomában

    Hányszor megesett már velem, hogy az 5-ös busz ablakán kinézve tátott szájjal csodálkoztam rá a Kossuth Lajos utca egykor szebb napokat látott épületeinek fenséges...
  • Csák-Nagy Kriszta
    Mikulás története

    Mikulás története – egy valóságra épülő mesevilág

    Gyermekkorom legizgalmasabb élményei közé tartozott a Mikulás-várás. Nálunk az volt a szokás, hogy az ablakhoz, a függöny mögé rejtette az ajándékot. Többször elhatároztam, hogy...
  • Jámbor-Miniska Zsejke
    Porkoláb Gyöngyi

    „Minden perc értékes” – interjú Porkoláb Gyöngyivel a méltóságról, amely az embert élete végéig megilleti

    A hospice olyan betegek testi és lelki szenvedéseinek enyhítésével foglalkozik, akik már gyógyíthatatlanok, csak tüneti kezelésben részesíthetők, és ápolásuk során az emberi méltóság megőrzésére...
  • Mártonffy András
    John Harrison

    Egyszerű ácsból az angol hajósok megmentője lett: John Harrison órásmester élete

    Ritkán adódik olyan helyzet a történelemben, amikor egy kézműves beleszólhat a nagyok dolgába. A tizennyolcadik századi Angliában mégis ez történt: John Harrison, az egyszerű...
  • Ivády Nóra
    Potápi Árpád János

    „A személyes jelenlét nagyon fontos” – interjú Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárral

    Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára igazi lokálpatrióta. Bonyhádon él, amelynek 12 éven keresztül volt a polgármestere, s immár 22 éve a...
  • Mártonffy András
    Börtöntöltelékből sztáríró – Karl May élettörténete

    Börtöntöltelékből sztáríró – Karl May élettörténete

    A valaha élt legsikeresebb német író könyvei mára több mint kétszázmillió példányban keltek el. Sok generáció nőtt fel rajtuk, a filmiparban pedig politikai rendszereken...
  • Jámbor-Miniska Zsejke
    Gyermekhíd Alapítvány

    „Hogy vannak az állami gondozott gyerekek?” – Most még nagyobb szükségük van a támogatásra!

    Amikor a kislányom a járvánnyal kapcsolatban kérdez, mindig mosolygok rá, nyugodt hangon beszélek, elmagyarázom neki a helyzetet a korának megfelelő szinten, aztán megölelem, és...
  • Dr. Boros Norina
    Carpathia

    A Carpathia magyar hajóorvosa, aki a Titanic túlélőit mentette – dr. Lengyel Árpád

    Ezerszer láttam a tizenegy Oscar-díjat nyert romantikus katasztrófafilmet, a Titanic ot. Ha nem is voltak akkora rajongói a filmnek, mint én, biztosan emlékeznek az...
  • Wilcsek Médea

    Szerzetesek, lundák és Jedik Szent Mihály arkangyal szigetén

    Írország délnyugati partjaitól 12 kilométerre kétcsúcsú piramisként emelkedik az ég felé a Skellig Michael-sziklasziget. Különlegesen védett terület, mind történelmi, mind ökológiai szempontból egyedülálló. Hatszáz...
  • Tompos Vince
    Piarista Kilátó Központ

    „Hisszük, hogy mindenkinek van hivatása” – beszélgetés Katona Miklóssal, a Piarista Kilátó Központ igazgatójával

    Kreatív és termékeny időszakot tudhat maga mögött a váci székhelyű Piarista Kilátó Központ, amely a különös személyes figyelmet igénylő fiatalok életút-építését és munkaerőpiaci elhelyezkedését...