A Habsburg-áll átka – Hogyan sodort háborúba egy birodalmat a rokonházasság és a genetika?

A 16. század elején a spanyolok által meghódított óriási területek perszonáluniója volt az első olyan gyarmatbirodalom, amelyikről büszkén állították, hogy soha nem nyugszik le fölötte a nap. A mai Spanyolország és Portugália területein kívül hozzátartozott még Németalföld, Burgundia, Nápoly, Szicília és Szardínia, valamint részei voltak az újonnan felfedezett karib-tengeri és dél-amerikai területek csak úgy, mint a Fülöp-szigetek.
Az óriási amerikai területek rengeteg aranyat és ezüstöt termeltek. A kincseket masszív hajók hordták az Atlanti-óceánon át Spanyolországba, ám ennek a példa nélküli gazdagságnak olyan hátulütői is voltak, amelyeket abban a korban még senki nem látott előre. A sok nemesfém inflációt okozott, miközben a jómódú és drágán működő spanyol gazdaság képtelen volt versenyképes áron exportálni az áruit. Alapvető élelmiszerekből, például búzából is importra szorultak, így a megdöbbentő mennyiségű pénz megállíthatatlanul folyt ki a kezükből, és a többi európai hatalmat gazdagította. Rendszeresek voltak az államcsődök, a 16. század közepétől száz évig nagyjából tízévente következtek be. Ráadásul – bár a világbirodalom stabil és erős katonai hatalommal rendelkezett – a franciák, az angolok és a szabadságra vágyó németalföldi államok egyre komolyabb veszélyt jelentettek.

A 17. századra a válság már nagyon komoly méreteket öltött. 1661-ben végre megszületett az ötvenhat éves IV. Fülöp király első és egyetlen fiúgyermeke, Károly, akire nagy feladatok vártak. Felnőve neki kellett volna átvennie a trónt idősödő, beteg apjától, és kezdenie valamit a válságból válságba tántorgó spanyol birodalommal. Sajnos azonban nagyon hamar kiderült, hogy a kisfiúval komoly bajok vannak. Beteges volt: az összes létező gyerekbetegséget elkapta. Hatéves koráig kanyarós, bárányhimlős, majd rubeolás és himlős is lett. Mindezeket túlélte ugyan, de olyan mértékben legyengült, hogy nyolcéves koráig járni sem tanult meg rendesen. Ráadásul a családjában elterjedt, betegesen előreugró Habsburg-álla és hatalmasra duzzadt nyelve annyira erősen eltorzította az arcát, hogy beszélni is csak négyéves korára tanult meg. Mint a trón egyetlen lehetséges örökösét, annyira óvták a világtól, hogy mindenhová hordszéken vagy hintóban vitték, a taníttatását pedig tizennégy éves koráig elhalasztották.

Fülöp király 1665-ben meghalt, így a fiúcska II. Károly néven beteges, állandóan szenvedő és butácska gyerekként került egy világbirodalom trónjára.

Erre a birodalomra pedig rossz idők jártak. A legnagyobb veszélyt az állandóan, szinte programszerűen háborúzó XIV. Lajos francia király jelentette, aki jogot formált a németalföldi tartományokra, a spanyol trónra pedig az unokáját, Anjou Fülöp herceget szánta. A gazdaságilag és katonailag is megroggyant Spanyolországnak mindennél nagyobb szüksége lett volna egy erős uralkodóra, ehelyett csak egy állandó életveszélyben betegeskedő kisfiú, illetve a nevében régensként kormányzó anyja, Mariana Engracia Álvarez de Toledo Portugal y Alfonso-Pimentel állt rendelkezésre.

Az idő egyre jobban sürgette a dinasztiát, mivel Károly egészsége folyamatosan hanyatlott. Valószínűleg egy veleszületett többszörös hipofízis-hormonhiány betegségben szenvedett, ami miatt alacsony maradt, alig érdeklődött a környezete iránt, izomgyengeséggel és terméketlenséggel kellett szembenéznie. Ugyanakkor a szintén veleszületett renális tubuláris acidózisa miatt a veséje nem tudta a vizelettel kiválasztani a savakat, ami miatt rendszeresen véreset vizelt, gyenge izomzattal és a testéhez képes óriási fejjel kényszerült élni. Ezek a betegségek kifejezetten genetikai eredetűek, ami a Habsburg-család évszázadokon át tartó belterjességére tereli a gyanút.

Európa valaha élt legbefolyásosabb dinasztiája mindig is féltette a hatalmát, ezért a legbiztosabb megoldásként önmagán belül szervezte az uralkodói frigyeket. A másodfokú unokatestvérek házassága rendszeresnek számított, de gyakran elsőfokú unokatestvérek vagy ennél közelebbi rokonok is egybekeltek.

IV. Fülöp például a saját unokahúgát vette feleségül, így szegény II. Károly nagyanyja egyben a nagynénje is volt. Ma már köztudomású, hogy miért veszélyes ez. Mindenkinek a génállományában előfordulnak hibás gének, de nem túl valószínű, hogy a házastársában ugyanezek a hibák fordulnak elő, ezért nem nagy az esély arra, hogy a gyerekeik éppen ezeket fogják örökölni.

