Egy nyersen őszinte pszichológus, aki húsz éve segíti a poklot járó függőket

Miért döntötte el a kábítószer elhagyása után, hogy segíteni szeretne más függőkön, és mennyire tudott kitartó maradni az évek során?

Azért kerültem ebbe a szakmába, mert nekem korábban komoly ópiátfüggőségem volt, huszonnégy éve jöttem ki a rehabról. Ott döntöttem el, hogy ezt szeretném csinálni, nekem ez a hivatásom. Ez egyben válasz is arra, hogyan tudtam megmaradni benne: olyan, mintha a hobbim lenne, imádom csinálni. Nem kizárólag függőkkel foglalkozom, egyéb problémákkal is. Elfáradok én is, pont úgy, mint minden más ember, de megvannak a módszerek a gőz kieresztésére, és menni fog ez tovább. Nekem az az elképzelésem, hogy nem fogok nyugdíjba menni.

A fiatalkori drogfogyasztás mennyire változott meg a tíz-húsz évvel ezelőtti helyzethez képest?

Húsz évvel ezelőtt még a klasszikus kábítószerek voltak jelen a piacon. Több mint tíz évvel ezelőtt jelentek meg a dizájnerdrogok. Ezeknek a mai napig az a hátránya, hogy fogalmunk sincs, miből állnak, mindig változtatnak valamit rajtuk. Mivel egyszerű előállítani őket, olcsók is a klasszikusokhoz képest. Akárki tudja terjeszteni. 

Van egy olyan hozzáállás a fiatalok körében, ha elmennek szórakozóhelyre, miért ne vehetnének egy-két csíkra valót, két sör már drágább lenne annál, és legalább feldobja a bulit. 

Elég nagy százalékuk kipróbál valamilyen szert.

Gondolom, pontos adatokat nehéz mérni ezzel kapcsolatban.

Vannak bizonyos felmérések és adatok, de nem szoktam használni ezeket. Nem feltétlenül relevánsak a konkrét számok. Hangsúlyozni szeretném, nem kell ezt katasztrófának megélni abból a szempontból, hogy milyen irányba tartunk. Sokan használják a szereket, a nagy többség idővel kinövi, de előre senki nem tudhatja, közéjük vagy a másik csoportba fog tartozni, akiknél súlyos következményei lesznek a függőségnek. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Az említett új problémák kezelése mennyire jelent kihívást a szakmának?

Óriási kihívást jelent, mert a terjedés mértékéhez képest a szakma nem növekedett, mondhatni stagnál. Nem jött létre több kezelési központ Romániában, Kolozs megyére összesen öt ember jut, sokan nem tudják, kihez forduljanak. Az állami stratégia ezen a területen nagyon gyenge a megelőzésben és a gyógyításban is.

Pszichológusként mit tud tenni, hogy lépést tartson a droghelyzet változásával?

Lépést messze nem tudok tartani, annyit tehetek, hogy a lehető legtöbb felkérést elvállalom különböző iskolák és egyéb intézmények részéről prevenciós tevékenységekre. Ez gyakran egy osztályfőnöki óra keretén belül valósul meg. Azt szoktam mondani, ha harminc gyermekből öt meghallja, az már valami. Magánrendeléseimre bármilyen függőséggel küzdők jöhetnek.

A legnagyobb fókuszt a motivációs terápiára helyezem, azután szinte mindig a rehabot ajánlom. Romániában egyetlenegy magyar nyelvű intézmény van, ahová különböző függőségekkel küzdőket vesznek be, ők mindenkin próbálnak segíteni. Dönteni szoktam arról, hogy oda küldöm-e a pácienseket, vagy Magyarországra. A nagy többség viszont inkább maradna az egyéni megoldásnál, nem mennek rehabra, ilyenkor nem akarom elutasítani őket, hogy legalább valamilyen kezelést kapjanak. 

Igyekszem megkeresni az okot, a kábítószer fogyasztása ugyanis nem ok, hanem mindig következmény.

Valami mindig van a háttérben, ez egy menekülési forma. A kezelést úgy kell elképzelni, hogy a fogfájásra ne gyógyszert szedjünk, hanem a lyukat tömjük be.

Előadásaiban gyakran hallottam bevezetőként egy olyan részt, amelyben nem ajánlja a drogok kipróbálását, de azt sem, hogy ne nyúljanak hozzájuk az emberek, csak annyit mond róluk, hogy nagyon jók. Mi a célja ezzel a sokat ismételt kijelentéssel?

Nyers őszinteség. Kizárólag erről szól, mert egy ilyen előadást nem lehet mesével kezdeni. Meg kell értenie a hallgatóságnak, hogy ez a fő csapdája a kábítószereknek. Olyan hatást ad, amit az agy nem tud überelni semmilyen hormonnal. Ez a lényeg, a kábítószer önmagában jó, a hangsúly azon van, milyen következményei lesznek. 

Amit ad, annak a háromszorosát kéri vissza cserébe, a háromból az egyik pedig lehet, hogy az ember élete lesz. 

Ha a hallgatóság olyan emberekből áll, akik még nem élték meg a kábítószerek nyomorát, csak néha használják, szemberöhögnének, ha azt mondanám, hogy rossz.

Egyszerűbb elérni a megelőzést, mint később a problémával való szembesülést?

Ha magukkal az anyagokkal, tehát a kábítószerekkel való harcot nézzük, ez az a háború, amelyet sohasem fogunk megnyerni. Néhány csatácskát még lehet. Ha konkrétan a fogyasztással szembeni harcra gondolunk, meg tudjuk előzni, hogy a fiatalok bizonyos része hozzányúljon. A beavatkozás már más tészta. Minimális azoknak a komoly függőknek a száma, akik teljesen szermentesen tudják élni később az életüket.

Mekkora előnyt jelent az ön számára szakemberként, hogy a korábbi személyes tapasztalatai miatt tudja, milyen függőnek lenni?

A függő általában teljesen másképp reagál, ha tudja, hogy a vele szemben ülő ember is hasonló helyzetben volt valamikor. Teljesen más lesz a kapcsolat a pácienssel, de ez nem kizáró jellegű, olyan pszichológus is tud teljes körű segítséget nyújtani, akinek nincs személyes tapasztalata. Én azért jobban kiszúrom a meséket és azt, hogy mikor próbálnak megvezetni az alanyok.

Mi a jövőképe arról, hogyan fog alakulni a droghelyzet a társadalomban a következő években?

Jós nem vagyok, fogalmam nincs, merre fog elmenni ez az egész. 

Én arra látok esélyt, hogy a fiatalok a virtuális világban találnak majd menedéket a való világ nyomorai elől. 

Elképzelhetőnek tartom, hogy a droghelyzet szempontjából is lesznek bizonyos változások, nem feltétlenül jó irányba. A tendencia azt mutatja, hogy növekedni fog a fogyasztás mértéke, de én ezt óvatosan kezelem. Inkább azt mondanám, fel kell nőnünk ahhoz, ami most van, ehhez komoly változások kellenek állami részről is.