Ezt akartátok? Már a fél világ a magyar teniszező barátnőjét mustrálja

Bevallom, a héten egyszer sem kattintottam rá azokra a szalagcímekre, amikben Boris Becker egykori teniszcsillag neve szerepelt, mert nagyon hamar összeraktam az üzenetet, és nem volt kedvem egy újabb nagy ikonban csalódni (volt már részünk jócskán ilyen élményben az utóbbi egy-két évben). A következő címekből: Boris Becker átlépett egy határt… vagy Becker felháborító megjegyzést tett Fucsovics Márton menyasszonyára én arra következtettem, hogy minimum egy rasszista vagy legalábbis komolyan sértő megnyilvánulásról volt szó. Ám amikor egy barátnőm felháborodásában átküldött egy cikket azzal az üzenettel, „a világ kifordult a sarkából”, végre én is megtudtam, mivel sértette végig a fél világot a meggondolatlan Boris.

Angolul, élő adásban ez hangzott el a szájából: „They do say they have the most beautiful women in Hungary. I wouldn’t know that, but she’s certainly very pretty.” Így fordították le a magyar sajtóban ezt a két mondatot: „Azt mondják, a magyar nők a legszebbek. Ezt nem tudom, de ő bizonyosan nagyon csinos.”

Talán azzal minden angol jól tudó egyetért, hogy az angolban a pretty szó sokkal kevésbé csak a női test leírására használatos, mint a magyar csinos kifejezés. Egy fényképen látott szép női arcot egy angol sokszor szintén úgy minősít: she’s pretty. De ezt már magyarul szépnek, bájosnak fordítanánk. Ennél mélyebben nem mennék bele a kérdésbe, de tény: a pretty szó nem csak a test leírására vonatkozik.

Amit Boris Becker mondott, abból először Angliában lett ügy, a hatszoros Grand Slam-bajnok megjegyzését ugyanis szexistának bélyegezték.

Sokan sajnálták a szegény magyar lányt, és talán még jobban Fucsovics Mártont, akinek párját az ő megkérdezése, engedélye nélkül véleményezték.

Csepelyi Adrienn a wmn.hu-n megjelent cikkében több érvvel is igyekszik alátámasztani, hogy egy szakkommentátortól szakmaiatlan fogás, ha az éppen teniszező sportoló barátnőjével foglalkozik egy wimbledoni negyeddöntő közvetítése közben. Aki viszont már hozzám hasonlóan teniszmeccsek százait nézte végig, tudja: a sokszor négy-öt órán át tartó mérkőzéseken nagyon sok az üresjárat, nem minden labdamenet tartogat izgalmakat az első szettől az utolsó lecsapásig. A szakkommentátorok idehaza is sokszor beszélnek ilyenkor nemcsak a teniszhez kapcsolódó dolgokról, hiszen a nézőt szórakoztatni kell, a figyelmét meg kell tartani. Önmagában tehát az, hogy Boris Becker kommentárt fűz ahhoz, amit az adás rendezője(!) a közvetítés képébe éppen beadott, teljesen normális dolog. Amikor a stadiont mutatják kívülről, akkor megjegyzik, milyen gyönyörű épületkomplexumot láthatunk, vagy épp azon merengenek, mennyire kikopott az angol gyep a torna végére.

Csepelyi szerint az eset kimeríti a tárgyiasítás fogalmát, és egyértelmű, ami Becker szavai mögött van: valójában többet akar(na) a lánytól, csak ezt mégsem volt mersze élő adásban elmondani. Ráadásul szerinte egy nő külsejét a háta mögött véleményezni nem bóknak minősül, mert a bók természete privát. Ebben egyetértünk, lehet, hogy ez nem is Böszörményi Anett, a sportoló menyasszonya felé, hanem a közvetítés nyilvánosságában részt vevő magyar nők felé számítandó bóknak.

Egy pozitív, a legrosszabb indulattal is csak dicséretnek titulálható mondatot szexistának bélyegezni és a body shaminget (testszégyenítést) kreálni belőle azért súlyos vétség, mert így elvész lassan a dolgok éle és valódi súlya. Éppen azt érik el vele a társadalmi polkorrektség harcosai, amit nem akarnak: egy olyan immunitást, egy olyan semlegességet a kommunikációban, az érzelmek kifejezésében, ami nem megvédi a nőket, az embereket, hanem az érdektelenségig kiszolgáltatottá teszi.

Ugye, férfiak, nem rettentek meg ettől az esettől, és nem fogjátok soha kétszer meggondolni, hogy szépet, dicséretet mondjatok egy nőről udvariasan akár nyilvánosan is?

