Képernyőfüggő kétévesek és „rossz anyák” – Hol húzzuk meg a határokat?

– Hogyan figyelték meg az említett mesefilmek hatása közti különbségeket? 

– Halász Katinka és Kovács-Tóth Beáta kutatása a gyors és lassú mesefilmek hatását vizsgálta, arra voltak kíváncsiak, hogy a gyerekek közvetlenül a filmnézés után mennyire tudják követni az utasításokat, milyen sikerrel tudnak konkrét feladatokat megoldani. Huszonkilenc négy-öt éves óvodás vett részt a kísérletben, három csoportra osztották őket, és először tíz perc mesefilmet vetítettek nekik. Az egyik csoport gyors, vágásokkal és effektekkel teli mesefilmet nézett (Spongyabob), a másik csoportnak tíz perc, úgynevezett lassú mesefilmet vetítettek (Mazsola és Tádé), és a harmadik csoportot megkérték, hogy rajzoljon tíz percig. Ezután tesztekkel mérték fel a különböző működéseket, figyelték, hogyan hatott a megelőző tevékenység a gyerekek memóriájára, figyelmi funkcióira, az emlékezőképességükre, a gondolati és manuális feladatmegoldásukra.

Négy feladatot kaptak, az első egy mondatismétlés volt, a második egy utánzós kézjáték, a harmadik a Hanoi-tornyai, vagyis a kisebb elemet a nagyobba kellett pakolni, meghatározott szabályok szerint, a negyedik egy háromelemű feladat-végrehajtás (menj oda, ezt tedd le, azt hozd ide). 

Minden területen rosszabbul teljesített az a csoport, amelyik a gyors mesefilmet nézte. 

A lassú mesefilmet néző és a rajzoló csoport teljesítménye között gyakorlatilag nem volt különbség, vagyis ebben az esetben nem eleve a képernyő okozta az eltérést. Az első csoport tagjai rosszabbul teljesítettek a memóriában, a figyelemben, a feladatvégrehajtásban, a kézügyességgel kapcsolatos és a mozgásos feladatokban is. A nagyon gyorsan pergő filmkockák, a sokféle inger teljes mértékben lekötik a gyermekek figyelmét, azonban közben nincs idő az értelmi feldolgozásra. Ha utána megkérdezik a gyermekeket, hogy mit láttak, alig tudják elmondani, szemben azokkal, akik a lassú mesét nézték. 

– A körülöttünk lévő világ is felgyorsult, a mi életünk is. Sokkal több vizuális és akusztikus inger éri a gyerekeket. Olyan világban kell majd helytállniuk, amely a mi gyerekkorunkban elképzelhetetlen volt, és ahhoz is kell alkalmazkodniuk.

– Teljesen igazad van, ebben a világban használjuk a képernyőt, az internetet, a közösségi médiát, de tény, hogy egyelőre nem tudjuk igazán, hogy mi ezeknek a hosszú távú hatása. Most már a nyolc év alatti gyerekeknél is 98 százalék körül van a mobilhasználat. Fontos azonban tudni, hogy az agy fejlődésére hogyan hat, és milyen irányelveket érdemes szem előtt tartani, hogy minél kevesebb káros hatás érje őket, és közben azért felkészülhessenek a mai életre is. Tény, hogy a képernyőhasználat kétéves kor alatt kifejezetten káros az agynak mint szervnek a fejlődésére, bizonyított, hogy a szürkeállománynak a vastagságát például csökkenti. 

Az Amerikai Gyermekgyógyász Társaság irányelvei kétéves kor alatt a zéró képernyőhasználatot ajánlják. Kettő és ötéves kor között napi, maximum egy órát javasolnak, azt is lehetőleg két részletben, és csak úgy, ha a szülő együtt nézi a gyerekkel a mesét, és utána megbeszélik, hogy miről volt szó. 

A szülők sajnos nagyon gyakran bébiszitternek használják az eszközöket, ami nagyon szorosan összefügg a mostani, úgynevezett szelíd vagy kötődő neveléssel. Ez nagyon sokat vár a szülőtől, leginkább azt, hogy minden helyzetben jelen legyen, mindenben a gyermek igényeihez igazodjon, és ebben egyszerűen kimerül. Érthető, hogy olykor szüksége van arra, hogy kikapcsoljon. Tényleg fel kell készíteni a gyerekeinket a mai világra, de hogy milyen keretek között, az nagyon fontos. A határt meg kell húzni, és ebben a családnak elsődleges szerepe van. 

