Büszkék az önállóságukra, a teherbírásukra és a szabadságukra – Útkeresésben a magyar tanyavilág
Nagyanyám utolsó éveiben szinte kizárólag a tanyáról beszélt. Éjjele-nappala abban a gyönyörű és titokzatos világban telt, ahová született, ahová ő maga is gyerekeket szült, és amelyből – néhány megörökölt tárgyat leszámítva – mára semmi kézzel fogható nem maradt. A szocializmus mohó, nagyüzemi mezőgazdasági törekvései szőröstül-bőröstül elnyelték azokat a tanyákat, amelyek a monokultúrás növénytermesztés útjában álltak. A Duna–Tisza közén, a Kecskeméttől Szegedig húzódó Homokhátságon azonban nem sikerült felszámolni a tanyavilágot: az itteni szőlő- és gyümölcskultúrához szükség volt a helyben lakó, hozzáértő gazdaemberekre. Az alföldi tanyát 2013-ban hungarikummá minősítették, és a jelen kihívásai közt is keresi magát, útját, életlehetőségeit.
Ha az ember felszáll a Szeged felé induló vonatra a Nyugati-pályaudvaron, Ceglédtől délre változatos tanyák sokaságát figyelheti meg az ablakból. Egyes becslések szerint ma közel kétszázezren élnek tanyán Magyarországon, de volt idő, hogy ennek négyszeresére rúgott a tanyasiak lélekszáma. „Nehéz pontosat mondani, mert a népszámlálási adatok csak a külterületi lakóingatlanokban élőket tartják számon. Ide tartozik a tanya mellett a szőlőhegy, a major, a bányászlakások, elhagyott őrbódék és a cigánytelepek is. Közel 300 ezer ember él ma ilyen helyeken Magyarországon” – magyarázza Pintér János tanyakutató, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusza, aki szűkebb pátriája, a ballószögi tanyavilág átalakulásából írta a szakdolgozatát, és jelenleg is a Kárpát-medence rurális településformáit kutatja.
Az alföldi tanyák története sok száz éves múltra tekint vissza. A török hódoltság alatt az alföldi aprófalvas településhálózat elpusztult. A népesség a mezővárosokba menekült, az állataikat viszont a kihalt település helyén maradt pusztákon legeltették, ahol téli átmeneti szállásokat alakítottak ki – ennek emlékét őrzik a -szállás végű településnevek. A törökök kiűzése után a gazdák visszavették a termőföldeket a természettől, és földművelő tevékenységükhöz ideiglenes ingatlanokat, tanyákat építettek, ahová rendszeresen kijártak a környező városokból. Aztán lassacskán a tanya vált tulajdonosaik állandó lakhelyévé, de nem szakadt meg a szoros kapcsolatuk a külvilággal: a család életerős fiataljai általában a tanyán tevékenykedtek, az idősebbek pedig a városokba vonultak vissza. Erős, összetartó közösség, szilárd identitás jellemezte az egyes tanyarendszereket.
„Ez az évszázados történet különbözteti meg a tanyát a világ más tájainak szórványtelepüléseitől, egyben ez teszi hungarikummá az alföldi tanyát.”
A szocializmus sem a magántulajdont, se az erős identitást nem tűrte, és igyekezett mindent megtenni a tanyák ellehetetlenítésére. Külterületi építési tilalmat vezettek be, nem fejlesztették sem az út-, sem a közműhálózatot, és a sajtóban is folyton negatív színben, felszámolandó társadalmi problémaként ábrázolták a tanyát. „Utóbbinak annyi alapja van, hogy a 20. század derekáig, egészen az 1945-ös földosztásig sok olyan ember került ki a szórványba, akinek sem a tudása, sem a kultúrája nem volt meg a tanyasi élethez, és semmilyen, vagy csak nagyon kevés szállal kötődtek az anyatelepüléshez. Ők valóban elszegényedtek, perifériára kerültek” – jegyzi meg Pintér János.
A tanyai életben alapvető fontosságúak a szociális kapcsolatok. Bár több száz méter távolság is lehet az egyes lakóépületek között, a szomszédok odafigyelnek egymásra, számontartják egymást. „Én is minden hétvégén hazamegyek a szüleim tanyájára, de másokhoz is jár a rokonság, tartják a kapcsolatot a világgal, nem szigetelődnek el. Az újonnan beköltözőknek azonban nehéz dolguk van: ha nincsenek a tanyához kötődő rokoni kapcsolataik, akkor nem nagyon fog senki rájuk nézni, így könnyebben érezhetik úgy, hogy a világ végére kerültek” – teszi hozzá.