Furcsa világot élünk. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem még sohasem fájt, ha valaki azt mondta, hogy csinos vagyok. (Akkor sem ha mindez a hátam mögött történt.) Pedig nem tartom magam a tradicionális női viselkedések és minták megtestesítőjének: versenyszerűen fociztam, lányiskolába jártam, ahol arról is sikerült meggyőznöm az osztálytársaimat, hogy még a szalagavatón se táncoljunk fiúkkal. Forrt bennem a női hév, amit akkor feminizmusnak aposztrofáltam. Aztán, ahogy szépen lassan valóban nővé váltam, az ifjonti hév átalakult méltósággá, szelídült tartássá és értékrenddé. Ma is nagyon fontosnak tartom a női egyenjogúságot, ám nem vagyok az egyformaság híve. Igenis van, amit megtehet egy férfi anélkül, hogy rosszul jönne ki belőle, de egy nő már nem. És ugyanez igaz fordítva is.

A férfiak természetükből adódóan, amióta világ a világ, viszonyulnak a nők külsejéhez, és bármilyen meglepő, a nők is viszonyulnak a férfiakéhoz, mindkét nem folyamatosan véleményt formál egymásról. Ilyen a biológiánk, így vagyunk kitalálva.

A férfi nemhez tartozók ezt tradicionálisan már régen kifejezhetik szavakkal – remélhetőleg leginkább bókok formájában. Mi, nők pedig a 20. század óta próbálgatjuk a szárnyainkat, mit merhetünk mondani egy férfinak – és egy férfiről – négyszemközt vagy nyilvánosan, kezdeményezhetünk-e vele kapcsolatot, elhívhatjuk-e például randira.

Én nem szeretnék olyan világban élni, ahol egy férfi ismerősöm nem mondhatja azt nekem, akár mások előtt is, hogy „de jól nézel ki”, vagy „de csinos vagy” – még akkor is, ha férjezett a családi állapotom. Kifejezetten jólesett a gesztus, amikor a barátnőm férje a minap egy olyan napon „csinosozott le”, amikor én éppen közelebb éreztem magam egy madárijesztőhöz, mint Cindy Crawfordhoz. Megmentette vele a napom. Nem éreztem kínosnak, nem feltételeztem mögötte közeledési szándékot, mert szerencsére egészséges az önértékelésem, és ugyanezt feltételezem a másik emberről is: nem gondolom, hogy minden bók mögött szexuális vágyak húzódnak meg.

De én sem így születtem, ehhez az (is) kellett, hogy sok pozitív megerősítéssel illessék a külsőmet mind a szüleim, mind a környezetemben élők gyermekkoromban és a legérzékenyebb kamaszkorban. Melyik kamaszlány ne érezné magát harminc centivel a föld felett, amikor egy fiú bókol neki, amikor azt mondják neki: „te nagyon szép vagy”? Ugye nem az lesz a következő pont, hogy az óvó bácsit (azt a néhányat, aki van) vagy az óvó néniket elmarasztalják, ha Julcsikát meri szép kislánynak bélyegezni? Félek, hogy már ez sincs messze.

Hála Istennek ezen a világon valószínűleg nincs olyan nő, akit legalább egy férfi ne a legszebbnek látna a világon. Ti, akik most háborogtok, mert valószínűleg nem szerettek bókot kapni, vagy eddig csak „szexuális nyomulást” tapasztaltatok bókok helyett, ti is gyönyörűek és csinosak vagytok sok férfi számára. Persze mindig is voltak és vannak az átlagnál attraktívabb nők, akiket a legtöbben szépnek és vonzónak találnak – de ez ugye senki számára nem új? És ugye ez egy felnőtt nőnek nem fáj?

Szerencsére Fucsovics Márton barátnőjéből hiányzik a test-paranoia, így úriembertől érkező bókként könyvelte el Boris Becker megjegyzését. „Senkiről ne mondjanak véleményt az én nevemben. (...) Remélem, egy nap ti is kaptok egy igazi férfitől hasonló bókot. Ha nő vagy, a csinos egy kedves jelző egy úriembertől.”

A Boris Beckert keményen elítélő cikkeknek „hála”, a szakkommentátor mondatairól beszélünk lassan egy héttel az egyébként meglehetősen színvonalas meccs után is.

Nem Boris Becker, hanem a felháborodott nők érték el azt, hogy most a fél világ mustrálja Böszörményi Anettet, Fucsovics Márton kedvesét, és akarva akaratlanul véleményezi a külsejét.

Becker szakkomentátori karrierjén az eset miatt nemigen esik csorba, de egy magyar nő testét nézegetik nők és férfiak milliói.