John Lennox: egy matematikus, akiből Isten ügyvédje, modern kori hitvédő lett
Az Oxfordi Egyetem professzora – akárcsak az olyan nagy elődök, mint Newton, Faraday, Joule, Maxwell, Heisenberg – azt hirdeti, hogy: „Isten létezésének legfőbb bizonyítéka maga a természet”. John Lennox az elmúlt években újra népszerűvé váló, nagy közönség részvételével zajló hitviták gyakori szereplője, számtalan izgalmas könyv szerzője, aki azt vallja, hogy a tudomány felfedezései egyre inkább egy intelligens teremtőre utalnak.
1860-ban, fél évvel Charles Darwin A fajok eredete című munkájának megjelenése után, vitát tartottak az Oxfordi Egyetemen. Az eseményen négyen szólaltak fel, ketten Darwin mellett, ketten pedig ellene. Ma már csak kettőjükre emlékeznek, a Darwin oldalán felszólaló Thomas Huxley biológusra és az ellenoldalon vitázó William Wilberforce-ra. A vitáról évtizedekkel később számtalan legenda terjedt el, amelyekben Wilberforce alakját egyre ájtatosabbnak és ostobábbnak rajzolták. Pedig a valóságban Willberforce nem csupán egy felszentelt anglikán lelkész volt, hanem egyetemet végzett matematikus is, aki komoly tudományos kritikát írt Darwin művéről, amit maga a szerző is elfogadott. A vita pedig a valóságban jóval kevésbé volt bombasztikus, mint a róla szóló legendák. Bár Wilberforce lelkész volt, elsősorban tudományos ellenvetéseket hozott fel Darwin tanítása ellen, például a paleontológiai bizonyítékok hiányát (nincs őskövületi bizonyíték a fajok átmenetére).
148 évvel később az Oxfordi Egyetem egyik ódon csarnokában újabb vitára került sor.
Egy évszázaddal az eredeti vitázók halála után ugyanis a tudományos világban uralkodóvá vált a materialista vagy naturalisztikus világnézet, amely úgy gondolja, hogy a tudomány megcáfolta Isten létezését. Azonban a tudósok között még mindig jelentős számú hívő van, akik nem osztják ezt a nézetet. A 2008-as oxfordi vitán a téma arra a kérdésre irányult, hogy eltemette-e a tudomány Istent vagy sem. Mind a két vitázó oxfordi professzor volt, Isten létezése ellen Richard Dawkins, a híres ateista etológus érvelt, míg Isten létezése mellett John Lennox hívő matematikus. A vitáról nagy lapok tudósítottak, szokatlan médiafelhajtás vette körül, és maguk a szervezők is a Huxley–Wilberforce párhuzamot emlegették. A kellemesen dallamos ír akcentussal beszélő John Lennox ekkor már kisebb ismertségre tett szert az ateistákkal folytatott vitái következtében, a Dawkins-vitát követő években pedig szinte minden híres ateista gondolkodó kiállt vele vitázni. De vajon hogy lett egy ír származású matematikusból a világ egyik legismertebb apologétája, azaz hitvédője?
Egy ír fiú Cambridge-ben
John Carson Lennox 1943-ban született Észak-Írországban. Gyermekkorát az idilli tájon fekvő Armagh városában töltötte. Bár a szülei nem végeztek egyetemet, érdeklődő és nyitott emberek voltak. A fiatal Johnnak olyan könyveket adott a kezébe az édesapja, amelyek megcáfolták a keresztény világnézetet. Az apa ugyanis úgy gondolta, hogy fontos megismerni az ellenfél oldalát is, ezért Marxot és Darwint olvastatott a fiával. Így John már tizenéves korában megismerkedett a filozófia és a tudomány meghatározó alakjaival. Évtizedekkel később a professzor úgy nyilatkozott, hogy az édesapja taktikája valószínűleg megakadályozta, hogy fellázadjon, és egyben kiválóan felkészítette őt az egyetemre.
A Lennox szülők és nagyszülők evangéliumi keresztények voltak, vagyis neoprotestáns gyülekezetbe jártak. John Lennox előadásain gyakran megemlékezik róla, hogy szülei gyakorlatias kereszténysége fontos példa volt számára.
Ráadásul szülei az országban dúló nacionalista alapú protestáns–katolikus konfliktus ellenére a boltjukban mindkét felekezet követőit alkalmazták, és azt tanították a gyerekeiknek, hogy minden ember Isten képmására van teremtve, ezért nem szabad különbséget tenni ember és ember között.
