Egy botrányos beszélgetés, amelyben senkinek se jutott eszébe a szexről a bizalom, a kapcsolódás

Heves indulatokat gerjesztett Lakatos Márk „Konyhanyelv” című műsorának negyedik epizódja, amelyet az Indexen mutattak be nemrég. A celeb ezúttal gyertyafényes vacsoradíszletben – amely szerinte kulturált keretet ad bármilyen beszélgetésnek – faggatta ismert barátait a szexualitásról. A műsor nem kapott volna ekkora figyelmet, ha egyszer csak a vidám hangulatú főzőcskéből nem csöppentek volna hirtelen a nézők egy gyermekkori abúzus történetébe és az elkövető mentegetésébe. Az egyik vendég, Csákányi Eszter osztotta meg a tapasztalatát arról, hogy nyolcévesen egy idegen az uszodában a hátán lovagoltatta, és közben a fürdőruhája alá nyúlt. A Kossuth-díjas színésznőben vegyes érzéseket keltett az első tapasztalat, ami hosszútávú hatással volt az életére. A vacsora résztvevői nem tudtak a vallomással mit kezdeni, a művész pedig alig-alig szólalt meg az est hátralévő részében. Nem úgy Wahorn András – aki az utóbbi időben nagy felháborodást és egyre több magyarázkodó közleményt hagy maga után a médiában – a festő, aki azt kezdte el komoly arccal fejtegetni, hogy ami Csákányi Eszterrel történt, az nem erőszak, mert az erőszakhoz kell az erő. „Vannak olyan dolgok, hogy valaki harminc éve elkövetett valamit, ami annak idején elfogadott volt, sőt még biztatást is kapott rá, és most úgy ítéljük meg, hogy erőszak volt” – bölcselkedett a festő, hasonlóan azokhoz a férfiakhoz, akik arról nosztalgiáznak az 5-ös buszon, hogy bezzeg a Kádár-korszakban még nyugodt szívvel meg lehetett paskolni a titkárnő fenekét (ami szintén csak az ő fejükben volt mindig is rendjén). Ennek tarthatatlanságát Wahorn Andrásnak még a harmadik vacsoravendég, a feminista aktivista Mérő Vera sem tudta megmagyarázni, sőt a kéretlen intim fotók témájában sem egyeztek ki. Wahorn sehogy sem értette, hogy miért ingerli fel vitapartnerét az, ha valaki egy testrészét, „amit fontosnak talál, megmutatja neki” akár kéretlenül is. Vasárnap egyébként a festő Facebook- posztban reagált az őt ért vádakra, hangsúlyozva, hogy „elítéli és súlyos bűnnek tartja a pedofíliát”.

Bár kétségkívül Wahorn András szolgáltatta a legidegborzolóbb jeleneteket az esten, az adásból leszűrhető további következtetések is végtelenül lehangolók voltak.

Miután Csákányi Eszter bevallotta titkát, bizarr hangulatúvá vált az összejövetel, mert végül mindenkiről kiderült, hogy legelső szexuális élményei között volt valamilyen abúzus. Wahorn András sem normális körülmények között találkozott a szexualitással, amikor egy nála jóval idősebb nő bevezette a felnőttek világba. A festő azonban továbbra sem látta be, hogy a gyerekek és a felnőttek között fennálló hatalmi viszony aszimmetrikus, így teljesen mindegy, hogy ő később hogyan emlékszik vissza a történtekre, egy nyolc és egy tizenegy éves gyereknél nem beszélhetünk konszenzusos kapcsolatról, csak a helyzettel való visszaélésről.

Mérő Verának szintén vannak korai rossz élményei a szexualitással kapcsolatban: például obszcén dolgokat kiabáltak utána az utcán kislány korában, a metrón pedig közszeméremsértőn viselkedett egy férfi a szeme láttára, ami szintén traumatizálta.  

Mindezek tudatában is megdöbbentő, hogy a negyven perces beszélgetésben egyetlen szó sem esik azokról, akiknek a szexualitásról nem rögtön a gyermekkori abúzus, az identitásküzdelem, a „mocskos pornóújságok”, homoszexuális egerek, cikis randik és a kéretlen intim fotókkal zaklatás jut eszébe, hanem mondjuk a szerelem, a beteljesedés, a gyönyör, a bizalom, a kapcsolódás, a családalapítás.

A műsor azért nem tud építően hatni, mert a szexualitás csak mint alapvető szükségletkielégítés kapott helyet benne. Még az aszexualitás is előbb került szóba a beszélgetésben, mint a partner személye, a kötődés minősége vagy az intimitás. Az adás tabudöntő akart lenni, de a traumákat nem beszélte ki alaposan, a bedobott témáknak csak a felszínét kapargatta, a bátornak szánt gondolatok csak megbotránkoztató fals érvek maradtak, a nyelvezet obszcén, edukatívnak pedig csak akkor lehetne mondani, ha arra a kérdésre keresnénk a választ, hogy „Mit ne tegyél, ha valaki gyermekkori bántalmazásról vall az asztalnál?”

Ennek ellenére két következtetést talán mégis érdemes levonni a botrányosra sikerült videóból: ahhoz, hogy visszaszorítsuk a szexuális abúzusokat, elsősorban a társadalmi hozzáállást kell megváltoztatnunk: a visszaélések bagatellizálásának nem szabad teret engedni! A másik fontos tanulság, hogy ma – amikor a kutatások szerint a gyerekek tizenegy évesen találkoznak először pornóval, és sokukban keltenek szorongást a látottak, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal – a szülő nem vonhatja ki magát a szexuális felvilágosítás alól.