Minél közelebbi rokonnal születik azonban közös gyerekük, annál nagyobb a valószínűsége, hogy ugyanazt a hibás gént mindkettőjüktől megkapják.

Egy belterjességi együttható nevű mutatószám éppen ezt a valószínűséget mutatja meg. II. Károly esetében ez az érték 0,25 volt, ami azt jelenti, hogy minden negyedik génje jelen volt mindkét szülője genomjában. Ez a szám kétszer akkora, mint amit az apja és az anyja vérfertőző házassága önmagában jelentett volna. Az ok az évszázadok alatt kötött rengeteg rokonházasság miatt felhalmozódó nagy mennyiségű káros mutáció volt. Egy kutatás, amelyet a Santiago de Compostela-i egyetemen végeztek, tizenhat nemzedéken, több mint háromezer emberen át követte végig a Habsburg-dinasztia leszármazási vonalát, és ijesztő eredményekre jutott. A Spanyolország egyesítésétől II. Károly idejéig létrejött tizenegy házasság közül kilenc közeli vérrokonok között köttetett, a harmincnégy gyerek közül tizenhét még a tizedik születésnapja előtt meghalt, tízen pedig az első születésnapjukat sem érték meg. Ez a halandóság jóval nagyobb arányú volt, mint a korabeli falusi lakosságé.

A király családjának erről persze fogalma sem lehetett, ezért szereztek egy feleséget a tizennyolc éves Károlynak. Orleans-i Mária Lujza szép reményű, csinos tizenhét éves hercegnő volt, érkezése kezdetben felpezsdítette a spanyol udvart. Károly azonban hiába lett szerelmes belé, az új királyné elborzadva látta, milyen visszataszító és beteges külsejű fiúnak kellene utódokat szülnie.

Akármi történt is a hálószobában, Mária Lujza nem esett teherbe. Bár valószínűnek tűnt, hogy II. Károly vagy nemzőképtelen vagy teljesen impotens, az etikett szerint természetesen a királynét kellett hibáztatni. Károly folyamatosan az őrület szélén egyensúlyozott, főleg, amikor anyja parancsára előásták IV. Fülöpöt a sírból, és a fiúnak a holttest mellett kellett aludnia. A beteges rituálét azért hajtották végre, mert az anyakirályné abban reménykedett, hogy a fia így majd képes lesz megtermékenyíteni a feleségét. A fiatal királyné ezalatt depresszióba esett, csak az evésben lelt örömöt, betegesen elhízott, majd tíz év házasság után vakbélgyulladásban meghalt.

A következő feleséget egy köztudottan termékeny családból választották ki. Neuburgi Mária Anna maga is egy népes család tizenkettedik gyermeke volt, a spanyol Habsburgok utolsó reménye.

A tét nagy volt, hiszen, ha Károlynak nem születik utódja, kihal a Habsburgok spanyol ága, és a trón oldalági leszármazottakra vagy idegen hatalmakra száll.

Ekkor pedig megtörténhet a legfélelmetesebb dolog: XIV. Lajos Franciaországa az összegabalyodott uralkodói házasságok és leszármazási vonalak kihasználásával magába szippantja Spanyolországot. Akármennyire reménykedtek is azonban, a genetikát nem tudták kicselezni. Károly soha nem lett apa. Második házasságának tíz éve alatt – Mária Anna beszámolói szerint – még közel sem került ehhez.

1700 őszén aztán elszállt minden remény. Károlynak jártányi ereje sem volt, enni egyáltalán nem tudott, végül november elsején meghalt. A boncolási jegyzőkönyv beszédes. A király szíve „borsszemnyi méretű” volt, a tüdeje megbarnult, a belei elrothadtak, egyetlen heréje megfeketedett, a koponyája pedig tele volt vízzel.

XIV. Lajos csak erre a hírre várt. Kijelentette, hogy V. Fülöp néven a saját unokáját ülteti a spanyol trónra. Európa nagyhatalmai azonnal akcióba léptek, és a következő évben kitört a spanyol örökösödési háború. Ahogy kétszáz évvel később Ferenc Ferdinánd meggyilkolása volt az a szikra, amelyik begyújtotta az első világháború lőporos hordóját, a spanyol trón megüresedésével is beláthatatlan események indultak meg. A belterjes házasságok során felhalmozódott genetikai rendellenességek és egy nemzőképtelen király személyes tragédiája csaknem összeurópai konfliktushoz vezetett. Részt vett benne Spanyolországon, Portugálián és Franciaországon kívül a Habsburg Birodalom többi európai tartománya, Bajororoszág, Poroszország, több más német tartomány, Anglia és Hollandia is. A háború tizenhárom évig tartott, hullámverése a Rákóczi-szabadságharctól a brit Anna királynő észak-amerikai hadműveleteiig ért el, és több százezer áldozatot követelt.