„A közönségért játszom” – Esztergályos Cecília 80 éves

A Covid alatt megtapasztalhattuk, milyen az élet színház és közösségben élvezhető művészet nélkül. Sok színész és előadóművész el is bizonytalanodott, mondván, az ő hivatásuk nem olyan fontos a világnak, mint mondjuk egy orvosé vagy egy bolti eladóé, hiszen sokan úgy érzik, a művészet nem nélkülözhetetlen része az életnek. A nyitás után mégis özönlöttek az emberek a színházba, és újra megérezték mindazt, amit az előadásoktól kaphatunk. Ön szerint mi lehet ez a – mint kiderült, mégis nélkülözhetetlen – adaléka az életünknek?

Rengeteg tapasztalattal a hátam mögött már másképp látom a világot, és sok mindent megértettem, például azt, hogy az ember bizonyos dolgokba nem tud beleszólni az életében, ezeket csak hagyni kell megtörténni, és meg kell próbálni a lehető legjobbat kihozni belőlük. Borzalmas volt ez a betegség, és hogy be kellett zárni a színházakat, de minden erőmmel igyekeztem előretekinteni, és hálát adni Istennek azért a sok szeretetért, amit kaptam. Mindennap bíztam benne, hogy egyszer vége lesz majd a járványnak. Én mindig azt mondtam, hogy a közönségért játszom, elsősorban ők a lényeg. Az önfeledt szórakozás vagy egy komolyabb darab is rengeteget adhat az embereknek és nekünk is. Kiszakít a hétköznapokból, és feltölt valamivel, amit nem tapasztalunk meg minden este.

Még ennyi év után is imádom azt, amit csinálok, minden nyűgével-nyavalyájával együtt.

Ezt az örömöt érezheti a közönség is.

Sok híres ember panaszkodik arról, kellemetlen, hogy egy kávét sem tud meginni nyugodtan, mert minden sarokból őt kémlelik a rajongói. Önnek milyen érzés a népszerűség? Történt már olyan eset, hogy zavarba hozta egy rajongó?

Nem, soha. Mindenkinek nagyon örülök, és végtelenül boldog vagyok, amikor odajönnek hozzám, és gratulálnak, hogy ezt vagy azt a darabot látták. Minden mosolyra visszamosolygok, és örömmel beszélgetek pár szót.

Pályáját balettművészként kezdte, majd a filmezés, színjátszás felé fordult, később pedig a képzőművészet két ágával, a kerámiával és a festészettel is megismerkedett, és ma otthoni műhelyében készülnek a képek és a szobrok. Amíg a klasszikus balett egy viszonylag kötött művészeti ág – ahol meghatározott módon kell kivitelezni a grand pliét például, hogy jó legyen –, addig a színészet és a képzőművészet inkább szabadabb, szubjektívebb önkifejezési forma. Egy balerina a rengeteg gyakorlásnak köszönhetően lehet sikeres a színpadon, ám a színésznek valami másra van szüksége, ami rabul ejti a közönséget. Ez a tehetség hogyan érhető tetten akár önben vagy a pályatársaiban?

Valójában arra a bizonyos pluszra a balerinának is nagy szüksége van a színpadon. Valóban, a balettban van egy mérce, amelynek a tánckar minden táncosának meg kell felelni, hogy színpadra állhasson, ám ott is nagy szerepe van a talentumnak, ami a mi esetünkben a színpadi jelenlétet jelenti.

Egy színész teljesítményét lehet praktikákkal, gyakorlatokkal fokozni, de a képesség, hogy a puszta jelenlétével magára vonja a közönség figyelmét, vagy vele születik, vagy nem.

Aki nem ezzel a tehetséggel született, az sosem fogja elsajátítani. Azt gondolom, hogy a jó színészekben egy olyan belső erő munkál, ami szuggesztívan hat a nézőre, ami azt jelenti, hogy ott, abban a pillanatban megbíznak benne. Elhiszik neki, hogy amit eljátszik a színpadon, az valóban igaz. Amit mond, és ahogyan mondja, azt ő kétségkívül érzi és hiszi. A másik pedig a szeretet. Az, hogy szeretjük nemcsak, amit csinálunk, hanem a közönséget is, és ott az előadáson számunkra az a legfontosabb, hogy a nézők jól érezzék magukat.

Mit ad önnek az életéhez, hogy több csatornán keresztül is kifejezheti önmagát?

Az alkotás bármely formája – történjen színpadon, vagy egy mindenki elől elzárt helyen – csakis hozzáadhat az emberhez. Sok mindent nem tudunk befolyásolni az életben, de arra befolyása van mindenkinek, hogyan fejezi ki a személyiségét a művészetén keresztül. Engem hihetetlenül boldoggá tesz az alkotás minden formája, alkalmam nyílik felfigyelni az élet apró örömeire, amelyek abban a pillanatban a legnagyobb, legfantasztikusabb dolgokká nőnek a szememben. Akiben benne van a késztetés az önkifejezés bármely formájára, annak megadatik, hogy a lelke több lehessen, többet érezhessen.

Több szerepet is játszik jelenleg az Újszínházban, és most debütál egy kereskedelmi csatornán a Hazatalálsz című sorozat is, amelyet nyáron forgattak. Hogyan válogat a felkérések között, és örömére van-e még ez a sok munka?

A legnagyobb örömömre! Én megyek, ha hívnak, amíg élek és az Isten engedi, addig mindig dolgozom. A műtétek és a csípőprotézisem miatt van, hogy egy-egy mozdulatsort vagy jelenetet módosítani kell a színpadon, ugyanis vannak olyan dolgok, amiket nem csinálhatok: például nem lehet keresztbe tenni a lábam vagy kifelé fordítani a lábfejeimet, és hajlongani sem szabad. Nagyon komolyan veszem az orvosom utasításait, hogy még minél többet tudjak játszani. Ettől eltekintve bírom a strapát! A Zserbótangó című darabban Tordai Terivel és Timkó Eszterrel játszom. Februárban mutatjuk be a Se itt, se ott című darabot, amelyben szintén Tordai Teri lesz a barátnőm, Nemes Wanda a lányom. Nagy Viktor rendezi, és Dörner György, az Újszínház igazgatója ezt a darabot jutalomjátéknak szánta nekem.
A mennyekben vagyok, hogy szeretnek, gondolnak rám, és megtalálnak a nekem szánt szerepek!
A Hazatalálsz című sorozatban Jordán Tamás alakítja a férjemet, én pedig Ibolykát, a fodrásznőt játszom. Sőt, vendégművészként részt vehettem Mága Zoltán újévi koncertjén, ahol 13 ezer ember előtt énekeltem a Hajmási Pétert a Csárdáskirálynőből.

Ennyi szerep, lehetőség és elismerés között mire lehet még vágyni szakmai szempontból?

Úgy érzem, teljes az életem, imádom a férjemet, a családomat, és szerepek szempontjából is elmondhatom, hogy sosem volt, most sincs szerepálmom. Mindig annak örültem, amit éppen kaptam, és azt csináltam teljes erőbedobással. A díjaimra büszke vagyok, és nagyon jólesik az elismerés, a dicséret mind a közönség, mind a szakma részéről, azonban nagy örömöt tudna szerezni, ha nekem ítélnék még azt a – nem mondom meg, melyik – díjat, amelyet még nem kaptam meg!