– Hogyan érdemes meghúzni a határokat? 

– A kutatások szerint az apáknak ebben kiemelt szerepük van. Jó hír az elvárások alatt amúgy is roskadozó anyukáknak, hogy az apák feladata a határ meghúzása, és ezt akkor tudják megtenni, ha ők maguk is betartják. Például, ha vannak mobilmentes zónák a lakásban, mint az ebédlőasztal vagy a hálószoba, és olyan időszakok – mondjuk este hét után – amikor már nincs mobilozás. Vagy hétvégén megállapodhatnak, hogy három órát lehet képernyőket használni. Ha ezt az apa is követi, akkor meg tudja követelni a saját gyerekétől is. Tény, hogy okostelefonon sok minden elérhető, kapcsolatokat tudunk vele ápolni satöbbi, de ez a kisgyerekekre ártalmas, mert az agyuk sokkal erőteljesebben reagál, mint a felnőtté. 

A mostani gyors mesefilmeket szándékosan úgy készítik, hogy teljes mértékben lekössék a gyermek figyelmét: a nagyon részletgazdag, nagyon színes képeknek ráadásul jutalmazó erejük van. A gyorsan pergő képkockák hatására (a képalkotó eljárások mutatják) egy kétéves gyereknél huszonnégy ponton aktiválódik az agykéreg, ezért nagyon hamar kialakul a biológiai függőség.

Szegény szülő sokszor nem is tudja, hogy a gyereke nem azért ordít, nem azért tiltakozik, amikor el akarja venni a telefont tőle, mert ellene lázad, hanem mert már kialakult a ­biológiai függőség. 

Ha hosszan és rendszeresen használja ezt a lebilincselő élményvilágot, már nem lesz olyan érdekes az anyjának vagy az apjának az arca, az általuk kínált kirándulás, társasozás. A függőség jele lehet, hogy amikor elveszik tőle a mobilt, hisztizik, ingerlékeny, nem fogad szót és agresszív lesz, illetve nem tudja betartani a kereteket, azaz az úgynevezett gátló funkciók, az önkontroll nem működnek. 

Kép

Perczel-Forintos Dóra − Fotó: Éder Vera

– Azért is hat ennyire intenzíven a gyerekekre a képernyő, szemben a felolvasott, elmondott mesékkel, mert míg az utóbbi a nyelven keresztül átszűrve az életkoruknak megfelelő, az előbbit, amely túlnyomóan képi üzenet, nem szűri semmi? 

– Igen, a szóban elmondott mesére figyelve a gyerek elképzeli a történetet, neki is lesznek szavai, tudnak róla beszélgetni, tud róla gondolkozni. A villámgyorsan pergő filmkockák látványa közben nem tud gondolkozni, olyan nagymértékben leköti a látvány, hogy nincs sem ideje, sem értelmi kapacitása arra, hogy szavakba öntse, amit látott. Ez gátolja a szimbolikus gondolkodás fejlődését, amit az is mutat, hogy a gyerekek játéktevékenységét megfigyelve azt vették észre, hogy akik ugyan még nem függők, de sokat mobiloznak, mintha kevésbé tudnának játszani, nem képesek az életkoruknak megfelelő szerepjátékra. Ez pedig nagyon fontos volna az érzelmi fejlődés és az őket érő élmények feldolgozása szempontjából. 

Gyermekpszichológus kollégáim kis pácienseinél nagyon gyakori a figyelemzavar. Amikor megkérdezik a szülőt, hogy a gyerek mennyit képernyőzik, általában azt mondják, napi két-három órát. Emiatt nehéz eldönteni, hogy ez figyelemzavar-e vagy már függőség? Azt szokták javasolni, próbálják meg egy hónapig a teljes absztinenciát, azaz ne engedjék a képernyőhasználatot a gyereknek, és utána jöjjenek vissza a vizsgálatra, mert akkor meg tudják állapítani. 

Kétféle válasszal jönnek vissza a szülők. Az egyik csoport azt mondja, hogy ez lehetetlen, ilyet ne is kérjenek, ilyenkor sajnos csak azt tudja mondani a gyerekpszichológus, hogy „öt év múlva már nem tudunk segíteni”. 

Aki viszont meg tudja ezt csinálni, az egy hónap múlva hálás, amiért visszakapta a gyerekét: tudnak együtt vacsorázni, ebédelni, beszélgetni. Ez azt mutatja, hogy a kapcsolatteremtési és kapcsolattartási képességeik sem alakulnak ki megfelelően a túlzott képernyőhasználat miatt. Ez is egy készség, a családban tanulja meg a gyerek, hogy hogyan kezdeményezünk egy beszélgetést egy iskolatárssal, például: „Kijössz focizni?” vagy egy kollégával: „Milyen volt a napod, megiszunk egy kávét?”. 

– Ez talán a kamaszkorban válik nagyon fontossá. Meglepően sok fiatal küzd ma kapcsolati nehézségekkel. De bizonyos életkoron túl már nem nagyon lehet egy felnövekvő gyerek képernyőzését kontrollálni. Hat még akkor az ötéves kori határhúzás? 

– Ezért volna nagyon fontos a kapcsolatgazdag, odafigyelő nevelés, ahol nemcsak a család van, hanem van közösség is, barátok is, közös programok. Ma már tudjuk, hogy ezek a kollektív faktorok védőtényezők, akkor is, ha a kamaszkorban a lázadás, az elutasítás, az önállósodás miatt a kortársak hatása nagyobb lesz. Ezt nem lehet kikerülni, ez a fejlődés része. De ha megvan az alap, a jó és teherbíró családi kapcsolatok, a család be van ágyazva a közösségbe, a gyereknek is van saját közössége, ha sportol vagy zenél, fejlesztik a képességeit és abban van öröme, akkor nagy eséllyel nem lesz képernyőfüggő később sem. Ugyanakkor a szülő dolga gyerekkorban és kamaszkorban is biztosítani, hogy legalább egy órát legyen levegőn és aludjon eleget. 

– Az optimális helyzet és a reális lehetőségek között sok családban nagy a szakadék…

– Elgondolkodtató, hogy Bill Gates vagy Steve Jobs nem engedték a gyerekeiknek a mobil használatát. A szülőnek valóban szüksége van pihenésre, lássuk be, hogy evolúciósan teljesen rossz alkalmazkodás az, amely alapján az anya több évig százszázalékig le van kötve a gyerek számára, és ha az sír, vagy ha nem teljesül az akarata, az csak azt jelentheti, hogy ő rossz anya. Amellett, hogy jó kapcsolatban vagyunk a gyermekünkkel és empatikusak vagyunk, nagyon fontos a szabályok és a határok betartására nevelni a gyermeket. 

Ráadásul ez az úgynevezett szelíd nevelési felfogás nagyon csökkenti a gyerekvállalási kedvet is, hiszen például egy kistestvér megszületésével automatikusan lehetetlenné válik a kétéves gyermek minden igényének a kielégítése. 

Az egyetemen hallottam egy nagyon jó mondatot Ranschburg Jenőtől, egy Parsons nevű szociálpszichológust idézett: „az újszülöttek folyamatos barbár inváziót jelentenek a világra”. Egy csomó készséggel születnek, de sokat a családi szocializáció során sajátítanak el, és épp ez a szülő feladata: nevelni, megtanítani az egymásra figyelésre és az együttélés szabályaira, például arra, hogy reggel felöltözünk és reggelizünk. Nagyon fontos a játékosság, a spontaneitás, az odafigyelés, az empátia. De vajon rendben van-e, hogy egy kétéves gyerek szabja meg a napirendet, és nem pedig a szülő, persze a gyerek igényeihez képest? Ha nem alszik el azonnal, akkor az azt jelenti, hogy lehet, hogy nem is szükséges a délutáni alvás? És akkor, délután ötkor vajon mennyire lehet azzal a gyerekkel minőségi időt tölteni, ha már végletekig kimerült?

Egy újszülöttre az anyja százszázalékban figyel, kielégíti az igényeit, mert erre van szüksége. De azért ennek fokozatosan csökkennie kell, hogy a gyerek is megtanulja, hogy el kell tudni foglalnia magát önállóan, digitális bébiszitter nélkül. Valójában nem is az egy-két órás képernyőzésről van szó, hanem arról, hogy manapság a gyerekek négy-öt órákat ülnek a kütyük előtt ellenőrizetlenül. Azt is tudjuk, hogy az internet- és képernyőhasználat oktatási, tanulási célra alkalmazva nem káros. 

Tehát, ha a gyerek nyelvet tanul, vagy matekpéldát old meg, az ilyen szempontból nem minősül képernyőhasználatnak. 

Érdemes tehát figyelni a most zajló kutatásokra, mert segítenek a szülőknek, hogy magabiztos döntések alapján alakíthassák ki a határokat. 

Ez az interjú a Képmás magazin 2024. októberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.