Mint mondja, alapvető fontosságú a helyi civil szervezetek szerepe, akik igyekeznek megőrizni a tanyai identitást, a település múltját. Meglepő módon sok esetben a városból kiköltöző értelmiségiek karolják fel a települési identitás ügyét. A ballószögi tanyavilág például a szőlőnek köszönheti a létét, ezért is kiemelt esemény a helyi szüreti fesztivál. „Ezeket nem szabad abbahagyni. Igyekezni kell a külterületi lakosságot bevonni a programokba, folyamatosan gondolkodni kell azon, hogyan tudnánk még inkább mozgósítani az embereket. Szükség van közösségre, közös identitásra, mert ez tartja egyben a tanyavilágot, megóvva attól az embereket, hogy elmagányosodjanak. Fontos, hogy ne legyenek közömbösek a múltjuk, jelenük és jövőjük iránt, tudatosuljon bennük, hogyan kapcsolódnak ők mindehhez, mi értékes számukra a tanyavilágban, hogyan tudják azt a jövő számára átmenteni” – mondja Pintér János.
A tanyán néha igenis nehéz az élet, de akik ott laknak, nem cserélnék el azt semmi másra. Büszkék az önállóságukra, a teherbírásukra és a szabadságukra.
„Sok városi ember ódzkodik a tanyai élet gondolatától is, mert nem tudja elképzelni, mit is csinálhatna ott. Kevés, rossz minőségű út, nincs internet, közmű, csatorna… Pedig nem feltétlenül rosszabb a tanyavilág, de ott mások az értékek, másban kell meglelni a szépséget. Én nem tudom elképzelni, hogy a fővárosban éljek, nekem hétről hétre kell, hogy visszamenjek a pörgésből a tanyavilágba. Kell az a tér, az a közeg, hogy ki tudjak kapcsolódni, kimenjek megetetni a libákat, összeszedjem a tojást. Ezek az apró dolgok teljesen feltöltenek” – vallja meg Pintér János.
Ballószög és a települést körülvevő tanyavilág sok szempontból kivételes. Az öt ballószögi tanyakörzetből egy-két olyan van csak, amely megőrizte régi, szórt tanyás arculatát. A Kecskeméthez közelebb eső részeken azonban sorra bújnak ki a földből a tájjal nem harmonizáló, amerikai stílusú családi házak. „A tanya mindig alkalmazkodott a környezethez. Olyan térszerkezettel hozták létre, ahogy a természetföldrajzi tényezők engedték: például a tanyasorok a folyómedrekkel párhuzamosan, folyásirányban jöttek létre, a Homokhátságon pedig – a homokfúvás elleni védekezés miatt – az uralkodó széliránynak megfelelően, északkelet-délnyugat irányú fekvéssel alakították ki a tanyákat a homokdűnék magasabb térszínein. A modernkori külterületi lakóingatlanok teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a természetföldrajzi tényezőket, oda húzzák fel őket, ahová a megrendelő kéri. Az ilyen »tanyák« nem tekinthetők hungarikumnak.
Kiköltöznek a városiak, akik látják a médiában, milyen a vidéki idill, elhatározzák, hogy tanyasiak lesznek, de ők mást gondolnak a tanyáról, mint ami az valójában.
Ennek ellenére próbálják megvalósítani azt a tanyaképet, ami az ő fejükben él, és ha van pénzük, sikerül is nekik, ám az el fog ütni a valódi tanyai értékektől, és hosszú távon megváltoztatja a tanyakörzet jellegét” – hívja fel a figyelmet a kutató.
Azonban tanya nem csak az a nádfödeles, vályogfalú épület lehet, amelynek a vesszőseprűvel felsöpört udvarán aprójószág kapirgál, és amelynek lakói kizárólag gazdálkodásból élnek. Már csak azért sem, mert a tanyai tevékenységek tartalma mindig is változott az évszázadok folyamán. Mára például elmondható, hogy vannak mezőgazdasággal foglalkozó tanyák, és agrárinnovációkat is termett a magyar tanyavilág – gondoljunk csak az első bejegyzett, magyar nemesítésű batátára, az Ásotthalmi-12-re. Mégis egyre kevesebb tanyasi ember él mezőgazdasági tevékenységből, és ennek közvetve a klímaváltozás is oka.
Jelentések szerint a Duna–Tisza köze lesz az éghajlatváltozás első áldozata Magyarországon, és hamarosan félsivataggá alakul majd át a táj.
A szárazság egyre drágábbá teszi a növénytermesztést (hiszen nőnek az öntözés és a növényvédelem költségei), a terményeket azonban csak nagyon nyomott áron lehet eladni. Pintér János szerint a tanyasiaknak nyitniuk kellene az olyan progresszív tevékenységek felé, mint a falusi turizmus vagy a biogazdálkodás, az utóbbival szemben azonban sokaknak vannak fenntartásaik: múló hóbortnak látják.
„A tanya folyamatosan keresi önmagát, de úgy látom, ebben a tanyán végzett tevékenység másodlagos. Lehet, hogy a tanyai népesség a szolgáltatásokban fogja az önazonosságát megtalálni. A legfontosabb, hogy a lakosság is tekintse értéknek a tanyát, a tanyai identitást, és tegyen a települési környezetért” – foglalja össze Pintér János.
A cikk a Képmás magazin Hat hungarikum sorozata részeként jelent meg. A magyar tanyavilágról szóló, kapcsolódó novellát a Képmás magazin 2021. októberi lapszámában találja.
A sorozat többi darabját itt olvashatja el: Hungarikum sorozat.
A cikk megjelenését támogatta:
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>