John Lennox a gimnázium elvégzése után felvételt nyert Cambridge-be, ahol matematikát hallgatott. Az első egyetemi napján találkozott jövendőbeli feleségével, Sallyvel, akivel az egyetemi tanulmányaik elvégzése után három gyermekük született. Lennox gyakran elmeséli, hogy már az egyetem első hetében saját akaratán kívül „hitvédővé” vált. Egy professzora ugyanis behívta őt az irodájába, leültette, és nekiszegezte a kérdést, hogy ő valóban hisz-e Istenben, majd elkezdett neki amellett érvelni, hogy tudósként miért nem érdemes kereszténynek lenni. A tizennyolc esztendős John így kénytelen volt már az első héten megvédeni magát. Így kezdődött apologéta pályafutása.
Cambridge-ben Lennoxnak lehetősége volt beülni C.S Lewis, a híres angol író utolsó előadásaira, amelyeket John Donne költészetéről tartott. Lewis híres keresztény témájú könyvei már tinédzserként is nagy hatással voltak rá. A Cambridge-i Egyetem elvégzése után Lennox Oxfordban is szerzett egy diplomát, majd bioetikát tanult, és matematikából doktorált.
Modern hitviták
Lennoxot mint istenhívő tudóst rendkívül érdekelte, miért választja valaki az ateista világnézetet, és milyen következményekkel jár, ha egy társadalom teljesen szekularizálódik. Több éven át kutatott német egyetemeken, valamint még a kommunista időkben többször ellátogatott a Szovjetunióba, hogy közelről vizsgálja az ateizmus következményeit.
Lennox azt hirdeti, hogy a tudomány nem cáfolja meg Isten létezését. Ezt a nézetét megerősítették az olyan felfedezések, mint az 1960-as évek óta általánosan elfogadott ősrobbanás elmélet, amely bizonyította, hogy az univerzumnak volt kezdete, valamint a DNS felfedezése.
John Lennox könyveiben és előadásaiban azzal érvel, hogy a tudomány pontosan azért érthető az ember számára, azért tudja felfogni a törvényeit, mert egy olyan elme alkotta, amely az embert is megteremtette. Ha az ember véletlen, nem irányított folyamatok eredménye, akkor nem bízhatna meg saját felfogóképességében, sem abban, hogy a világ megismerhető.
A 19. század óta Európában és Észak-Amerikában a tudomány képviselői egyre elutasítóbbak lettek Isten létezésével kapcsolatban, amely elsősorban a darwinizmus elterjedésének köszönhető, és ma már automatikus megvetés jár azoknak, akik mégis istenhívők. A 2000-es évek elején az „újateisták” színre lépésére reakcióként a nyugati világban olyan hívő tudósok léptek ki az egyetemek falai közül a közélet színpadára, akik nem teológiai alapon érveltek Isten létezése mellett. Közéjük tartozik John Lennox is, aki, miután hatvanöt évet relatív ismeretlenségben töltött, egyszer csak a világ leghíresebb ateistáival találta magát egy porondon.
A már említett oxfordi vitát követően John Lennox több híres ateistával is vitázott nyilvánosan, többek között Peter Singerrel, Christopher Hitchens-szel és Michael Shermerrel is. Higgadt, kedves stílusa miatt nehéz ellenfélnek bizonyult a sokszor arrogáns és magabiztos ellenfelekkel szemben. Lennox késői népszerűsége könyvek sorát eredményezte, nemcsak a tudomány és Isten témájában, hanem írt könyvet a teremtésről, a mesterséges intelligenciáról és még egy tucatnyi más érdekes témáról is.
A Wilberforce–Huxley vitával ellentétben a Lennox–Dawkins vita mindenki számára szabadon elérhető az interneten, így nem kell attól tartani, hogy az emlékezet eltorzítja, ahogy az történt az eredeti Darwin-vitával. Lennox egy korábbi vitán az Alabamai Egyetemen megcáfolta Dawkins alaptételét, miszerint a kereszténység vakhiten alapszik, a matematikus szerint ugyanis a hit bizonyítékok nélkül nem ér semmit. Lennox szerint a keresztény hit három alapja: a teremtett világ, amelyből megismerhető Isten, a Biblia, valamint Jézus történelmi személye.
Lennox tudósként mindig azzal érvel, hogy a bizonyítékok alapján kell mindenkinek döntenie arról, hogy milyen világnézetet szeretne követni.
Neki az a meggyőződése, hogy az univerzum rendszerszerűsége, törvényei, nagysága és az az elképesztő csoda, amit embernek neveznek, mind egy intelligens teremtő irányába mutatnak.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>