Egerek és emberek: aranyos házikedvenc, vagy hívatlan vendég a háznál?
Különös dolog az ember viszonya az egerekhez. Mint kártevőt, tűzzel-vassal irtjuk őket, ami érthető is, hiszen irdatlan pusztítást tudnak véghezvinni. Az asszonyok még félnek is tőlük, megmagyarázhatatlan oknál fogva, hiszen kártékonynak kártékony ez a csöppnyi rágcsáló, de félelmetesnek vagy az emberre egyedileg veszélyesnek józan ésszel nehezen mondható. Ugyanakkor van mégis valami titokzatos rokonszenv is bennünk az egér iránt (főleg, ha a neve elé tesszük a méretére utaló jelzőt, így egybeírva: „kisegér”): számtalan mese pozitív szereplője, és a szívünk mélyén, titokban a macskával szemben is mindig neki drukkolunk. Nyilván nem véletlen, hogy az amerikai rajzfilmipar egyik üdvöskéje is éppen egy egér: Mickey Mouse.
Mi az, hogy házi egér?
Sajátos nyelvi fricska, hogy házi egérnek éppenséggel a vadonélő egeret hívjuk, amely az ember közelségét keresi ugyan, de hívatlan vendége a háznak. Ám létezik az egérnek valóban háziasított változata is, amelyet viszont általában laboregér vagy fehéregér néven emlegetnek, noha nem mindig fehér, és nem is csak laboratóriumokban tartják, hanem kedvencként, valamint terráriumi állatok eleségeként is tenyésztik – roppant szaporaságát, amely az évezredek során annyi bosszúságot okozott, így fordította az ember a saját hasznára.
Elsősorban így kerültem vele kapcsolatba magam is, bár voltak azért ennek is gyerekkori előzményei. Társasházi lakásunk a legfelső emeleten, a padlás tőszomszédságában volt, és ha nem is gyakran, de bizony előfordult, hogy (valószínűleg a szellőzőkön át) betévedt hozzánk egy-egy egérke. Engem mindig lenyűgöztek, mint minden állat, és bár meg nem tarthattam őket, elpusztítani nem hagytam, hanem az elevenen befogott rágcsálónak személyesen kerestem reményeim szerint biztonságot ígérő új otthont, a közelben düledező, bontásra váró, kihalt házak pincéiben.
Száz egeret fognék…
Gimnazista koromban egy alkalommal barátom és állandó tettestársam fordult hozzám, mint nagy állatbaráthoz, hogy segítsek neki, mert szeretett osztályfőnökünk egy egér beszerzésével bízta meg. Eleinte nem értettük, miért vág csalódott arcot a tanárnő, amikor a kisegeret együtt vittük fel neki a biológia-szertárba. Csak később derült ki, hogy az állatkát éppen nekem szánta volna karácsonyi ajándékba, mert engem húzott, amikor azt kellett eldönteni, ki kit ajándékozzon meg.
Később, számos kígyó tulajdonosaként aztán volt dolgom egerekkel bőven. Egy időben hüllőbarát klubtársaimmal közösen szereztük be és osztottuk szét egymás közt a takarmányállatokat: százasával hoztuk el őket a tenyészetből, speciálisan e célra szolgáló, szellőzőráccsal ellátott kartondobozokban, melyeket azonban csak rövid távú szállításra terveztek. Egyszer egyikünk egy ilyen csomaggal betért egy sörözőbe, letette az asztal alá, és megfeledkezett róla. A folytatás sejthető: az egerek kirágták magukat a dobozból, és felfedezőútra indultak a helyiségben – mind a százan. Alighanem sok vén iszákos tehette le végleg a poharat ijedtében, amikor körös-körül mindenfelé fehéregereket látott mászkálni…
Algernon, a túlélő
Bár a természet rendje az, hogy egyik állat megeszi a másikat, és téved, aki azt hiszi, hogy a kígyó több szenvedést okoz a zsákmányának, mint az ember által használt, sokszor igen kegyetlen csapdák és mérgek, azért mégis mindig nehéz ítéletet mondani egy élőlény sorsa felett, főleg, ha az igen elszántan ragaszkodik az élethez. Vörös királysiklónkat éppen csak szőrösödő egerekkel szoktuk etetni, amelyeknek szeme még csukva, önálló életre képtelenek. Egy alkalommal azonban az egyik ilyen kis jószág valahogy megmenekült: elkerülte a hüllő figyelmét, elrejtőzött a terrárium egy sötét zugában, és várt egy napot, kettőt…
A jóllakott kígyó nem vadászik – így történhetett, hogy mire a kis állat újra előkerült, kinyílt a szeme, és képes volt elfogadni az almaszeletkét, diót, sajtdarabkát, salátalevelet, cseppnyi tejet, amivel leányom kínálgatni kezdte. Így vált családi állatseregletünk tagjává Algernon, a túlélő (nevét természetesen Daniel Keyes emlékezetes regénye után kapta): pocakot eresztett, és fészket rakott a ketrece fölé lógó függöny lerágott aljából. Ránézésre éppen olyan fehéregér, mint a többi, de belőle már sohasem lesz kígyóeledel…
- Tom és Jerry a filmvászon egyik legismertebb állati párosa. Noha a valóságban a macska a háziállat, ez egér pedig kártevő, mégis mindenki Jerrynek szurkol…
- A házi egeret a Föld második legnagyobb egyedszámú emlősfajának tartják. Az első az ember.
- Az egér egyszerűen tartható és könnyen szelídülő társállat, de a többi domesztikált rágcsálóhoz képest (hörcsög, patkány, tengerimalac stb.) neki van a legerősebb szaga.
- Az egér szó jelentése manapság bővült: a számítógéphez csatlakozó kézi mutatóeszközt azért hívják így, mert a hozzá tartozó kábellel együtt a hosszú farkú állatkára emlékeztet.
Agár helyett egér
Kevesen tudják, hogy az egér nem kísérleti állatból lett házikedvenc, hanem éppen fordítva. Karrierje az angol ipari forradalom idején kezdődött, amikor vidéki emberek tömege változtatta meg életformáját, és vált farmerből bányásszá, munkássá, viszont nem akartak lemondani arról a jellegzetes brit szokásról, hogy állatokat tenyésszenek kiállítás, versenyeztetés céljából. A városban nem volt lehetőségük díjnyertes bikákat, hízókat nevelni, és nem futtathattak a versenypályán lovakat, de még kutyákat sem nagyon – az agár helyébe így lépett az egér, melynek számtalan színváltozatát hozták létre. Ezekre figyelt aztán fel a tudomány, és használta fel őket később mindenféle lehetséges kísérletre.
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
