Az életbe vetett bizalom hídját építik: ők a Kopp-Skrabski díj nyertesei

Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója kapta a fődíjat, míg a közönségdíjjal Halász Éva kárpátaljai pedagógus munkáját ismerték el. A házaspár kategória fődíjasai a gyöngyösi Autista Segítő Központot alapító Ébner Magdolna és Ébner Gyula lett.

Kopp-Skrabski-díjazottak 2023-ban

A Kopp-Skrabski díj 2023-as nyertesei; jobb oldalon a fődíjas Böszörményi Nagy Gergely – Fotó: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Facebook oldala

„Fantasztikus az Önök tevékenysége, nem lehetünk elég hálásak nektek! Köszönjük, hogy vagytok, hogy értünk dolgoztok!” – mondta Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke a Kopp-Skrabski-díjak átadó ünnepségén.  A Mozgalom 2017 óta minden évben kiosztja a Kopp Mária– Skrabski Árpád kutató házaspárról elnevezett díjat. A kitüntetést azok kapják, akik a családokért, kisebb és nagyobb közösségekért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein. A díjat egy-egy, életútján vagy hivatásán keresztül kiemelkedő példát mutató személy, házaspár illetve kutató kapja.

A Kopp-Skrabski-díj fődíjasa 2023-ban egyéni kategóriában Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója. A jövőfesztivál megrendezésével Gergely sokat tesz a magyar fiatalok tudásának, tájékozottságának növeléséért. A közönségdíjas Halász Éva kárpátaljai pedagógus. Éva kiemelkedően eredményes tehetségfejlesztő, hagyományőrző tevékenységet folytat oktatási feladatai mellett a beregszászi járási Haranglábon.

A Kopp-Skrabski-díj fődíjasai házaspár kategóriában Ébner Magdolna vegyészmérnök és Ébner Gyula villamosmérnök. Eredeti szakmájukat otthagyva megalapították a a gyöngyösi Autista Segítő Központot, a karácsondi Autista Majorságot és a Gyöngyöspatai ökogazdaságot. 
Közönségdíjasok Palojtay Márta, a munkácsi püspökség munkatársa és Popovics Béla tanár, honismereti vezető. Márta segélyprogramok szervezője, lelkigondozó, életvédő munkája nyomán jelentősen csökkent az abortuszok száma. Béla a cserkészet kárpátaljai elindítója, helytörténeti sétákat, előadásokat szervez.

A tudományos Kopp-Skrabski-díj fődíjasa (35 év alatti kategória) Juhász Anita, a Semmelweis Egyetem klinikai szakpszichológusa.  Anita tevékenysége a mentális egészség védelmének területén kiemelkedő. Tréningjének célja a szülő és gyermeke közötti kapocs erősítése. 
Közönségdíjas Dr. Jagodics Balázs, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa. Balázs iskolapszichológusi tapasztalatokkal lépett a kutatás területére, az iskolai kiégés-szindrómát, a tanulást támogató pszichológiai erőforrásokat, az iskolai kudarcok tényezőit kutatja. 
A tudományos Kopp-Skrabski-díj fődíjasa (35 év feletti kategória) Dr. Drjenovszky Zsófia Anna, a Károli Gáspár Református Egyetem Szociológia tanszékének docense. Ő családszociológiával foglalkozik, disszertációjának témája a nők távolmaradása a munkaerőpiactól a gyermekvállalást követően. 
Közönségdíjas Dr. Medgyesy-Schmikli Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetének docense, művelődéstörténész. Az oktató a magyar iskolatörténet, a hazai barokk iskoladrámák kiemelkedő kutatója. Az általa alapított színtársulattal élővé és közösségi élménnyé teszi ezt a hagyományt. Emellett egyházi népének-gyűjtései is figyelemre méltóak. 

A tudományos Kopp-Skrabski-díjat a Richter Gedeon Nyrt. támogatásának köszönhetően ítélik oda. "Felelős vállalatnak lenni nemcsak annyit tesz, hogy munkatársaink jóllétéért teszünk meg minden tőlünk telhetőt, hanem azt is, hogy bizonyos társadalmi kérdéseket felkarolunk, támogatjuk a jó ügyeket. A Kopp-Skrabski-díjak tudományos kategóriáival olyan szakemberek áldozatos munkája, munkaidőn kívüli tevékenysége előtt tiszteleghetünk, akik minden nap egy családbarátabb társadalomért, a kívánt gyermekek megszületéséért dolgoznak. Világszinten is meghatározó nőgyógyászati portfólióval rendelkező gyógyszeripari vállalatként természetes volt, hogy beállunk e nemes kezdeményezés mögé".

Engler Ágnes, a zsűri elnöke beszédében azt mondta, a jelen kihívásai ellenére mégis igent kell mondani a családra, a közösségekre, és a bizalom hídját kell építeni a jövőbe. A korábbi években díjazott lett többek között Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter színész-házaspár, Bálint Balázs szülész-nőgyógyász és Pál Ferenc katolikus pap. 

A korábbi évek díjazottairól itt olvashat: https://www.haromkiralyfi.hu/kopp-skrabski-dij 

Forrás: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti